Új Dunántúl, 1946. október (3. évfolyam, 202-247. szám)

1946-10-03 / 203. szám (223. szám)

4 ÜJ DUNÍNTOE 5946 október 3 Eisenhower a békéről Londonból jelenti a AKPö Eisenhower tábornok Németor­szágból Skóciába érkezett, hogy ünnepélyesen birtokába vegye azt a díszlakosztályt, amelyet egy kas­télyban ajánlottak fel neki. A hír­lapíróknak a következőket mon­dotta: „Két dologról vagyok meg­győződve. Az egyik az, hogy nincs a világ­nak egyetlen nagyhatalma sem. amely a jelen pillanatban totális háborút kívánna, vagy szándé kosán akarná előidézni. Másfelől a háborús pusztulás kö­vetkeztében olyan zűrzavar uralko­dik, hogy hajlandók vagyunk kis- hitűvé válni és elveszteni hitünké; a nemzetközi együttműködésben. A legrosszabb azonban, amit tehetünk az, ha úgy teszünk, mintha veszély­ben volnál:', és azt hisszük, hogy 'a béke lehetetlen. Csak í'50~ért ad lisztet !Veil Lajos kovácstelepi pék A gazdasági rendőr ég figyelőiéi felhívjuk a túlságosan ,,dimo iraiíkus“ sütőmesterre Már egy ízben felhívtuk a közellátási' kormány biztosság fi­gyelmét Nett Lajos kovács- telepi stttőmester különböző üzelmeire és akkor azt hittük, hogy szavunknak meg is lesz a megfelelő eredménye, de sajnos csalódtunk! Nem történt semmi, illetve történt, de újra csak az igen elbizakodott pékmesterrel kell foglalkoznunk, aki, hogy saját kijelentéseit idézzük „nem egykönnyen ijed meg“! és nyu­godtan dolgozik tovább“. Ko- váestelepen mint egyetlen pék, csak 5 osztja a hatóság által ki­utalt havi lisztmennyiséget Ez- idáig rendben van, de az árak körül ellenben annál nagyobb a hiba! Tudtunkkal országosan 1.40 a liszt ára és ezt Nett ír úgy próbálja fölfelé kerekíteni, hogy 10 fillért fuvardíj cí­men minden kilóhoz hozzá­csap és lelkiismeretfurdalás nélkül 1.50-ért méri a ható­sági lisztet ken a saját zsebébe hajtsa és azoknak a dolgozóknak, akik őt annak idején a fogságból hazasegítették, ily4 módon há­lálja meg fáradsággal járó lépéseiket. A feledést még kicsit korainak tartjuk, nem gondolja ön ezt? Ha már feloszlatták az inter­nálótáborokat azért hisszük, hogy még akad valahol egy kis hely, ahol a demokrácia íékezhetetlen bajnokai rövi- debb, vagy hosszabb időre el­mélkedhetnek! (Sz. L.) Október 16-án kivégzés Nürnbergben Berlinből jelenti a Reuter: A németországi Szövetséges El­lenőrző Tanács úgy határozott, hegy a nürnbergi bíróság által ho­zott halálos ítéleteket október hó 16-án Nürnbergben hajtják végre. 4 jó rendőrség egyik döntő tényezője köznevelésének jó megoldása Or. Acxéi Lászt ' elvt'usat vő osztotta meg e nőkévé a Pécsi Rendőregyesület Svájci órák raktáron! Órajavííást eredeti svájci alkatré zekkel j ótá Has mellett váll dók. HENTZ KÁLMÁN órás és ékszerész. Jókai-’ér 2. szám. jelentik még Kairóból jelenti a Reuter: A középkeleti főhadiszállás hiva­talosain jelenti, hogy Libanonból teljesen kivonják a brit katonákat. Newyorkból jelenti a Reu­ter: A „Vadgalamb” nevű léglöké- ses repülőgép 55 óra és 18 perces egyhuzamban tett repüléssel 18.019 kilométeres utat repült be. Parisból jelenti a AFP: Az Az olasz bizottságban úgy hatá­roztak, hogy az Olaszországgal kö­tendő békeszerződés életbelépésé­hez csak az szükséges, hogy a szerződést a négy nagyhatalom és Olaszország megerősítse. , Ä magyar államrendőrség pécsi város iés járási kapitányságához tartozó tagjainak régi vágya va­lósult meg vasárnap délelőtt. Ek­kor alakult .meg ugyanis a Pécsi Rendőregyesület. Az alakuló köz­gyűlést Ruzsinszky Kálmán fő­hadnagy korelnök nyitotta meg majd dr. Aczél László százados ismertette a rendőregyesület cél­kitűzéseit. Utána arz összes de­mokratikus pártokból alakult je­lölőbizottság javaslatára az alábbi tisztikart-és választmányt válasz- toták meg egyhangú lelkesedés­sel. Elnök: Dr, Aczél László r. százados; társelnökök: Fajta Ká­roly őrnagy, Csonka László szi- tzados, Perecz József százados és Bérces Rező főhadnagy. Ügyve­zető elnök: Sípos Tibor alhad­egész nemzet közössége felé sú­lyos kötelességei vannak. És ha van valami amiben sokW különbek akarunk lenni a régi rendőrségnél, akkor elsősorban éppen az, hogy nem a néptől külön, vagy egye­nesen a nép ellen menetelő, te nem a nép közül való és annak egyetemét szolgáló testületté kell lennie. Hogy ez valósággá váljon, bizto­sítani kell a szakoktatás keretei® túl is a rendőrség nevelését a de­mokrácia eszméire, politikai tár­sadalmi és szellemi formáira. Nem akarjuk többé, hogy * rendőrség ne politizáljon, hi­szen rettenetes árat fizettün» azért, mert fegyveres testük» nagy. Főtitkár; Csórni Ferenc fő-( tt hús a poliikusok, vagy épp®1 |._M| Baráti levét a haragos Zsihó Gyulához Aki harag-szik, annak rendsze- hat évi fegyház után nem igye rint nincs igaza, ez a régi tétel úgylátszik, a Te esetednél is be- 'bizonyosodott. Te írtál egy cik­ket a Független Népbe, amellyel epi .*08 lapunk egyik munkatársa. Ma gyár József nem 'értett egyet. Erre a cikkre Magyar József válaszolt. Hogy ez a válasz mennyiben fedte a tényeket, megengedi a hatósági liszt önkényes drágítását! Aki pedig nem hajlandó neki 1.50-et megfizetni, annak nem hajlandó kiadni a Jogos menyi- séget és ottmarad a liszt ugyancsak ottmarad a Jegy is! De ha már itt tartunk, meg kell említenünk egy másik árdrágí­tást isi Ugyanis a hatósági kenyeret 96 fillérért árulja, ellentétben a hatósági 92 filléres árral és amikor ezt többen kifogásol­ták ugyancsak a fuvardíjra hi­vatkozott. Szegény pékmester! (tudtunk- kal csak 4-4 háza van) alig, hogy meg tud élni. Ugylát. szik, hogy kalkulációját azért végzi ily* tökéletesen, mert így óiabb ház megszerzését tűzte ki célul maga elé. De azt hisszük, hogy ebbe másnak is van be­leszólási joga és a telemen lakó több száz főnyi munHáscsaläd sem fogja nézni a végletekig egyetlen személy megbotránkoz­tató tízeiméit, csak azért, mert másik pék nincs a telepen és ígv ki van szolgáltatva Nett úr­nak! Nem tudjuk, hogy az állító­lagos fuvardíj felszámolását ki engedélyezte, de kérdezzük, mi­ért nem fizeti a község a fuvart, ha már fizetni kell. Ugyanak­kor azok a fuvarosok akik néha ténvleg ki vannak rendelve, pa­naszodnak, hogy minden csak hivatalosan' megy és még csak köszönetét sem kapnak. Hát itt valami nincs rendben! Feltétlenül szükségesnek tart­juk, hoev ha már a gőzellátás nem intézkedik, úgy a vazdasáiH rendőrség nézzem kicsit körül Mecsekallán, mert hisszük, hogv eredményt fog elérni. mennyiben találkozott a Te tet­széseddel, azt most nem kell vi­tatnunk. Magad, aki szintén régi újságíró vagy, tudod nagyon jól, hogy a napi ujságesinálás robot­jában előfordulhat, hogy valaki egy-cgy cikkben talán erősebb hangot használ, mint kellene. Más azonban az erősebb hang, és más a demokratikus sajtónál szokatlan durva, tónus, mint amilyen a Te válaszod volt. Pi­masznak nevezted annak a Ma­gyar Józsefnek a cikkét, aki korban egy-két évtizeddel idő­sebb Nálad. Magyar József vá­laszában —mert hidd el, az „új tollnok1- is ő volt, — mint ahogy magad is elismered, nem köoét gorombáskodó stílusodban, hi­nein egyszerűen idézve cikked egyik mondatát, megállapítja, hogy az újságíró és a paraszt birkózásában nálad, haragodban a paraszt maradt felül, _ a szó durva értelmében. Magyar József nem bújt el gyáván az Uj Dunántúl szer­kesztősége mögé mert nálunk, ha nem tudnád, ha egyet, ér só; relem vagy támadás, azért mi mindenkor készen vagyunk kö­zösen kiállni. Nálunk, az Uj Du­nántúlnál nincsenek egyedek, ha­nem mindnyájan egy közös cél munkásai vagyunk. Ezt a választ azonban már ép ennél az elvnél fogva, — főszer­kesztőnk távollétében — „az ríj tollnok’1 adja meg. Az „áj toll­nok“ szintén nem akar Téged követni a gorombaságok _ meze­jén, lehet, hogy itt alul is ma­radna, hanem cikkednek csak egy mondatára szeretne reflek­tálni. Ez a mondat így hangzik: „Küldjék el sürgősen újból a pult mellé;“ Hát ide hallgass, Gyulám! Te lcezctt dörzsölőzni, nem próbálta egyik kollegánk módszerét kö­vetni, és nem állt be a kleriká- rnajd később fasiszta és “vé­szért támadod Magyar Józsefet, a 25 éves reakció és fasiz­és állapítsa meg, hogy kinek fűződik különleges érdeke ahhoz, hogy egyetlen személy a mai rettentően nehéz életben n dol­gozók verítékkel szerzett fillér- .feit agyafúrtan kigondolt címe mert mus alatt nem volt hajlandó megalkudni. Hat esztendei fegy­házbüntetés után, amit azért kapott, mert nem bújt gyáván senki mögé, hanem öntudatosan vállalta azt az eszmét, aminek már gyerekkorában harcosává szegődött, mondom, ez után a gül nyilas Dunántúl szerkesztő­ségébe. Ö odaállt a pult mögé, vállalta a kültelki „kreizleráj“ filléres robotát, de 25 éven át nem írt le egy szót, a fasizmus érdekében, vagy szolgálatában. Ezt a pult mögé állást kevesen vállalták. Hogy megtakarítsd a választ, előre kijelentem, magam sem. Én sem álltam a pult mö­gé, mint ahogy mi, egykori pol­gári újságírók, kényelemszeretet­ből, toemtötrődömségből inkább vállaltuk a kontrási szerepet a Horthyzmus és a reakció zene­karában. Most, hogy visszatekin­tek a magam múltjára, amely, amely, ha ebből a zenekarból előbb is vált ki, mint a Tiéd, mégis szeretném, ha 1935-ig ma­gam is a pult mögött álltam vol­na. Viszont tudom, hogy nem mindenki született hősnek, így magam sem, aki 1935-ig kiszol­gálója voltam a horthyznmisnak, de ne haragudj, Gyulám, Te leg- kevésbbé, aki 1944 november 37- ig hűséges — ezt a szót ismét Tőled kölcsönzőm — tintakuli voltál a klerikális, fasiszta ^ és nyilas Dunántúl szerkesztőségéi­ben. Mondom, nem követlek a gorombaságban, es nem állítom, hogy Te ezért fasiszta lettél vol­na inkább megalkuvó, aki a jobb kenyérért inkább választotta a kényelmes szerkesztőségi íróasz­talt, amelyen sokszor olyan cikket is kellett írnod, amit most utólag bizonyára nem je­gyeznél. Ennyit akartam Neked vála- szólni. és még egyet. Gúny tár­gyává teszed Magyar József kol­legánk stílusát. Lehet, hogy ab­ban igazad van, hogy Magyar Józsefnél vannak és voltak új­ságírásban nagyobb stílusművé­szek. így például feltétlenül na­5 yobb tehetség nemcsak Magyar ózsefnél, hanem mindhár­munknál Milotay István és Oláh György. De azért, ha kézfogásra kerül­je a sor, én Magyar József ké­zért szorítanám meg, aki a fa­sizmus alatt a pult mögött öt deka liptóit vagy sót árult, és nem az országot árulta kL Ettől függetlenül minden hf4 rag nélkül üdvözöl Zsadányi Oszkár, hadnagy. Titkár: Farkas Endre őrmester. Ügyészek: Dr. Simándi György százados és dr. KisfaJudi Imre ügyvéd. Pénztárosok: Hor­váth Gyula százados és Pál Lajos a'.hdgy. Ellenőrök: Rárfiai Sándor százados és Gyulai Ilonka főhad­nagy. Jegyzők: Fábián Anna al­hadnagy és Krasznai Etelke al­hadnagy. Orvos: dr. Krassóy Kál­mán őrngay. Gondnok: Borsai Ár. pád százados. A számviszgáló fii- zottság tagjai: S. Bene Zoltán fő­hadnagy, Ruzsinszky Kálmán fő­hadnagy, Kutas Béla főhadnagy. Kollár Ferenc t. őrmester, Csön- dör István őrmester és Márkus István őrmester. Választmányi tagok: Dr. Hor­váth Ferenc főhadnagy Tarcsa- Salvy Árpád százados, Szőllősy Kálmán főhadnagy, Máté Ferenc őrnagy, András József alhadnagy, Lajos Ferenc hadnagy, Neumann Ferenc főhadnagy, Fábián Jenő rendőr. Siklósi László főt. Crm. Bágyi Ferenc rendőr, Pusztai An­tal rendőr, Haubrich Szergelyné a'hadnagy, Madár Mihály főhad­nagy, Hőgye Béla alhadnagy. Érdeklődésünkre dr. Aczél László százados a következőkben ismertette a Rendőregyesület cél­kitűzéseit. A háború romjai közül lassan- bssan kiemelkedő magyar köz- igazgatási apparátus elemei közül kétségtelenül a rendőrség tette meg a legjelentősebb lépést az újrafejlődés útján. Valamennyiünknek a testülettel szemben, a testületnek pedig az politikailag félrevezetettek Ki­nyitása alatt állottak. Ezért a jó rendőrség egyik dőnt^ tényezője köznevelésének jó ®6^ oldása. S ezt a rendőregyes“ , keretén, belül kivánjuk biztosi»111' Soha jobban kínálkozó alk°‘°. nem .volt még arra, hogy a t(*J tület tagjai ezen az egyesük1 keresztül bajtársiasságban rátságban, de nem utolsó W1" , világszemléletben is egymú*® hangolódjanak, mint ma. ^ Az egyesület alapszabály^ célja a kapitányságok kötelék. tartozó tagok számára — tartozó tagok számára — kozat és szolgálati beosztásra . tekintet nélkül' — módot nyw* gazdasági helyzetük védet művelődési igényeik kielégű“rj. wuitiwirai igtajciK p íl c sporttevékenységre stb. E C®V.',- - - -- -'-Jft*** ősére érdekében máris meg*» , tak az egyes szakosztályok. '-Lj jólti tagozat vezetőjéül “ ...- - ige le­látván őrmestert, a kultúráin yozat vezetőjéül Szőllősy főhadnagyot, a sporttagozat tőjéül pedig Ráhel Károly dost jelölte a közgyűlés. 1',ye- lem hogy rövid Időn bein' sületünk munkásságáról ményeiről bővebben ,c ^ tájékoztatni az ■érdeklödőke^;j,fr s Eddig tart aiz új elnök zata. Reméljük, hogy az -- ( . és a rendőregyesület réven “ j(t lamrendőrség tagjai meg 1 i,jt a biztos a'ak dl kapni azokat a mziu» — ^ i amelyekre a demokratikus -jí Jáépülő Magyarország számíthat. öt utossol rövidesen elindul a ho\$ az emberség történelmének legelső raltétaürhaióa A Daily Express feltűnést kel­tő elsőoldalas cikkben számol be arról, hogy Párizsban már nagyban dolgoznak a világtörté­nelem első rakétaürha jójának építésén. C ha p m a n Pincher, a Daily Express^ tudományos rovatának vezetője Párizsba utazott, hogy megállapítsa a hír hitelességét. Lapjának kül­dött tudósításában részleteket közöl a rakétaürhajőról. Az űrhajó neve Astronet, tervezője dr. Alexander Annnoff, a rakétahajtásos jár­művek egyik legnagyobb szak- tekintélye. Az űrhajó légmente­sen^ elzárt utasfUlkéjét aszbeszt borítja, a tervezők számot ve­tettek a! Világűrben dúló koz­mikus viharokkal és egyéb kül­ső behatások elleni védekezés­sel js. A világiirrakétu 5 utast vihet magával, akik közül egy orvos, egy geológus és egy csilla­gász számára biztosítottak he­lyet. V levegő pótlására különleges oxigénfelszerelés szolgál, mint hogy a holdon nincs légkör Az utat három hétre tervezik és speciális berendezéseket ké­szítettek a Hold felszínén való közlekedésre, tekintettél arra, A hogy ott merőben “.-.„„n- . ciós viszonyok araiké014 visszautazás módját is P° kitervelték. Dr. Ananoff a Daily nek jelentette, mai viseltetik dr. adott nyilatkozata^iois ette, hogy teljes TO ■iseltetik az Astrooel :fiP H. Mineur, a.Jl»ft obszervatórium neves gy«&orlab|Jffj$ rolta az sza szántén a ségek közé sorolta #*-eíljeí|l’í utazást. Ugyanilyen ©r. 11>e L« mondott véleményt Ducrocq professzor, a"j8 legtekintélyesebb fran° kus is. A Holdon való lyét már pontosan 0,1 tották, dr. Rosenstiel, a f-®°áíóbb alattjáróépítés legkivi cialistéja szintén re első világtirrepülés teiben és nézete 8zerI^|átafí11jf oedició háromhetes mai megvalósítható. noíf azt reméli, bogy^. eR felületén Uránium0*,, jjitr. fontos érceket találnak srrexEsrrösÉG] JJíLzjj SZÍVESKEDJÉK A 29-49 TELEFONS^

Next

/
Thumbnails
Contents