Új Dunántúl, 1946. október (3. évfolyam, 202-247. szám)

1946-10-26 / 243. szám

tMí október 26 ÜJ DUNÁNTDL 3 mí osg a ' !• zorn bat—vasárnap. október 26—27 : PARKMOZI Rmlsec, a írekkos betörő IP O L L O Fiatal ördögök Uránia Ágrólszakedí urilány ílóadások Apollo és Parkmozi­ban hétköznap 5, 7, vasárn.-p l/2ti, 3, 5. 7 ón-kor, fer,iában étkÖ2iicp l/,6, 1/2S, ''asárnap: 1/211, 1/s4 V26 1/j | órakor PARK- MOZI , Telefon: 19—81. kgyelővétel a d. e. 10—12. A belügyminiszter jóváhagyta a város költségvetését A városházára most érkezett le a belügyminiszter leirata, mely szerint tudomásulveszi illetve jó­váhagyja a .törvényhatósági bi­zottság általi elfogadott költség- vetést 9,700.000 forint főösszeggel, 178 forint felesleggel. A leiratban megállapítja a bel­ügyminiszter aizt az örvendetes tényt, hogy a háborús cselekmé­nyek a városban számottevő pusz­títást nem okoztak és így az új­jáépítés helyett a háború miatt megszakadt városfejlesztés foly­tatható. Igaz ugyan, hogy a föld­birtokreform során a város jöve­delmi forrásai erősen csökkentek, remény van azonban arra, hogy a megmaradt bevételi forrásból meg felelően k iga z dalik odh at ók a szük­ségelt kiadások a tervezett be­ruházások eszközölhetők lesznek, és így előreláthatólag módjában lesz a városnak olyan munkaal­kalmat teremteni, melyek a netán bekövetkező munkanélküliség eny­hítésére ,alkalmasak lesznek. örvendetesnek tartja a belügy­miniszter azt a tényt, hogy a vá­ros szociális célúkra jelentős ösz­szeget, másfélmillió forintot irány, zott elő. Ige® kedvezőnek találja azt, hogy a személyi járandóságokra összesen csupán 29 % esik a ki­adásokból és még ebbe is egy­millió forintot kitevő napszámbér bennfoglalta tik. A népi kollégium támogatására a törvényhatósági bizottság hatá­rozatától feltétele zetten 10.000 fo­rintot irányzott elő. Az üzemek költségvetésével kapcsolatban a költségvetést az­zal a megjegyzéssel hagyja jóvá. hogy a tapasztalati adatok hiá­nyában érdemi felülvizsgálatot nem lehetett eszközölni. Ez a belügyminiszter által most jóváhagyott költségvetés nemcsak a stabilizáció óta az első költség- vetés hanem az új városvezetés első komoly költségvetése is, amelynek a jövőre nézve irányt- mutató szerepet kell betöltenie. A. keretek adva vannak, most a város vezetőségén múlik, hogy azt megfelelő tartalommal kitölt­se és a pécsi dolgozók előlegezett bizalmának megfeleljen. Miért akadályozzák meg Sulyokéh, hogy a PK revizorai tanúvallomást tegyenek a Ban-isgyben? A gazdasági rendiséget a Le. számítolótoank és Bún vezérigaz­gató üzelmeinek leleplezésénél annakidején — felsőbb utasításra — eredményesen támogatták a Pénzintézeti Központ revizorai, akiknek nem kis részük volt a nyomozás sikerében. A PK-revizorok azonban csak azért dolgozhattak zavartalanul, mert Sulyok Dezső, a PK tőkésmentő elnöke szabadságon volt és nem tartózkodott Budapesten, Ám Sulyok a tárgyalás idejére sietve visszaérkezett és a bank­világ megnyugvására újból kezé­be vette az irányítást. Ennek eredménye már abban mutatkozott, hogy a PK nem a visszaéléseket tárgyszerűen ismerő revizorokat küldte a tárgyalásra tanúvallo­mást tenni, hanem dr. Kisvölcseit, a jogügyi osztályról. Ö mitsem tudott, avg^y nem akart tudni a valutacsalás érdemi részéről, inkább hosszú iogi fejtegetést nyújtott be, mint a PK, azáz Sulyok hivatalos véle­ményét Bunék ártatlanságáról. Ezt. a jogi átiratot dr. Rittinger szer­kesztette, aki a MUNE tagja volt és akit csak r.agynehezen, előlép­tetés kizárásával igazoltak. Az ál- lamügyész kérte, hogy dr. Héjjas Gézát, az egyik revizort, aki lésztvett a nyomozásban, mentsék lel a hivatali titoktartás alól. a PK azonban semmi hajlandó* ságot nem mutat arra, hogy a felmentést megadja. A Pénzintézeti Központ tárgya­lást megelőző jelentései azt is megállapították, hogy szemben Újlaki Miklósnak, a bank jogta­nácsosának vallomásával, a Svájc­ban elhelyezett értékek felett a Pragma svájci igazgatói szabadon rendelkezhetnek. A közvélemény kíváncsian vár­ja, hogy a PK-nak ezeket a jelen­téseit előterjesztik-e a tárgyalá­son és hogy mikor hallgatják ki végre a Pénzintézeti Központ nyo­mozásban résztvett revizorait. Szombat—Vasárnap, október 26—27 : Budapesüel egyidíbeu 1 Az izgalom mestere 1 Raffles, 0 frakkos betörő aranyos csirkefogó szélhámosságai. kereplők : Olivia de Havilland, David Niven. ^adások kezdete ^tlcöznap 5—7» y°*órnap l/jll—3—S—7 órakor. Vasarnap délelőtt iél ! órakor MATINÉ /®Uie lyárakkai Nagyvilág Ivéből jelenti a MTI: Mon- n október 10—19-ig tanács- SÍh vasuti menetrendekről és SyL,?a vasúti kapcsolatokról V, európai értekezlet, ame- % ^ állam képviselői vettek !iilvá7 értekezlet azt az. óhaját •a. ttítnM=( hogy az európai gx­, egységesen április barma- Szombatján (térjenek át a ^számításra. Ezenkívül V,® javításokat térvez az ' Öerozetközi vonalakon is. in * A La9Yar Távirati Iroda jelenti: S^paány tagjai a legutóbbi * minisztertanácsra Sito^ze Nagy Ferenc minisz- elnöklósével. A. minisz- .tfy,Cs°h Erős János beszámolt %,^ényi szénbányákkal kap- ^ Moszkvai tárgyalásokról. o -ól jelenti az AFP: i.olasz külügyminiszter fo- «0ei nai Sándor magyar ke- 1 A,ernügyi minisztert, aki i iá1‘jbos ‘római magyar ügy­letében jelent meg nála. :os * Oj Évából jelenti a MTI; •i$4vüvÍelúnió fővárosa 1947 11 ünnepli fennállásának es fordulóját. ,6Ví * |°rkból jelenti a MTI: amerikai rádió jelenti, !Ölej9oen megtörténtek az elő- ., hogy a német hábo- 4 í,® egy másik csoport­ig Vetkőzi bíróság elé ál- (tláqv között van Kesserling h k'- Lammers miniszter, ?* ^oinetirodájának volt fö- l4 ^tábornok, 29 nagyiparos 6 orvos. fill6|t|| festék és ház- VQIiy tartási cikkek S^b.^Eáza, Irgalmasok-u. 3. Gyertyák át tírmácmck. Diákok a diákokért A Magyar Nők! Demokratikus Szövetsége akciót indított szegény sorsú gyermekek tankönyevvel és írószerekkel való ellátására. — A Nőszövetség tagjai fáradtságot nem ismerve már napok óta jár­ják a várost, hogy összegyűjtsék azokat a forintokat és filléreket, -melyekből majd tanulnivágyó, jobbsorsra érdemes magyar gyer­mekek számára biztosíthatják a továbbtanulás lehetőségét. Ha las­san is gyűlik a pénz. mert a tár­sadalom, a dolgozó társadalom nagy többsége megértette atz ak­ció jelentőségét és magáévá tette az ügyet. Ma délután 4 órakör pedig a pécsi tanulóifjúság kívánja bebi­zonyítani, hogy cselekvőleg is oda á!i a nagy ügy mellé és egy saját maga. rendezte műsoros délután tiszta jövedelmét adja oda erre a célra. ,,Diákok iá diákokért“ 'hívja a pécsi tanulóifjúság ma délután 4 órára Pécs város társa­dalmát a színházba, hogy az ő buzgalmuk és segí teni alkaré s-uk ne maradjon puszta szándék, hanem az legyen, aminek valóban lennie kell: cselekedet, jövőt építő tett! Hisszük, hogy a pécsi tanuló; ifjúság hívására megmozdul a fel­nőttek társadalma és a ritka él­ményre megtelik a színház. 50 °jo-os jegyszelvény a „Luxemburg grófja" operett hétfő esti előadására. £ szelvény 2 drb. jegy váltására szól Se vádlott, se tanú Elnapolták a törvényszék betörési monstre tárgyalását Jogászkörökben nagy érdeklő­déssel várták a törvényszék csü­törtöki tárgyalását, melyre 17 Vádlottat és 50 tanút idézett meg a bíróság. Az ügyészség 17 vád­lott ellen körülbelül negyvenízben elkövetett lopás bűntette miatt emelt vádat. A lopásokat külön­böző, kisebb baranyai falvakban követték el. Pontban kilenc óra­kor elfoglalta helyét a törvény­szék Garay-tanácsd. A védők asztala mögött három ügyvéd is. ült, a baj csak az volt, hogy a tizenhét megidézett vádlottból csak 12-en, az ötven tanúból pe­dig mindössze tizenhármán jalan- tek meg. A törvényszék a főtár- gyalás megtartását később meg­alapítandó időpontig elhalasz­totta, egyben elrendelte a meg nem jelent vádlottak rendőri kar­hatalommal való elővezetését, a távolmaradt tanultat pedig sze­mélyenként 100 forint pénzbír­ságra ítélte. Csökkent a fertőző megbetegedések száma A pécsi tisztifőorvosi hivatal most adta ki ia város közegész­ségügyi viszonyairól a közigazga­tási bizottsághoz beterjesztett je­lentését a f. év szeptember hó­napjáról. A jelentésből mindenek­előtt megtudjuk, hogy Pécsett a fertőző megbetegedések száma az előző év hasonló időszakához vi- szonyítva csökkenést mutat. — Emelkedett a védőoltások, vala­mint a fertőtlenítések száma is. ami a városi fertőtlenítő berende­zés teljes üzembehelyezésének kö­szönhető. A házasságkötések száma 55 volt, házasságkötés előtti vizsgá­latot 139 esetben végeztek. Az é’veszületettek száma 97. az elha­lálozásoké 96, a természetes sza­porulat tehát egy volt. Felpanaszolja végül a jelentés, hogy nemcsak a magánházak ud. varán, de a közterületeken is még mindig sok szemét van felhalmoz­va. majd közli, hogy a város köz-' Pécseit í tisztasági ügyosztálya már meg­kezdte a közterületekről s a ma­gánházakból a szemét kihordását s igy remélni lehet, hogy ennek a közegészségügyre máris jelent­kező kedvező hatása hamarosan további j&vultást eredménye«. mmmmm waBSsasBaBsmaBBBSsmiasBBaami SZIGORÚAN BE KELL TARTANI AZ ÜZLETI ZÁRÓRÁT A Pécsi Kereskedők Testületé nyomatékosan felhívja az összes pécsi kereskedőket, a külvárosia­kat. is, hogy a most megjelent új zárórát a legszigorúbban tartsák be. A kötelező ebédidő alatt nyit­va nem tarthatnak, vevőt ki nem szolgálhatnak és a délutáni zár­órán túl vevőt az üzletbe be nem engedhetnek. A rendőrség a mai naptól kezdve a záróra betartását a legszigorúbban ellenőrzi. A közüzemiek ezret üdvöt ti fi Gero etyt^rsaf Elkészült a hatodik autóbusz Munkaidő után, éjszakai rohammunkával hotáridő előtt roncsokból állítottak össze Az egész ország dolgozóival' együtt Pécs munkássága is már az infláció ideje -a-liatt megmutatta hogy éhezve és nélkülözve bár, de ereje és munkabírása teljes latbavetésével tud és akar dolgoz­ni az ország újjáépítéséért. — A stabilizáció óta a, munkásság már j^bb körülmények között, de még mindig nagyon sok mindenben hiányt szenvedve harcol a munka frontján a nagy célért. A városi közüzemek roham- munkásbrigádja új eredménnyel ismét bizonyságot tett amellett, hogy minden erejét felhasználva akarja szolgálni a közérdeket. A tíztagú munkáscsoport _ 25 napos rohammunkával, a kitű­zött okt. 25-i határidő helyett okt. 23-ra teljesen elkészítet­te a hatodik autóbuszt. Kérésünkre Vadász László mű­vezető és Király József üb. elnök elvtársak mutatják meg az új autóbuszt. Az autót roncsokból állította össze az üzem munkássága. — Napi rendes munkája elvégzése után éjt-nappé téve dolgozott a csoport, hogy az új autóbusz mielőbb a közönség szolgálatá­ba állítható legyen. Minden munkásunkat egyformán megilleti a legmagasabb dicséret, — mexndja Király elvtárs miköz­ben beszállunk és belülről is. meg­nézzük az autót. A kívül tükör- fényes vadonatúj gumikkal fel­szerelt kocsiban harminc ülő, és tíz állóhely várja az utasokat. A kocsi hűtőjén virágcsokrot látunk. A piros virágcsokor mint. ha a munka himnuszát zengené, annak a munkának himnuszát, amelynek lelkét és lendítőerejét, Gerő Ernő elvtársat őzzel' az ered­ményes rohammunkával üdvözlik legméltóbban a közüzemek dolgo­zói. Védekezzünk a gyümölcsfák kártevői ellen Ha a törzstisztogató munkálato-- kát elvégeztük gyümölcsösünkben, ne feledkezzünk meg az úgyneve­zett bogárrázásról sem, melyet a körtefáknál ilyenkor ke1; végezni. Ugyanis a körterügyfúró bogara­kat ilyenkor, október hónapban, mielőtt tojásaikat leraknák, pony­vára keil lerázni, gondosan ősz. szegyüjteni és megsemmisíteni. Ezek lerázása azért fontos, mert ezek okozzák a körtefák rügyei­nek pusztulását tavasszal. Fiatal gyümölcsfáink törzsét meg kell védenünk a nyúlrágás ellen. Lombhulláskor fiatalabb fáink törzsét a szükséges magas­ságig náddal, tüskés gallyal, vagy többszörös rétegben rácsavart és spárgával körülkötött ujságpapi- rossal borítjuk be. Legalkalmasabb ugyanerre a célra az egyes fák dróthálóval való körülvétele. Igen sok helyen látni, hogy a fák törzsét sűrű mésszel, marha- trágyával, vagy agyagos sárra! kenik be, ami helytelen. Az em­lített anyagokkal bekenni a fák törzsét nem szabad azért, mert azzal sem a rovarokat, sem a gombabetegségek csiráit nem öl- jük meg, sót ellenkezőleg, azok- nak inkább védelmet nyújtunk A fára rákent anyagok páncélként eédik a fatörzs repedéseiben meg­húzódott rovarokat, nemhogy el­pusztítanák. Mésztejjel egyedül fiatal fáink törzsét szoktuk beper­metezni, ami csupán fagykár el­len nyújt védelmet. A gyümölcsös talaját ilyenkor ősszel egy ásónyom mélyen, han­tosán ássuk fel, ugyanis a fák gyökérzetének levegőre van szük­sége s így a levegő könnyen a cyökérzethez juthat. Másrészt az ásással a föld közvetlen színe alatt áttelelő rovarok a föld mé­lyebb részébe jutván, — a mé­lyebb részben lévő rovarok pedig a föld felszínére kerülvén, — el­pusztulnak. Az ilyenkor felszínre kerülő pajorokat gyűjtsük össze és semmisítsük meg. A gyümölcsfasorok közeit min- dig csak kapásnövényekkel hasz­nosítsuk (kivéve kukoricát), ne pedig főfélével, vagy évelő ta­karmánynövénnyel, mert ezek el­zárják a talajt a levegőzéstől, ezenkívül pedig igen jó búvó­helyet biztosítanak különböző gomba és rovar kártevőknek. Bár­miféle kertészeti kérdésben felvi­lágosítást nyújt az érdeklődőknek a Kertészeti Felügyelőség, Pécs. Káptalan-u. 8. *> Követésre méltó példa A karitatív adakozásáról köz­ismert Délmagyarországi Kereske ilelmi Bank a Batsányi János Iro- dalmi Társaságnak 1000, az Ady. Endre Népikollégiumnak 1000, 8 Magyar Jugoszláv Társaságnál; 500 és a Magyar Nők Demokra­tikus Szövetsége Iskolaakciójira 500 forintot adományozott. A nagylelkű és nemes adomá­nyért illetékesek ezúton monda­nak köszönetét a Délmagyarorszá­gi Kereskedelmi Banknak.

Next

/
Thumbnails
Contents