Új Dunántúl, 1946. szeptember (3. évfolyam, 196-220. szám)
1946-09-24 / 215. szám
ÜJ DÜNiN.TÚL MMŰ stwtHnbM W Zsúfolt színházban, állandó tapsviharban ünnepelte Pécs a kommunista sajtót Vasárnap délelőtt rendeete • meg I hődnünk. Ha tehát Párisban nem az Dj Dunántúl a Magyar Kommunista Párt déldunántúli lapja a kommunista sajtó ünnepét, valamint az Üj Dunántúl egyéves fennállásának napját. Már 10 órakor nagy tömegben tódult a közönség et Nemzeti Színház elé, és az előadás elkezdésére teljesen megtelt a színház. Megjelent a matinén a város egész vezetősége, aiz orosz és a magyar katonai küldöttség, a rendőrség és az egyes pártok képviselői, valamint Pécs társadalma. Pont fél 11 órakor kezdődött az előadás. A honvédzenekar C s á- ky Nándor karnagy vezénylésével eljátszotta a Himnuszt, majd Farkas Sándor elvtárs a Pártiskola vezetője lépett a^ függöny elé és rövid, nívós beszédben ismertette a kommunista sajtó életét a múltban és a jelenben, majd rámutatott a jövő útjára. Ezután a munkásdalárda énü- kelt két mumkásdalt, majd Kéler: Csokonai nyitánya kövétkeizett a honvédzenekar előadásában. A nyitány után szétszaladt a függöny és a színpadon epy asztal körül együtt ült az Üj Dunán-1 túl egész személyzete, szerkesztői. | kiadói és a nyomdászelvtársak. Kévése Gy. István, az Üj Dunántúl felelős szerkesztője mondotta el ünnepi beszédét. Hangsúlyozta hogy a kommunista sajtó feladata a munkásság talpra- állítása és a munkásosztály felemelése. összegezve az elmúlt cv eredményeit bejelentette, hogy az Üj Dunántúl ennek igyekezett mindenben megfelelni. — Voltak ugyan hibák és félre- siblások, a cél azonban egy és közös maradt. Eizek a hibák meg- bocsáthiatók, a kisiklások helyrc- igazífhatók a cél és eszme azon-_ ban. amelynek a kommunista sajtó és az Üj Dunántúl zász'ó- hordozójául szegődött egy és örök: a munkásegységen és a demokrácián keresztül Magyarország jólétének biztosítása. — mondotta Révész elvtárs. Ezután V nutatta a Bánvász szerkesztőbizoí tságának vezetőjét. C s o r d o s Jenő elvtársat. Csor- dos elvtárs így köszöntötte az Üj Dunántúlt: A Bányász szerkesztőbizottsága és ezen keresztül az egész pécsvidéki bányászság nevében köszönetünket kell kifejeznem az Üj Dunántúl egész személyzetének azért, hogy lehetővé tették azt, hogy a sok esztendőn keresztül elnyomott bányáazság Végre a nyilvánosság előtt mond. hassa el panaszait, kérhessen sérelmeire orvoslást. Csordos Jenő elvtárs felköszöntője után R u z s i t s Endre elv- társ, a Dunántúli Népszava szer. kesztője lapja és a Szociáldemokrata Párt nevében köszöntötte az Üj Dunántúlt. — Kedves laptársunk, kedves C.i Dunántúli Szeretettel köszöntelek egyéves évfordulódon, «szeretettel köszöntelek és kívánom, hogy azt az áldozatos munkái, amelyet eddig végeztetek végezzétek továbbra is, hogy tovább is azon az úton haladjunk együtt, amelyiken elindultunk, a demokrácia, a munkásosztály útján. — Ez az út — jól tudom, — göröngyös és igen soksEor nagy akadályok kerülnek a rajta haladó útjába. ígérem, hogy mi állandóan mellettetek fogunk haladni és mindenben segíteni fogunk, nektek. A mi harcunk neem äz egyének harca a mi harcunk a társadalmi osztályok, az osztály- elméletek harca. És mi ezt a harcot megnyerjük, ebben a harcban egyesült erővel győzni fogunk. kapunk olyan békét, amely szerintünk nekünk járna, akkor csak magunkra vessünk. De ez nem jelenti azt. hogy szó nélkül tűrjük el, ha igazságtalanságot akarnak elkövetni velünk, ha a demokratikus békébe antidemokratikus szellemet akarnak becsempészni. Éppen .ezért, a csehszlovákiai magyarüldözés és kitelepítés ügyében fel kell emelnünk szavunkat. Nem tűrhetjük azt. hogy ottani miagyar testvéreinket földönfutóvá tegyék és kivert farkas módjára átrúgják őket a határon. Ez a Magyar Kommunista Párt álláspontja és ezért helytáll még akkor is, ha ebben iá Cseh Kommunista Párttal találja is szemben ►agát. Etzután részletesen beszélt a békéről, arról, hogy mit várhatunk, majd rátért a kommunista sajtó szerepére és hangoztatta, hogy a kommunista sajtóra szükség van és hogy a kommunista sajtó mindenben a párt és az eszme hű tolmácsolója kell legyen. Losomczy elvtárs beszéde után Szigeti Pál előadóművész szavalta el Gábor Andor és egy né. met költő versét. A hét munkáspárt összekötóhisoíí®ági ütése A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt összekötő bizottsága péntek délután 4 órakor ülést tartott. Megtárgyalta az összes időszerű kül- és belpolitikai kérdéseket és a munkásegység előtt álló feladatokat. OL Ä.VUU »WOVI. ! I A szünetben az Üj Dunántúlra f A Magyar Kommunista Párt tel jesen egységes abban, hogy a két munkáspárt viszonyából a legsürés a kommunista sajtó többi lapjára fizettek elő a hallgatók, majd szünet után folytatódott a műsor művészi része, a pécsi Nemzeti Színház művé-szeipek szereplése. Kévési Maggit és S i m é n Margit táncszámait ismételni kelllett és ez — a legjobb kritika. Károssá Margit lágy lírája, Hídvégi Lajos tiszta csengő tenorja és V á r a d i Gyöngyi megráEÓ drámai ereje egyként megérdemelt sikert aka- tott. A matinét a munkásdalárda által előadott Intemaciomalé zárta be. TmLImiiha«« 7agonté»elbe«.ere- £> ODlOSSldeli ládában, budapesti nagykereskedelmi Szonvi árban kapható. Üvesezésf és képkeretezést vállelek. Lakoía* Üveqrablór Pécs Kossuth Lajos-ut (K«rá y -,) 14 Telelőn í 27-14. Harminc miilió forint Pécs város jovo évi böllségvetése A miniszterit 'zi b zoHság iávákagyt» a kS1i«égvetést A Város 1946/1947. évi költség- vetéés at törvényhatósági bizottság az augusztus havában tartott közgyűlésében 9 millió forintban, a közüzemek és az alapok költségvetésével együtt pedig 29 millió forintban állapította meg. A költségvetés kormányhatósági tárgyalása a pénzügyminisztériumban szeptember 11-én, a belügyminisztériumban pedig 18-án volt. A tárgyaláson resztvettek a belügyminiszter, a pénzügyminiszter, a népjóléti, a földművelésügyi és a közoktatásügyi miniszter, valamint a város közönségo képviselői. A költségvetést általánosságban és részleteiben is megtárgyalták. Megvizsgálták a fedezeti részen az egyes bevételi tételeket, elbírálták ezek valósraerűségét és az augusztus, valamint a szeptember havi bevételi eredménykimutatás adataival összehasonlítva megállapították, bogy a bevételi előirányzássok a való életnek megfelelően történtek. A szükségleti részben a kiadási tételeket is sorra megvizsgálták és az előirányzatokat szintén megirányzott 246.000 Ft felhasználásáról a törvényhatósági bizotttság fog majd határozni s a kormányhatóság jóváhagyása után lesz ez a® összeg felhasználható. A többi munka a mindenkor rendelkezésre álló bevételek keretében máris elvégeztethető lesz. A polgármester felhatalmazást kapott, hogy addig is. amíg a belügyminiszternek a költségvetést jóváhagyó leirata megérkezik, a kiadásokat a tényleges^ bevételek adta lehetőség határán belül máris folyósíthassa. A háztartás költségvetésével együtt jóváhagyta a miniszterközi bizottság a városi közüzemek és alapok költségvetését is. A h ás tartás költségvetése 9.7 millió forintot tesz ki a közüzemek és az alapok szükségletével együtt az együttes költségvetés végösszege 30 millió forintra rúg. PÁRTÉLET tagsági bélyegek feleseknek találták. A költség- felülvizsgálása végett a kővetkező vetés összeállítása óta eltelt idő szervezetek pénztárosai kedden d. losoftcry ünnepi beszede Ruzsits elvtárs beszéde után Losonc z'y Géza, a Szabad Nép szerkesztője emelkedett szólásra. — Minden magyar legfájóbb kérdéséről a magyar békéről szeretnék elöljáróban néhány szót mondani — kezdte beszédét. — A háborút, esztelenül a nácifasiszta rendszer oldalén harcoltuk végig Ezért meg kell bűntiapasiztalatai nyomán a város képviselőivel egyetértésben számos tételen emelték a szükségletek összegét és gondoskodtak egyes újonnan felmerült szükségletek fedezetének a biztosításáról is. így mindenekelőtt biztosították a város téli népkonyháján előreláthatóan 100 napon át meleg ételben részesülő mintegv 2000 szegény étkeztetésének a költség- vetési fedezeétt. Erre a népjóléti minisztérium az állam terhére nem tudott fedezetet adni, ezért a 200000 forintnyi költséget a város képviselői voltak kénytelenek vállalni a város költségvetésének terhére. A háztartásban félmillió forint, az üzemek és az alapok költség- vetésével együtt pedig 3 millió forintot meghaladó összeg jut beruházásokra, tatarozásokra és ezzel a munkanélküliség elleni küzdelemre. A minisKterközi bizottság az utak u. V«4 órára jelenjenek meg ok vétlenül Bajcsy-Zsilinszky-út 8. sz. alatt a gazd. hivatalban: Kokszmüvek, Üjhegy, Gy^fváros, Ráth-te- lep, Bőrgyár, Zsolnay-gyár, MÁV, Szigeti külváros, Belváros, Mecsek- szabolcs, Pécsbánya, Erzsébettelep. Kérjük az olvasó elvfársakat, az értekezletre & fentnevezett elvtársakat figyelmeztessék. IFI-AKTIV A Szerdán esle 6 órakor a belvárosi szervezet ifjúságának aktíva aMunkáskultúrházban. Az Ifi eiv- társak pontos* megjelenését kérjük. gősebben ki kell küszöbölni mindazt, ami zavarja a minél szilárdabb és ütőképesebb munkásegy. séget. Az összekötő bizottság megállapította, hogy a két munkáspárt nézetei a belpolitikai helyzet alar kulásáról és az ezzel kapcsolatos feladatokról és célokról teljesen azonosak. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt el van szánva rá, hogy a nemzet- gyűlésen és a nemzetgyű'ésen kívül egyre szemérmetlenebből fellépő reakciós provokációkat határozottan visszaveri. A két munkáspárt megállapítja a szoros ősz. szefüggést a reakciós előretörés és a nagytőkének ama szándéka között, hogy a stabilizációt a város és a falu dolgozó osztályainak terhére, a maga javára használja ki. A reakció már-már ellenforradalmi terveinek meghiúsítására a két munkáspárt elhatározta, hogy a dolgok ilyen fejlődését nem nézi tétlenül. A két munkásig kei« nem tűrheti, hogy ezek a real- jobboldaltól és a vele szövetke kisgazdapárti csoporttól kii®“u. provokációk a béketár^,, - alatt veszélyeztessék nemzett . ’ dekeinket és a kül- és belföld mokratikus közvéleménye e kompromittálják a magyar de ^ kráciát. A két munkáspárt el szánva rá. hogy minden eT,° szembeszáll az államosítás lej tását célzó rnesterkedésekke-. in agy*' tározottan megvédi a miuz-uiiau T — szakszervezetek sízerzett joffu^ a magyar demokrácia fej1®*^ demokrácia fej nek biztosítása érdekében a - c0S »'.ista munkásmozgalom 113 jjt< hagyományainak szellemében \ beveti a munkásság és a d° parasztság szervezett törne?6/ ^ A koalíciót aláásó jobboldal* vokációk meghiúsítása és 9 ^ mányzati egység biztosítása ^ kében a két munkáspárt a koalíciós egyezmények t®6* tását és végrehajtását J Az összekötő bizottság e ifc rozta, hogy a további g9;. megbeszélésére összehivatia oldali Blokk végrehajtó biz A két munkáspárt összek® . zottságának ülése éjjel U ért véget. Szülőkhöz a gyermekekéi • ír 1 Baranya vármegye főispánja dr. vé azt, bogy a klinikaiéig"^ Kertész Endre, Pécs város főispánja dr. Boros István és az egyetemi gyermekklinika igazqatója, dr. Ker- pel Frónius Ödön a vármegye és a város társadalmához ma a következő felhívást adták ki: felhívás Kérő szóval fordulunk hozzátok Anyák és Apák. A pécsi egyetemi gyermekklinika csecsemőosztálya működése a legnagyobb nehézségekkel íküzd. A beteg igyennekek tisztántartásához feltétlenül szükséges pelenkamennyiség szinte teljesen hiányzik. Korábban többezeT darab pelenkával rendelkezett a gyermekklinika, Ima néhány darab rongy pótolja ezt Minden családnak voltak és vannak csecsemői. Minden gyermek Ikerülhet sajnos >olyan helyzetbe, hogy klinika ápolására szorul. Ápolni pedig és gyógyítani tisztántartás nélkül lehetetlen. A jövő, az ifjúság egészsége forog kockán. Épp ezért fordulunk hozzátok szülők és kérjük, ihogy ;természetbeni adományaitokkal tegyétek lehetőgyógyítás ne váljék lehete ^ tisztántartás lehetőségének miatt. seCieAz egyes családokban a ^ n*ők felnövekedése után ®*T fit hol marad néhány pele®1*®' $ használjátok ezt el más játok oda a pécsi gyerffleK1'[e||t' csecsemőosztályának, pelenka, ott is Van a ,s valami fehér Itexiilla, «** tudják használni a klinika®1 jje Küldjétek adományaitokat^ mélyesen (vagy postán ^ gyermekklinikára (Pécs, *a és akkor nyugodt lehet S vjl>' meretek, hogy ismét tette* jf|z mit a «magyar jövő, a niafÜ ^íl*’ ság egészsége érdekében 6^ p** segítettetek a háborús k®* lásához. . Pécs, 1946 szeptember 2 Dr. Kertész En<Jr® yjja. Baranya vármegye fői*” Dr. Boros István ,3 Pécs thj. város Dr. IKerpel Frónius ® igiít Egyetemi gyermekklinika A falusi tanítók panasz^ iskolatípus. A tanítóságig Az elmúlt héten kilencven tanító jelent meg a pedagógusok szakszervezete Hegyháti fúrási csoportjának közgyűlésén Sásdon A gyűlést K u n s z t László eh nők nyitotta meg, majd A vasi •Béla helyi titkár a hegyháti járási pedagógiai szakszervezet jövőbeni terveit vázolta. M u s z t y László megyei titkár részletesen beszámolt az országos vezetőség munkájáról, hangoztatva, bpgy a vezetőség csak akkor tud eredményeket kiharcolni, ha nagy tömegek állanak mögötte. Ismertette az általános iskola alapvető rendelkezéseit, annak kultúrpolitikai fontosságára hívta fel a jelenlevők figyelmét Megállapította, hogy ‘ elsősorban a tanítóságon mn- Hk, milyen startot vesz az nj Az egyetem mmtlásteniolyamának megnyitása j Az Erzsébet Tudományegyetem jog- és államtudományi este munkástanfolyamának ünnepélyes építésére és fenntartására ] megnyitása 1946 szeptember 25-én előirányzott 540000 (0.000 P-vel megnövelte azért, hogy úiabb munkaalkalmat teremtsenek a munkanélküliek számára. A közn>unkawerzé-s címén előforintot 1 szerdán délután 5 órakor lesz ae Egyetem Aulájában. Az ünnepi megnyitót dr. K r i s z- t i c s Sándor egyetemi ny. r. tanár, Reotor Magnificus mondja. a tanfolyam szervezési kérdéseiről dr. A-bay Gyula egyetemi ny. r. tanár, jogkari dékán mond tájékoztatót. a tanfolyam megnyitó beszédét a Szabad Szakszervezetek réseéről dr Hajdú Gyula nemzetgyűlési képviselő mondja. lános iskola mögött» jitys, illetékeseket, hogy a*íjyl » feltételeket és a szC • » ^ számban sorakozik fty tét1 J-Ii—1----==-ött, ®e Ví* n( v ánalmakat biztosíl*^^^^'a dernszellemű iskol« ,g V Ezután a tanítóság ^ panaszait. A nyugd’Jf’weÜ fizetése önkéntelenül A a kérdést: kef^jjsP Érdemes-e 40 éven . 32 j| lelkesedéssel dolgod®' jjtoO szesség érdekében, , g 'V állam még úgvszoly®. ;iK-. í élhetést sem bizto*»<f gére. A tanító, ^ gyertya elég, h°?y,ar világosítson a jll*^ gon, a demokratikusig > ország vezetőitől VJt 11 sorsának megterem a Felháborodással hallff8 ve® nem egy kántor ,v Szóvátették, hogy A*t * tefgJí^ kántori teendőit. lenlévők, hogy e ^ J ............................. te rmészetbeni javad >for tetőben: $ KM erősen megcsapó®8* 1 párbére, illetve j $1 , nem hajlandók jj* iP törvényes párbc-ü- .^rt \et A terményjárandS, K f1 gozó tanítók valamj -jlér® sürgősebb orvosi®s nasza ikra.