Új Dunántúl, 1946. december (3. évfolyam, 273-296. szám)

1946-12-13 / 283. szám

ej üunantüi. ‘1.948 december 13 országnak, a nép történelméből és a haza az maga a nép Nemzeti függetlenség és eg-? dek­larált szabadság, amit dökümentu írok (bástyáznak: csak körül, üres szó,. Csak az az ország szabad, amely­nek népe belül is szabad. Csak abban az országban vannak iga­zi nemzeti erők, ahol az ország szabadsága jelenti, hogy a dol­gozó nép megszabadul a szolga­ság bilincseiből, lehetnek azok akár politikaiak, akár gazdasá­giak. Mi úgy akarjuk felépíteni a jövendő Magyarországot, hogy ennek a szabadságát egy sza­baddá és öntudatossá váló dol­gozó nép hordozza a szívében erős vállain és védje meg, ha kell. Abban a hitben, hogy az új ma­gyar honvédség ennek az igazi szabadságesznrénynek és en­nek az igazi hazaíiaságnak lesz a hordozója és amikor őszinte el­ismerésemet fejezem ki ezen a na­pon, nemcsak, magam, d tudom, hogy az egész nemzet nevűben, az új magyar honvédség tisztjeinek, veztőinek, tiszthelyetteseinek és kő zle gényeine k, minőn y újuknak azt. kívánom, hog y ezen az úton, amelyen elindul­tak, menjenek előre bál ran, tiszta látással, öntudattal és le­gyenek első hordozói a magyar nép, a magyar nemzet minden őszinte vágyának, tiszta szabad­ság után és boldogabb élet után, mint amelyen túlvagyunk. Isten éltese a magyar honvéd­séget! A köztársasági elnök felszólalá­sát hosszantartó taps fogadta és a díszebéd résztvevői helyükről fel­emelkedve, lelkesen ünnepelték a köztársasági elnököt. Február 10-én Írják alá a békeszerződési Newyorh styd­Londonból jelenti az MTI: A londoni rádió jelentése szerint a külügyminiszterek csa Úgy döntött, hogy a magyar, román, bolgár, finn és ___, .. . .. békeszer ződéseket február 10-én írják alá Parisban. Az aláírásnál; pontjában lévő nyolc es t jelen lesz a négy nagyhatalom és az öt sok ellenséges ijHam egv- értékű épülettömböt aj?n egy képviselője. ' , ! szervezet székhelyéül. L a k c su c c e s.b ö í je.eaM, •fTI: Az . Egyefvili Ndrezetek í** «••Ivének kijelölésével, foglal»« tanú- i oizoltság elfogadta Rockefe-r olasz • adományát, amely Newyork »» félnú" ajánl tel Uj bakancsára!* Díszelőadás a színházban A 6. honvédhadosztály esküié tele alkalmából rendezett ünnep­ségek délután a pécsi Nemzeti Színházban folytatódtak. A Himnusz hangjai után, melyet Csákv karnagy vezényletével a honvédzenekar adott elő, Pacin sitzky László vezérkari alezredes elvtárs, a 6. howvédh ad osztály ve zérkari főnöke köszöntötte Barta Albert honvédelmi minisztert, va­lamint a színházat zsúfolásig meg töltő közönséget. — Délelőtt megmutattuk azt — mondotta —, hogy miképpen élünk a szolgálatban és hogyan akarunk fegyelmezett, komoly népi hadse­reget kiépíteni hazánk védelmére. A magyar köztársaság hadereje magvának: két hadosztályunknak, más," népnevelő és kulturális fel­adataik is vannak. Nem állhatunk meg a laktanyaélet kemény mun­kájánál mellyel újoncainkat, baj- társainkat magyar katonává nevel­jük. A magyar nép szabadsagának kivívása közben létrehívta új, de­mokratikus szellemű hadseregün­ket. A haderő egyik felődeit# most a békében az, hogy tagjait él­harcosaivá tegye annak a nép­nek, mely őket létrehozta. Ez a kölcsönhatás, mely a magyar népét és annak hadseregét egyé- ofvasztja, összekovácsolja. Magvar köztársaságunk új, egészséges szellemét akarjuk ka­tonáinkba szolgálaton kívüli idő­ben. sőt szórakozásaikba is be­levinni, hogy katonaidejük le­teltével városainkban és íal- vainkban bástyakövei legyenek népünk haladásának és u de­mokratikus állameszmének. , , ... ..... A pécsi törvényszék egvesbirá ja haooszua-y _ összefüggő.} N á bKe j jilno8n?. m éves pécsi A most következő elöadásaink- ban a 6. és 1. hadosztályok, va­lamint a helybeli 2. kerületi pa­rancsnokság bajtársai ayt fogják bemutatni,' hogyan és mivel töltik szabadidejüket, mik a szórakozá­saik. Ezután néhány tartalmas és ko­moly ének, valamint zene szám után a 6 megkapóan szép és megrázó erejű élőképekben mutatta be, miként látja az igazi magyar történelmet, hogyan szemléli szabadságharcain­kat, mélyek mindegyike a nép fel­szabadításának eszméjét tűzte ki célul, s amelyet 4-00 év után most, elsöizben sikerült kivívni. . Az egybégyült közönség viharos tapsokkal köszönte meg a 6. honvédhadosztály nagyszerű és felejthetetlenül szép művészi tel­jesítményeit és percekig tartó lel­kesedéssel tüntetett a demokrati­kus honvédség mellett. Ez az előadás is fényes bizony­ságot szolgáltatott arról, hogy a 6. hadosztálv minden egyes tagját áthatja a demokrácia szelleme és mindannyian tudják azt, tisztek, tiszthelyettesek és legénység egy­aránt, hogy egy népből és egy népért.vannak, s ebben a tudatban a magyar nép békés munkáját, ‘fel- emelkedését kívánják biztosítani nemcsak fegyverükkel, hanem szellemükkel és gondolkozásuk­kal is. Budapestről jelenti az -MTI: Az ipar-ügyi -miniszter a bőr­talpú férf-bakancsok legmagasabb fogyasztói árát minőség szerint 82.70—104.90 forintban, a íiuba- kancsok árát 62.70—80.80 forintban állapította jne-g. Vasárnap is nyitva- tarthatnak a cukorka­űztetek Minden munkanélküli saját érdekében jelentkezzék összei/ásn Budapestről- jci.nti az MTI: A munkáná l'!; inis cg leküzdésére az .építésügyi és köz-munkaügyi miniszter rend-elviét adott ki, amelynek értelmében nyiivántjir- tásba kell venni és az „újjáépí­tési közmunkaváltságalap" tértié. fogúi, koz-tatn: keil az íinkéftt í entkezö mu oka t:c" kü ticket. . munkanélküliek nyilvántart*5 ] véreit: végett 1946 décenh^K napjáról december 14 napjáig . zaro.ag t.-t helyek szerint k elérkezhetnek .laki emieri köztm" ml re sz.rvetzcndVi munkálatoknál nyilvántartó hivatalnál. A* Budapestről jelenti az MTI: A kereskedelmi miniszter meg. engcedte, hogy a kizárólag cukor­kát árusító üzleteket mindennap, vasárnap is reggel 9 órától egy­folytában este '8 óráig nyitva tart­hassák. Egyesbírói ítéletek Mikor és mennyi luhat kap unj* a pontrendszer bevezetése utó# J. kecesk;. ils-cm- fcS sr.ö\'-c.í\iQ­zetügyi mi. dísztér illlil ill el élve s osztályán -ki; jeleni; stté k, hogy a tc-xtiipontiencl szeri az i rí 6 előre­haladottsága miau január iő-e v«gy február 1-e előtt bevezetni p:aci árust, -mert a szőlő kg-ját- 1 forint 60 fillér helyett 2 forint, ért árusította, nem jogerősen egy havi fogházra ítélte. Kocsis András 21 éves volt \ hidasi rendőr a kincstári tulaj­donból egy pár kesztyűt és egy kerékpárkereket ellopott. Egy bar i fogházbüntetésre Ítélték. Molnár Gyula 19 éves pécsi lakos egy pár malac ellopásáért 1ÜÜ forint pénzbüntetést kapott. mag nein ,lehet. A szövetkezetek, a nagytkeresiedöle és a kiskeres­kedők csak a hatóságilag kibo­csátott pontok ■ ellenében Vásárol­hatnak textiláru! a gyárakból. A portokat a -szövetkezetek > á’ kereskedők a fogyasztóktól iák—k pontrendszer ereded A szerint- a felnőttek 200, 1* k3p aluli gyermekek 120 pontot nak. Égy ruha va!ószínülo9 *[ pont, egy ing 22 pont lesz. A iJ js rendszer biztosítja azt, hogy den dolgozó évenként egí Lj hoz és égy redd fehérn«® jut. Struccpolitika A {napokban ismertettük Bajcsy-Zsilinszky Endréné kWj«. , w — képviselőnek nemzetgyűlésen .elhangzott interpellációját, és „kiparancsol* vfl|( ben a parlamentarizmus tekintélyét féltette a j)L. , „kivezényelt“ asszonyok tüntetéséről, bár maga is kényte1««^,y. elismerni, hogy az ok, amiért ezek az asszonyok tüntetik ^ Yóndotisítólakat állítanak fel a baranyai szórvány tanya vidéken A közoktatásügyi miniszter rendeletét intézett a Pécs-baranyiai tanfclü gyei őséghez, melyben a Márvány tanyarendszerű vidéken vándoriskolák felállítására ad utasítást. A rendelet szerint olyan (tanyavidékeii, 'agy hegyközség- tSrxrü telepüiesen* amelyhez a legközelebbi községi iskola távol van, és egy-egy körzetben 20—25 iskolaköteles» gyermek él, ezek részére ú. n. vándoriskolát kell cg' központi fekvésű tanyai épü­letben elhelyezni. — Az iskola berendel zéséről^ jii^és, világiítás és takarításról az iskolánál érde­kelt község tartozik gondoskodni. Az így megszervezett .iskolá­hoz tanerőről a minisztérium gon­doskodik, a községnek osupán arra -legyen gondja, hogy az is­kola közéjében, esetleg ia tante­remben elhelyezett fekvőhely áll­jon a kikerülő vándor tanerő Bendelkezésére. J'Iyen Nzórvány tanyarendszer, illetőleg hegyköz- idégsaerű jtelbpiMés Baranyának' csaknem valamennyi járásában elofordut, de legtöbb található a mohácsi járásban. ' A tanfelügyelőség a miniszteri | :-e a I rendeleit kapcsán -megkérést megyei atispáni hivatalt auiránt, hogy a nevezett .iskolatípusok megszerv.zésében a közigazgatási hatóságok támogassák a tanfcl- iigyelőséget, hogy ezeknek az is kóláknak'a felállítása minél előbb megtörténhessen, Az átirat sze­rint a miniszter súlyt helyez ar­ra, hogy az emlífrctt szórvány tanyavidékeken élő, többnyire színmagyar családok gyermekei minél előbb és minél szélesebb körben részesülhessenek legalább oiz elemi oktatásban! amiből a régi, antidemokmitikus rendszer őket egyszerűen kitaszította az által, hogy részükre az oktatás lehetőségéről nem gondoskodott. Uj DuüánlúL HIRDETÉSEIT NAPONTA TÖBB EZREN OLVASSÁK szerültek, valóban helytálló és jogos. Bajcsy-Zsilinszky E» £ adós maradt a válasszal, hogy vájjon miért kellene helytfll^vSr jogos követelésekért „kiparancsolni" és „kivezényelni“ a asszonyok tízezreit miért tartja hihetetlennek, ihogy Mag7arjvíj gon már van Stühmer Ziziktöl eltekintve, néhány tízezer ,kei asszony is, aki aktívan hajlandó élni. maga, családja, g>erI érdekében a demokrácia adta jogokkal., ^cJ. Tévedés Lnne .azonban azt hinni, hogy olyanfajta .efjeniü fiégek (kilalá'dsáhüzy mint tízezezrek kiparancsolása, f«"e Mert Hirdessen is az ÚJ OUMTÚL-fcan! képviselői (mandátum, vagy csillogó történelmi név kdl­Bajcsy-ZiilinszkyEndrénél két nappal megelőzve ,már t egyik falsában, egy szólamok. Sőt! Dr. Kazár Andor, népgyülésen i s elhangzottak agyanezL a Kisgazdapárt ügyésze volt az iim neP1 ed szónok. Beszéde elején kitért a kisgazdapártot — valljuk k®' géf' minden ok pélkül annyira izgntó és idegesítő tünteiért“1 désére és megnyugtatta hallgatóit: „j A2 — Ezek i tüntetések korántsem a tömegekből indulnak egyik tüntető asszony panaszkodott Nagy Ferencnek, hogy getésekkel kényszerítették arra, hogy részt vegyen a tü»íe És mikor a miniszterelnök megkérdezte, mivel tudták errt* ­szeri te ni, elmondta, hogy megfenyegették azzal, hogy külön; elveszíti állását, no meg aztán az ura iis orosz hadifogság^?^^1 Hogy ez mennyire pregnáns 'hazugság, bővebben *eJ , ----O. ^ --------J--- 1---o------ --- - ­fel esleges is. Nem hisszük, hogy ez a beszélgetés lezajló” hisszük, (hogy tíz és ííüczer asszonyt ilyesmivel tüntetésre .(Cti V«T/»ríÍ g*ní 'ÍAlf'lfíll VÍ>lnC7Ím’iKfi JiArtír mócvolomi l*eilVS2 JéSl ZÁLOGBA TETT MENYASSZONY A bécsi törvényszék 10 évi bör­tönre ítélt egy ismert csalót, aki egyik áldozatánál szalonna elle­nében menyasszonyát hagyta zá­logban. Előzőleg azonban meny­asszonyától is kicsalt bizonyos összeget. A szakszervezetek előadássorozatában deeeiuber 14-éu« »/ombatou d. u. 5 órakor a maakáüknlturliáx Jiagylermébea: Tolnai József: A gép és az ember. Az Adria keleti partjának városai címen tartotta dr. Y'ándor Gyula igiaizgató a Batsányi Társaság im­már közkedvelt és nagysikerű li- ceális előadássorozatának kereté­ben vetitettképes előadását, mely a kék Adria ősi, mitológiai lég­körét, szlávos—olaszos hangulat- világát, szaibadságszerető, népi pol­gári és patrícius társadalmát va­rázsolta elénk szcbbnél-szebb ké­pek bemutatásával. Van valami ezekben, a tájakban, tengerparti városokban és eldugott kikötők­ben, ami az embert örök vágyó­dással tölti cl: a klasszikus pátse- íorkodó, kereskedő, szőlőtermelő és halászó életforma mellett a ter­mészetnek és a végtelenségnek közvetlen, romantikus átélése. Ez a zegzugos, kalandokkal teli, re­gebeli szigetvilág a maga illatos délszaki növényzetével, örökzöld bokraival s a különböző kultúrák emlékeivel kikapcsolódást és el­mélyedést jelent mindannyiunk síiámáva. olyan utazást, mely visz- sza-térést jcLnt az örök harmó­niához. .Zsúfolt terem hallgatta végig az érdekes és nagy távlatokat nyitó előadást, is végül lelkesen tapsolta a nagy műveltségéi előadót. Maga az ünnepi pzőnolc is érezhette, hogy érvelése | Újból és újból visszatért erre a 'témára és csakhamar ,.S°K hetőbb“ magyarázattal ipakolt ki: ^.zef£> „Bizonyítékink vannak arra, hogy a kommunisták re° lü>: fizetést folyósítanak azoknak, akik hajlandók tüntetni. •• t u-. Mindez pedig csak azért érdemes a megemlítésre, ® j dennél élénkebben mutatja, milyen pánikszerű kapkodást ^ * aI^ _______i___íu________1___ i."_______________J..1/.AU líVv ucunei c icnKCDDcn rauwuja, milyen paniKszeru KapKw« t!é\0e. á elő a szembenlévő táborban a tömegek megmozdulása. ■Jii’T tömegektől és, hogy aggodalmaikat palástolják és a |még n.®'íjgi!^ a strucc ismert taktikájához keveseket megnyugtassák, a strucc ismert taktikájához *°r Csakhogy ezek a fstruccok nem a saját fejüket, hanem,Kb t tóikét szeretnék nem is annyira a homokba, mint in^abal)eti- ', *• - • m" Í ÉCir^MHiC ' tör»eá:,d!> alá dugni. „Nincsenek —. ■■■■*» tömegek ... nincsenek is hajtogatják egyre, és, hogy a mégis mind erőteljesebb es juaST uajiogaijan egyre,es, iiogy a mégis minő eroteijeseDo tatlan , tömegmegmozdulásokat önmaguk előtt Iis ld,*íufljc kú. Grimmet és Hoffmant megszégyenítő naiv meséket talam Hogy ezek a mesék mennyire ellentmondanak nemes«» Ságnak, de egymásnak is, az őket igen kevéssé zavarÄn^^ miért fenyegetőznének (álúrsvesztéssel azok, akik a ma?.da\ ,isr ség megszüntetéséért, miért zsarolnának iszovjet hadifogság Ulu. , akik a hadifoglyok mielőbbi hazatéréséért küzdenek és sorban: miért fizetnének a kommunisták, ha ingyen is ’"rslót>° hatják az asszonyokat, erre nem adnak magyarázatot a , és interpellálok. cSäk S Nekik nem is az a fontos, hogv mi a hihető, hunéin hogy az altatómese mellett néhány magyar ébredő valóban isikerüljön elaltatni. 0*^3? Persze, ez hiábavaló próbálkozás, tudjuk. Az ho1 v 'i,e ságok vannak, a nép küldöttség formájában hivja fel 42 itt ff Kalandzsázásnál érthetőbb a tömegek számára Rákosi e v^,j,e gos szava: „A (demokrácia lényeges eleme, hogy ott, gtet® űrtj geket egyre nagyobb számban az utcára parancsolja^ es^ a taífí a valóság az, hogy az ő politikájuk az, a?e^a sek figyelmét a hajra!“ zetésrői beszélünk.' ük azok. akiknek és elkeseritéséért kell majd fizetniük. dolgozók féire'1

Next

/
Thumbnails
Contents