Új Dunántúl, 1946. november (3. évfolyam, 249-272. szám)
1946-11-20 / 263. szám
VUág. frt Mtáfyai cgytmljeteU! Súlyos terhelő tanúvallomások a Rivészi'per tegnapi népbirösági főfárgyalásán — A MKP harcol az igazságtalan agrárolló elles — Meghalt dr. Ádám Lajos sebészprofesszor Súlyos kritikák az angol parlamentben Bevín külpolitikájáról A munkáspártiak csak egy része, a konzervatívok egységesen heyestik Bevin politikáját Londonból jelenti a MTI: Jh angol alsóházban. hétfőn ’■Vt le a vita a brit munkáspárti ^ádvány felett. A beadványt P°*Daft képviselő terjesztette elő. •Jdgoztatva, hogy kizárólag a íj^áspárti Anglia közvetíthet a bvjetúnió és Amerika között, !?.4 jelenlegi kormány külpoliti- ^ nem alkalmas arra, hogy ki- ÍSyeqlítse a súlyos ellentéteket és Nyugat között, ^«(állapította, hogy a munkásai kormány a választások, ide V külpolitika mellett kötőt te le magát, amelynek célja an- ** megakadályozása, hogy á JJJdg két blokkra szakadjon, de ‘fsőbb erről az útról letért. jjWezte, hogy hajlandó-e a kor- visszautasítani Churchillnek ^-amerikai szövetség meg- re irányuló javaslatát, bele- 2^ett-e a kormány, hogy az JJbkai és a brit hadsereg fegy- standardizálják és hogy a 'erek egy részét az Egyesült 'ol: szállít«, továbbá, hogy SYesiilt Államok és Anglia kö- ezérkari tárgyalások foly- C*‘e' Felszólította a kormányt, 3v a jövőben Anglia független rNltikit folytasson, PjwöS, az angol munkáspárt or- végrehajtó bizottságának ■l4 azt mondotta, hogy j* Anglia és a Szovjetunió kö- ‘r'!> kapcsolatok rosszabbodá. ,^*0 Churchillnek fontos sze- ’V« van. •rchill elgondolásait a kor- Pák a leghatározottabban kell utasítania és Attleenek Wl jelentenie, hogy u'Sjia sémilyen körülmények sem lép háborúba a Szövőé ellen. |^®ksnak konzervatív képvise- mondotta, hogy a konzer- tjvv párt sok kérdésben nincs |Lvé]em ényen a kormány poli- ^avál, de a kormány mellett ^ az' mert Bevin a. leghívebb ^álója a brit politikának és az z angol nép nevében beszél, t’átán * határozati indítványt |/'9ató képviselők közül Silver- 5» kijelentette, nem akarják, Qy áz alsóház indítványával falatban a párt két részre sza- Wá°n ®* ezért a határozati in- kiu^áyt aláírt képviselők tartóz- ak szavazástól. »i*i?e miniszterelnök kijelentet- " |-°9y a kormány nem akar csodát alakítani és nem akar -nyugati és központi csókát. Politikájának alapja az w. 't Nemzetek szervézete. t tagadja azt az állítást, hogy tT1«4 alárendelt szerepet játszik tj^MYesült Államok mellett és aem volna hajlandó kellőéi!®11 együttműködni az Szovjet-' • ®9y nemzet politikáját Wi21 hely7ete m befolyásolja, a, hogy Anglia angol—ame- követséget javasolt Volna, Sv . .bemben megállapította, ittlí bar a szovjetúniót több iz- ten^gnivták, hogy vegyen részt , társadalmi és gazdasági egyesületek munkájában, a legtöbb esetben nem volt hajlandó a meghívást elfogadni. Bevin a ^ormánynak és az angol nép nagy többségének legteljesebb bizalmát élvezi. A szavazás során 353 képviselő az indítvány ellen szavazott és egy képviselő sem szavazott mellette. A „lázadók" tartózkodtak a szavazástól. Londonból jelenti a Reuter. A „lázadó" munkáspártiak második határozati indítványát, amely bírálta a kormány hadköte. lezettségi javaslatát, az alsóház 320 szavazattal 53 ellenében elvetette. Sztálin generalísszimns távirata a MSzMT-hoz Budapestről jelenti a MTI: Sztálin generalisszimusz a következő táviratot intézte a Magyar— Szovjet Művelődési Tárasághoz: Dr. Rusznyák Istvánnak, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság elnökének, Darvas Józsefnek, a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság ügyvezető elnökének Budapest. „Kérem átadni a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság tagjainak köszönetemet a nagy októberi szocialista forradalom 29. évfordulója alkalmából küldött üdvözletért." Szfálln. Megegyezés jött tétre a trieszti alkotmányra vonatkozó minden fontos kérdésben A londoni rádió jelenti, hogy a külügyminiszterek tanácsa 'áthidalta a holtpontra jutott trieszti ügyben mutatkozó nehézségeket. A hétfő esti ülésen az alapvető kérdésekben megegyezésre jutottak Trieszt kormányzójának és rendőrfőnökének jogkörét illetően. Ez azt jelenti, hogy megegyezésre jutottak a trieszti alkotmányra vonatkozó minden fontosabb kérdésben. A továbbra is függőben maradt kérdések kisebb jelentőségűek és inkább csak megfogalmazásuk tekintetében vannak még véleménykülönbségek. A killUgyminisz-, terhelyettesek most foglalkoznak a végleges megszövegezéssel. Nem hosszabbították meg a magánalkalmazottak elbocsájtásí batáridejét Budapestről jelenti az MTI: Több lap tévesen közölte, hogy a magánaikalmazottak elbocsátásának ideiglenes szabályozásáról Szóló rendelet határidejét c hó végéig meghosszabbították. — Az iparügyi minisztérium közlése szerint ezek a hírek tévesek, mert a rendelet határidejét nem hofizszabbítoiták meg. A rendeletét bly módosítással hagyta jóvá á minisztertanács, amely szerint az október 31-1 döntés végett felterjesztett ügyekben az illetékes miniszter határozata alapján elküldhető személyek elbocsátását november 30-ig lehet az érdekeltekkel közölni. A haladás szellemében j uiiMiem es a id HM" A pécsi közönség körében igen nagy közkedveltségaiek örvendenek a Magyar Kommunista Pártnak „A haladás szellemében" előadás- sorozatban megrendezett előadásai. Pécs legkiválóbb tudósai és legismertebb előadói ismertetik minden második csütörtökön a Muníkáskultúrház nagytermében mindazokat a problémákat, amelyek tudományos, politikai és gazdasági téren ma minden embert yformán érdekelnek. Holnap, csütörtökön délután K0 órai kezdettel egyik legnépszerűbb tudósunk, Szabó Pál Zoltán egyetemi magántanár elvtárs vezeti majd be hallgatóságát „A világegyetem és föld korszakainak" rejtelmeibe s tár fel közérthető formában olyan tudományos titkokat, amelyeket nemcsak szakembereknek, hanem minden, a tudományos fejlődéssel és a haladó gondolkodással lépést tartani igyekvő embernek ismernie kell. Szabó Pál Zoltán elvtársunk nagy érdeklődéssel várt előadására pártállásra való tekintet nélkül ezúton hív meg minden érdeklődőt a Magyar Kommunista Párt. AZ AMERIKAI BANYÁKBAN TILOS A SZTRÁJK Newyorkból jelenti a MTI: Truman elnök utasítására a köz- társasági ügyész közölte Lewis szakszervezeti elnökkel a szövetségi törvényszék határozatát, amely megtiltja, hogy a munkások az állami kezelésben lévő bányákban sztrájkba lépjenek. A Gazdasági Főtanács e'határozta a cukor- és zsírfejadagok felemelésé! és az ipari árak leszállítását A Magyar Távirati Iroda jelenti: A Gazdasági Főtanács keddi ülésén részletesen foglalkozott a köz- élelmezés helyzetével. Intézkedéseket foganatosítottak a lakosság kenyér- és burgonyaellátásának biztosítására. Elhatározta a zsírfejadagok emelését, továbbá a téli hónapokra nagyobb cukorfejadagokat állapított meg. A Gazdasági Főtanács mélyrehatóan foglalkozott az iparcikkek, különösen pedig a közhaszuálati iparcikkek árleszál. Utasának lehetőségével és ennek eredményeként már ezen a héten döntő fontosságú intézkedésiek várhatók az iparcikkek árának december elsejei hatállyal való jelentős leszállítására. Ebben a kérdésben a Gazdasági Főtanács pénteken délelőtt dönt véglegesen. Tisztogatás a Petőfi Társaságban Budapestről jelenti a MTI: A Pelőíi Társaság Kéllay Miklós alelnök elnöklésével zárt ‘ ülést tartott .amelyen tudomásul vette Komis Gyula elnök lemondását és tagjai sorából kizárta Gáspár Ernőt, Szitnyai Zoltánt, Kiss Ferencet, Habsburg Józsefet, Nyfrő Józsefet és Mécs Lászlót. A főtitkári teendők ellátására Komjáthy Aladárt kérte fel és elhatározta, hogy tevékenységét megkezdi. A parasztság megsegítése a telepesek és gazdák panaszainak orvoslása, a manhásegység megerősítése és a drágaság elleni harc kérdéseivel foglalkozott a MKP baranymmegyei választmánya Tegnap a megye minden részéből Pécsre érkeztek a Magyar Kommunista Párt megyei választmányának tagjai, hogy beszámoljanak az elmúlt három hónap munkájáról és annak tanulságai és a kongersszusi határozatok alapján, felállítsák a pártszervezetek munkatervét az elkövetkező három hónapra. A választmányi gyűlést Sípos elvtárs politikai tájékoztatója nyitotta meg, majd a szervezeti kérdések kerültek sorra. K r a n c z Pál megyei titkár elvtárs titkári beszámolója és a megyei vezetőség részéről összeállított átfogó munkaterv ismertetése után a vezetőség egyes osztályainak részletes munkaterveit ismertették a vezetőség tagjai. Ezután került sor a f^meriilt kérdések megvitatására és a további javaslatokra. Kranycsevics elvtárs villányi titkár konkrét példákkal mutatott rá a telepesek bajaira, így az értékelések körüli visszásságokra, valamint arra, hogy a kitelepítések halogatása milyen nyugtalanságot kelt a telepesek köréhen. Varga mohácsi titkár beszámolt a legutóbbi Rajk-gy_ü- lésről és rámutatott arra, hogy ez a gyűlés milyen élénkítő hatással volt a mimkásegységre. Bejelentette, hogy a mohácsi járásban hadifogoly panaszirodák felállítását vették tervbe. Seregély elvtárs a pécsváradi járásban a telepesek kárára tapasztalt visszaéléseket ismertette. B á t i szentlőrinci elvtárs a közmunkaváltság terheit ismertette a falu szempontjából. A szántási hitel körüli bűnös visszaélésekről is részletesen beszámolt. Stier elvtárs bányásztitkár a bányamunkásságnak a termelés terén*- éléit új eredményeit ismertette, valamint a bányászságnak a falusi lakosság • megsegítésére vonatkozó részletes munkatérvét. Á noszervezés és úttörőmozgalom megerősítésére vonatkozó konkrét javaslatokat is vetett fel. Szekeres pécsi járási titkár a szövetkezeti mozgalom fontosságára mutatott rá és annak megerősítésére terjesztett elő javaslatokat, Máté Orbán, sásdi járási titkár pedig az aprómunka jelentőségére mutatott ró egy adott eset kapcsán, amely egyúttal élénk bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy milyen fondorlatokkal ■ igyekeznek bizonyos körök a telepesek helyzetét megnehezíteni. Lakatos elvtárs bejelentette, hogy a földmunkás szakszervezetek a legközelebbi jövőben húsz helyen) indítanak tanfolyamot a földmunkások részére. Kran ez elvtárs zárószavaiban megköszönte a választmány munkáját és bejelentette, hogy a most felvetett tapasztalatokat és javaslatokat felhasználják és beillesztik a három hónapos munkatervbe. Még egyszer rámutatott a sajtó fontosságára a pártáiét ben és ezzel a választmányi ülés véget ért. Aki részt vett ezen a gyűlésen, közvetlenül tapasz.alkattá, hogy a MKP szervezeteinek vezetőit milyen komoly munkaakarás és milyen felelősségteljes törődés hatja át a nép gondjaival, bajaival és problémáival szemben. A választmányi ülésen a szervezeti kérdések mellett, mint a fenti rövid beszámolóból is látható, elsősorban a parasztság megsegítése, a telepesek és újgazdék panaszainak orvoslása, a munkásegység megerősítése, a drágaság elleni harc fontosságának tudata jellemezte. Bizonyos, hogy az új, három hónapos munkaperiódusban, a jól kidolgozott munkalervek alapján ismét jelentős lépést teszünk előre a munjeás-parasztegység és a parasztság politikai öntudatának megerősítése terén.