Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-05 / 125. szám
WSáf péélétótjai ! pr" Abban az arányban tudjuk biztosítani a több cipőt, ruhát, kultúrát, lakóházat, mint amilyen arányban ránk szavaz a nép. & (RÁKOSI MÁTYÁS) | A MAGVAR KOMI i U N 1 S t A P A i? T V 0 EL M J NA K T ÜL i LA P 3 A 1 (V. ÉVFOLYAM, 125. SZÁM Ara 40 fillér PÉCS, 1947 JÜNIUS 5. CSÜTÖRTÖK Válság és kölcsön Válságokhoz hozzászokott állanv- fletOnk legsúlyosabbnak ígérkező újabb krízisének még csak előjelei mutatkoztak, még csak gyülekeztek a viharfelhők a magyar belpolitika egén, amikor — a helyem és a körülmények pontos mérlegelése alapján — megállapítottak, hogy ez a válság többé nem a koalíció és főképpen nem a demokrácia krízise less, hanem a reakció eddig legnagyobb csata- vesztése. A válság kirobbant, a suttogó propaganda a kommunista párt egyeduralmi törekvésének kívánta feltüntetni azt, • tények pedig váratlanul rövid idő alatt bebizonyították, hogy a reakció nemcsak hazudott, de isimét keservesen csalódott Is számításaiban. Negyvennyolc óra sem telt bele és a válság megoldódott. Nem a demokrácia, de még csak nem is s 1 kmii/lá bukott bele, hanem azok, akik a demokrácia anyagi ideológiai megerősödésének megakadályozására a közelmúlt gyakorta Ismétlődő válságait mester- aégeeen előidézték. A parasztból tett parasztáruló, az egyik damo- kmttkne párt vezérségét és a de- mokratikas (kormány miniszter el - Böki tisztét betöltő Összeesküvő, Nagy Ferenc, tettének következményei dől külföldre menekült és útján követte hétlaki politikájának leghűbb fegyvertársa. Varga Béta Is. A demokrácia, a koalaidó pedig megerősödve került hl a válságból és ezen belül, ha vezérükben megfogyatkozva is, de a koalíciós partnerek bizalmában és fgy akcióképességében is megerősödött maga a kisgazdapárt is. Megerősödött azáltal, amit a munkáspártok már több mint egy éve figyelmébe ajánlottak, hogy megszüntette az alapvető ellentmon dúst a mögé sorakozott tömegek és a politikáját irányító vezetők magatartása között Természetesen, az előlegezett bizalmat a kisgazdapárt új vezetőségének még tettekkel kell igazolnia. Ml, mint Rákosi Mátyás elvtárs nyíltan kimondotta, előlegezzük ezt a bizalmat és reméljük, hogy a nemzetre váró nagy feladatok előestéjén a koalíció végre azzá lesz, amire hivatott: az erők üaszeiogásának eszközévé és nem azzá, amivé a Nagy Fareacek és Kovács Bélák tették: a nemzet újjáépítésének íékezőjévé. A válság ezen az eredményen túl Is számos tanulsággal szolgál a magyar népnek. A tanulságok között első hely illeti meg azt, hogy Ismét bebizonyosodott: a kommunisták szavai és tettei között különbség nincs: a kommunisták, ha koalícióról beszélnek, akkor koalíciót is gondolnak és koalíciós szellemben is cselekszenek. A felszabadulás első napjaitól eltekintve az elmúlt két esztendő alatt még sohasem adódott alkalmasabb pillanat arra, hogy a munkáspártok, vagy a munkáspártok valamelyike magához ragadj»- h, hogy így lesz. Hangoztat- la pedig nem azért, mintha óráiban. A reakció hangoztatta hngoztatta Is, hogy így lesz. Han- ÍJoztatta pedig nem azért, mintha ettől komolyan tartott volna, hiszen sokkal gyakorlottabb politikusok ők, semminthogy olyasmitől tartsanak, armiről szó nincs, — hanem azért, mert az állandó ködösítés legfőbb és ma már úgyszólván egyetlen politikai íegyve rilk. A munkáspártok ismét bebi- ’■'»nyitották, hogy nem párturalmi, hanem tudatos, tervszerű és őszinte országépftő politikát folytatnak. A második tanulság szinte üvölt- ve zeng fülünkbe, abból a néhány- soros washingtoni küzdésből, amely bejelenti, hogy az USA „a magyar belpolitikai helyzet tisztázásáig” felfüggeszti a harmincmilliós áru- kölcsön további folyósítását. Mi van itt tisztázni való? A demokratikus Magyarországot Nagy Ferenc gyáva szökése előtt négy demokratikus párt kormányozta. Ugyanaz a négy demokratikus párt kormányozza továbbra is, éppencsak egyikük kivetette magából antidemokratikus, népáruló, összeesküvő vezetőit. És erre a Magyarországra érkezett a hazatérő hadifoglyok első csoportja Nyíregyházáról jelenti a MOT: Szerdán délelőtt 11 óra után Máramarossziget felől befutott Nyíregyházára az első hadifogoly vonat. Fazekas János polgártömege elsodorta a megjelenteket a szerelvénytől és mindenki családtagja után érdeklődött. A szerelvénnyel 696 hadifogoly érkezett, közöttük 12 munka- szervezetek társadalmi egyesüie' j szolgálatos és 24 polgári fogoly. tek, egyházak, iskolák és a MUSz képviselői fogadták a hadifoglyokat. A Himnusz hangjai mellett ünnepélyesen gördült be a szerelvény, melynek ablakaiból egészséges, mosolygó arcú ka tisztulási folyamatra felel Amerikas tonák integettek a nagyszámú a költs önszállítások felfüggeszt« sével! A harmincmilliós kölcsönt Magyarország még nem a Truman- elv alkalmazása alapján kapta. Azt sem állíthatja senki, hogy ennek a kölcsönnek a folyósítására Amerikát a tiszta humanizmus, az áldozatkész emberszeretet indította. Amint egy nemrégiben nálunk járt angol gazdasági szakember kifejtette, az Európában állomásozó amerikai hadianyag szállítása többe kerülne Amerikának, mint amennyi annak kereskedelmi értéke. Ezt a hadianyagot Európában eladni tehát nem rossz üzlet az Egyesült Államok számára. A lerombolt, kiéhezett, kifosztott Magyarország mégis örömmel fogadta ezt a kölcsönt, mert szegénységében minden segitségre szüksége van. Régi igazság az, hogy olcsón és jól csak a gazda-^ gok vásárolhatnak, a szegény nemi válogathat. Ml sem válogattunk, hanem elfogadtuk a hadianyag- kölcsöm akkor is, ha néhány számunkra feltétlenül szükséges cikk mellé merőben felesleges búvár- naszád-levegőtisztítókat, sivatagi víztartályokat, és egyéb felesleges cikkeket is „árukapcsoltak" hozzá. Truman elv azonban a jelek szerint visszamenőleges hatályú. Ahol nem adnak repülőtereket és flottabázisokat, ahol nem rendeznek polgárháborút, ahol nem ebrudalják ki a kommunistákat a „demokratikus” kormányból és végül ahol nem tűrnek meg népellenes összeesküvőket az ország élén, ott Amerika nem látja biztosítva befektetéseinek rentabilitását és megvonja még gyéren csörgedező segítségét is. Jól emközönségnek. A polgármester csak néhány szót tudott mondani üdvözlésképpen, mert a síró és zokogó asszonyok A nyíregyházi Vörökereszt kiren deltségétől nyert értesülés szerint még szerdán délután, de legkésőbb csütörtök délelőtt újabb szerelvény érkezése várható, mintegy 150Ö fogollyal. A hadifoglyok elbeszélése' szerint még kb. 4000 hadifogoly vár továbbázál- lifásra Máramarosszigeten. VSolnár Erik ünnepélyesen fogadja a hadifoglyokat Debrecenben A magyar kormány hivatalos értesítést kapott, hogy a Mára- marosszigeti hadifogoly gyűjtő- táborból egy 740 személyből álló hadifogoly csoport június 4-én Debrecenbe érkezik. A badifoMo'nár Eriit: goly csoportot a magyar kormány és a MKP nevében Molnár Erik elvtárs, népjóléti miniszter fogadj ünnepélyesen. Molnár Erik elvtárs szerdán délelőtt Debre cenbe utazott. »Megváltozott, megúfúlt országba tértek vissza“.. Debrecenből jelenti a MTI: Szerdán délután Debrecenbe érkezett M olnár Erik népjóléti miniszter a hadifoglyok ünnepélyes fogadtatására. Félhárom órakor szédlben üdvözölte a magyar hadifoglyokat a magyar kormány nevében. Megváltozott, megújult országba tértek vissza — mondotta többek között. Ebben az országban nem uralkodnak többé a nagybirtokosok és bankárok, hanem a magyar nép, a magyar dolgozók saját maguk irányítják sorsukat. A magyar kormány gondoskodik arról, hogy valamennyien minél hamarabb elfoglalhassátok helyeteket a termelő munkában. Rajk Lászlóné, az MNDSz főtitkára szeretettel köszönitötíe ezután a visszatért foglyokat, akiknek ■nevében Felföldy László órvezetö keresetlen szavakkal köszöntötte meg a meleg fogadtatást, A bensőséges ünnepség a Szózat hangjaival ért véget. Alig tett el négy héf azóta, hogy Rákosi Mátyás továbbította a MNDSz levelét Sztálin elvtárshoz, és máris magyar földön vannak az első hadifogolycsoportok. Mint a jelentésekből tudjuk, több ezer hadifogoly van máris külföl. di gyűjtőtáborokban és még többen utrakcszen a Szovjetunióban. A hadifoglyok a legrövidebb időn belül itthon lesznek és saját maguk cáfolják meg a reakciónak érkezett meg Nyíregyháza felől a 30 vasúti kocsiból álló hadifogoly- szállító szerelvény. A magyar és, azt a suttogó hirét, hogy a hadi a szovjet himnusz elhangzása után I foglyok hazaszállítása nem való- Molnár Erik miniszter rövid be- ság, hanem propaganda. \ belügyminisztérium intézkedése a munkanélküliség leküzdésére A városok költségvetésének húsz százalékát közmunkák szerzésére kell fordítani Rajk László elv társ belügyminiszter a munkanélküliség leküzlékszünk arra, hogy a Szovjetúnió ... . , ...^ . ., ,,, már a békekötés előtt milyen le-!desere, * va1rosok koltaegvetésúben lentös áruszállításokkal segítette | komoly összegeket tártaié- hozzá népünket az első nehézségek «^pltiatött. Az elmúlt évi városi legyűréséhez. Hajóink, gördülő-|kolts<*vetések osszea Iitasa aikal- anyagunk és hadifoglyaink vissza-Ijnából Rajk el v társ koitségvetesi adásakor sem kérdezte, hogy mí-gleiratban utasította a varosokat, íven pártbeli ember ül a kormány-|h°gy kozmunkaszerzcs címen uj - — - - - -- teteit vegyenek tel, amely célra költségvetésük 10 százalékát fordítsák. Ebből a tételből a városok adott esetben a munkanélküliség csökkentésére közmunkák elvégzése céljából bizonyos összeget folyósíthattak. Általában csak a munkabér fizetéseket teljesíthették, de egyes rendkívüli esetekben, mikor arra szükség mutatkozott, dologi kiadásokat is fedezhettek ebből a tételből. A belügyminiszter fenntartotta magának » jogot, hogy a váró sok csakis az ő előzetes hcizzáelnökt székben. A Szovjetúnió nem egy párton akart segíteni, hanem a szenvedő magyar népen és garanciának nem párturalmat kívánt, hanem a nép akaratának éfvényesülését a demokrácia szellemében. Ha az Egyesült Államok végleg beszüntetnék a kölcsön folyósítását, az annyit jelentene, hogy az USA kormánya nem a magyar demokráciának, hanem Nagy Ferencnek nyújtott hitelt. És még mindig alig tartjuk hihetőnek, hogy a legrégibb polgári demokráciák egyike ennyiTe el tudte* szakad-ja járulásával és engedélye sUapjás ni a demokrácia leglényegesebb | foIyósiAatnak összegeket ebbői alapelveitől. i,a tételből. Ez a követelési tétel. Mert a demokrácia alapelvei a ««melyet tavaiy kísérletképpen álnép akaratának biztosítását kiván-llítottak be a városok költSégvc- ják és nem a népeilencs összces-fitésebe. nagyon jól bevált. Ezért küvök biztonságát. (r. gy. i.)|Rajk elv ars az augusztus elsején kezdődő új költségvetési évben a városok költségvetésének 20 százalékát tartalékoltatja közmunka szerzési alapra, A belügyminiszter elgondolása szerint t legelsősorban is munkás és kisF.rről az ürpití'ezésügyi minisztériumnál tárgyalnék. A közmunkaszerzésre fordítandó 20 száaalék tekintélyes összeget jelent és így a belügyminiszter gondos előrelátása eredményeként a városok jelentős anyagi fedezettel rendelkeznek majd az lakás építkezéseket kell elvé-' egyes vidékeken mutatkozó műn. gezni. kanélküliség leküzdésére. Kodály Zoltánt lelkesen ünneplők a Szovjetunióban Budapestről jeleníti a MTI: Moszkvai jelentés szerint Kodály Zoltán mosizkvai és lendn- girádi fogadtatása és szereplése olyan lelkes és fényes körülmények között zajlott le, amilyenben a Szovjetunió hivatalos körei és közönsége csak az igazán nagy művészeket szokták részesíteni. A Szovjetúnió sajtója már a hangverseny előtt igen melegen írt Kodály Zoltánról mint művészről és a magyar demokrácia képviselőjéről. A művészi hangversenyről hosszú méltatások jelentek meg, amelyek Kodály Zoltán egyéni kiválósága mellett megfelelően méltatják zenéjének magyar népi gyökereit is. OLASZORSZÁG ŐSSZEL VÁLASZT Olaszországban november 9-én általános választásokat tsrlsnaV, Az új kormány a jövő héten mutatkozik be « nemzetgyűlésnek és bizalmi szavazást kér.