Új Dunántúl, 1946. november (3. évfolyam, 249-272. szám)
1946-11-17 / 261. szám
to aovember 17 £ j DUMÁM 0» 5 linkés a munkásegyetemről: Vállalni,new wegtjedni • I bizonyítvány még nem tudás, csupán fokozottabb elkötelezettség a tudás elsajátítására ^tatásunk demokratizáld- engedélyezték a vizsgázott fog* * egyik legjelentősebb álló- foeorvoslo működését, csu yolt az egyetem kapuinak Vitása a középiskolai előkép- S. nélküli dolgozók számára. Jjíalmunk széles rétegeiben i'V visszhangot kelett ez a frezés, és a helyeslők tá- , tnellett kőmoly ellenhatást a!l°tt. Sízéltében-hosszában Nd tárgyát képezik az esti- 0m/ ___r____ _ ■ tanfolyamok, és nem me«1 ^ a kételkedésnek valósászó nélkül a fitymálóí.j. ata mellett, amellyel ezt F* kezelik. J^éstiik dr. Lissák Kálmán El? dékán elvtársat, hogy ^«ezzük, milyen tapasztaladat az említett műn* :/gyamokkal kapcsolatban? $ aifc sikerrel letették a fel- * J'??Sát, és azóta is komo- 1 dolgoznak velünk, ikrfPen haladnak tanulmá- Előreláthatólag ífejk a tanfolyamoknak a Bp®*! néhány év múlva ly«' J°bb anyagunk lesz az Cjt,1i mint a középiskolai hozzánk kerülő és bl5 eredményt felmiítaW^umban ugyanis eddig So?^tíudomány°kb61 csak U ■'z>kai előképzést kapJájiiL^Y^délcek, kémiából és *oly, 0 semmit. Viszont a ]l j]a ^®t éve alatt hallga- tttlw ismereteket szerez- i\ /b°i a tárgyakból is. A kitűnő eredménnyel ÍSl két félév beszállít t“Jesjogú orvostanhall- hathatják majd taw5katlC_drí Ernst Jenő fizika- t .«vtársunknak tesszük .»Wis st’ h°gy a tapasztal- Wá a véleménye a ' ^ pásról? ' ím’^málkodókra nem tar- H u£*nek az időt veszte- S feil, 'Szemü kételkedőknek S, »V-?*? Q figyelmét Rum- 1,4 1 középiskolát sem vég- ‘ Veg^ jy^a egyik ma is ÍX^ebt alaptételét, a* 1 i 'j^aradás elvét ötven , ine/aktudósok előtt, állapi- Äofi.Parady, a modem fi- J*j az egész emberi tu- zi ,’egragyogóbb alak- elméjét ma is K sonyvkötősegéd majd JpPát feltaláló Dawy Szók fogorvosló --------- ,, pá n Magyarországon nincsen 1711 óta ifogászvizsga, és ezzel bennu két, a “fiatalabb korosztályt kizárták ebből a ehetőségből. Milyennek talalja a tanfolyam munkatempóját? — Elég erős, amelyet csak komoly munkával tudunk követni. Viszont az előadó professzorok és tanársegédek telkiismeretes munkája, *melv alkalmazkodik vonalihoz hogy a nak, akik csak hat elemit vé^z tek amennyire csak lehetséges átsegíteni igyekszik a nehezsegc^Hogyan fogadta a rendelkezést, amely lehetővé tette a továbbtanulást? ......... . _ a legnagvobb örömmel, tenu Ä a&jat°Ek tanulni, és belátom. hogy az ember annyit ér, ameny- nyit tud. Miért határozták el, hogy férj és feleség, mind ketten beiratkoznak a tanfolyamra.? _ Eddig is úgy verekedtük magun kat keresztül az élet nehézségein. hogy egymást segítettük. így szeretnénk ezt aztán is hogy azonos legyen a munkánk, és a legeredményesebben dolgozhassunk együtt. Ezzel befejeztük a beszélgetést, és levonhatjuk a tanulságot: A tudás 'mindenkié, a tanulási lehetőséget mindenkinek meg kell adni, mert (egy olyan szegény (kis orssdág, mint a miénk, inem ‘nélkülözheti egyetlen fiának tudását sem. A kételkedőknek pedig azt áizenjuk, hogy vegyenek példát azokról, akik nem törődnek a nehézségekkel, hanem vállalják azokat. Csak őrájuk építhetjük a jövőt. Karczag Ferenc HÍREK lí'^nló volt. — Ezek és száesetek igazolják, tudásra való fokozottabb Sovány nem jelenti Bw M 1 «I •íj*. «éget a udás elsajá,'or p ?st etetárs szavain ,',jly,és azokat a mun- v »jiní? gáncsolóinak figyel- fejezhetjük az,!i! hogy meg ne szóljak ,at is, akik a napi rW ^eE2ése után idős és s honv °®n» 'kiméinek, csak t sivái-teinulhassanak. Tnlá- L<nftun'c az előadásra Ji jW%*eók közül egyet, >Ms ,** elvtársat, akitől iC a kérdezzük meg, .hozása és milyen IDÖJARASJELENTÉS: Várható időjárás vasániap esjigj äÄf* ÄÄÄ süllyed. ! _ Kinevezés. Az építési és köz- m«nkaüovi miniszter Rumszau- rJózsef elvtársat a baranyame- qyei közmunkaügyi hivatalhoz tisztviselői minőségben kinevezte is megbízta ideiglenesen a hivatal vezetésével. _ Juhász Gyuláról beszél Barä-Ä'aÄ ?„j*fPn este 6 órakor a varosháza “raelkus sorsú, kitűnő költője ke- rül sorra. Az előadásnak kutenér- essége hogy Juhász Gyuláról a pécsi girók közül éppen Ba^1 Németh János ad elő aki ‘^dal- munkban talán l^rokonlelkubb legmegértőbb híve a nagy szegedi költőnek. — Felhívási A város polgármes^ tere felhívja a háztulajdonosokat és a házgondnokokat, hogy a koz- - hinnie és a miniszterelnök 55S-Ä.*ia«^.“ígr (nov. 18. napján) házaikat lo}>o— Kalap, turbán, sapha rendkívüli olcsón. Alakítások gyorsan készülnek. Lőwlnél, Rákóczl-út 39fD. szám. — Az Izraelita Hitközség tisztelettel értesíti híveit, hogy 18-án, héfőn délelőtt órakor az egyetemi napok keretében ünnepi istentiszteletet i tart. Hitszónoklatot dr. ScbweiczeT József budapesti rabbi mond. — Alkalmi keletbélyegző a Pécsi Országos Egyetemi Napokra. A pécsi 1. sz. postahivatal folyó 18-án és 19-én az ott feladott, vagy lebélyegzés végett bemutatott levélpostai küldeményeken, illetőleg postabályegeken alkalmi keletbélyegzőt hasznai. A papírlapra ragasztott, vagy fel sem ragasztott postabályegek lebélyegzés végett említett két napon 8—18 óra között a 7. sz. ablaknál adhatók be. — A Természetbarátok Turista Egyesülete pécsi csoportja f. hó 20-án, szerdán este 8 órakor választmányi ülést tart a Szakszervezeti Székházban lévő hivatalos helyiségében (Bajcsy-ZsiLinszky-u. 8. sz.). Kérik a választmányi tagok teljes számú megjelenését. — Névváltoztatás. Lőwy György pécsi lakos családi nevét belügyminiszteri engedéllyel Lonta i-ra változtatta. — 220—380-as 5 lóerős villany motor eladó. Cím: Marosszéki Ráth-u. 10. Az Izraelita Hitközség folyó hó 17-én, vasárnap délután fél 5 órakor a Goldmark-teremben, dr. Schwciczer József budapesti rabbi és dr. Faragó József közreműködésével előadást tart. Belépődíj nincs. — Pécs város házigazdasága megvételre keres több vagon ta. karmányszalmát és szénát. Aján latokat a város gazdasági ügyosztályába, Városház II. em. 88. sz. alá kérjük benyújtani. Polgár- mester. — Tengeri vásárlók és eladók figyelmébe. A baranyai közellátási kormánybiztosság figyelmezteli a közönséget, hogy a legutóbb kiadott pécsi piaci árjegyzékben a tengeri árak, sajtóhiba folytán helytelenül vannak feltüntetve. A csövestengeri legmagasabb fogyasztói ára tehát kgr.-onként nem 52, hanem 35 fillér és a morzsolt tengeri ára 52 fillér. Ezek az árak azonban nem érintik a termelők által a kereskedőknek eladásra felajánlott tengeri vásárlási ügyleteket. FELLNER ISSZTMC a Nőegyletben. Szakszervezeti hírek SZINHUZ Senki sem álmodhatná soha szebben PEDAGÓGUS SZAKSZERVEZET GYŰLÉSE SASDON Sásdon tisztújító közgyűlési tartott a Hegyháti pedagógus járási csopor, melyen Makár Bélát elnöknek, Horgos Jánost és Horváth Józsefet alelnöknek, titkár- naik Avasd Bélát, pénztárosnak Bódé Lászlót választották meg. Dallos György előadást tartott a szabadművelődés időszerű kérdéseiről. Muszty László megyei titkár széleskörű tájékoztatót adott a helyi és országos ped érdekképviseleti eseményekről A jelenlévők legnagyobb érdeklődéssel hallgatták a helyi javadai- mas tanítók ügyében tett eddigi intézkedések híreit. A pécsi egyházmegyében is megtörténtek, az első lépések arra, hogy a felekezeti tanítók súlyos sérelmei orvoslást nyerjenek. Miniszteri bizottság szállt ki Pécsre, hogy a tanügyi hivatalok részvételével megállapítsák a bajokat, és azok orvoslására javaslatot tegyenek e minisztériumnak. Csaknem 200 esetet bíráltak felül és módosították javadalini jegyzőkönyveket. Az elengedett éirtékegységel: száma csaknem 900, ami egyes tanítóknál havi k. b. 20 forint kedvezményt jelent. Telepes helyeken külön eljárást is köthetnek az érdekelt tanítók. A gyűlés elhatározta, hogy felír a ped szakszervezeti központhoz, hogy a belügyminisztérium járjon el « helyi javadalmak beszolgáltatása körüli zavarok megszüntetése érdekében. A felszólalók erélyesen követelték a pedagógus illetmények rendezését. Felháborodást keltett az a tény, hogy a novemberi illetményt még nem kapták meg a tanítók. Kívánják, hogy a ped Szakszervezet indítsa meg rendszeresen lapját, hogy a pedagógusok a nyilvánosság előtt kellőképpen védeni tudják erkölcsi, anyagi és kultúrális érdekeiket. Senki sean álmodhatná soha szebben, Ahogy a színek Mohácson virágzanak. így mondja a költő, aki nem virágos parkokat, nem pompázó virágos kerteket, napsugaras mezőket, vadvirágos réteket énekel meg, hanem Mohács igazi kincses valóságát: a sokac folklórét köszönti hódolvo. De Mohács floklóré varázsának ez csak az egyik oldala, a másik, az előbbivel kapcsolatos sokac népi táncoknak a speciálissaga. gózzák fel. . . só,ik Egyik másik táncuk az ősmagyar _ Gyuikovics bácsi búcsú L jdutánc motívumait dolgozza Egyetemtől. ^tebu^.z|^«t ^kcÄ Tündértáncuk SMf ___________IS ta **1 teatkozott be a )V e.v,es vagyok, fog- ült Xnp* középiskolai osz- Feleségemmel az előadásokat. °kteveles tanítónő. tanbp;^L1„arra. hogy a V1» a legtöbb 4 tűk és is, megV? foo~ UK >s' me»" SS irJÍ0rvosi munkát is az orvosi testnfy t tudásomat gyűEgész Európában az __ Egyetemtől, a és különösen az — ^ rettek. Végtelenül hálván köszönöm szives támogatásukat, a J Isten áldja meg nundannymkat Isten velük! _ Orvosi hír. Dr. GagyiJo- zsef gyermekorvos Ko**utlí*.f‘ 83. sz. alait hétköznap 1 ‘ 9 _ Eljegyzés. R u s z k a Béláné és Török László jegyesek. _ E héten imakönyv, TÓzsafü- zér zsoltár kirakat a Fndrich könyvesboltban, Széchenyi-tér Tekintse meg! _ Ezüstöt, ezüstpénzt maga» árb an veszek. Hentz Kálmá* óráa- ékszerész, Jókai-tér 2. _ A „Bábszínház” ma (vasárnap) délután 3 órakor játszik. Színre kerül: Uröghy: Seprőkötő Jakab és Abaligethy: „AranYtennő- fa" bájos kedves mesejátékok. Ja- nvpk elővételben délelőtt 11 12 "t ",kálók » Peó.gÓTj.ok Kardos KUban, olcsó árban Splneth kesztyűgyár üzletében, Kirély-u, 22. sz. Dfesszor uraraoij-- - ^öaye(jségű. A gugganós. Egyetem Ifjusá- (b« 1 ülötanc és a szilaj maSar testrithmika hazaföldi keveA körforgós csodálatos hár^ .So, “y lánya jár egyszerreA nádtánc, a kaukázusi tor-táncot is lepipálja- A sarfcok csodálatán kikopogják a szabad tánc terepét* Csodálatos finom muzsikás rithmika ez A szélfogó, a tipegő az egymásbafonódó tánc- lánc mind, mind egy-egy kulon- egesség mind-mind csupa nth- rnika mind csupa kellemes léleknek,'szemnek csupa orom bufe- leités, vigasság, harmó m Ak^tetta^ket* sohase felejti, akimég "em látta őket, önmaga eiiin vétkezik ha nem keresi az alkalmait. Most keresni se fog kel- fii,! mert Pécsett lesznek két na- Sl’át a Nemzeti Színház színpa- dán. Pazar világításban ragyogtat- ják meg kincset érő öltözetük P°A hábo^efőtt Szegeden voltak s három napon át az ottani Városi Színház színpadán táncoltak. A szinmagyar kulturvárosban valóságos fúrórét támasztottak s Mohácsnak a Tiszántúlon mindennél értékesebb propaganda sikereket szereztek. Ahol Szegeden csak feltűntek, körülvették őket, cso- dálgatták ragyogóan hímzett fehérneműiket, mosolygó éjsötét szemüket, rithmikus, hintázó járásukat. Kaposvárra, Debrecenbe és Miskolcra is kaptak meghívást a szegedi nagy siker után, de ezeket a turnékat meghiúsította a háború. Hetek óta már Pécsnek táncolnak, nem gyakorlásbból és nem próbák címén, hanem csak úgy megszokásból, de amit eizúttal bemutatni akarnak, az gazdagabb, szebb és változatosabb lesz egy külföldi igényes turnénál is, mert a megyeszékhelynek egyenesen a szíve közepébe akarnak beletán- colmi. Aki ott lesz, az sohasem fogja őket, viseletűk pompáját és mesés táncaikat elfelejteni s annak a színek káprázatosán fognak virágozni, aki pedig még nem látta őket, de ránk hallgat és elmegye megnézni tüneményes tánctudásu- kat, az nem fog megharagudni ezért a jó tanácsunkért. Előadásukat folyó hó 24-én tartják' a pécsi Nemzeti Színházban. — kay — MUNKÁSELÖADAS HÉTFŐN ESTE Hétfőn este Greguss Zoltán vendéfelléptével munkáselöadás keretében színrekerül az „tJJ Isten Thébában” olcsó helyárakkal. Jegyek elővételben válthatók a bányamüvek központi üzemi bizottságánál. SZÍNHÁZI MOSOB Szombaton este %B órakor: Oj Isten Thébában. Vasárnap délután 4 órakor 0] Thébában. Vasárnap este órakor: Oj Isten Thébában. Szabad Szakszervezet Széchenyi tér 9 szám alól Bajcsy Zsilinszky u. 8 szám slá költözött. Szállítómunkások 17-én 9 órakor vezetőségi, 10 órakor választmányt ülést tartanak. Famunkások 22-én 17 órakor taggyűlést tartanak. Famunkások szakcsoportja értesíti tagjait, hogy ezentúl hív. órái szerdán és szombaton 5—6 óráig tartja. Kérjük a munkanélküli szaktársakat, hogy a hiv. órák alatt &aját érdekükben jelentkezzenek. A Mngyar Orvosok Szabad Szakszervezete Pécs-Baranyai Csoport Választmánya 1946 november hó 19-ón ülést tant. Ped. szakszervezet megyei titkára hivatalos ügyekben Borte pestre Utazik. Érdekképviseleté ügyeiket ped. szakszervcaeti tagoktól elfogad elintézésre new ember 18-án, este 7 óráig Hafen Ki utca 4 szám alatt. — (Áll. Ady Endre Népi és Tanítói NéygB otthon). A kisiparosok szabodazarweaaáí nek pécsi csoportja értetiü »ttjait, a Színház-tér 1. szfen al*® helyiségéből átköltözött, Sz«<*e- nyi-tér 8. sz. (Piaesek-ház) IL an Hivatalos órákat ezentúl 9—Jlg. délután 3—6-ig tart. A Kisiparosok Szabsdsxerrecetének vezetősége közli, hogy »m- sárnap délelőtt 10 * »elvezet új helyiségében, Széchenyi- tér 8. (a bejárat ApAca-utcáva szemben) IL em. taggyűlést tar A tárgy rendkívül fontosán való tekintettel, a tagok pontom megjelenését kérjük. — A taggyűlés után a cipésziparoaok külön taggyűlést tartanak fontos ügyben.