Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-18 / 161. szám

IRUa / Évről-évre több kenyeret, jobb életei hoz a hároméves terv A MA GYÁR K GHM U NIS T A F ART 0 Ét DU NA NT U L I L A P 3 A IV. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 JÚLIUS 18. PÉNTEK Budapestről jelenti a MOT: A fehérmegyei Taksony köz­ségből népes delegáció kereste fel Rákosi Mátyás miniszterlnökhc- lyettest, a Miagyar Kommunista Párt főtitkárát díszes aratási ko­szorút és az új termésből sütött kenyeret hoziva, A Taksonyi tele­pes magyarok elmondták, hogy csak egyetlen nagy gondjuk van, az otlévő svábokkal való visKony Nemcsak Keleten, Nyugaton is vannak hadifog­lyaink. Illetve lassanként ott tar­tunk már, — hála a Szovjetunió nagylelkűségének —, hogy rövid idő nyílva már csak Nyugaton vannak. Számukat pontosan nem tudni. De ha meggondoljuk, hogy az SS-ek és segítőtársaik, „nyi­lasék“ egész csapattesteket ve­zényeltek a nyugati határokon túlra — közöttük ezrével még alig serdült leventegyerekeket is —- úgy nem kétséges, hogy sok­sok tízezerre tehető a számuk. Tisztában vagyunk azzal, hogy e sok tízezer között van jó- néhányszáz, aki nem kiván haza­jönni. Nem kívánnak hazajönni elsősorban azok, akik resztvet­tek többi fogolytánsaik kihurco- lásában. Nem kívánnak hazajön­ni azok sem, akik tisztában van­nak azzal, hogy a hadifogoly- vonatnál • a politikai rendőrség fogadná őket, mert számot kell adniuk rablásaikról, gvilk ossá­gaikról. De a családjuktól elszakított I tízezrek túlnyomó többsége haza-| vágyik. Elhurcolt magyarok ezek akiknek szíve visszahúz az ősi talajra, az anya, a feleség ölelő karjai közé, gyermekei közé, akik alig várják már, hogy a szűkös hadífogolyellátmányt fel­cserélhessék a munkával meg­keresett, jóízű magyar kenyér­Amikor Rákosi Mátyás elv- társ Sztálin marsallhoz levelet Irt a Szovjetunióban lévő ma­gyar hadifoglyok hazabocsátása érdekében, ugyanakkor a magyar kormány a nyugati hatalmakhoz !s hasonló kérő szóval fordult. Sztálin elvtáns 48 órán belül válaszolt Rákosi Mátyás levelére és nem telt bele két bét, elin­dult az első hadifogolyvonat a végtelen orosz szteppékről. Ma már 40 ezer körül jár a Szov­jetunióból hazaérkezett magya­rok száma és mindennap újabb ezreket hoznak a vonatok. A nyugati hatalmak tudnak gyorsan intézkedni. Kovács Béla A dézsma rendelettervezetet, ame- és Nagy Ferenc esetében szinte I lyet kisebb módosításokkal elv­ÓrnV^„ *-«1211 51» —'» * 18 A Szovjetunió segítséget nyújt a magyar telepeseknek a svábkérdés megoldásában Rákosi Mátyás nagyiontosságu bejelentése a telepesek küldöttségének .felelő megoldást nyer. Reményünk E lchetővé fogja hogy el, A svábok folyton fenyegetőz- hasonló panaszokat kapunk. Kő­nek, hogy fordul a világ és ak- zölhetem a taksonyi telepesekkel, kor ők fogják a telepeseket el- hogy ez a kérdés hamarosan meg­űzni. A helyzet már olyan feszült, hogy emberhalál is történt. megöltek egy magyar telepest. Rákosi Mátyás a következőket mondotta: Majdnem-minden tele­pes községből, ahol a régi sváb gazdák és telepesek együtt élnek. sietni olymódon, hogy bizonyos svábokat Németország szovjet zónájába is befogad. vau arra, hogy addig is, amig az amerikaiak lehetővé teszik, hogy a potsdami szerződésinek megfe lelően Németország amerikai zó­nájába szállíthatjuk a kitelepíten­dő svábokat. a Szovjetunió fog segítségünkre sősorban azokat a svábokat vi­gyék el, akik a telepesekkel együtt vaunak. Azt hiszem, hogy a taksonyi és valamennyi magyar telepesek, akik a sváb falvakba;', élnek, ÖTÖmmel fogják venni ezt a közlésemet. A minisztertanács elfogadta a és a vagyonszaporulati dézsma rendelettervezetét A Magyar Távirati Iroda jelenti: A kormány tagjai csütörtökön délelőtt Dinnyés Lajos miniszter­elnök einöklésével minisztertaná­csot tartottak. A belügyminiszter előterjeszrésére a minisztertanács hozzájárult a választásokkal kap­csolatosan a funkciót végző sze mélyek napidijának megállapítá­sához. A vallás- és közoktatásügy: mi­niszter előterjesztésére rendelet- tervezetet fogadott el az általá­nos iskolai tanítók továbbképzé­séről. A minisztertanács a pénzügy- miniszter előterjesztésében ismételten tárgyalta a vagyon. dézsma és vagyonszaporulati _a>( _ ...» vuv »VMVII QÍ/IUIV órákon belül itt volt a jegyzé­kük. A hadifoglyok ügyében azonban mindezideig nem is vá­laszoltak a magyar kormány át­iratára. Hiába! Vannak nagyhatalmak, akiket a magyar asszonyok, gyer­mekek jóléte érdekel és vannak, akiket az összeesküvőké. _A magyar nép dolga, hogy a különbséget értékelje. Nem tartóztatták le Mamut A szerda délutáni pesti lapok híreket közölnek Man in román para-vztpárti vezér letartóztatásá­ból. Megbízható romániai telefon- értesülésünk szerint a hír téves. Mariiut nem tartóztatták le. ben elfogadott. Az egyes részletkérdéseket az ér­dekelt tárcákkal tisztázzák. Elfogadta a minisztertanács az illetékesek kondifikálásána vonat­kozó rendelettervezetet, amely az illetékszabályok korszerű, átte­kinthető és rendszeres index ösz- sízefogialását tartalmazza. A cipőellátás sürgős szükség­leteinek kielégítésére kivételesen hozzájárult \ minisz ertanács ah­hoz, hogy ez év augusztus 15-ig a külföld­ről behozandó 400.000 pár tex­tilfelsőrésszel készült cipő vám­mentesen kezeltessék. „Állandó jellegűvé“ teszik az atombomba­ífyárat A mexikói Los Alamasiban levő atonnbombagyárat, mint az ame- Y'kai atomeröbizottság bejelentette, állandó jellegűvé leszi. A bízott- nem nyilatkozott arról a hir- röL hogy az Egyesült Államok ?* eddig felrobbantott 5 atom. “omb.-inál mérhetetlenül nagyobb hatású atombombát ki. Tudomásul vette a miniszter- tanács a földművelésügyi minisz­ternek azt a bejelentését, hogy Dessewffy Gyula 40 hold gyü­mölcsösét a nyíregyházai kerté­szeti iskola vette kezelés alá. Ugyancsak elfogadta a minisz­tertanács az iparügyi miniszter­nek a közel'átási szabályokra ér- vénybenlévő 50.000/1934 K M. rendelt módosítására és kiegészí­tésére irányuló rendelettervezetet. Az iparügyi miniszter e'őtcr- jesztésére elvben elfogadta a mi­nisztertanács a műszaki középis­kolák létesítésére vonatkozó ren. Jcttervezetet, amely lényegében az iparosoktatás elavult részeinek fejlesztenek I á: szervezésé re és. felfrissítésére szolgál. Hozzájárult továbbá a minisz­tertanács a Bulgáriával 1947 jú­nius 26-án kötött árucsereforgalmi megállapodáshoz is. Elfogadta a minisztertanács azt a rendelettervezetet, amely egyes vámtételek módosítására vonat­kozik és vámmentességet biztosít szárított tésztanemüekre és bo. raxra. Az előbbi különösen az üzemi dolgozók ellátása biztosítá­sát céloznia, az utóbbi pedig az ipari feldolgozásra, így a zománc- gyártására vonatkozik. Bizonyos gyógyszerekben bel­földön ezidőszerint mutatkozó hiány enyhítésére ez év végéig egyes gyógyszeralapanyagok kül­földről való behozatalát ugyan csiak vámmentesítik. Ä munkásegység megbontását célzó bel és külföldi kísérletek kudarcáról és a koalíció megerősödéséről közli Rákosi Mátyás nyilatkozatát a Svetove Rozuledi Prágából jelenti az MTI: A Csehszlovák Kommunista Párt külpolitikai folyóirata, Sve- iove Rozuledi most megjelent júliusi számában közli atzt a nyi­latkozatot, amelyet a Prágában járt Rákosi Mátyás minisztercl- nökheiyettes adott a lap munka­társának. A legutóbbi magyar belpolitikai válság elemzése után Rákosi Má­tyás az újságíróknak arra a kér­désére, hogyan működhetnek együtt az új magyar kormány körül csoportosult erők a követ­kezőket felelte: Magyarországon koalíciós kor­mány van. A koalíciós pártok között néha súrlódás támad és azok tárgyalás útján likvidálód- nak. Eddig valamennyi vitás kér­désben sikerült a megegyezés. A koalíciós munkát megkönnyíti, hogy a magyar kommunisták követ­kezetesen fenntartják az egy­ségfrontot a Szociáldemokrata Párttal. Az utóbbi időben megfigyelhető volt, hogy a magyarországi de­mokratikus fejlődés ellenségei megkísérelték a két munkáspár egységfrontjának megbontását. A gyakran külföldről irányított kísérletek sikertelenek marad­nak. Az összeesküvőknek és a reak­ciós elemeknek a Független Kis­gazdapártból való eltávolítása kétségkívül mindinkább megjaví­totta a koalíciós partnerek együtt­működését. A magyaroknak, va­lamint a cseheknek és a szlová­koknak egyaránt érdeke, hogy jó­szomszédi viszony alakuljon ki köztük ifnndkér államnak a hasznára. Magyarorsizág már meg­teremtette a jószomszédi viszonyt az újjászületett Jugoszláviával a demokratikus Romániával és ami talán a legfontosabb a ha­talmas Szovjetunióval. Meg va­gyok győződve róla, hogy ilyen jó viszonyba kerülünk Csehsizlo- vákiáva! is. Az amerikai segély feltétele: Korlátlan USA-etlenőrzés az osztrák gazdasági élet felett Kuraszov vezérezredes. az ausztriai szovjet főmegbízott át­iratot intézett Figl kancellárhoz és közölte, hogv 3 június 25-én kötött amerikai- osztrák segély egyezmény olyan kötelezettségeket ró az osztrák A szovjet főparancsnokság nagy jelentőséget tulajdonít az oszt­rák népnek juttatott segélynek, azonban az az álláspontja, hogy a segélyről csakis az osztrák kormány oé gr eh aj tó szérűéi rendel kezhetn ek. kormányra, nmeink ellentétben . Éppen ezért a szovjet főpanancs állanak az ausztria független­ségét biztosító 1945 érti moszk­vai nyilatkozattal és az Ausztria megszállását és szövetséges ellenőrzését rendező múlt évi egve/inénnvel. A/ a tény. hogy egy nagyhatalom korlátlanul ellenőrzi az egész osztrák gaz­dasági éleiét, az ország függet­lenségét fenyegeti. nokság az amerikai-osztrák egyezménynek a fent említett szövetséges egyezménnyel ellen­tétben álló feltételeit nem fogad­ja el törvényszerűnek és magára nézve kötelezőnek Fig) kancellár a keddi minisz­tertanácson kijelentette, hogv az osztrák kormány alaposan meg­vizsgálja Ktirai/ov vezérezredes átiratát és néhai:. oap múlva közli állásfoglalását

Next

/
Thumbnails
Contents