Új Dunántúl, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1947-01-28 / 22. szám
2 ÜJ DUNANT0L 1947 JANUAR 28 Pécs lelkesen ünnepelte a Szabad Nép művészestj ének szereplőit' Helybeli művészek sikeres „beugrása“ a hófúvások miatt elakadt pesti művészek helyettesítésére A komoly 'előadások iránt néha nehezen hcvülo pécsi közönség ctört régen nem aratott már olyan nagy sikert művészi esemény, mint a. iSzabad Nép által a szín- Itá/bar; szombaton este megren- ik'zett irodalmi és művészest. Ebbjn a sikerben méltán megérdemelt részt kaptuk a pécsi művészek is akik a pestiek nem várt akadályoztatása következtében h műsor első Tészében . hirtelen be- ugrásukkíü“ is a legtdiiesebb és legtisztább értelemben vett művészettel szolgálták a célt: a demokrácia kultúrájának fejlesztését és erősítését. Barabás Tibor író, a Magyar író Szövetség főtitkárának József Attiláról tartott igen értéstícs és inagasszmvowa-tó előadása vezette he a művész estet A kitűnő író végigvitte hallgatóságát József Attila küzdclcmtvljes életén megmutatna néhány jellecwetes történeten keresztül a ..proletárok költőjének“ emberi és irói nagyságát. Szigeti Pál. a pécsi Szovjet—Magyar Művelődési Társaság főtitkára adott elő ezután néhány József Attila vfcrsct, a tő'c megszokott kiváló formában, mély át- érzéssel és a közönséget magával ragadó ’end ül éttel. Hálás és szűnni nem akaró tapsot kapott. — A Szabadság Munkásdalárda remeik együttese is énekszámaival. Avatott művészettel fizó!altárta meg Mocarf C-dur szonátáját Si- r.k> Provesan, a világhírű fregedű- müvész. akinek zongonakdséretét Takács Jenő zongoraművész, a városi Zenekonzervatórium igazgatója látta cl tökéletes művészettel1 A műsor második részében az időközben tnegérkerzetií fővárosi művésziek szerepeltek. Péchy Blan-1 ka és Dávid Mihály a. budapesti Nemzeti Színház művészei Petőfi . Ady és Verheeren verseit tőkéié-' fes művészettel tolmácsolt előadá-4 vávaí magúkkal ragadták a közönséget. Tátrai Vilmos heg:dümű- vész pedig Beethoven A-moll szonátájának mesteri játékával aratott sikert. A zemgorakiséretet Antal Lstván (zongora mű vész látta el kitűnő diszpozícióban. A nagy sikerrel végződött mü- v és zest után a Szabad Nép szűk. körű banketten látta vendégül 90cs politikai, tudományos, társa íw>d;itm; és mű vész életé I evő ---* 7 (t almi, irodalmit és művészé'étének vezetőegyéniségeit. Irodalom, művészét és 3 éves terv ja, hogy a dolgozók életszínvonalát emelje, de ne csak anyagiakon, hanem szellemiekben is és demokratikussá tegye. A hároméves terv feladata, hogy meg- t'.remtse azt a légkört Magyarországon, amely szükséges ahhoz, hogy hasonlóan, mint ahogy most, itt ebben a teremben — találkozzanak a fizikai dolgozók, a tudomány’, a művészet emberei és a bányaműn kások. Emelem poharamat a hároméves terv sikerére és a hároméves terv síikerén keresztül a pécsi szellemi é »fizikai dolgozók felemelkedésére. í!iku Pál elvtárs pohárköszöntője után dr. Huszár István népügyész a Szociáldemokrata Párt nevében emelkedett szólásra: — A Szociáldemokrata Párt nevében üdvözlöm a Szabad Népet abból az alkalomból — mondotta — hogy a Kommunista Párt újjáépítési 'tervének megfelelően elindult vidékre, hogy kultúrát hozzon és újjáépítsen, bevigye a vidéki életbe az új szellemet. Mi még nem tartunk itt, ímert nekünk még nem volt meg a kongresz- szusunk és nem dolgoztuk ki a magunk újjáépítési tervét. Ebben a vonatkozásban talán bizonyosfokú irigységgel nézem a Szabad Népet, amely fix programmal járhatja a vidéket, ide remélem, hamarosan mondhatjuk: jövünk utána tok. Keserű János alispán a Kisgazda- párt nevében beszélt: — Amikor köszöntőm a Szabad Népet, — mondotta, itizon keresztül a MKP pécsi és baranyai szervezetét, egész rövid három szó szeretnék belesúgni mindany- nyiunk szívébe. 'Ez a három szó: rrtinka, keenyér és béke. Munka, kenyér és béke minden becsületes dolgozó magyar embernek. — Minél hamarabb kijusson és megjárjon mirulauny túliknak. Erre ürítem poharamat:! BaTati József a Parasztpárt nevében emelkedett szólásra: — A Nemzeti Paraáztpárt nevében köszöntőm a harcos Szabad Népet — mondotta' — és köszöntőm a három éves tervet s mivel az pártunk számára elfogadható alap, kívánom, hogy egy demokratikus kormány minél hamarább vigye tárgyalás alá és valósítsa meg. Erre ürítem poharamat. A színházban aratott sikerből, valamint az elhangzott pohárköszöntőkből is fényesen beigazolódott az a tény’, hogy pártunk a legszervesebb kapcsolatban áll a magyar dolgozó társadalom minden rétegével és terveit, elgondolásait a közösség érdékeinek szem előtt tartásával a legteljesebb és a iegtöretfemebb formában viszi út a gyakorlatba. Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy ahhoz, hogy a' magyar kulturális fejlődés útjára továbblépjünk, meg kell valósítanunk az értékes történelmi hagyomány, valamint a haladás, az újjáépítés egységét. Meg kell őriznünk sajátos nemzeti formáinkat. saját anyagunkkal és saját eszközeinkkel kell megteremtenünk a demokratikus magyar kultúrát, de .ezt az új magyar kultúrát meg kell teremtenünk a sZalbadságszerctő nemzeteket cgy- bef orrász tő közös ‘világfelfoffás.- sal: az embeniség békés és boldog jövőjét biztositó diadalmas eszmékkel. Ennek az eszmének megvalósításáért küzd pártunk központi lapja a Szabad Nép a vidéki városok számára rendszeresített irodalmi és művészesteken keresztül kulturális téren is, és hogv nem hiába, annak bizonysága a Pécsett elért komoly nagy siker. Pap a szószéken: Perr Viktor! íme Krisztus szolgája, a szegények gyámolítój* és a „lelkek“ papja visszatér a szószékhez. „A Kisgazdapártban napról, napra gyengült a befolyása, antf markáns, megalkuvást nem ismerőegyénisége nem bírt el“. így j® a Pécs Hétfő. Minden szeretetünk a testvérlapé és minden barát; ságunk annak munkatársaié, de egy kicsit rosszul indult a Pé®9 Hétfő, ha így emlékezik meg Perr Viktor atyáról. Bár igaza van: meg nem alkuvó, kemény egyéniség ő, bizony. Csak máskép, mi®1 a Pécsi Hétfő értelmezi. Ez a meg nem alkuvó, kemény egyéni ség igen hű maradt önmagához: Wolf Károly. Ébredő Magyarok- Emericana ott izzott a szigetvári beszédben. Perr Viktor a dem®' kráciában sem tért le 30 éves politikai útjáról és most amik®1 „megcsömörlött“ a hozzászokott ügyes kígyómozdulattal kisiklik 4 politikából. Érzi, hogy a mentelmi jog már nem elég védelem tehát elmenekült egy plébánia védelme alá, mert tudja, hogy megkapja azt, ami a mentelmi jognál is erősebben véd: a szószék hozzáférhetetlenségét Nem ő „cső mörlött“ meg hanem a kapkod® bajbajutott, összeesküvőkkel tarkított Kisgazdapárt akarja mente® süllyedő hajóját Perr Viktor kivonásával. És az Isten szolgád aki nem tudott nép szolgája lenni, sőt a barátja sem most előkelői* távozni óhajt. Nem hiszünk neki! „Markáns, megalkuvást nem b merő egyénsége“ a szószékben is az marad, ami volt. A temple® védelmében az annyiszor meghurcolt és meggyalázott kereszt ala® a szószék valódi mentelmi védelmében csak azt fogja Folytatni amit 30 éve csináL Wolf Károly, Ébredő Magyarok, Emericana, Pécsi Est (1919- 1921), szigetvári beszéd szelleme most bevonul a szószékre és le** belőle továbbra is ami volt 25 éven át. Mert ott a templomban hivő és tiszta lelkek Istent és Krisztust fogják keresni, de a papi talár megtévesztő külszíne a szót®- jas léleknek majd fog adni: napi politikát. Nem hiszünk Perr Viktor „atyának“ és az a baj, hogy lesznek olyanok, akik a szószékről hisznek neki. A püspök úr igen rossz* tette, hogy templomot ad Perr Viktornak az önkéntes számkiv*" tésre. A templom nem menedék levitézlett politikusok számára. A középkorban a templom menedéket adott rablóknak gyilkosoknak. Ez humanista szempontból helyes és istenes csekkedet volt. De 1947 nem középkor. A templom hüs hajói között akarja Perr Viktor képvselő megvárni a hőn óhajtott fordulatot a politikában? Harminc év a la11 mindig ki tudott bújni a felelősségrevonás alól, most a templom®* találta a legjobb menedéknek? (gy. r.) Megakadt a baranyai ájjáépílés Életveszélyes körülmények között tanulnak a Drávamentí községek gyermekei és tengetik életűket dolgos parasztok, mert Místéthnek fontosabb volt az összeesküvés, mint az újjáépítés A banketten néhány pohárkö- s/öntő 'hangzott cl. Iiku Pál, a Magyar Kommunista Párt városi szurvczcténiek titkára pohárkö- 1 döntőjében m követkl.-zők'et mondotta: — Engedjék meg nekem, hogy . a Magyar Kommunista Párt pécsi szervezetének nevében mindenek j efőtt köszönetét mondjak a pécsi művészeknek, akik voltak olyan szívesek hogy az elakadással fe-1 uyégető színházi estünket kisegi- ícrték. Köszönetét mondok a pesti művész elvtársafenuk akik rossz úton és rossz autón elindultak, hogy lejöjjenek Pécsre és elhozzák nekünk a haladó művészet termékeit. Nem véletlen és nem -etfenség, hogy lejöttek. Enged, jók meg, hogy bejelentsem: tervszerű program alapján történt ez. Miint ahogy tervszerű program alapján történik az is. hogy az ország legkülönbözőbb vidékeire elmemnek azért, hogy a vidéki kuttórközpontokat összekapcsolják Pesttel, hogy a vidéki maivar dolgozóknak vigyenek valami Pestről. Nem véletlen, — hi. r/.cm engedjék meg, hogy egy másik kijclbntést is tegyék — nem .-életlen azért, mert a MKP há- oméves tervébe a magyar háláló művészek ez a vidék járása ;/<>r juhi beletartozik. A hároméves terv feladata, célBaraniy a vármegye nem szenvedett a háború pusztításaitól sokat. Mindössze 10—12 'községben voltak harcok. Az újjáépítés megindult és meg is akadt az újjáépítés-ügyi minisztérium jóvoltából. Nem bocsátotta ugyanis azokat az összegeket rendelkezésre, amikre szükség lett voltra. Nézzük pí. milyen a helyizr.t Gordisa (községben. Az iskolaépület tetőzete tel jesen megrongálódott, a falak 'körül vannak támasztva, — egyetlen egy helységnek vannak ablakai, de ezek -közül csak egy üveges, úgyhogy csak egy ablakon kap világosságot. A mennyezetről a rossz tetőzet miatt beesik az cső és a hó. Ebben a helyiségben . a község 64 iskolásgycrmeke tanul. Ugyancsak Gordrsán . .. Kőt József gordisai kisgazda újjáépítési -kölcsönt kért. A háborús kárt megállapító bizottság megállapította ennek szükségesséEgyetlen megoldás: Trachoma kezelőnőké a telepes községekbe A járványos betegség megfékezésére BonybádoH trachoma állomást állít íel a népjóléti minisztérílll,, gét. Kérését legutoljára 1946 december elsőjén ,ismételte meg. Ez alatt az idő alatt házának nádfedeles teteje beszakadt és a padlás is beszakadással fenyeget. Rőt József életveszély között lakik tetőnélküli házában. Sürgős intézkedésre volna szükség, hogy a kért 6000 forintot megkapja. Sürgős szüksége volna azonban minden baranyai községnek, mely a háborúban károkat szenvedett, -az újjáépítés-ügyi miimisztérium gyors segítségére. Mistéth miniszter urnák azonban másra kellett az újjáépítésre szánt pénzösszeg. Talán az össze.vsküvés anyagi támogatására, talán az összeesküvésben résztvevő tisztviselők kú. lör. díjazására. Ilyen szellemű munka mellett természetesen neun fontos hatvannégy ;isk o lásgyermL’k egészsége, tanítása, nem fontos dolgozó munkás parasztok élete .. Az Üj Dunántúl már többizben foglalkozott a falvak egészségügyével, rámutatva azokra a súlyos körülményekre, amelyek a köroryos-okat munkájuk ellátásában akadályozzák és egyben felvetve a nehézségek megoldásának lehetőségeit. E cikkeknek széles visszhangja támad:. A megye területéről több helyről is futottak be levelek, amelyek egyes községek speciális problémáiról számolnak be. | Különösen nagy a telepes köz- I ságek panasza. A minisztérium megbízottja k? rülbelül féléve működik és mát® meglátszik az eredménye, bár ® még távolról sem mondható * elégitönek. Súlyos és igen elterjedt szembetegség ugyanis a telepesek között a trachoma, amely állandó kezelésre szorul és amelyet éppen azért nehéz gyó- 1 gyítani, mert a körorvos egy-egy , községbe a közlekedési és egyéb nehézségek miatt csak ritkán juthat el. A telepesek kérték lapunkat, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel is. 1 Kívánságukra i utánanéztünk a 1 dolognak, felvilágosítást kérve a pécsi szemészeti klinika vezetőjétől, dr. Boros Béla elvtárs egyetemi tan-ártól. Dr. Boros elvtárs kérdéseinkre a következőkben válaszolt: — Éppen azért, mert Baranyában és Somogyiján a telepes községekben^ igen elterjedt a trachoma, FIGYELEM! Amig anyagkészletünk tart: Gyermek-fénykép 4 éves korig: 3 drb. 6x6 cm.-es 17 forint 6 drb. 6x6 cm.-es 30 forint 6*9 cm -es fénykép (2 személyig); ° rb. 6x9-es térdkép 17 forint 6 drb. 6x9-es térdkép 30 f rint 3 drb igazolvány fénykép 15 forint __ _ ____ ■■ hohí A Pécs, Kossuth ELIT FOTO Lajos-úl 59. sz. a népjóléti minisztérium a pécsi szemészeti klinika egyik tanársegédét külön dotációval meg. bízta, hogy megyénk területén és Somogy déli részén felügyeljen a trachoma gyógyítására és tanácsaival ellássa a körorvosokat. ______ > *'*' A minisztérium egyébkent készül Bonyhádon trachom lomást felállítani, amelynél vatása lesz a gyógyítás ponti ellenőrzése és a járví betegség megíékezése. A gyógyító orvosokban nii hiány, hiányzanak azonb. trachoma kezelőnők, akik minden faluban állandó B® figyelés és kezelés alatt tartja!' betegeket. Ugyanis a tracho heti kél-háromszori kezelésre s- túl, amit képzett ápolónő i- tud végezni és ami miatt az őrt nem. tud minden, községbe, elég» kimenni. Ha tehát akár a 2Í kereszttel, akár egyéb módon O tudnánk oldani a kezelőnők pf lámáját, sokkal -több ere ómé) tudnánk felmutatni e súlyos, * tőzö betegség orvoslásában. Ehhez a kimeritő magyarázat* nem szükséges magyarázatot 1 nünk. Reméljük, hogy ahogy orvoskérdós megoldódott, úgy a nem kevésbbé súlyos kél*1 is sikerülni’ fog a légi ovid« időn belül megoldani. rElraboltak egy bt* bírót Palesztinába* Jeruzsálemből Reuter: Wvndheim bírót, brit törvényszék bíróját roristák hétfőn elraboltál ük hivatalos helyen. Hírlapárusítókat, lehetőleg családosakat felveszünk; Nagy kereseti lehetőség. keié”1 Tempó Hírlapíródéban, J™“**