Új dunántúl, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-26 / 142. szám
CJ !3tIH9Sf?T??E 1M* J0NTO5 29 „ff©!lé a hollónak,,,“ Volt detektivielfigyelS, rendőrfőkapitány, csendoralezredes menük Réti Miklóst Tegnap reggel folytatta a népbíróság Kocsis tanácsa Réti Miklós volt detektivfőfelügyelő háborús és népellenes bűnügyének tárgyalását. Kihallgatták dr. Kamarás Károly ny.^ rendőrtanáosost, Bobánov-its Jenő szakszervezeti titkárt. Vés« Béla volt detektívet, Varga Gyula volt detektívfeliigyelöt és ismertették Hajnácskői László, az- óta kivégzett csendőrezredes val. lojmását a védelem részéről A vád részéről kihallgatták Sárfi Lászlót, Lengyel Ferencet. Benczúr Gyulánét, dr, Sebők Sán- dornét, Szabados Mihálynét, és Stem Jenőnét. valamint ismertették Tóth László vallomását. A volt detektívek, detekíiv- felügyelők, rendőrfőkapitányok' csendőreeredesek vallomását úgy gondoljuk — mindenki el tudja Egész máskép vallanak azok. akik saját bőrükön érezték Rét; ..emberszerető“ hajlamait. Máskép beszélnek suzok, akiknek fér. jét, fivérét elhurcoltatta az .ártatlan detektivfőfelügyelő“ Lengyel Ferencet úgy megverie hogy a kezét három hé*ig nem tudta behajtani. Haját tépte, fojtogatta, odavágta. * „Ha az oroszok bejönnek te is rendőrkapitány leazel és majd így bánhatsz el velem“. Mit mond erre Réti? Tagadja a verést, tagadja, hogy ilyet mondott volna, csak annyit vall be: „Kötelességem volt nyomozni..“ Lengyel felé fordult: „De ve.rai nem volt muszáj!“ És hozzátette: „Neki már a magatartása olyan volt, hogy tudtuk: üldözte a kommunistákat.“ Benczúr Gyuláné, Sebők Sán- dorné, Stern Jenőné aizt adják elő hogyan vitette férjeiket a szigetDe verni nem voll kötelesség“ vári büntetőszázadba Réti. nem volt nagyon kegyetlen: Hajdan „büdös kommunista“ — mos! „nagyságos úrnő“ Szabados Mihályné 1933-ban, mint 16 éves kereskedelmista diáklány került Rétihez a Haraszti-féle kommunista szervezkedés miatt. Réti házkutatást tartott náluk, bevitte a rendőrségre. ahol A pécsi ügyvédi Kamara szembehelyezkedik a törvénnyel képzelni, Nem emlékeznek semmire, ami Réti igazi lényét elárulná, csak arra emlékeznek’, ami hitük szerint Réti védelmé: szolgálja. „Sajnos“, itt néha tévedtek, mert például Varga Gyula, amikor menteni igyekszik volt főnökét, ezt mondja: Réti felháborodva jött a tiszti gyűlésről és panaszkodott, hogy olyan radikálisan kell csinálni a dolgot, (mármint a zsidóknál tartott ház- kutatásokat), hogy fél, ezért még a jövőben kellemetlensége lesz. Ezzel Varga Gyula elárulta, hogy Rétit nem az emberszeretet vezette, amikor pl. egyes szociáldemokrata vezetőket mentett, vagy menteni igyekezett 1944 októberében, hanem a büntetéstől való jogos félelem. De jó fizetségért baji indó volt menteni embereket. Sebők Sándorné előadja, hogy Moldoványi Ödönt kimentette a büntetőszázadból Réti. Ök nem mentek hozzá. Réti sem ment hozzájuk, mert tudta, hogy Sebők meggyőződés es kommunista. Moldoványi, bár szociáldemokrata tisztes polgár volt, akiről Réti tudta, hogy nem veszélyezteti a fennálló rendet. Ezért levette a listáról — persze jó fizetségért. Réti tagadja, hogy korrupt volt, de Benczurné, Sebőkné, Sternné fenntartják vallomásukat. — Sőt előadják, hogy Sebökné édesanyját hónapokon keresztül zsa. rolta azzal, hogy Sebőkné veszélyben van és ö mentette meg az internálástól. először úgy ellökte a könyökét, hogy arcrabukott. majd megpofozta és durván rákiáltott, hogy álljon fel, ha egy csendőrszázados belép a szobába, Siajátmaga vitte- APOLLO — •el. 20-46 Fel. 20-4. Csütörtök, iuniu* 26 Utoljára Páratlan hatású filmkülönlege: - ség, minden jelenetében • való életf Külvárosi őrszoba Főszerepben: Nqgy István, Korád/ Katalin. Csörtet, Toronyi, Csikós Rózsi Péntektől: Oosztojevsxki híres regénye, művészien jz4p franci* filmen A félkegyelmű Lelkek vihar*, fojtott szenvedélyek és izzó szerelmek drámái* Edwige Fouillóro, Igeien Coedel Előadások 6. 6 órakor rvn BUriB mM*ziN*Az yP IIIUl A Jtm Teleten. 28-0f Csütörtök—péntek—szombat, június 26—27—28 Szenzációkban, izgalmas lőtargyalárbaa bővelkedő film A a rr *» bűnös rt őszei eplők Píarrs Blanehar, Hadiéin« Cxoren HI'RÍPŐ Legközelebb : Végre egy jó házasság MOPEX vígjáték Előadások kezdete hétköznap S — 8 órakoi vasárnap 4 — 8—8 órakor COBOLD-MOZI »ECSEKSZABOLCE Csütörtökön, június 26-án Kálmán Imre világhírű operettje Csárdáskfrálynő Művészet1 Zenei Ritmus 1 H I R ADÓ Telefon előjegyzés: 16—48. Előadás csütörtökön 7 órakoi legközelebbi r»fl*ornok; Budai eakrás*da — Délszláv leönyviismertető 5sz zejövetel. A Magyar—Jugoszláv arsaság pécsi csoportja folyó hó 7- én, pénteken délután 6 órai ezdettel könyvismertető előadást art az Apáca-utca 8. sz. alatti elyisógében, melyre minden ér- eklődőt szívesen látnak.__ — Orvosi hír. Dr. F a r á d t Reichenfeld) László egyet. m. anár, belklinikái adjunktus, ma- ánrcndelését Mária utca 8. szánt latt ismét megkezdte. Rendelési iö: fél 3 órától 4 óráig. Telefon: 8- 71. 00 A Magyar Közlöny február 27-j számában megjelent a budapesti ügyvédi kamara és a Magánal- kalmazottak Szabad Szakszervezete között kötött kollektiv szerződés, melyet a pécsi ügyvédi kamara nem ismer el, sőt ezen törvénnyel szembehelyezkedik, azt mondván, hogy a kamara autonóm szerv és a/ általános rendelet nem vonatk, zik rá. A törvény kimondja, hogy ezen kollektiv szerződés az egész ország területére szól, a pécsi ügyvédi kamara pedig kiadja tagjainak azt az utasítást, hogy ez a törvény nem vonatkozik rá. Mi ez?! Honnan veszi az ügyvédi kamara fezt a bátorságot, hogy a fennálló rendelkezés ellen adjon ki utasítást? Ki vállalja a felelősséget azért, hogy egy sereg alkalmazott nélkülöz, mert nem tud hozzájutni a megjáró illetményekhez? A kamarát már május 7-én felszólították, nyilatkozzék, miért nem tartja be a törvényt. De dr. Abay Nemes ügyvéd úrnak az ügy referensének, a demokrácia nagyobb dicsőségére nem volt elég idő az elmúlt 6 hét, hogy az ügyvédi irodákban dolgozó alkalmazottak ügyét a kamara választmányi ülése elé terjessze. A • legmélyebb tisztelettel kérdezzük: Meddig megy még ez a játék? Ki merészeli a kamarában akadályozni, hogy a törvényt a tagok alkalm .zzák? Levelek fekszenek előttünk, miként tagadják meg a kollektív szerződés teljesítését a kamara tagjai. Nem tűrjük a további szabotálásokat! Azonnali intézkedésre van szükség és ezt követeljük a dolgozó magánalkalmazottak nevében!! kji Mecsekszabolcsro és figyelmeztette a csendőröket, hogy kérdezzék jól ki és bánjanak el „evvel a büdös zsidóval“. Később is tartott házkutatást, és állandóan zaklatta. Bármilyen állást kapott, csak hónapokig maradhatott, mert Réti megjelent és figyelmeztette a főnököt: — „kommunista.“ El kellett mennie Pécsről. Réti minden tanúhoz kérdések özönét intézi, összegörnyedten ül és csak akkor egyenesedik ki. amikor hajdani főnökei lépnek a terembe. De akkor nagyon udvarias. „Főtanácsos úr, tisztelettel jelentem“. „Főkapitány úr, alázattal kérem“ — a megszólítás. Hajdani áldozatait is urazza, nagyságos úrnőzi most. Bezzeg, hajdan ,rpisizkos kommunista“ — „büdös zsidó“ járta. Azóta elmúlt az „alázatosan jelentem“ ideje. Réti úrnak is meg kéne tanulni. Meg kell tudnia, hogy ma demokrácia van. amikor ember és ember között csak becsületessége, munkája tesz különbséget. És ennek alapján fogja eldönteni remélhetőleg a pécsi népbíróság is, hogy kinek higyjen: Horthy detektivjeinek, nagy a magyarság szabad életéért harcolt és a Réti-fajta embefek- től olyan sokat szenvedett kommunistáknak? , Megnyílt a Yárosi Muzeum Hirt adtunk már arról, hogy a Városi Múzeum ismét megnyitja, kapuit a nagyközönség számára. Az ünnepélyes megnyitás vasárnap délelőtt izajlott le dr. Boros István iőispán jelenlétében, aki rövid beszédet mondott. Beszédében többek között kiemelte a Múzeum óriási neevelő, oktaási szerepét és feladatit a jövőre vonatkozóan. — Köztudomású — mondotta — hogy iskoláink szemléltető anyagokban milyen szegények, a történelem tanításához pedig teljesen mellőzik a szemléltetést, igy a közölt ismeirtanyag holt lexikon-tudássá lese. A szerzett ismeretanyag gondolatokat csak akkor ébreszt igazán, ha szemlélhető. A múzeumok anyagán keresztül pedig az egész történe. lem szemlélhető. Egy kobalt« és a körülötte látott kőeszközök, vagy a réz- és bronzkor ékszeerei. fegyverei, edényei és igy tovább, megelevenítik előttünk aiz akkori kort, különösen ha megfelelő magyarázatot kapunk hozzá. ,8 A múzeum újból-megnyitása alkalmából kívánjuk, hogy feladatát a legteljesebb mértékben teljesíthesse, mindannyiunk gazdagítására — fejezte be beszédét dr. Boros István főispán. A MSzMT Pécsi Csoportja a rádióban A Rádió Budapest I. hullámhosszán folyó hó 27-én, pénteken délután 6 óra 50 perces adásában a Hangos Heti Híradó keretében beszámolót tart a MSzMT Pécsi Csoportjának tevékenységéről. A Pécsi Csoport eddigi eredményei országos vonatkozásban is, mindjobban ráterelik a figyelmet és ennek egyik örvendetes jele ezen rádióprogram. A Társaság ezúton hívja fel tagjainak figyelmét a pénteki rádióműsorra és közli, hogy a fenti időpontban tagjait és barátait szívesen látja helyiségében (Széchenyi tér 16. 1.) a Csoport számára nagyjelentőségű műsor közös meghallga;ására. Nyári diáktánciskola MILÄSSJNN Át a Belv, Kát. Körben O fi.MM IXOmbttOB mí © ■ Q XI# ismerkedő össztánc este 8 órakor. Tanórák: hétfő, csütörtök 7—9-ig HIBEK Értesítés! Hivatkozással korábban szétküldött körleveleinkre, tisztelettel értesítjük az összes érdekelt hatóságokat és közintézményeket, valamint azokat az alárendelt vagy kisebb intézményeket is, melyeket közvetlenül körlevelünkkel nem kerestünk meg, hogy mindennemű b. közleményeik díjazásának megállapítása céljából lapjaink kiadóhivatalai rendelkezésükre állanak. Egyben azt is nb. tudomásokra kell hoznunk, hogy a megállapodás megkötéséig semminemű közleményeiket sajnálatunkra nem áll módunkban közölni. Tiszteletűéi: Uj Dunántúl, Dunántúli Népszava és Független Néplap kiadóhivatalai IDOJARÁSJELENTÉS Várható Időjárás csütörtök es. tig: Gyenge szél, délután felhőképződés, egy-két helyen lehet kisebb záporeső, a meleg tovább tárt. A SZAKSZERVEZETI MUNKAKÖZVETÍTŐ HIVATAL felhívja a hadigondozott előjegyzésbe vett munkanélküli nőket, s a IS. évtől előjegyzett munkanélküli lányokat, hogy elhelyezésük ügyében sürgősen jelentkezzenek a hivatalnál 26-án reggel 3/i7 órakor. — A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége értesíti azokat a szülőket és terhes anyákat, akik az Egészségházban Stefániái tanácsadóban cukorutalványt kaptak, szerdán és csütörtökön déle’.öü 10 órától délután 6 óráig a cukorig t jelentkezeznek, Széchenyí-tér 3. számú székházunkban — Fürdővouat Pécs és Fonyód között, A MÁV igazgatósága június 29-t.öl kezdve minden vasárnap és ünnepnap közlekedő fürdővonatot állít be Pécs és Fényed között. A fürdő-vonat Pécsről indul 5 óra 25 perckor, Fonyódra érkezik 9 óra 58 perckor. A visszain- dulás időpontja 18 óra 4.5 perc, az érkezés pedig 23 óra 30 perckor van. A fürdővonatok oda és visz- szafelé is csatlakozása lesz Bala- tonboglár és Balatonleile felé. — Nyári gyomorrontásnál F e- r e n c József keserűvizet. (x) — Csikót« János 42 éves, Fel- sőputurluk-utoa 4. sz. alatti lakos a Sátortábornál résztvett egy jegenyefa kidöntésében. Felmászott a fára, hogy kötelet kössön rá. Ekkor a fa a rajta levő Csíkot*. val együtt kidőlt.. Csikota több külső sérülést, vaalmint belső zu- zódásokat is szenvedett. A mentők a sebészeti klinikára szállították. Törvényszéki hírek Bank János 22 éves szabás: lakos 1947 március U-én Heles- fán Máris Jánostól ellopott egy arany óraláncot. Mikor a rendőr elő akarta állítani, baltával támadt rá és csak hosszabb dulakodás után tudták lefegyverezni. Lopás és hatósági közeg elleni erőszak büntette miatt 8 havi börtönre ítélték. Az ítélet jogerős. * Tóth József 22 éves pécsi lakos lopás vétségéért 2 havi fogházbüntetést kapott.-Az ítélet jogerős. PARK,*, MOZI felefolt? 19-81. lenyelő«- «J. a. 10-Ü2. Csütörtöktől vasárnapig, június 26-tól 29-ig Elvesztett boldogság dia Symphonie Pastorale) Eay gyönyörű szerelem története Főszereplők ■■ Ploro BIsnchar ós Michels Morgan H i r adok ....... ............ .............................................. ‘• ’»adások' hétköznap 7 ét 9 órakor, vásár nap S, 7 cs 9 órakor Az utolsó előadás / kar lh > I» D t fl > é h Jön! Äz iglói diákok Uj tiimpéldány