Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)
1947-07-23 / 165. szám
84 szavazókörzetre osztják Pécset — Véget ért a köz- alkalmazottak sztrájkja — A rendőrség megkezdte a pécsi alvilág felgöngyölítését P 'V 3 1 -D E i □ U N A S* T U L í LAPJA IV. ÉVFOLYAM, 165. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 JÜLIDS 23. SZERDA Megszívlelendő tanulság Sokan csodálkoztak olvosólnk i utána az érdekelt közaTkalmazot- köztit azon, hogy az Üj Dunántúl j lak. hogy milyen Ítéleteket hoz- tegnapi száma egyetlen szóval sem tett említést a pécsi közigazgatási és közüzemi alkalmazottak sztrájkjáról. így tartottuk helyesnek, mert első perctől tudtuk, hogy ebbe az akcióba lelkiismeretlen demagógiával rántották be a közigazgatási és közüzemi dolgozókat, akiknek nagyrésze politikai tájékozatlanságból a szó szoros értelmében beugrott a háttérben bujkáló bujtogatóknak. Tudjuk, hogy az események kérlelhetetlenül leleplezik azokat, akik ebbe a sztrájkba berántották a dolgozókat és azért hallgattunk, mert éppen a dolgozók érdekében nem akartak megnehezíteni a békés kibontakozás útját A Magyar Kommunista Párt ismerte lel elsőnek és tűzte zászlajára konkrét követelés tormájában a dolgozók életszínvonala emelésének jogosságát. És kétségtelen, hogy a közalkalmazottak az első helyen szerepelnek azok között akik számára jogos és indokolt az életszínvonal fel- •zneléae. De nem jogos és nem megengedhető, hogy ezt a jogos követelést éppen a hároméves terv megindulásának előestéjén alig burkolt politikai szándékokból demagóg módon munkabeszüntetésre próbálják meg egyesek felhasználni. Hogy ez mennyire így van, annak legjobb bizonyítéka a budapesti Népszava mai számában Szamay Lajosnak, a VAOSz szociáldemokrata főtitkárának felhívása a Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége helyi csoportjaihoz. Ez a felhívás szórói-szóra *ffy hangzik : „A VAOSz vezetősége nevében felhívom helyt csoportjainkat, hogy minden esetlegesen elhatározott munkabeszüntetést helytelenítünk. Ezt egyébként jogos 0gyünk érdekében nem tartjuk célravezetőnek. A státusrendezés kérdése tárgyalás alatt áll és a kérdést békésein kívánjuk elintézni. A központi vezetőség' elvárja a helyt csoportok fegyelmetek magatartását". Pontosan erről van szó. A státusrendezés kérdése tárgyalás ®latt áll — mint azt az Üj Dunántúlban már ismételten közöltük t* — és a kérdés békés rendezése «lőtt az ilyen harci fegyverek Valóban nem célravezetők. Hogy milyen célokat követtek «tok a felelős helyen álló egyének, akik ebbe az akcióba felelőtlenül berántották a közalkalmazottakat, azt az érdekeltek tisztán megláthatták akkor, amikor a beugratók felelősségvállalás helyett gyáván megbújtak és cserbenhagyták ,sőt hátba Is támadok őket. Mint mondottuk, a közalkalmazottak követelése nagyrészt teljesen jogos. De ha segíteni akarunk, akkor nem demagógizalni kell, hanem megnézni azokat az nak a bíróságok egy-egy leleplezett árdrágítói és feketéző bűnügyében! A lisztet a dolgozók elől vagónszámra elfeketéző malmosok, elsőrendű közszükségleti cikkekei láncolók, statárium alá eső árdrágítók még egyetlen esetben sem kaptak a pécsi bíróságon nagyobb büntetést három hónapnál, de az esetek túlnyomó részében felmentették őket. És ha az uzsorabíróság — mert hiszen csak ez jöhet számításba, az igazságügyminisztérium még egyetlen esetben sem utalta a bűnösöket statáriáíis bíróság elé, — szóval, ha az uzsorabíróság mégis elítélte néhány hétre a vádlottat, még mindig itt volt a pécsi Tábla, amely ilyen ügyekben valóságos kegyelmi tanács szerepét tölti be. De természetesen nem csak pécsi viszonylatban áH ez Így, hanem országosan Is. Aki pedig csodálkoznék azon, hogy az igazságügyi hatóságok miért védik ezeket a gazdasági bűnözőket, annak elég, ha megnézi az Igazságügyi tárca keretében mikép zajlott le a B. listázás és rögtön mindent megért. A közalkalmazottak és minden dolgozó életszínvonalának csökkenése végső fokon itt nyer magyarázatot És akkor, amikor ezt a valódi okot elkendőzve a maguk sötét célját érdekében óvatosan háttérbe bújva, lelkiismeretlen emberek Ilyen felelőtlen akcióba rántják a dolgozókat, hogy aztán magukra hagyják őket, nem csodálkozhatnak azon, ha J24 óra leforgása alatt a dolgozó közalkalmazottak felismerik azt az aljas játékot, amire lel akarták ; használni őket és cserben hagyják a demagógokat. Az Ilyenekkel ellentétben áll a dolgozók érdeke és a Magyar Kommunista Párt magatartása. A MKP konstruktív politikái folytat és nemcsak üres szólamként állítja fel az életszínvonal emelésének követelését, hanem meg is mutatja az utat, amelyen ez a követelés megvalósítható. Nemcsak hangzatos, de tartalmatlan jelszavakat dob be a köztudatba, hanem hároméves tervei készít, hogy a dolgozók élete jobbá lehessen. Nem Ígér aranyhegyeket a semmiből, de szám haveszi a lehetőségeket és azokat teljes egé-l szében a dolgozók javára harcolja ki. A közalkalmazottak számára Is a közelmúlt napokban nyújtotta be a kommunista frakció a maga javaslatát és a köz- alkalmazottak tapasztalatból biztosra vehetik, hogy ez a javaslat tartalmazza mindazt, ami a köz- alkalmazottak számára a mai körülmények között elérhető. A közalkalmazottak most a saját bőrükön ismerték meg azt a munkások számára korántsem ismeretlen módszert, amellyel a nagyszájú kétkulacsosok dolgoznak. Az egyik oldalon ultrabaloldali jelszavakat hirdetni, a másikon a reakciót mentegein!; bujtogatni Feloszlott a Sulyok-párt de megalakult helyette a Balogh-párt Budapestről jelenti a Magyar Távirati Iroda: i előtt benaocakröm igyekeznek A nemzetgyűlés keddi ülését 16 óra 29 perekor nyttotta j n**®n*r demokráciát. Snafcadságpért meg Kossá István alelnök. Közölte a Házzal, Balogh István nemzetgyűlési képviselőnek azt a bejelentését, hogy Független Magyar Demokrata Párt néven új pártot alakított. Nagy Vince (Szabadságpárt) napirend előtt szólalt feL Bejelentette, hogy az utóbbi hónapok eseményei, valamint a választó- jogi törvényjavaslattal szemben elfoglalt álláspontja következtében pártja úgy határozott, hogy sem a választójogi törvényjavaslat vitájában, sem az annak alapján elrendelendő választásokon nem vesz részt, továbbá beszünteti mindennemű politikai működését és szervezetett feloszlatja. Nagy Vince bejelentése után a Szabadságpárt tagjai kivonultak az ülésteremből. Tárgyalják a választójogi törvényjavaslatot A nemzetgyűlés ezután megkezdte a váTasztójogi törvényjavaslat vitáját. Bencze Imre (Kisgazdapárt) előadó ismertette a törvény javaslat bizottsági tárgyalásának lefolyását valamint a javaslat rendelkezésed t. Reicher Endre (pártonktvüli Pfeiffer-csoport) mint *z egyesített bizottság kisebbségi véleményének előadója szólalt fel. Felsorolta azokat az érveiket, amelyeknek alapján a törvényjavaslatot nem fogadja eL Bácsalmási József (Kisgazdapárt) hangoztatta, hogy a választójogi törvényjavaslat biztosítja a titkos, általános, szabad választást. Biz tosítjia. azt, hogy a magyar nép a demokratikus atapelvnek meg felelően szabadon nyílvánithassa akaratát. Ne csodálkozzék azonban senki azon, hogy a demokrácia védi magát azokból az elemeiktől. amelyek a multiban azon fáradoztak, hogy a nemzet sírját ássák meg. A törvén y javaslat ot maga és pártjá nevében elfogadja. A magyar demokrácia nem lehet öngyilkos demokrácia Orbán László (MKP) hangoztatta, hogy a régi választójogi törvény lényegében bevált, helyesli tehát, hogy annak alapjait meghagyva csupán néhány olyan módosítást visz keresztül, «melyek az elmúlt érvek tapasztalatai «lapján indokolttá váltak. Nincs joguk a magyar demokrácia hitelét félteniök azoknak, akik a külföld A Szabadságpárt deklarációjával önmaga felett mondott ítéletet. A valóság az, hogy a törvényjavaslatban foglalt módosítások a demokrácia védelmét szolgálják és nem jelentenek mást csak a* 1945. évi & törvénycikk' szellemének következet«» érvényesítését. A magyar demokrácia nem lehet öngyilkos demokrácia éa nem hajlandó a választójog fegyverét fasiszták kezébe adni Az ajánlásokkal kapcsolatos intézkedések cél ja az, hogy a teljesen gyökémélküli pártok és önjelöltek ne forgácsolják szét a nemzet erőit. A törvényjavaslatot a maga és pártja nevében elfogadja. Súlyos autóbaleset a Vásártéren Kedden este 8 óra 20 perckor súlyos szerencsétlenség történt a Vásártéren. Egy cseh kitelepítést autó jelzés nélkül fordult be a Vásártérre, ahoi egy szembejövő motorkerékpár nekiszaladt. A motorkerékpáron . ülő Kovács Ferenc könnyebb sérülést szenvedett 9 éves kisfiának, tfj. Kovács Ferencnek azonban a bel lábáról térdtől lefelé lejött a hús. A gyermeket beszállították a gyermeksebészetre. Magyar—angol kereskedelmi tárgyalások A Magyar Távirati Iroda jeinti: Szerdán reggel elindult Londonba Korányi Jenő miniszteri osztályfőnök vezetésével az « magyar kerskedelmi delgáció, amelynek feladata, hogy Magyarország mezőgazdasági felslegeire vonatkozóan megállapodást kössön Angliával. További feladata, hogy új fizetési egyezményt létesítsen Magyarország és az Egyesült Királyság között. A megkötendő fizetési megállapodás jelentősége abban áll, hogy ennek életbelépése után az angol fontot a ster- Kngérán kívül fizetésre » felhasználhatják. «kokat, hogy nfiért csökkent az °lYan jelenségekkel szemben, ame- elmult esztendő alatt a közalkal- Ivek éppen az ő aktiv, vagy paszmazottak életszínvonala. Az Üj Dunántúl nem most fr először a drágul ás és feketézés kérdéséről. n'int olyanról, amely elsősorban °ka ennek a színvonalcsökkenésnek. És nem először mutatunk rá srra sem, hogy ennek a drágulások elsősorban ne.m gazdasági, hanem egészen más természetű «kai vannak. Nézzenek csak szív közreműködésük szült, elkeseredett akciókba ugratni a tájé kozatlanokat, nemcsak megvalósít A szovjet álláspont győz az atomerőbizottságban Lake Su ccessból jelenti az AFP: Az atomeröbizotteág ellenőrző albizottságában Osborne amerikai delegátus kijelentette, hogy kész az ellentétek csökkentése végett elfogadná olyan nemzetközi szerződést, amely határozott ellenőrzési remiséért létesít és amely megbatározott kvóta szerint osztja szét az egyes országok között az atomerő fejlesztéséihez szükséges anyagok termelésének programját. A szétosztást rendszert eredetileg a Szovjetunió javasolta és az atomeröbizotteág gadta. többsége elfo\z amerikai bölcsön nem dollár, hanem Hadianyag és repülőgép Rómából jelenti az MTI; I rikaikai hadianyag óikat, többezer hatatlan, de egyenesen bűnös jel-" A külügyminisztérium palotajá-(gépkocsit, 50 repülőgépet és igen szavakkal -- ez az 6 módszerük. 11*3" az o!ia*z 05 'aTnCT,P1 *lkuH«* más cikket kap Olaszország Megvalósítható követeléseket felállítani, munkával, harccal azokat valóraváltani — ez a miénk. döttek egyezményt írtak alá, | a kölcsön keretében amelynek amelynek értelmében az Egyesül. i„ Államok Olaszországnak engedik összeget a szerződés 184 át az ország területén lévő eme-’ dollárban állapította meg. Francia-angol aggodalmak az USA német- országi tervei miatt A franci® kormány jegyzéket intézett a brit kormányhoz a német kérdésben, kifejezve igen élénk nyugtalanságát azzal a szándékkal kapcsolatban, hogy a német termelés színvonalát erősen a potsdami egyezményben előirányzott színvonal fölé emeljék. Hír széttart a brit kosmány osztja azokat ez aggodalmakat, amelyeket az amerikai kormánynak Németországgal kapcsolatos szándékai keltettek. Bevin is kifejezte ezt a nyugtalanságát az amerikai nagykövettel folytatott megbeszélése során. Működik a görög szabadságharcosok rádióadója Belgrádből jelentik: A Tanjug-iroda tudóoxtójg jeleníti, hogy jüJiuB 18-án, athéni időszámítás szerint 20 ómkor hallották a görög demokratikus hadsereg új nagy rádióállomásának első közvetítését. A® d«ő rádióadásban Maikosz tábornok kiáltványát ismertették. A görög demokratikus hadsereg rádíóáBo- . mása bejelentette, hogy reggel 7 • órakor a 38 méteres rövid hullámhosszon és este 8 órakor a 44 méteres rövid hullámhosszon kozve- I tit adásokat.