Új Dunántúl, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-13 / 36. szám
2 x5J DUNÁNTÚL 19« FEBRUÁR 14 Egyelőre csak informálódik, de cipősogélyt máris biztosra ígér Pécsnek a cjuäker * Mint jelentettük, dr. Mitchcl, a quäkcr segitőbizottság tagja Pécsre érkezett, hogy itt személyes tapasztalatokat szerezzen. - Az Uj Dunántúl munkatársánál a következő felvilágosításokat ad tta látogatásával kapcsolatosan: Mindenekelőtt fevilágositást szc rqtne kapni az általános helyzetről. Mostani ittartózkodása teljesen informatív jellegű és kéri a megy: szociális felügyelőségét, le, gyének segítségére abban, hogy lássa, hol vian a legnagyobb szükség. A bizottság egy-egy tagja Szegedre, Debrecenbe, Miskolcra, ő pedig Pécsre látogatott el és Budapestre visszatérve együtt ineg tárgyalják, hogy milyen arányban tudnak segíteni. Annyit ózonban már most megígérhet, hogy a kiosztásra kerülő cipő adományból Pécs is részesülni fog. Lehetőség van ruhaadomány kiosztására is, erről azonban még semmi biztosat nem fűd mondiani. A bizottságot nem annyira a dologi, mint ikább a személyi szükségletek érdeklik. Egy intézmény megsegítésénél nem az intézmény, »sottsáe* k*kü!döttfe hanem a személyzet szükségletei a/z irányadók. Néhány családi otthont is szeretne megtekinteni, hogy személyesen győződjek meg róla az egyes embereknek mire van szükségük. Érdeklődik az UNRRA bizottság létezése és működése iránt. A bizottság- demokratikus szellemű működését cs az adományok demokratikus szellemben történő szétosztását nagy horderejűnek tartja, és kéri a bizottság tagjainak névsorát és azt, hogy mely szerveket kénviselik. A pécskörnyékf kisebb telepes községek meglátogatása is számításba jöhet de a távolabbi telepesközségek meglátogatása az idő rövidsége miatt nem lehetséges. Szeretnie az adományok szétosztására újból visszajönni. Jól tudják, hogy atz összes kívánságokat teljes egészében kielégíteni nem lehet, éppen azért csak azok szükségleteit tudják kielégíteni, akik1 a legjobban rá vannak szorulva. A. demokratikus honvéd a népet védi Árvízveszély ellen indul,,bevetésre“ a pécsi honvédkeriilet Baranyában beköszöntött a tavasz, sajnos kisebb árvizek képében. — Megindult a Feketeviz Okorágnál, Kémesnél árad a Pécsi viz cs Döbröközncl jelentkezett a Kapos csatorna. Ha a nép bajban van. a demokratikus honvédség gyakran siet a segítségére. A II. honvédkerület parancsnoksága rögtön intérzkedett és elindult a műszaki különítmény hogy jégtorlaszok és hídroncsok robbantásával elhárítsák a veszélyt. Sajnos, a honvédkerület leapasztott létszáma miatt kévés az em. bér és csak egymásután sorban tudja az árvízzel fenyegetett helyeket megsegíteni. A műszaki járőrök azonban gyors rohammunkával elvégzik békekötelességüket, védeni a magyar népet, a természet támadásai ellen. ».15 este fél 9-től reggel 5-ig Á Magyar Kommunista Párt pécsi szervezetének NAGY BÁLJA A MUNKÁS KULTURHAZBAN, KOSSUTH LA.JOS-ÚT 18. SZ. Kitűnő zene! - Hideg-meleg ételek, kitűnő italok. Belépődíj személyenként 3 forint. A március 15-e után leadott dézsmáltak csak kétszeresét lehet megőrölní Mindenki lehetőleg március 15 e előtt adja le a dézsmát A köi/cllátásügyi minisztérium nemrég kiadott Tcndclete szerint az önellátó lakosság a március 15. után leadott dézsmának csak két-' s-'j- s mennyiségére kaphat őrlési engedélyt. A március 15. előtt leadott dezsma után pedig a vám- őrlésre jogosult, a dezsma mennyiségének négyszeresét, vámőrlcsrc nem jogosult önellátók a leadott dezsma háromszorosát őrölhetik meg. Érdeke tehát mindenkinek, aki lisztszükségletct az új termésig jegyei leadásával és vásárlási engedéllyel beszerzett kenyér gabonájának őrlésével akarja biztosítani. hogy a dézsmát még március 15. előtt adja le, mert a március 15. előtt leadott dézsmáltak háromszorosára, vámőrlési jogosultság eseten pedig négyszeresére kaphat őrlési engedélyt. Március 15. után azonban már- csak a leadott dezsma készeres mennyisége őrölhető meg. Nyilatkozat A Szabad Szakszervezetek Intézőbizottsága cs a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége konkrét c.-ctckböl kifolyólag megállapították. hogy a Vármegyei Szociális Felügyelőség, amely a Népjóléti miniszter rendelkezése által létrehívott helyi UNRRA bizottság közreműködésével az UNRRA adományok szétosztásával van megbi/vsi az adományokat a helyi UNRRA bizottság közreműködése nélkül cs annak illendőinek ment megfelelően osztotta szét A nevezett két testület az illetékes minisztériumnak jelentést tész és a Szociális Felügyelőség önkényes eljárásának felelősségét magúról elhárítja. Színes farsangi estek a színházban Beszámoltunk már arról, hogy a színtársulat, pécsi és vendégművészek felléptével szombaton és vasárnap két teljes önálló műsorú színes farsangi előadást tart. Ma már módunkban van részletesen beszámolni a két nap műsoráról is. Szombaton este hét órakor a város művésztársadalmának legjava lép fel a társulattal együtt A magánszereplők névsora: Keresztény Béláné. R ő t h l’álnc, S c h m i d t b a u e r Lenke, S p i- neth Fcrencné, dr. Teremi Gézáné. Domonkai Kató, dr. A c 7. é 1 László, dr. C s ó k á si János, Keresztény Béla, Má. riás János, Piovesan Sirio. T a k á c s Jenő Sas Dezső és Somos Jenő.. — A vasárnap délután 4 és este 7 órakor kezdődő műsoron pedig a színtársulat tagjai mellett vendégként fellép L a t a b á r Kálmán a közönség kedvenc ..kis Latyija“ is. Rizonvos hogy mindkét nap műsora inánt nagy érdeklődés nyilvánul meg a közönség részéről. Vasárnap áramkorlátozás \ A Városi Kör/,üzemék igazgatósága felhívja Pécs város cs Me- csckalja község lakosságát és üzemeit, hogy7 folyó bő 16-án, vasárnap reggel 6 órától délután 5 óráig a villamosáram használatá- tó! bármilyen célra (rádiók, lám. pák, vasalók, motorok) tartózkodjanak, illetve azok használatát a legszükségesebb esetre korlátozzák. mert az üszögi villamos áram- fejlesztő telep, k arzénja inak javi. tási munkálatai miatt, a szokásos, vasárnapi áriamszükséglet töredékét tudja csak szolgáltatni. A javítási munkák elvégzése az áramtermelés további biztosítása miatt életbevágóan fontos és feltétlenül szükséges, miért is, ha a fogyasztók nem tennének eleget a felhívásnak, az áramszolgáltatást központilag volnának kénytelenek’ korlátozni és egyes városrészek szükség szerinti kikapcsolásával. LADY HAMILTON! | Figyelem! Tisztelettel felkérjük a közüzemek fogyasztó közönségét, hogy pénzbeszedőink által bemutatott villany, viz, gdiz számláit nem fi-1 zetés esetén a bemutatástól számított 3 napon belül az ott kézbesített postatakarékpénztári be. fizetési 'appal megküldeni szíveskedjenek, mert különben minden további értesítés nélkül a közüzemi szolgáltatást megszüntetjük. Az üzem pénztárába történő befizetés esetén az ott hagyott értesítést hozza magával. Pcnztár- óra 7—11 óráig. Mivel a ki- és bekapcsolás, az órák és készülékek le- és felszerelése tetemes de felesleges kiadással jár, ismételten és nyomatékosan kérjük fogyasztó közöli- | ségünket a fentiek betartására Törvényszéle! hírek Haraszti .Táros 33 éves marásai lakos tavaly október havában a Mcszhart mecsekszabulcsi istállójából egy lovat ellopott. Hct havi börtönre ítélték, Aiz ítélet jogerős. Guth Ilona 19 éves szigetvári lakos Szcntlőrincci) Varga Mária tói és Pécsett Tarcsó Juliannától különböző ingóságokat, vitt cl. — Egy évi börtönbüntetést kapott. Az lédet jogerős. Sas József 21 éves pécsi lakos 1946 március havában Döring Gyulától és Borsodi Bélától 1—1 Tádiót elsikkasztott. 200 forint pénzbüntetésre ítéllek. Az ítélet jotferüö. Megjelent a forint mérleg rendelet Budapestről jelenti az MTI: A hivatalos lap csütörtöki szá ma közli a kormány rendeletét a forin-ímérlegről. A rendelet értelmében minden kereskedő, kereskedelmi társaság és iparos a kisiparosok kivételével köteles január 1-ig vagyonálliagáról olyan mérleget készíteni, amelyet az üzlet megnyitásakor szokás szerkeszteni, A rendelet részletesen intézkedik a részvénytársaságok. korlátolt felelősségű társaságok és biztositók esetében követendő eljárásról és szabályozz» a különböző vagyoni tárgyak értékelésé; is. A már működő részvénytársaságok legkisebb alaptőkéje 150 ezer, az ezután alakuló részvénytársaságoké csak 300 «zer forint lehet. A részvények legkisebb névértéke 30 forint. A rendelet kihirdetésének napján lép hatályba. Mégegyszer Feked „nagynémet" plébánosa Akinek a 36 éve működő tanító nem „szakszerű“ de minden bundista és SS jó szövetségese Egy 1939-ból származó bundista németnyelvű naptár került a kezűnkbe. Ebben a naptárban csoportképen mosolygó bundist ák, középen vezetőjük Dubniczkyj László fekedi plébános úr. A cső-, portkép alatt a következő aláírás: A nagynéniét búcsújárás Mária, cellbe, 1939 augusztus. Nem akarjuk az egyház férfiét bántani, de Dubniczky plébános úr helyén van a demokráciában és ha meghúzná magát, akkor talán, ha fájó szívvel is, de elnéznénk, hogy felettes egyházi hatóságai a helyén hagyták. De a „nagyítómét" plébános úr, aki Dícsértessék helyett „Grüss Gott tál köszöntötte az eleraistákat, újabban túlságosan aktív fasiszta vonalon. Keresztülvitte, hogy Bóna Ernő tanítót B-listázták, mert kommunista. Harminchat évi szolgálat után elvtársinkat Dubniczky úr azért B-listáztatta, mert nem „szakszerű" a tanítása. Bár azt hisszük, Dubniczky plébános úr „szakszerűnek" a fasiszta szólamokat tartja, de mi tudjuk, hogy Bóna elvt.árs 36 év alatt harcosa volt a demokratikus népoktatásnak, amelyet számos analfabéta tanfolyamon is bebizonyított. Igaz, ugyan, hogy a B-listát Heller János, Nemzeti Bizottsági elnök úr, nyugalmazott volk*- bundista és jelenleg harcos ki*' gazda is csinálta. De figyelem 1 Heller János nyugalmazott volksbundteta úr t* rajta van a volksbundista képen, mint nagynéniét 1939-ben. Védelmet kérünk Bóna elvtársnak! Dubniczky „nagynémet," plébános úrnak egy édes titkot súgunk a fülébe: Vegler Ernő. összerezzent plébános úr? Vegler Ernő SS katona volt, valódi „nagynéniét" és csodálatosképpen, mint Lakusz Ernő és Kalot-tag megúszta a dolgokat. Azóta La' kusz-Vegler Ernő valódi „nagy- német" és SS visszatért Német' országba. Ebben valaki segítette. Kicsoda? Mi tudjuk. £s Bn, Dubniczy plébános úr? Szintén tudja? Hisz s*°' kott biztosan tükörbe nézni paP létére 1*. (gy. r.) OLVASSA AZ „03 DUNANT01"-TI MKP bál február Í5~én szombaton a Munkás Kultúrházba*1 Az idei farsang kiemelkedő eseménye kétségen kívül a Kommunista Párt pécsi szervezetének nagy-bálja. Külön meglepetés lesz a .Munkás Kultúrháiz termeinek dekorációja. Koller József elv társunk és két segédje, Gyimesi András és Fehér Dezső a Párt fiatalságával együtt lázasan dolgoznak a díszítésen. Koller elvtárs termékeny fantáziája és az ifjak munkakedve bizonyosan meghozza a kívánt eredményt. A Párt női csoportja a konyha eí' a buffet ügyeit intézi igen ered: ményesen. A rendezőség felhí'í4 azokat az elvtársakat és elviét*' nőkét, akik a megnyitó táncba11 részt akarnak venni, hogy péntU ken délután 5 órakor a Műnk** Kultúrházban gyülekezzenek. ^ bálra minden elvtársat és elvtáU' nőt meghívunk és szeretettel víl nmk. Zöld még mindig „zöld“ Sportolhat-e Pécsváradon zsidó? „A sporthoz ne fűzzünk semmit ami nem a sporthoz tartozik". Gyakran hangoztatják ezt a sportolók és sportkedvelők, £s teljesen igazuk van. Pécsváradon azonban egészen más felfogás uralkodik. Ugyanis ncmsokbal ezelőtt tartotta meg a Kinizsi Sport Egylet tisztújító közgyűlését. Az új választmányba 4 zsidó sportolót is jelöltek, kik régóta működtek a sportegyletben, j Míg a jelölő bizottság félrevonult, j addig Zöld László végigjárta ott lévő ismerőseit és kifejtette clqt-j tűk, mennyire káros, ha zsidókat is ültetnék az új választmányba. Végezetül nyomatékosan ki jelen-1 tette: ki a zsidókkal a sportegye- súletböl! És voltak olyanok, kiknél visszhangra talált ez az „érv“ Ami a kéretlen agitátor személyét illeti 1945-ben került Pécs- \ áradra Nem tudta senki, honnan jött és nem is kérdezték tőle. Ez azonban nem v.olt akadálya atm*j hogy felvegyék a körjegyzőéi, tisztviselőnek. Amióta ott gozik „szorgalmasan" föld ’c cjí föld alatt. Szorgalmának é£\j érdekes kifejezője, amikor * ' ^ B ebben az ügyben megidézte'^ nem jelent meg, hanem elmen* vidékre adót behajtani. ,,i Zöld László úgylátszik 11 csak a nevében „zöld“ hanem ^ zel a megnyilvánulással a/.okr® ^ emberekre emlékeztet, kik v*‘^c, zöld inget viseltek. Zöldséget t szélt, még hozzá olyan zölds'.T,^. amelynek nem ártalmatlan füliiség az alapja, hanem l®31“ ideológia áll mögötte ^ KERESKEDŐK FIGYELMŰ Hatósági cukor megér Auth cukoi'-nagvkereskedőhőz, m kóczá-át 13/b. (Zsohmy-szobof" Telefon: 14-5.