Új Dunántúl, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-25 / 167. szám

Ü-l DUNÁKTÓL ista joliüs a Ulük á&ól ** i&Ullc fí&k&Cú’ Ki ne emlékeznék közülünk serdülőkori olvas­mányaink és álmaink vadnyugati hőseire: a harcos indiánokra. Tisztelettel adóztunk a kalálhnegvctö bátorsággal küzdő „vadaknak“ és csodáltuk a Sasszeműt, őzlábút, Villámkezüt a sziú-indiánokat, az apacs-, az irokéz- és egyéb törzsbeliekct, akik olykor elszívják a békepipát a fchérbőrüekkel, hogy utána ismét elhagyják wigvamjaikat, ismét kiássák a tomahawkot és megskapolják ellenségüket. Szép idők voltak, de elmúltak. A mai gyerekek már talán el is felejtették a vörösbőrüeket. Ma már jobb játékok vannak: fasisztásdist lehet ját­szani, összeesküvősdit, indokínai háborút, satöbbit. Az indiánok kimentek a divatból. Annál meglepőbb most ez a kép, melyet a Ti­me nevű folyóirat, az amerikai tőkések lapja közöl. Igen, bizony, bármilyen hihetetlen is: a gyönyörű fejdisszel ékesített nagyfőnök nem más, mint me. ’•észtekintetfi, sasorrú volt miniszterelnökünk: Nagy Ferenc, aki négyszázezer svájci frankkal zsebében áthajókázott az Újvilágba, hogy ott folytasson pro­pagandát s szervezze (saját bevallása szerint) a szabotázsakciókat a magyar demokrácia ellen. A volt állítólagos parasztvezérből, az urak cimborájá­ból a ncwyorki bankárok bohóca lett. Az amerikai tőkések tnylat tatásán; miszter Gatjás Tzigány in­diánnak öltözik. Well, well, hiába nagyszerű artis­ták ezek a magyarok! Nagy Feri, a Lógóslábú most valós,-tinüleg bű bajtársai Gordon, az Enyveskéz, Jékely, a Molett Róka, Saláta, a Zöldfülű és a többi „rézbőrű“ körében tábortűz körül ül és el­szívják a békepipát a harcias Bankár-törzs tagjai, val. igazi vérbeli indián ez a Nagy-főnök! Tolldisszcl a lején, bilgerivel a lábán. De akárhogy forgatja is atom-tomahawkját, a magyar dolgozók skalpját nem sikerül megszerez­nie. Urak szolgájából urak bohóca lett és az ő nyara már csak amolvan indián-nyár, amit magyarul vénasszonyok nyarának hívnak. Hadilogolyszoigálat A Hadifogolyfogadó Bizottság közleményei: Pécsre érkezett hadifoglyok; — Marsai István Pécs, Rákóczi ut 73 Mayer Géza Pécs, Bencze János Pécs, Felsőmalom u. 9., Gulyás Tibor Pécs, Mezőszé! u. 7., Leng- vári Lajos Pécs, Ótemető u. 10. Dr. Egri Béla Pécs, Fürdő u. 1. Molnár István Pécs, Rőt u. 39. Martonfí László Pécs, Fiume u. 12. dr. Csaba Sándor Pécs, Deák u. 25, Simon László Pécs, Alsó- halokány u. Márton László Pécs, Siklósi u 52. Kolinár János Hird. Porgányi Ferenc Mohács, Holczer Tibor Siklós, Bodnár Károly Ve­mén d, Németh Gyula. Beremend, Arató Antal Megyeid- Szappcr Ferenc Budapest. Debrecenből jelenti a® MTI: A Szovjetunióból hazatérő ha- dtfogolyszereJvények két irányból érkeznek Debrecenbe. Az elmúlt két hét alatt csupán Máramaros- szigetről érkeztek hadifoglyok. Ez idő alatt Foksanibsn hadifogoly­csoportok gyűjtése folyt. Kéthetes szünet után csütörtökön reggel Foksaniha is érkezett szerelvény 1500 oroszországi volt hadifo­gollyal. 4 MKP követeli: A mezőgazdasági munkavállalók sem maradhatnak ki az általános élet- színvonal emelkedésből Nem ritka eset, hogy mind az újbirtakosok, mind pedig a-tör­pebirtokosok saját földjük hoza- ddkából nem tudnak megélni, így szükségessé vált. bogy sa­ját földjük megművelése mellett A dolgozók tiltakoznak a tej monopolízálása ellen Mi úgy tátink, hogy ez a reakció mesterkedése — tritt Gyárváro* Az Uj Dunántúl már ismétel- ten szóvátette a Közellá tásügyi Minisztériumnak azt >a lehetet­len intézkedését, amelv szerint a ■/ őstermelők a beszolgáHato! t hatósági tejmennyiség mellett a fölösnek mutatkozó tejet a vá­rosi dolgozók részére nem adhat­ják r] szabadon. A Közellátási Minisztérium ez­zel nemcsak az OM1K mono­pol helyzetét biztosítja a tejter­melő gazdák kárára, hanem egyszersmind lehetetlenné teszt, hogy a városi dolgozók já­rni nőség ű tejhez fussanak. Ismeretes ugyanis. hogy az OMTK által piacra dobott tej minőségileg meg sem közelíti a közvetlenül a falvakból behozott tej minőségét, mennyisége pe­dig nem fedezi n városi dolgo ,zók ellátását. Habár a tejrazziák alkalmával a gazdasági rendőrséget vesjrik igénybe, mégsem írhatjuk a gaz rlasári rendőrség számlájára. A razziákat ugyanis a Közel­látási Minisztérium kiküldöttei vezetik Tiltakoztunk az ellen is. hogy a gazdasági rendőrséget ehhez a művelethez igénybe vegvék. Tiltakozásunknak meg is van a visszhangja, mert a dolgozók széles tömegei értenek telünk egyet is küldik be szerkesztősé günkbe tiltakozásukat írásban. A Magyar Kommunista Párt Gyárvárosi Szervezne határozati javaslatát küldte el hozzánk, amelyben: „Súlyosan elítéljük és vissza­utasít jxik azt az akciót, a.meti/ a dolgozók rooásárg a Perui­őrség igénybevételénél, az OMTK érdekében történt a tejtermelőkkel szemben. Mi úgy látjuk. Iwgy ez a reakció mes­terkedése. még ha a Közellá­tási Kormán ybiztosságon ke­resztül történd is. Tiltakozunk az ellen, hogy az ilyen eljárás a jövőben megis­métlődlék" I MKP G yúrvárosi V» nevében. Hasonló tiltakozó írást küldött 1«' a gyárvárosi munkásság is. .. A pécsújhegyi és a gyárvárosi munkásság tiltakozik az ellen, hogy Pécs város az őstermelők­től behozott tejet elkobozza és ezáltal elzárja az itt lakó mun­kásságot az elől. hogy jó tej­hez jussanak Újhegy és Gyár- város dolgozói. Tiltakozunk az ellen is, hogy erre a célra a demokratikus rendőrséget vegyék igénybet" i pécsújhegr/i bányászkörzet Petró József kör/,, titkár. Munkásszerencsétlenség a Deutsch téglagyárban •f. Deutech-féle téglagyárban jyos rúzódásokat is szenvedett. A Tóth József 42 eves gépésznek, miközben a gépet igazítani akarta a kerék elkapta kabátját, és jobb­karját leszakította, azonkívül sú­rendörség a szakközegek közre­működésével azonnali helyszíni nyomozásra szállt ki. Olcsó áruval árasztja ei Pécset aníoszJos elsejétől a Húsipari Szövetkezet A jármüvek kötelező megállása a vámnál A város polgármestere felhív ja. az érdekelt közlekedők figyel met arra hogv a város területé­re belépő járműveknek az ország­utakon lévő fogyasztásiadé őr­ségeken (yámhúzaknál) a szállít mánvaik ellenőrzése céljából az érvényes jogszabályok széria minden esetben feltétlenül mer kell állniok. Ezen rendelkezést be nem tartó járműtulajdonosok ellen eljárást kell indítani. KERESKEDELMI ALKALMAZOTTAK UcukáMfi lUióudidémHatci indul Pécsről vasárnap reggel 7 órakor, vissza Harkányból éjjel 1 órakor. Ssátnozott kocsik!!! Biztosított ü-őhely mindenki számára Jegyek még péntek estig korlátolt számban kaphatók Szakszervezet Székbázunkban Kossuth L.-út 35, Izsák festéküzletben I nerenc’ek-u. 4. - Jegy ára táncjeggvt-1 együtt 8 frt A múlt béte.n a Húsipari Sző vetkeztében tett látogai ásunk al­kalmával beszámoltunk arról a lendületről, amellyel a Szövetke - zet új vezetősége, Stein László elvtárs igazgatóval az élén, az üzem fejlesztését és a munkásság életének szociális javítását célzó hároméves tervüket készít;k elő. Most megtudtuk a vezetőségtől hogy augusztus elsején nagyszabású akciót indítanak a város általános életnívójának fokozásáért Eszerint augusztus elsejétől kezd­ve elárasztják a várost olcsó, jó- minőségű hentesáruval és hússal, de ezenfelül korlátlan men y iség- ben az oly régóta nélkülözőt: cikkekkel, — mint ecet, só, cu­kor, burgonya,, — ts. Hogy az árakat letörjék, csak fogyasztóknak adnák el. Vi­szonteladók kizárva. így fogják ellátni többek között minél olcsóbb és jobb áruval Közüzemeket és a rendőrséget is. A választási biztosok össze­állítása a NB előtt Tegnap délelőtt a városháza közgyűlési termében rendkívüli ülést tartott a Nemzeti Bizottság, hogy a kiadott rendelet alapján a választásokkal kapcsolatos elő- készí'őmunkálatokát megtárgyalja Tekintettel arra, hogy aiz összeíró biztosok kijelölése a Nemzeti Bi­zottságok feladata, ezen az ülé- sen döntöttek arról, hogy az egyes pártok kiket delegálnak ezeknek a munkálatoknak elvég­zésére Az összeíró biztosokat jú­lius 28-án deli 12 órakor tájé­koztatják arról, hogy feladataikat miként és milyen időre kell el­végezniük. Pécset nőm régen idecsatolt Mecscksrzabolcs községgel együtt 84 szavazó körlet re osztották —, úgy. hogy egy-egy szavazókörletbe 600 szavazó esik. Ezek alapján a szava zóbizottságs tagok száma 1080. A szavazó bizottsági tago­kat a Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült párt kiküldöt­teit bevenni és velük együttesen készülni a választásokra. Minden e téren tapasztalható visszaélést azonnal meg kel' 'öntetni a vá­lasztások tisztásé „ánaík biztosítása érdekében. Ugyancsak távirati értesítést kapnak a járási jegyzők is ezeknek arz utasításoknak szi­gorú betartására. napszámba is járjanak. A mun­káltatók legnagyobb nesze azon­ban olyan alacsony napszámbért fizetett, hogy pártunk, a Magyar Kommunista Párt na­pirendre tűzte a napszámba já­ró munkások bérének az eme­lését. A gabonaárak emelése ennek a rétegnek a szempontjából már a megélhetési költségek drágulá­sát jelenti. A falusi dolgozók ugyanis legtöbbször gabona for­májában vásárolják meg ken ve­rübet. Augusztus elsejével a dolgozó* reálbére, életszínvonala emelked­ni fog. Pártunk nem engedheti meg, hogy a bérek rendezésénél hátrány érje a főbbszázezer­nyi mezőgazdasági munkavál­lalót. ^ A Magyar Kommunista Párt « Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetségével karöltve tervezetet dolgozott ki a mező­gazdasági munkabéréi emelésére. Eeazerint a csak készpénzért dol­gozó napszámosok és órabérének munkabéreit 15%-kai, a cselédek és sommások készpénzbérét pe­dig 10%-kal kell felemelni. A cselédek és a sommások készpénzbérének a napszámosokná kisebb mértékű emelését azért javasoljunk, mert a cselédek és sommások fizetésük túlnyomó hányadai* természetben kapják meg. ígv kisebb arányú béreme­lés mellett sem kerülnek hát­rányba. A Magyar Kommunista Párt minden erejével azon van, hogv a béremeléssel az életszínvonal is mielőbb emelkedjék. KOMMUNISTÁK! FIGYELJETEK NAPONTA lapunk part Elet rovatAti A békepolitska mögött... Newyorkból jelenti az MTI-, tökéletesítésére. Ha Amerika meg Az amerikai atomerőbizottságj akarja tartani vezető szerepét az« második félévi jelentésében tneg-| atomerőfejlesztésben, sokkal több1 állapítja, hogy az Egyesült Álla i Midóst és gyárat kell belevonni a rook folytatják az atombomba i munkaterv végrehajtásába _ gy ártást és keresik a módot azok! mondja a jelentés. Legújabb... Befejezett ténynek tekinthető, hogy a Kisgazdapárt a távozó Su­lyok Dezső helyére Gyöngyösi János volt külügyminisztert Jelöli a Pénzintézeti Központ elnöki ál­lására. • Newyorkból Jelentik: Az Egyesült Nemzetek gazda­sági és szociális tanácsa 10 há­borúsújtotta országban 3.5 millió gyermeknek juttat napi félliter tejet és más élelmiszert. A se­gélyben részesülő orszáqok közé felvették Magyarországot is. Rio de Janeiroból jelentik A brazíliai szövetségi kongresz- szus megkezdte annak a kom­munista ellenes biztonsági törvény­javaslatnak a tárgyalását, amely­nek rendelkezései olyanok, hogy elfogadása esetén akár haladék­talanul le lehetne tartóztatni a brazíliai kommunista pórt tagjai­nak nagy csoportját. I

Next

/
Thumbnails
Contents