Új Dunántúl, 1947. március (4. évfolyam, 50-71 szám)

1947-03-21 / 66. szám

ÜJ DUNÁNTOE 1947 MÁRCIUS *1 SZAKSZERVEZET Szakszervezeti munkásközvetítS- bivatai teikéri a mumkanéUii i mű­bútorasztalosokat, fényezőket, ci- pöfelsőrészkészitőnőket és tűzönö- két, valamint I. rendű nagymunkás szabósegédeket, hogy elhelyezé­sük érdekében jelentkezzenek. Fodrászmunkások Szabad Szak- szervezete felhívja az összes fodrászmunkásokat és íodrászmun- kásnöket, tekintet nélkül arra, hogy dolgoznak-e vagy nem, fo­lyó hó 21-én, pénteken délután Át órakor feltétlenül jelenjenek meg a szakszervezet helyiségében. Ugyancsak megjelenésre hívja fel a fodrásztanoncokat. — Az össze­jövetelt a szakszervezet újbóli megalakulása céljából hívjuk ösz- sze, ezért kérünk minden fodrászt, akár be volt már szervezve, akár nem a jelzett időpontban feltétle­nül megjelenjen. Szakszervezetünk helyisége Bajcsy-Zsilinszky-út 8. szám alatt van. Bőripari munkások 21-én J^18 órakor vezetőségi ülést tartanak. Vas- és fémmunkások 23-án 'A 10 ólakor a Nöegylet helyiségében tartják ezévi tisztújító közgyűlé­süket központi előadóval. Minden tagtársat szeretettel várnak a köz­gyűlésre. Felhívjuk az összes munkás bé- lyeggyüjtő elvtársakat, hogy fo­lyó 23-án 15 órakor a szakszerve­zet székházában a bélyegosztály megalakulása végett megjelenni szíveskedjenek. A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete felkéri a DGT és egyéb nyugdíjas alosztály kartársait, hogy pénteken délután 4 órára szakszervezeti székházunk­ban fontos megbeszélés végett megjelenni szíveskedjenek. A tag­sági könyvet mindenki hozza ma­gával. Ipartestületi hírei A Magyar Magánalkalmazottak Szabad Szakszervezete értesíti tag­jait, hogy a pécsi Nemzeti Szín­házban vasárnap és ünnepnap ki­vételével, lévő előadásokra 50%- os kedvezményt nyújt. A kedvez­ményes előadásra szóló igazolvá. nyok szakszervezeti székhazunk­ban a hivatalos órák alatt meg­kaphatok. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad Szakszervezete közli, hogy folyó hó 21-ón 'At órakor vezető­ségi ülést tart. Malomipariak 30-án 9 órakor vezetőségi, 10 órakor taggyűlést tartanak. A Magyar Orvosok Szabad Szak- szervezete Pécs-Baranyai Csoport­ja értesíti tagjait, hogy folyó hó 21-én, pénteken délután 6 órakor a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság Orvostudományi Szak­osztálya orvostudományi előadási tart a Szovjetunió közegészség- ügyi és orvosi-problémáiról szak­szervezetünk hivatalos helyiségé­ben. Előadó: dr. Farádi László. Felhívjuk kartársaink figyelmét az előadásra és minden érdeklődőt tisztelettel meghív a vezetőség. A Festőipari Szakosztály folyó hó 21-én, pénteken este 5 órakor a Rákóczi-út 24. számú ház tanács­termében taggyűlést tart. Pontos megjelenést kér az Elnökség. Rádióműsor MŰVÉSZÉI A fiatal festőgárda egyik tehet, séges tagja, Halva x Gyula ka­posvári festőművész balatoni táj­képeiből kiállítást tart. A Magyar —Szovjet Művelődési Társaság he­lyiségében Tolnai József pol­gármester szombaton este 7 óra­kor nyitja meg a kiállítást. SPORT Gazdag műsor vasárnap délután a Hun-utcai pályán í órakorPSE-PVSK lL,fél3-hor SBTC—PBIC 4 hor Győri MÁV DAC-PVSK NB II. rangadó Vasárnap délután három nagy­szerű mérkőzés várja a sportra­jongókat a Hun-utcai pályán. 1 orakor a postások csapata játszik bajnoki mérkőzést a vasutasok második csapatával. Eredményt jósolni teljesén lehetetlen. Az el­múlt vasárnap mindkét csapat ki­kapott, tehát valószínű, hogy nagy küzdelem árán jut a két bajnoki pont valamelyik csapat birtokába, A Simontomyai Bőrgyár—Pécsi Bőrgyár közötti börösrangadót a pécsi csapatnak simán kell meg­nyerni. Ez sikerülni is fog, mert a múlt vasárnap a bőrösök csa­pata nagyszerű formát és kitűnő erőnlétet árult el. A harmadik mérkőzés, a PVSK—Győri MÁV DAC kimenetele teljesen nyílt. A vasutasok mellett szól a hazai pá­lya előnye és a közönség bizta­tása. Ha a PVSK kijátsza a múlt vasárnapi formáját, akkor feltét­lenül győzniök kell. Csak nehogy “SY járjanak, mint a Dinamó. Kí­váncsian várjuk Molnár tavaszi bemutatkozását, hiszen az elmúlt vasárnap olyan nagyszerűen ját­szott, hogy a Vasutas SK főtitkára számításba vette a vasutasváloga­tottba, úgyszintén az olimpiára készülő főiskolai válogatott ke­retbe is bekerült. A PVSK vezetősége dícséretre- méltó intézkedést tett a gyermek­szurkolók érdekében, ugyanis el­határozta, hogy minden 12 éven aluli munkás és diákgyereket a belépőjegy megváltása nélkül en­ged be a mérkőzésre. Ennek az in­tézkedésnek bizonyára a hatása is meg'esz és a nagyszámú gyermek­had hangos biztatással hálálja majd meg a vasút nagyszerű elha­tározását. A DINAMÓ DOMBÓVÁRON A pécsúihegyi csapat vasárnap Dombóvárra rándul, hogy elhozza a bajnoki pontokat. A két ppní megszerzése nem lehetetlen, de ha a piros-fehérek ott is olyan sziv- r.élkül játszanak, mint vasárnap, akkor aligha fog sikerülni. Re­méljük, hogy a pécsújhegyi csa­pat átérzi a mérkőzés fontosságát és ha avval az elhatározással lép pályára, hogy mégegyszer nem szabad előfordulni a múlt vasár­napi esetnek, akkor ha nagy harc árán is, de megszerzi a két baj­noki pontot. A Dinamó szorgal­mas és lelkiismeretes edzéssel ké­szül a vasárnapi találkozóra. En­nek a tudatában bizonyosak va­gyunk, hogy sem az erőníéttel, sem pedig a csapat szellemmel nem lesz semmi baj. SK WARTA—PVSK NEMZETKÖZI KOSARLABDAMÉRKÖZÉS DÉLUTÁN 6 ÓRAKOR Mint már hírül adtuk, a PVSK kosárlabdavezetöségémek sikerült egy barátságos mérkőzésre meg­nyeri a lengyel bajnokcsapat SK Wartát. Kíváncsian várjuk a két csapat találkozóját. A lengyelek­nek bizonyára fekszik majd a kis­méretű pálya- A hazai csapat és a speciális lengyel „zónavédelem" harca rendkívül érdekesnek és iz­galmasnak ígérkezik A mérkőzést az fogja eldönteni, hogy melyik csapat támadósorának sikerülnek jobban a kosárba-dobások. * Felhívás a PVSK rendezőkhöz. A PVSK vezetősége felké’i ren­dezőit, hogy vasárnap délelőtt 1412 órakor a pályán jelenjenek meg. A vezetőség pontos megjele- nést kér. PÉNTEK, MÁRCIUS 21. Budapest I. 8.00: A magyar konzervipar jö­vője. Soor Imre előadása. 9.00: Az Egyesült Izzó gyár Művelődési körének Tungsram ze­nekara. 12.15: Zalánífy Aladár játszik a Zeneművészeti Főiskola orgoná­ján. 12.15: Marokkói levél. Lóczy Lajosné előadása. 13.oS: A Vagabond's jazz-együt- tes játszik. 13.45: Munka után. Rádióriport a dolgozók munkájáról és pihe­néséről 14.10: Hont Erzsi énekel, Roósz Emil szalonegyüttese játszik. Közben: 14.45—15.00: A Budapesti tavaszi vásár. Dr, Halász Pál előadása. 16.00: Gyermekbarátok műsora. 16.15: Kresz Géza hegedül. Dre- wett Nóra zongorázik. 17.10: Szakszervezeti tanácsadó. 17.20: Szakszervezeti híradó. 17.25: A Vöröskereszt közlemé­nyei. 17.45: Sportközlemények. 18.00: Az Országos Szabad Mű­velődési Tanács műsorában: A he­lyes magyar történelmi öntudat. Apdics Erzsébet dr. előadása. 18.15: A Magyarországi Munkás- dalegyletek Szövetsége képvisele­tében az Isaszegi Munkásdalkör énekei. 18.45: Előadás a Stúdióban. — „Északi varázsló." Emlékezés Ib­sen Henrikre.. 20.20: A Rádiózenekar játszik. 21.40: Angol nyelvtanfolyam. 22.30: Nagy Izabella magyar nótákat énekel. Pertis Pali cigány- zenekara muzsikál. 23.00: Hanglemezek. Budapest II. 17.00: ötórai tea. 18.05: Richard Strauss: Szonáta. 18.20: Tavaszi forduló. Hajnal Anna verseiből előad Hajnóczy Lívia. 18.45: Jazzkedvelők iskolája. 19.05: Könyyü dalok. 19.30; Faíuhíradó. 19.45: A Falurádió népfőisko­lája. 20.00:. Nagy szerep. Lévai Endre előadása hanglemezekkel. 20.30: A Rádió szabadegyeteme. 21.15: Pertis Jenő cigányzene- kara muzsikál. 22.15: Musszorgszkij műveiből, születésének 108, évfordulóján. 1. a születés: anyakönyvi kivo­natukat, 2. házasoknak a házassági anya­könyvi kivonatukat, 3. a magyar állampolgársági, il­letve trianoni záradékkal ellátott illetőségi bizonyítványukat 4. újkeletű rendőrhatóság: erköl­csi bizonyítványukat, 5. az igazoló bizottság határoza­tát, 6. szellemi és testi épséget iga­zoló, hat hónapnál nem régibb ke­letű tisztiorvosi (hatósági orvosi) bizonyítványt, 7. az esetleges katonai szolgá­latra vonatkozó okmányokat, 8. rövid életrajzot, A közszolgálatban álló pályázók, azokat az adatokat, amelyek a j törzskönyvi lapon (személyi, vagy minősítési táblázaton) fel varrnak tüntetve, külön igazolni nem tar­toznak, hanem mindezen okmá­nyok pótlásaként törzskönyvi lap kivonatukat kötelesek becsatolni. Az ilyen pályázóknak is csatolni kell azonban az igazoló bizottság határozatát. A pályázati kérvényeket a szük­séges okmányokkal felszerelve, az a pályázó, aki már közszolgálat­ban áll, elöljáró hatósága útján, míg az, aki közszolgálatban nem áll, közvetlenül nálam (Városháza, II. em. 61. sz. szoba) nyújthatja be. A meghirdetett állásokat a vá­rosi közüzemek alkalmazottainak létszám és illetményszabályzata 34. pontjában biztosított jogköröm­ben, a közüzemi bizottság meg­hallgatásával én fogom kinevezés útján betölteni. A pályázati kérvényeket ennek a pályázati hirdetménynek a Füg­getlen Nép, Dunántúli Népszava és Üj Dunántúl c. napilapokban való második közlésétől számított 8 napon belül kell. benyújtani. Az elkésetten érkezett, vagy hiányosan felszerelt kérelmeket figyelembe nem veszem. Pécs. 1947 március hó 14-én. Tolnai József s. k., polgármester. Drávái halak, törpe­harcsa. élőponty a H P ICSAKNOKSAN, irgalmaitok*«!« Telefon* 18-”2. *x. RÁDIÓ 6 havi részié***­nagy választékban la vitás garanciával­Villanyszerelés Hohmann légnél, Inczédv D.-u KOZÉPTERMETRE, jó állaP1^’ lévő fekete, férfi öltöny Cím 1756. szám alatt a jó Állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. utca 11/a. I. emelet. 3 SZOBÁS villalakás vagy 2 szobás városival rélhetö, esetleg átadó költség f téssel. Címeket 1758 sz*® kiadóhivatalba kérek. RÉTISZÉNA eladó Or*«1!** 17.szám. DRAVASZERDAHELYéN J& hely és 11.000 d-öl **4n„ijtí és 400 D-öl szőlő szabad * jj. eladó. Fizetési feltételek •* $ méti Béninél Csányoszron tudhatok. Elsőosztályu hasított akác szolokat® 180 etr-es hosszban ■ érkezett, minden weB ’ ségben kaptató és száraz tözlf* J i £ ft. I C S Ä N D B fs, Trl-i vasúti raktáréban. mosotJ RONGYOT magas áron we** Szabadság Nyo*® Munkácsy M.*« ^(usvéii nagy választék férfi-, női- és gyermekcipőkben Tagjainknak külön árengedmény Pért- T _ _______ Ba ratt;ai é A U II K SI S Fogyasztási Nzovrtkc* Pécs, Rákcczi-út 50. -- Te cfon 18-41­unkás ierme,svfpiéy*íw«i' HIRDETÉS ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 29-50 TELEFONSZAMOTI Pécs thj. város polgármesterétől. 783/1947. I. szám. Tárgy: A városi közüzemek­nél állások betöltése. PÁLYÁZATI hirdetmény A 2315/1947. M. E. sz. rendelet birtokában Pécs thj. város köz­üzemeinél üresedésben lévő 1 űzemigazgatói, 1 főmérnöki, vala. j mint az ezek betöltésével esetleg fokozatosan megüresedő műszaki (tőmérnöki, mérnöki) állasokra pá­lyázatot hirdetek. A városi közüzemek létszám és ilietményszabályzata érte.méhen az igazgatói állás elnyerésére a hazai egyetemen szerzett, illetve honosított mérnöki oklevél, az üze­mek működési körére kiterjedő megfelelő mérnöki gyakorlat, kel­lő üzleti és ügykezelési jártasság, a főmérnöki (mérnöki) állás elnye­réséhez a hazai egyetemen szer­zett, illetve honosított mérnöki ok­levél szükséges. A kinevezendő üzemigazgatót az állami rendszerű VII. fizetési osz­tályra, a közüzemi főmérnököt a VIII. fizetési osztályra megállapí­tott illetmények illetik meg. A - hozzám címezendő és nálam benyújtandó pályázati kéielmek- hez a fentemlített képzettséget iga­zoló bizonyítványokon kívül csa­tolni kel! a pályázóknak: Munhásüdiilő céljaira 2—3 szobás házat megvételre kf résünk Harkányban vagy Sikottd**11 Cím: Pécs, , Szabadság* •nyorfd* Válogathat a szebbnél-szebb szépirodal^*1 könyvekben, regényekben, foly®' iratokban, szakkönyveUben, sági elbeszélesekben, meséskÖny vekben és képeskönyvekben 91 Ili Míú! Mesüiiiaü Pécs, Kossuth Lajos-út 4. - Tel.: 24-^ Szabadság Nyomda K. P. T„. Péca Szerkesztőség Munkácsy M.-u 10. Telefon: 29.49 Kiadóhivatal: Munkácsy M.-u 10 Telelőn 29-Ó& Felelős szerkesztő: Révész Gy István Felelős kiadó és nyomdavezető Acs József

Next

/
Thumbnails
Contents