Új Dunántúl, 1946. november (3. évfolyam, 249-272. szám)

1946-11-24 / 267. szám

SPORT PVSK—Dynamo és még egy sereg izgalmas mérkőzés a vasárnapi fordulóban •tüsan vécére érünk az őszi HyncH A pécsi csapatok pete a tabellákon egyre ja-. . és az idény végére egészen lyszerü formára futottak fel Htok. ii délután óriási harc lesz Wt A két legjobb pécsi csa- i két örök rivális csap ösz- a Hun-utcai pályán, hogy el 'lse Pécs elsőségét, és végre ta nom is véglegesen — pon­tegyen -a nagy vita végére: •fik a jobb csapat, a Dyna- vagy a PVSK. 1 hogy ezt eldöntse a két Ht, hatalmas harcot fogj ti egymással. Ez a harc un­is aagyobb lesz, mert nem ( a pécsi elsőbbség kérdése Üt el, hanem az is, hogy vájjon melyikük Ikerül majd be szerencsés esetben az első ősz. tályba, az Ígéret földjére. Rangadó lesz tehát vasárnap délután a Hun-utca pályán, és ebihez a rangadóhoz méltó elő- meccset is fognak játszani A BTC és a PVSK II. játszik majd egymással a nagy mérkő. zés előtt. Ez a meccs szintén igen nagy érdeklődésre tartji llát számot, mert hiszen ezen is bajnokság: a (kerületi elsőosz tályú bajnokság sorsa dőlhot el. A kerületi második osztá­lyokban már befejeződött a baj­nokság. Csak az első osztályban harcolnak még a pécsi csapa­tok. Részletes műsor és jóslataink: PVSK—Dynamo tadkét csapat hihetetlenül 1 (ormára futott fel az utób. Jetekben. Mindketten ide- a PVSK (Sopronból, a lynó pedig Győrből hozták J* bajnoki pontokat, itthon fölényes győzelmeket arat- Eredményeik alapján azt hatjuk, hogy pillanatnyilag >l NB. II. legjobb csapatai, Csapásuk tehát igen érdé. jta Ígérkezik. 7®*M erre a meccsre igen > Adva van két csapat, és J.sem utazik idegenbe, úgy- ,a mindkettő otthon ját- J. hazai közönség előtt. Mert 'Pályának számít vasárnap , a a Hun utca a PVSK- ’ a* ugyanúgy hazai pályá- . számít a Dynamo részére 2?^ is inkább, mert nem ke- / mint kétezer bányász , e Pécsre, hogy buzdítsa l*« csapatát. 1^oin, jósolni erre a meccs­fejét. A két fedezetsor között a Dyjnamo .mutatkozik, hajszállal jobbnak a legutóbbi meccsek alapján, ez azonban nem zárja ti azt, (hogy ezen a meccsen a PVSK fedezetsora ismét régi nagy játékát mutassa' be, és éppen ezzel eldöntse a mérkő­zés sorsát. A két csatársor a két csapat legjobb része. A PVSK inkább hosszú meredek passzokikal, a Dynamo pedig keresztlabdákkal játszik, de mindegyik nagysze­rűen. Azt hisszük, hogy ennek a mérkőzésnek sorsát az fogja eldönteni, hogy melyik véde­lem állja tovább ßz ellenfél csatársorának rohamozásait, és melyik fedezetsor fogja tovább állni a sarat. Mert, ha az egyik kifullad, akkor annak csapata. . maréi is vesztette a mérkőzést. I fordítójában találkozik egymással „ . la két csapat.. Ha a PVSK győz es Szinte Gcepteleuség az ered-1 nem kap két gólt, akkor ő a baj­”* -----r"x'~' nők. Ellenkező esetben az MSE kö nnyen megelőzheti. Jóslatunk: 4:1 a PVSK javára. mutatkozik a bőrös csapat, jobb a közvetlen védelme, a fedezet, sora és a csatársora i& A PVSK Il-ben nem játszhat a három el­tiltott játékos, Simonjai, Mozsgai és Lendvai ' és ez aztán még na­gyobb hátrány. Jóslatunk.: 4:2 a Bőrgyár javára. Kaposvárt VTE—Postás Egyik csapat sincs a legjobb fór. mában, bár a Postás a legutóbbi meccsén elég jó játékot mutatott és csak csatársorának góllövő- iszonya vesztette el számára a két pontot. A KVTE nem szerepel valami nagyszerűen az utóbbi idő. ben, otthonában azonban nehezen lehet megverni és ennek alapján jóslatunk sem lehet más, mint 3:2-es KVTE győzelem. PVSK—Pécsbányatelepi MSE Az ifjúsági bajnokság utolsó ményt megjósolni erre a mérkő­zésre. Még azt sem lehet meg­közelíteni sem, hogy vájjon melyik csapat hagyja el győz­tesen a pályát. Érzésünk sze- rint a Dynamonak nagyobb esé­lye van a győzelemre, de ez csak érzés, a józan ész tippje 2:2-es eldöntetlen. Bőrgyár—PVSK II A bőrösök már az őszi bajnok­ság küszöbén állnak, csapatuk leg, csapatmunka terén azon­ban már a Dynamo áll jobban. (A közvetlen védelem mindkét! csapatban nagy játékra képes, de hamar el is tudja veszteni a Te igen nehéz. Ha a két csapat játékosait nézzük, akkor egyé- sag Küszöbén annak, csapai nileg a PVSK felé billen a mér-T&wzeforrt és a legnehezebb akadá­lyokat is simán vette eddig. Nem valószínű, hogy éppen az utóbbi hetekben erősen visszaesett és ka­pusgondokkal küzködő PVSK II fogja megállítani diadalátjában a BTC-t Minden részében jobbnak A vadásztöltények szétosztása eladási kötlevelek ellenében már 6-os és 8-as sörét kapható Érdeke minden vadásztársaságnak, hogy patronszükségletét mielőbb fedezze, mielőtt a készlet elfogy. Lépjen velünk azonnal sa­ját érdekében érintkezésbe. Koncícky Ferenc vadexport Pécs, Nvflgcí.fplon Bajcsy Z*illn*zky*u. 6 sz n y H d h I * I e 1 e p Telefonszám: 24-19 A HUN-UTCA MŰSORA PVSK—Dynamo Délután 2 óra. Vezeti: Temesi. PVSK: Pozsgai — Tamási, Rád- nai — Meggyes, Horváth, Szabó — Zombori, Buzássy, Soós, Gajcsi, Vezér. Dynamo: Krausz —Túrái, Bence — Krivitz, Csirke, Kresz — Beze- rédy, Horváth, Schmelzer, Keszler, Benrze II. Bőrgyár—PVSK U Délután Vsl óra. Vezeti: Kassai. Bőrgyár: Golác — Kincsei, Ko­vánk — Zeida, Leipán I, Gulyás — Bognár II, Horváth II, Katies, Leipán II, Karácsonyi. PVSK II: Vecséy — Knizsek, Nagy B. — Balassa, Kelenfi, Stif­ter — Láng, Molnár, Onody, Kö­vér. Baranyi. * A PVSK vezetősége felkéri Port, Mezőfi, Pintér, Deák, Szurof- }ka, Sabac, Bocsárdi, Marton* Ma- ! rosi, Keresztes, Sviger, Patkó és (Nagy ifjúsági játékosait, hogy fél , 10 órára az öltözőben jelenjenek meg. stefAh mosdnlatmű vé­szeli iskola művészcsoportjának nagy táncbemutatója december 1-éau Jegyek nov. 26-tól o Városi idegenfor­galmi Irodában (Városház bejáratánál) kapható. — ................ ' .............t- Az Izraelita Hitközség kultú rális bizottsága, szívesen Lát min­denkit. folyó hó 26-án este 8 óra kor a Goldmark teremben tartan­dó zenekari hangversenyén. Mű­soron: Goldmark, Haléwy, Grieg. Lconcavalló, Jakoby, Poppy és Kálmán művek. Közreműköddifct Gábori Magda az Operába* tag­ja, a Honvédség szimfonikus ze­nekara, a GoldmaTk Ifjúsági Ének kar. Vezényel: Lóránd Márton főkántor. Belépődíj nincs. Iparfcsfülefí hírek FELLNER OSSZlUflC á Nőegyletben. Iparosok) Ma reggel fél 9 óra kor gyülekezés az Ipartestületi székházban az Ipartestület 60 éves jubileumának megünneplésére. — Minden pécsi iparos okvetlen ott legyen! Felhívjuk a Pécsi Ipartestül: t valamennyi szakosztálya és szak­csoportja elnökeit, hogy a had-, bavonult iparosok családtagjai, uz elaggott iparosok özvegyei és ár­vái segélyezésére szóló gyűjtő- ívekkel december 16-ig kell elszá­molni. Cipész ipari választmányi ütés folyó hó 25-cn héjtfőn délután fél 6 ómkor. — Fontos ügyben pontos megjelenést kérünk. Az Iparosok Adóközössége kbz- li a tagokkal, hogy akik nem hoz­ták be az augusztus 1-től forint­ban fizetett forgalmi csekkjeiket, valamint kereseti és jövedelem - adó nyugtáikat, most már feltét­lenül mielőbb adják le az Ipar- testülieten, mert különben ások mint tartozások mutatnak ki, UJ DUNÁNTÚL RAOIOJA november 25-től — december 1-ig. j Budapest >. és Budapest XL heti műsora. & ÁLLANDÓ MÜSOKSZÁMOK; íi, «niuruuió. — 6.45: Reggeli torna. — 7.00: Hírek. «, • Áttelepítési közleménye1*. — 7.30: Hanglemezek. — »'Hírek. _ 12.00: Hírek. — 14.00: Hírek. — 14.10: Vö- V'szl közlemények. — 15.55: Műsorismertetés. — 16.00: H T 18.00; Hírek. — 18.05: Vöröskereszt közlemé­20.00: Hírek, sporthírek;. — 21.50: Hírek oroszul. Hírek. — 22.30; Műsorismertetés. — 22.35: Vörös- 'j. Közlemények. — 23.10: Hírek angolok — 23.20: Hí- ^>ciául. - BUDAPEST 11. 21.00- Hírek. HÉ*TF'f^’**'**^^ * •**'' »BSRMIBátSBÍfri November 25. I ^dapest i. ?: /J^riartásj tanácsadó. P’Tettrészletek. U^államvasutak SL^zvetítés a Belvárosi ^templomból. ■'Sjí'/hár melita éneked, fr-Séri; Pázmán Gy. |‘.°adás. Ejemér jazzegyüt­zene­V [.'"adás, ÁsJ?8 Elemér jazzegyut- Y’é' Yúrady M. énekel. * 'ész lemezek. . .színi (közvetítés a T^zetb.ől. . .v*'‘Hagógusok Szabad >tének műsora. 'í'^dióisfltoja. 1 Ntes Já nos Kató és dáliáiból Weigénd 16.45; Előadás. 17.00: Párthíradó. 17.10: A Rádió -kamarazene­kara. 17.40; Előadás. 18.10: „Egy csésze, kávc, egy cigaretta.“ összeállította: Gyön­gyi László. Közreműködik: Ka- rády Katalin, Lantos Olivér és Roósz Emil szalonzenekara. 19.00: Előadás. (119.15: A. Pro.fArte együttes énekel. Pál Sándor zongorázik. Társaság műsora. 20.20: „Magyar muzsika.“ Köz­reműködik: Székely Júlia (zon­gora) és a Pro Musica vonósné­gyes.' ' 21.25: Előadás. 21.40: Orosz nyelvoktatás. 22.45; TánclejnezpJkri...-. 23.30: A Magyar Hadifogoly Híradó rádióközleméuyei. 23.40: A Vöröskereszt közle­mények. BUDAPEST II, 20.00: Filmdalok. 20.30: Szórakoztató zenekari J muzsika. Í 2Í.15: ifj. Babos Gyula cigány- zenekara muzsikál. ( 22.15; Orosz tzene. KEDD November 26. BUDAPEST I. I 8.00: Két előadás. | 8.15: Szórakoztató zene. j 9.00: A Caravan jazzegyüttes ' játszik. > _ 12.15: Losonczi Schweitzer Osz­kár szalonzenekara játszik. 15.15: Szinészanekdóták. Elő- l adás: 1 13.30: Bmnovszkv József fu- i volázik, Rohmínn Henrik hár- S fázik, zongorán kíséri Koltay F. I 14.20: Előadás, í 14.50: Gács Magda és Kósa j Klára énekel. Zongorán kísér: Kó9a György. 15.00: Szövetkezeti negyedóra. 15.15: Rádióiskola. •' 16.10 öslehétség a mikrofon előtt. )Péter József és Szentir- inav János énekei; Suki Tóni és cigányzenekara kíséretével. 17.00; Párthíradó. 17.20: Pokorszky György baia- lajkazenekara játszik. 17.40: Megemlékezés Üayka fordulóján. 18.15: Mit üzen a rádió? 18.45: Falurádió. 19.15: A Rádiózenekar kan gversenyének közvetítése a Fó­rum clubból. Közben; 20.10: Hírek. Sporthírek. 21.20: Hangos híradó. 21.40: Angol nyelvoktatás. 22.20: Részletek Verdi Travi- ata c. operájából. 22.50: Műsorismertetés. 22.35; íVöröskereszt közlemé­nyek. 22.45: Dalok. Hanglemezek. 25.30: Magyar táncdalok. BUDAPEST II. 20.Ö0; Szórakoztató muzsika. 22.15; Angol zene. A BBC. ajándaklemezei. 21.15: A Filu jazz-egyiittes ját­szik. 20.50: A rádió szabadegyeteme. SZERDA november 27. BUDAPEST J. 8.00: Az öltözködésről. -Nádor Vera előadása. 8.13: Szórakoztató hangleme­zek. 9.00: A Budapesti Hangver­seny Szalonzenekar játszik. 12.15: ifj. Molnár Lajos jazz- együttese játszik. Baker Anikó énekel. Helyszíni közvetítés a „Szinhá«“ c. hetilap szerkesztőségéből. 14.10; Vöröskereszt közlemé­nyek. ’ 14.20: Előadás. 14.40: Rótt Kató énekel, Pető Géza zongorázik. 15.15: Radióiskola. 16.10: Könyvszemle. 16.20: Adám Jenő népdalmfc- sora. 16.45; Előadás. 17.00: Tibay Zoltán nagybőgőn játszik, zongorán kíséri: Petri E. 17.30: A demokrácia magyar úttörői. Előadás.-17.30; Szovjet kórusok, 18.15: Hangos híradó. 18.30: A Munkás Kultúrszö- vetség előadássorozata. 19.00: A Székesfővárosi Zene­kar hangversenye a Zeneművé­szeti Főiskola nagyterméből 20.20: A közönség kérdezi. ‘ 20.49: ,'jSztambul rózsája“.-Ki- szely Gyula összeállítása. * 21.25; Időszei ' kérdéseik. Elő­adás.

Next

/
Thumbnails
Contents