Új Dunántúl, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-11 / 34. szám
2 ÜJ DUNÁNTÚL 1947 HEBE U AK 11 Elérkezett a pillanat, amikor kitesszük a koalícióból a nép ellenségeit Célünks új választás, új és egészséges összetételű nemzetgyűlés, új koalíciós össze* fogás a megiisztitoti kisgazdapárttal, a három éves terv bevezetése a demokratikus újjáépítés biztosítására Baranya fizikai és szellemi dolgozóinak építő, harcos parlamentié volt II. megyei konferenciánk Vasárnap tartotta a Mag> Kommunista Párt baranyai swv zete II. Megyei Konferenciáját. A konferenciára a megye mindéi, szébdl vonaton, kocsi' ' elvtársak, hogy megvitassák maguk között a baranyai szervezet életét. Már 8 óra felé nagy tömeg állt a színház nagykapuja előtt: subás, ködmönös, bakancsos, foltoscsizmás parasztok, nagykendős sokszoknyás asszonyok. Köztük a város dolgozói: munkások, tiszti viselők. katonák, tfndőrök, akik a városi szervezet képviseletében vettek részt a Konferencián. Gondterhelt arccal beszélgettek | egymás közt az elvtársak, meg- hányták-vetették lassú, megfontolt szavaikban a magyar dolgozó minden problémáját. S mikor fél 9 iákor megkezdődött a II. Megy Konferencia, feszült figyelemmel kísérték az előadók minden szavát: feleletet, megoldást kaptak minden kérdésükre. A Konferencia színességének, résztvevőinek hű képét adja az a jelentés, melyet a Mandátumvizsgáló Bizottság terjesztett a Konferencia elé. Ebből megtudtuk, hogy 251 pártszervezet 19.000 tagjának képviseletében 365 falusi pártszervezet 272 küldöttel, 13 pécsi szervezet 58 küldöttel és 21 bányászszervezet 35 küldöttel képviseltette magát. A küldöttek között volt Farkas Mihály, pártunk helyettes főtitkára, nemzetgyűlési képviselő, Krancz Pál megyei titkár, a Központi Vezetőség tagja nemzetgyűlési képviselő, dr. Hajdú Gyula iparügyi államtitkár, nemzetgyűlési képviselő, aki Pécs harcos munkásmozgalmából került rémuralma idején emigrációba. ben tudunk majd mozogni, cse* kényszerültek, akik illegalitásban | lekedni. dolgoztak. De az öreg harcosok az államtitkári székbe. Itt volt a városi főispán, dr. Boros István, dr. Tamás György alpolgármester. Itt voltak a demokratikus hadsereg képviselői között a 6. hadosztály egyik ezredese és vezérkari főnöke, a rendőrség főkapitánya. Itt voltak a tudomány képviselői dr Lissák Kálmán és dr Ernst Jenő egyetemi tanárok. Itt voltak közöttünk, akik Horthymellett ott voltak az ifjúság kép viselői is. Mind ott voltunk, hogy együttes munkával megtárgyaljuk a magyar dolgozók boldogulását és a magyar nemzet jövőjét. Mind ott voltunk. A rongyos- könyökű telepes elvtárs, a ved- lettruhás munkások, tisztviselők, rendőrfőkapitány, vezérkari főnök, ezredes, európahirű tudósok: egyet akartak, egyek voltak. — Egységes elhatározásból szühtett meg a távirat, melyet Rákosi elvtársnak küldött a Konferencia: A Magyar Kommunista Párt II. Baranyamegyei Pártkonferenciája harcos üdvözletét küldi Rákosi Mátyás elvtársnak és egyben biztosítjuk, hogy Baranya parasztsá- ga nem a bankárokkal és tőkésekkel. hanem a gyárak dolgozóival fog össze a demokrácia védelmére. ILKU PÁL: Demokráciánkat ki kell segíteni a válságból, amelybe a nemzetárulók taszították II ku Pál elvtárs, a város tit- kell termi, hogy a demokráciái kára nyitotta meg a konferenciát — Elvtársak, tisztelt Konferencia! A baranyamegyei pártszervezetek jelentős dátumhoz értek ma el. Másodízben gyűlünk itt össze, hogy megihányjuk-vessük Baranya megye politikai és gazdasági helyzetét megnézzük, mi a tennivaló és felmérjük eddigi eredményeinket. Ennek a konferenciának rendkívül komoly munkája lesz. mert olyan időben ült össze amikor a magyar demokrácia «ok válság után most fordulóponthoz érkezett el. Valamennyien érezzük és tudjuk, hogy nem mehetnek a dolgok tovább úgy, ahogy eddig mentek. Tenni kell valamit. És hogy mit KISS KÁROLY: kisegítsük ebből a válságból, er ről lógunk tanácskozni. De nemcsak a konferencia ideje húzza alá ennek a konferenciának különleges jelentőségét, de aláhúzza a konferencia helye is. Baranyában vágyunk abban a vármegyében, amely egyik bölcsője annak a Kisgazdapártnak, amely tagjai so rába beengedte a reakciósokat, sőt főtitkári székbe ültette azt a Kovács Bélát, aki összejátszott az összeesküvőikkel, s így nemcsak a nemzetnek, de a magyar parasztságnak is árulójává változott. Ennek a konferenciának meg keli határoznia a baranyai pártszervezetek jövő évi munkáját. El kell dönteni; mit tegyünk, hogy Baranya politikai arculata megválmert a megszállás ideje alatt igen sokszor meg volt kötve a kezünk és igen sokszor össze kellett hangolni terveinket azzal a lehetőséggel, ami az adott viszonyok közt részünkre elérhető volt. És meg kell állapítani mér elöljáróban azt, hogy az elmúlt hetek eseményei azt bizonyítják, bogy a békekötés aláírása utáni időben a demokrácia kilátásai javulnak meg. Ezután Kiss Károly elvtárs rövid áttekintést nyújtott gazdasági helyzetünkről, amely az elmúlt esztendőben jelentősen Javult ugyan, de még mindig mélven alatta van a békeidőknek, pedig a magyar dolgozó életszínvonala akkor is alacsony volt. Politikai stabilizáció nélkül nincs tervgazdálkodás, tervgazdálkodás nélkül nincs; gazdasági javulás — Tisztelt elvtársaim, mi azonban nem nyugodhatunk bele abba hogy a dolgozók életnívója olyan legyen, mint a stabilizáció utáni hónapokban Javulásra, életnívó emelésére kell törekednünk. Viszont ahhoz, hogy a dolgozók élet- színvonala emelkedjék, hogy elérje és felülmúlja a 38-a* nívót, az szükséges, hogy tervszerűen dolgozzék a magyar gazdasági élet. Tervgazdálkodást kell bevezetnünk. A MKP által kidolgozott 3 esztendős gazdasági terv ezt célozza. A forint vásárlóértékének változatlanul maradása mellett már az első esztendejében 35 százalékos béremelés érhető el. Ha ezt a tervet a minisztertanács elfogadja és augusztus l-től kezdve bevezetjük, ehhez képest termelünk az mogy vármegye küldöttségét és üdvözlöm Kiss Károly elvtársat központi vezetőségünk kiküldött. jét, a Központi Bizottság tagját. Abban a reményben, hogy az a Konferencia elvégzi a ráháruló feladatot, konferenciánkat ezennel megnyitom. 11 k u elvtárs ezután felolvasta a nagykanizsai pártszervezet és a pécsi Szociáldemokrata Párt üdvözlő táviratait, majd a honvédzenekar a Himnuszt játszotta. A Himnusz. hangjai után megválasztották az elnökséget és a mandátumvizsgáló bizottságot. H békekötés után szabadabb kezünk lesz nekünk, kommunistáknak is Ezután Kiss Károly elvtárs tartotta meg nagy politikai beszámolóját. — Tisztelt Konferencia, kedves Elvtársak I Elöljáróban engedjék meg hogy a nagybudapeséi pártszervezetek 170 ezer tájának forró üdvözletét adjam át baranyai szervezeteink küldötte nek (Éljen!) Mivel a baranv i- megyei szervezetek súlyát és je enyhülőben van a nemzetközi államokból álló koszorú veszi kör Mil - Z Xll a IM nnamra r 11 1 a fiatal n« dnmnlzr jriát feszültség, megnőtt a megegyezés lehetősége, erősödtek a béke hívei, barátai. A Szovjetunió békepclitikája érvényesült az elmúlt hetek tárgyalásánál. (Éljen!) Nem kevesebb, mint öt Sztalin- nyilatkozat hangzott el az elmúlt hetekben, mindegyiknek súlya volt ezeknél a tárgyalásoknál. Céljuk volt visszaverni a nemzeílen őseget a bányászok adják, á. | közi redkció támadásait és tárnáLroll a Hnnm a frwsrnsi S7PrvP7i> ‘ o . . , ,, ......................................... r , gatm a béke elokeszrtesere folyakell adnom a fővárosi szerveze ink köszönetét, a fővárosi gyárA dolgozóinak köszönetét a pép környéki bányamunkásság részére azért a szívós, kitartó munkáért, amivel biztosítják a fővárosi gyá. rak szénellátását. (Tapg!) — Nemcsak mi kommunisták, hanem a mi ellenségeink is éberen figyelik a nemzetközi helyzet eseményeit ós esélyeit. Meg kell .íIlapftaBtmk azonban, bogy matban lévő munkát. Amire a «agyar jobboldal, a titokban szervezkedök és barátaik számítottak, hogy a háborús feszültség nőni fog és esetleg hábotúban fog kirobbanni, ez a «zámitás homokra épített számítás volt. Biztosítottnak látszik a béke és ezt meg- erősítik a körülöttünk levő államokban lefolyt események m, választások is. Egy demokraták** tozzon. de nem a reakció javára, hanem a Kommunista Párt megerősödése útján a demokrácia javára. Engedjék meg az Elvtársak, hogy ebből az alkalomból üdvö- ________________________ eölj em különböző pártszerveze- egész magyar ipari és mezödaz- teink küldöttjeit, üdvözöljem So- dasági apparátusban. A Szociáldemokrata Párt is kidolgozott egy gazdasági tervet, amelyhez egyenesen Angliából kért gazdasági szakértőt. A két gazdasági tervet összehangoljuk, de nem kell hangoztatnom, hogy a mi tervünk fogja lényegében ad.ni a gazdasági továbbműködésünk alapját — A3 éve* terv alapján való munka, életnívójavulás azonban csak jámbor óhaj marad a po litikai stebilizádó nélkül. — Hogy áll pillanatnyilag magyar belpolitikai élet? A jobboldali urak, a volt nagybirtokosok és csatlósaik, akikét mi reakciósoknak szoktunk nevezni, békeszerződés aláírása utáni időre számították a régi rendszer visz- szaállításának megpróbálását. Hor. thyval, vagy Horthy nélkül, az nem volt lényeges Régi katona tisztek, leépített vagy még min dig hivatalban lévő horthysta államhivatalnokok és a Kisgazda párt jobbszárnya, háttérben bankárokkal, grófokkal vagy nagybirtokosokkal, dolgoztak azon, hogy a békekötés aláírása után egy kedvező időpontban fegyveres bandák és az állam' apparátusban beépítettek és bentmaradtak segítségéve! az u. n. jogfolytonosság alapján az 1944 március előtti állapotokat állítsák vissza ebben az országban. A jogfolytonosságban bent van a nagybirtok visszaszerzése, az új- gazdáktól való alszedése, a munkások politikai jogtalanságba való visszaszorítása és egyebek. Dől. goztak elbújva és nyilvánosan, Irányították a Kisgazdapárt külügyi , politikáját, »őit részben, egyes esetekben magát a pártot is. Saláta, Hám komoly tényezők YoUafc a möge zcfrvp ái ibau. rüi a fiatal magyar demokráciát a mi kis köztársaságunkat (Éljen!) és február 10-én,- tisztelt elvtársaim, aláírják Parisban a magyar békét. (Éljen!) A béke aláírásának dátumához reményeket fűzött a magyar reakció. Elsősorban azt, hogy a béke aláírása után kivonulnak az országiból a Vörös Hadsereg itt lévő egységei (Éljen a Vörös Hadsereg!) és a magyar reakciónak a múlt bűnös politikai rendszert vissza állítani törekvő, sötétben bujkálóknak majd meg fog nőni a lehetőségük a cse. lekvésre. De nemcsak a maribar reakció számított arra, hogy szabadabb keze lesz, hanem számított elsősorban a Magyar Kommunista Párt arra, hogy a megváltozott viszonyok között nú is, a munkáspártok is, ■ Baloldali Blokk is, kOMtyeb—Végeztek ezek az urak nyilvános jó aprómunkát is. Másfél esztendőn keresztül mindenüvé igyekeztek bejuttatni a maguk embereit. Csináltak 1946 nyarán próhamozgősítást is, az u. n, parasztnapokat, Azok, akik a Kisgazdapártban a parasztnapok red- dezését elhatározták, talán nem is •udták, hogy a parasztnapok megrendezésének gondolata a Hetes Bizottság tejében született meg és rendezésével egy nem leis- gazdapárttagot., egy Tóth nevű vezérkari tisztet bíztak meg. Szerveztek az összeesküvők miniszter- közi értekezletet, itt beszélték meg, hogy milyen intézkedést nem kell meghozni. Jaczkó egY listát állított össze, amikor a kisgazdapárt követelte az u. n. arányosítást a közigazgatási apparátusban, a rendőrségen. Követelte, hogy a mi belügyminiszterünk legkevesebb 100 vezető helyre nevezzen ki kisgazdapárti jelöltei. Jaczkó állította össze a listát és nem volt nehéz megállapítani, hogy a rajta szereplők, akikel a föld alatt dolgozó horlhvsták sugaltak. de hivatalosan a Kisgazdapárt jelölt, nyugatosok, Uorthysfák és hasonlóak. A kommunista belügyminiszter egyetlen egyet sem fogadott el ebből a 100 jelöltből. (Taps.) De csak most, az összeesküvés felgöngyölítése közben állapítható n?eg, hogy ez a lista azzal a céllal készült, hogy a különböző vármegyék vezető pozíciójában a földalatti szervezkedésben résztvevők által javasoltak kerüljenek. Meg kell állapítanunk, hogY a magyar reakció most követte ei élete legnagyobb hibáját, mert az a rendőri leleplezés és letartóztatás, ami most folyik, nero kizárólag rendőri ügy, hanem politikai ügy is é* politikailag Is le kell számolni ezzel a társasággal. (Valaki a hallgatóságból közbf- kiált: „ki kell adni őket jóvátéte - re!") A közbeszóuás szellemes volt. de azokban az országokban, ahová nekünk jóvátételt kell szolgáltatnunk, ezekért nem adnak egy fa* betkái sem. Meghagyják őket nekünk, hogy mi tegyünk velük- amit jónak látunk. — Ma az ország közvélemény® két lénnyel foglalkozik. Az egy1!1 a fasiszta, >iorhys»a összeesküvés felszámolása rendőri, bíróság!. de politikai téren i», a másik a te‘v' gazdálkodás, a MKP 3 éve* terv«, _______ . ,