Új Dunántúl, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-11 / 106. szám

Mai számunk felles heti rádió melléklettel együtt 40 fillér piUetá*iai efyetulicieU! U J DUNHNTUL Mindnyájan ott leszünk ma d.c. 11-kor a Ri^ódcr dűlőben Rákosi Máty ás nagy beszédét meghallgatni IV. ÉVFOLYAM, 106. SZÁM Am fillér PÉCS, 1Ö47 MÁJUS 11. VASÁRNAP Nut! most mátyás eMársat! Több. mint egy éve annak, hogy Rákosi Mátyás a pécsi és pécs- körnvéki dolgozóknak beszélt. Mecsekszaboicson március 3-án mon­dotta el azt a beszédet, amely a magyar demokrácia történetében új szakaszt jelölt meg. Mecsekszaboicson állította fel Rákosi el. társ a magyar demokráciának azt a követelését, hogy a Kisgazdapárt tisztítsa meg magát a meghúzódó reakciótól, mert a magyar demok­rácia a reá váró politikai feladatokat nem tudja megoldani akkor, ha a reakció nemcsak a koalíción kívülről nehezíti meg életünket, hanem a koalíción belül is bázisa van. Ezzel a beszéddel indult el az a harc, amelynek eredményeképen a Kisgazdapárt reakciósainak egy részétől megszabadult. Ez a fejlődési folyamat még nincs lezárva, nincs befejezve, maradtak reakciósok így is elegen a koalíción belül, de a mecsekszabolcsi Rákosi beszéd vonalán haladva, kétségtelenül eze­ket is le fogjuk gyűrni. De nemcsak politikai életünkben történt hatalmas változás a me­csekszabolcsi beszéd óta. hanem gazdasági életünkben is, sőt nyugod­tan állíthatjuk, hogy 1 év alatt gazdasági életünkben akkora változás történt, amilyenre sokan nem is számítottak. A mecsekszabolcsi be­széd idején benn voltunk már jó melyen az inflációban, de még nem láttunk ennek az inflációnak a mélyéig. Rákosi elvtárs megmondta akkor, hogy az inflációt csak akkor tudjuk megfékezni, ha gazdasági harcunk mellett politikai harcot is vívunk a reakció ellen.' Ä reakció Politikai megsemmisítése feltétele a stabilizációnak. Tegnapelőtt ünne­peltük az 1 éves évfordulóiét annak hogy Rákosi elvtárs az ^ng’ al­földi dolgozóknak kijelentette, hogy ha minden jói megy, av.»u.>xti.s 1-én meglesz a jó pénz A jó pénz megteremtése és minden mester kedés ellen való megvédése az elmúlt év legnagyobb sikerei köze tartozik. Kétségtelen, hogy ez nern sikerült volna, ha a munkásság áldozat-vállalása mellett nem vittük volna következetesen a harcot a reakció ellen. Azt a harcot, amelynek formájáról Rákosi elvtárs Mecsekszaboicson beszélt. Ma éppen olyan lehetőségteljes fordulat előtt áll a magyar de­mokrácia, mint egy évvel ezelőtt. Akkor a magyar demokrácia leg­égetőbb kérdése a stabilizáció megteremtése volt. ma a gazdasági élet tervszerüsítése a feladat. A legkomolyabb tervszerűség megvaló­sítása nélkül nem lehet a gazdasági életet tovább fejleszteni úgy, hogy abból elsősorban a dolgozóknak legyen haszna. Ezért készítette el pártunk a 3 éves tervet, amely a Szociáldemokrata Párt később el­készített tervével összeegyeztetve ma a kormány programja kell, hogy legyen. Azt akarjuk, hogy augusztus 1-én, a forint megvalósításának első évfordulóján, elinduljon a 3 éves terv a megvalósítás útján, és annak eredménye a dolgozók mai életszínvonalának duplájára való emelése kell hogy legyen. Amint hitetlenkedőket és kártékony rosszakarókat kellett meg­győzni és kikapcsolni a forintért való munkából, ugyanúgy ma is fel kell venni a harcot azok ellen, akik a 3 éves terv megvalósítását el akarják szabotálni. Nem ment símán a forint megteremtése sem, nem megy simán a 3 éves terv, megvalósításának előkészítése sem. Rendkívül érdekes politikai időt élünk tehát, meg kell ismernünk a 3 éves terv akadályait és meg kell ismernünk azokat a módszere­ket, amelyekkel ezeket az akadályokat megdönthetjük Rákosi elvtárs nyilván ezekről a kérdésekről beszél majd Pécsett, a bányászházak ünnepélyes alapkőletételénél. Részedét feszült érdek lődéssel várja Pécs, Pécsvidék és az egész Baranya, ezen túlmenően az ország dolgozó népe. Ebből az alkalomból meleg szeretettel köszönt­jük a magyar munkásosztály tanítóját, Rákosi Mátyás elvtársat. HákosI elvtárs megérkezett Pécsre Mái a kora délelőtti órákban, lázasan készülődtek a Rákóczi-u*; Pártházbán Rákosi elvtárs fo­gadására. Mozgalmas kép táru't ezekben az órákban a járó-kelők elé. A pártházat díszítették elvtár. saink, hogy Rákosi elvtárs foga­dását minél bensőségesebbé té­nyék. Délután »már egyenruhás rend- üárdisták sorakoztak fel a párt- ház előtt. Nems-okkal öt óra előtt a rendőrség tanosztálya is felvo­nul* a Rákóczi-úton, munkásindu- 'ókat énekelve. Jóleső érzés volt haliam amint pattogó énekszó mellett vonultak fel a székház előtt — .Mimika hadának a lépése dobog ..." énekelték. A pártház homlokzatára ebbö; az alkalomból kitűzték a vörös zás&lót is, melyet meg-meglenne- Jett a májusi szellő. Az emeleti 'eljárót fenyógallyakkal díszítet­tek fel szorgoskezű elvtársinőink. ®enn a termekben mindenütt, min. den ablakban muskátlik virítottak. A városi és megyei titkárság szo­baiban általános izgalom uralko­dott öt óra után, amikorra Rákosi elytárs megérkezését jelezték. Né- danyan az utcára siettek, hogy t\akosi elvtárs autójának érkezé- *®t jelentsék. Rövid várakozás után dr. H a j- Gyula iparügyi államtitkár, J.'sncr Pál nemzetgyűlési kép- ,ís*lö, megyei titkár, valamint jjhu p£j városi titkár és Laky j^*ef rendőralezredes kíséretében akosj elvtárs megjelent a Párt akóczi-utt székhazában, ahol v ?rvath János megyei titkár- . 'Tettes, Lakatos . József szak- «rveezti megyei titkár, a megyei *°ltság, valamint a város: pari­szervezet veztösége, dr. Boros István főispán, dr. Tamás György h. polgármester, Csa- n á d y György MÁV üzletigaz­gató, dr. Lissák Kálmán ny. r. egyetemi tanár, Szűcs István ezredes, Fehérváry Béla alez­redes, dr. Ernst Jenő egyetemi tanár, S i m o r Dénes főmérnök elvtársak és úgy a megyei, mint a városi pártszervezet részéről több vezetőségi tag fogadták. Rákosi elvtársat Krancz Pál me­gyei titkár- elvtárs köszöntötte né­hány keresetlen szóval, amelyre Rákosi elvtávs közvetlen formában kifejezésre juttatta, hogy szívesen jött Pécsre, a pécsi és pécsikör­nyéki dolgozók közé. Ezután rö­vid ideig elbeszélgetett a jelen­lévőkkel. maid a Simor elvtárs ál­tal átnyújtott, a bányászházak, építéséről szóló okiratot írta alá. Utána a Párt vezetőségi tágjaival visszavonult, hogy a holnapi gyű­lésre vonatkozó kérdéseket velük megbeszélje. Ä pártvezetökkel folytatott meg­beszélés után Rákosi elvtárs a Városházára ment, ahol a köz­gyűlési termei már megtöltöttél^ pártunk aktivái. Rákosi elvtárs az aktíva előtt részletesen ismertette a beipolitkai helyzet alakulását és a megoldásra váró problémákat. Ma délelőtt tizenegy órakor Rákosi elvtárs megjelenik a Ri- góder-ű ülőben és részlvesz a bányászházak építkezésének alapkőletételénél, ahol Pécs, Pécsvidék és Baranya össze­gyűlt dolgozói előtt mond nagy beszédet. A város és megye dolgozói és haladó értelmisége, a bányák munkássága rendkívül nagy érdek­lődéssel tekint ez elé a beszéd elé, mert tudja, hogy Rákosi Má. tyás a hároméves tervről, annak megvalósításáról, a megvalósítás politikai /előfeltételeiről és mind­ezeknek kapcsán végeredmény­ben minden magyar dolgozónak saját sorsáról beszél hozzájuk. A tervegyeztető bizottság jóváhagyta a nagyvagyonok megadóztatását A Nemzeti Bank államosításának és egy iervbank felállításának kérdését szőkébb bizottság elé utalták Budapestről jelenti a MOT: A húron! éves gazdasági terv kid''gozására kiküldött pártközi értekezlet pénteken este ülést tartott. Az értekezlet részleted­ben is jóváhagyta a munkáspár­tok egyeztető pénizügyi tervet, beleértve a nagyvagyonok meg­adóztatásának előirányzatát. A Kommunista Párt képviselői abból a célból, hogy a finanszí­rozási műveletek egységes irányi, tása és a hitel. R olcsó kamat­tételek mellett való folyósítása lehetővé váljék, a Magyar Nemzeti Bank álla­mosítását és egy állami terv­bank felállítását javasolták. A pártközi értekezlet ezt a kér­dést a koalíciós pártok egy szü­kebb bizottság elé utalja. — A mezőgazdasági és ipari beruházá­sok kérdésében egy-két részlet­től eltekintve megegyezés jött létre. A kisebb eltéréseket az al­bizottságok egyeztetik. A párt­közi értekezlet legközelebbi ülé­sét május 13-án, kedden délután tartja. A népióléti minisztérium felvette a harcot a legsúlyosabb magyar népbetegséggel A népjóléti miniszter országost bevezetik a BOG védőoltást, —la felére, a heveny betegségi for- akciót tudovijNyr lekiiiz-1 timely a tapasztalatok szerint almák számát pedig majdnem egy* deser'- . nni .• cc.Im. országosan ( halálozási arányszámot körülbelül * hegedére csökkenti. i

Next

/
Thumbnails
Contents