Új Dunántúl, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-27 / 142. szám
Rendkívüli mmis?tertanácsot tartóit a kormány Budapestről jelenti a MTI: A kormány tagjai szerdán délelőtt 10 órakor Nagy Ferenc miniszterelnök elnöklésével rendki-' viili minisztertanácsot tartottak, amelyen a miniszterelnök be szú • molt a magyar korányküldöttség j washingtoni, londoni és párisi tár- j gyalusairól, majd Gyöngyösi Iá-1 rios külügyminiszter tájékoztatta a minisztertanács tagjait a bel- ás külpolitikai kérdésekkel kapcsolatban A minisztertanács elhatározta, hogy négytagú bizottságot küldi ki a külföldre clhurcolt ma gyár javak felkutatásának és hazahozatalának lebonyolítására. A Ttmsi bankház hétmittié adó- pengői ajánlott fel a lonyódi gyermeknyaraltatási akció javára Az Új Dunántúl eddigi gyűjtése. 10,000.000 adópengo A pécsi munkás, bányász és szegénysorsú tisztviselők gyermekei fonyódi nyaraltatási akciója javára az új Dunántúl gyűjtést .rendezett. Eddig 8,000.000 adópengő gyűlt össze erre a célra, valamint több értékes természetbeni adomány, szappan, vaj stfo. Ma a Tausz bankház értesített arról, hogy bár ők minden levonás nélkül adják át a városnak az adópengőlevonásokat, a gyermeknyaraltatási akció ' céljaira. külön két millió adópengői ajánlottak fel. Ezel együtt az UJ Dunántúl tíz millió adópen gőt gyűjtött. Szeretnénk, ha a többi cégek és különösen • a nagybankok és nagyvállalatok is hozzájárulnának ehhez a célhoz, mert erre a célra mindenki pártkülönibség nélkül nyugodtan adhat. Franco összeköttetést tart fenn a szlovákiai fasisztákkal Prágából jelentik: Garcia a spanyol köztársasági kormány h. v a tál os képviselője, Prágában nyilatkozott, a sajtó képviselői előtt. A spanyol köztársasági kor-, rnány — mondotta G-arci,, — ragaszkodik ahhoz, az állításához, hogy Spanyolországban német tudósok a tóm kutatásokat végeznek Tevékenységük központja Ocana és Bilbao. Gracia elmondotta, az újságíróknak, hogy Spanyolországban olyan szervezet létesült, melynek feladata a csehszlovákiai belpolitikai helyzet éber figyelése Ez a szervezet szoros kapcsolatban ál! egyrészt a Franco kormánnyal másrészt a szlovákiai fasiszta elemekkel .Sidor és Du-- csányszky, Hlinka Nyugatra menekült követői vezetőszerepet játszanak ebben a szervezetben. Ötszáz kaszát vásárolt Tatabá. nya kommunista: munkássága. A rohamvájárok túlmunkával termelték ki az ötszáz kaszához szűk séges értéket szénben. A kaszákat 45 köizség és puszta szegény- parasztjai között osztották szét ingyen, pártállásra való tekintet nélkül .A szempont a szétosztásnál csak az volt, hogy újgazda e az illető, vagy ha nem, rászorul-e a támogatásra és milyen híve a demokráciának. A kispamsztok meg voltak illetődre és mindenképpen valahogyan meg akarták fizetni a bányászoknak a kaszát, amely hozzásegíti őket az aratáshoz.- Nem tudták felfogni, — mert Magyarországon életükben nem volt még rá példa — hogy ingyen ellenszolgáltatás nélkül kaptak volna valamit. A kommunista bányászok azonban megmagyarázták: .Tudjuk, hogy közeleg az aratás, és az újgaizdáknak nincs mezőgazdasági szerszámjuk. Ez a munkás—paraszt Összefogás — mely már nem csak jelszó többé“ Kunmadaras ügyében elkészült a vádirat Mint ismeretes, Szrntei állam- ügyész, aki a vádat Szolnokon képviselte, kapott népűgyészi meg bizatást éhben az ügyben. Szin- i tai mintegy .WO személyt hallgatott ki Kunmadarassal kapcsolatban. A budapesti ötöstanács mely- I hez táblailág tartozik a szolnoki i törvényszék, előreláthatólag a jö- ! vő héten kezdi meg a tárgyalást. «mm "orrtfln .Jelentik még*.» London: Az amerikai kormán> részéről elhangzott nyila tkoza szerint a következő hat hónapban Amerika hat millió tonna kenyér- gabona szállítására vállalt kötelezettséget Európa részére. * Ötszáz kassza A bányaüzemek előkészítő munkájába nyújt betekintést az „Alkotások Pécsett és Baranyában" kiállítás ,,Alkotások Pécsett és Baranyában“ kiállításon az Első Dunagőz- hajózási Társaság báaya'gazgató- ság. a nagyközönségnek betekintést akar nyújtani a bányaüzemek, a villamos erőmű és szén- eiőkészitőmű munkájába. A bányaüzem jellegzetes munkahelyét, a fejtést egy idealizált feitésmo- delv valamint két ce-uzarajz próbálja megértetni. Az om'asztiscs P- árlejtés itt o;mutatott formája egészen a pécsi speciális bányászati viszonyokhoz alakult ki s mint ilyen természetszerűleg az itt dolgozó magyar mérnökök és aknászok alkotása. Nem annyira speciálisan helyi jellegű az a kép, amit a bányalámpák, a fúró- és repesztőszerszámok fejlődése mutat. Egy állványzaton próbáljuk bemutatni lámpákkal és fúró- valamint repesztöiszerszámokka! ezt a fejlődési. Az állványzaton oldalt elhelyezett bányamentőké- j szüléitek a gázokkal való küzdelem ma használatos hatásos fegyverei. Az üzemi felvételek, térképek és diagrammok a megismerésen keresztül a bányászat iránti elismerést is ki akarják váltani a pécsi közönségből. A villamos erőmű diagrammjai és hálózati térképe inkább a szakembereknek nyújt képet az üzem nagyságáról, mig aíz üzemi felvételek a nagyközönséget is gyönyörködtetni kívánják. A szénelőkészitőmű a szénelőkészítés alapelvét érzékelteti egy rajzon s a szénminták az előkészítés után a kereskedelembe ke rülő szénfajtákat mutatják. Egy geológiai rétegsor a szén. telepek távolabbi és közelebbi fedőjéből, ill. feküjéből mutat be értékes kövületeket és kőzetmintákat. A vérvád meséjének terjesztése miatt letartóztattak egy apácarendfőnöknőt Bukarest: A legújabb román . «delet értelmében azoknak a magyaroknak birtokai, akik Romániának a Németország elleni harcba való belépése idején elmenekültek axr. oitszág területéről, 10 hold kivételével igénybe vehetők * Páris: A külügyminiszterek a francia—olasz határkérdés ügyében nem tudtak megegyezésre jutni * London: A moszkvai angol nagy követ kérdést intézett a szovjet kormányhoz, szívesen veszi-e azt a meghívást, hogy a legfelsőbb tanács küldöttséget menesszen a nyáron Angliába. A MOT jelenti- Budapest székesfőváros három gram rádiumkészletét sikerült megmenten' amennyiben a rádiumot kivonták a légitámadás során elpusztult gépkocsi romjaiból. A rádiumkészlet most Brüsszelben van. « London: A most aláírt angol^— lengyel pénzügyi megállapodás értelmében az Angliába őrzött 7 millió font értékű lengyel aranyból Lengyelország 3 millió font értékűt átad Angliának és ennek ellenében megfelelő pénzügyi kedvezményeket kap. Az országszerte alattomosan űzött fasiszta propaganda hullámai Borsod megyébe is eljutottak. Mint a Miskolcon megjelenő Szabad Magyarország írja, a rendőrség tudomására jutott, hogy Váradi András és Mezei Károly ncmesbikki lakosok azt a rémmesét terjesztették, hogy Mezonná tori már fel is akasztottak tíz zsidót, mert az elrabolj gyermekből kolbászt csináltak Mindkettőjüket letartóztatták és átadtak h miskolci ivépügyész- ségnek. A köztársaság védelméről szóló törvény alapján a népbiróság ítélkezik a hazug és ostoba rémhírterjesztők felett. | 2 | UJOUNANTUL \ .Vásárhely Népe. hódmezé vásárhelyi napilap jelentése sze rint Földeák községben is fölbukkant a vérvád meséje A rendőrség nyomozást indított és a nyomozás szálai az aDácarend- házhoz vezettek. Kiderült, hogy Haraszti. Aurélja, a rendház főnöknője ijesztgette az elendst« kisleányokat A rendfőnök nő kihallgatása sjo- rán tagadta bűnösségét, de ta Hitványai szemébe mondták ige ms. a figyelmeztet*.' őket li gy a zsidók megölik és levágják a fejüket, ha nem vigyáznak mariikra. Ezek után a rendfőnöknő bevallotta, hogy a rémhíreket ő indította útjukra Földeákon. Az apécarendfőnöknőról kiderült, hogy a környék leggazdagabb váb családjának a leánya és azelőtt Lüsaingernek hívták. Zsírpanamista főjegyző Nagyszabású visszaélésre jöttek rá a veszprémmegyei Dovecser községben a politikai rendőrség de- tektívjei. A községben már hosszabb idő óta súlyos panaszok merültek fel a közellátásra. A vizsgálat sorát} kiderült, hogy a- község vezetősége, az alkalmazott tisztviselők, a főjegyzővel az élükön, elsikkasz. tották a község liszt- és zsírkészletének a legnagyobb részét. Sebestyén György közellátási tisztviselő mázsaszámra lopta el a lisztet. Bakos segédjegyzön kívül Balázs Antal főjegyző szintén részese volt a panamáknak. ^ vizsgálat megállapította, hogy Bakos és Sebestyén is a nyilaskeresztes párt tagjai voltak. Mindhármukat letartóztatták. Hans Balladának, a weimaii Németország nagytehetségfi njgésy. írójának egyik legsikerültebb regényének címe jut eszünkbe, amikor naprol-napra látjuk, hogy az infláció tengerében, bogy bukdácsol aa a szerencsétlen halandó, aki véletlenül sem Napóleonban, sem tört* aranyban, sőt még dollárban, vagy cigarettában sem spekulál, hanem valami beteges fanatizmussal arra gondol, hogy ö csak azért) s munkával és nem lek előzéssel fogja átvészelni az inflációt. Mert vannak Ilyen elszántak Is. Ezek dolgoznak verejtékes testtel és korgó gyomorral a bányák mélyén, a vaskohók mellett, a műhelyekben, lenn az épülő házakon, a vasúton, Irodákban, orvosi rendelőkben, Iskolák katedráin, szerkesztőségi Íróasztalnál... Ezek azok, akiknek köszönhetjük, ha augusztusban megvalósul a jó pénz és ismét becsülete lesz a munkának- A városi és falusi dolgozók azok, akik ösezeszorl- tott foggal, szűkre húzott nadrágszíjjal robotolnak, hogy ebben az országban ne álljon meg a termelő munka, hogy azoknak Is. akik az infláció konjukturáján aranyhegyeket halmoztak össze, meg legyen a kenyerük, a kényelmük, a meleg szobájuk, villanyvilágításuk, iskolája a gyermekeknek, kórháza a betegeknek. Ezek a munka hősei, akikre csak szánalommal gondolnak az ingyenélők és úgy bámulják meg őket, mint ártalmaltan bolondokat. Pedig gondolják meg az arany- és dollárörület megszállottjai, hogy nem mindig marad Így. mert nem is maradhat Így. Nem maradhat az az állapot meg, hogy a dolgozó egy heti béréért három pár cipőfűzőt vegyen, vagy ha Ínyenc, akor két-három kiló új burgonyát. Nem maradhat az. hogy amíg a mecseki és balatoni üdülőszállókban a léhütők siserehada piheni az aranyhajsza „fáradalmait" és panaszkodik, hogy már meghat sertésszelet és csokoládés torta, addig a bányász, a munkás, a tisztviselő, az orvos, a tanár heti munkája után még jól sem lakhat, nem beszélve arról, hogy cipőt talpaltasson, vagy esetleg egy pár zoknit vegyen. Mert hiába emelik a béreket, hiába fizetik a munkát már I adópengőben, az infláción nem lehet kifogni. Ma már ugyanis két infláció van: a sfmapengö infláció és az adópengőé. Gondoskodott erről a spekuláció. Adópengőben fizetik a dolgozót, hát ő megmutatja, hogy azért sem lehet kifogni rajta. Egyszerűen emeli az adó- pengőalapárakat. így született meg az adópengő Infláció és így marad minden a régiben. A dolgozó hiába robotol, hiába kapja meg adópengőben fizetését, a vége az, hogy az iparcikket így sem tudja megvenni, mert a kereskedő, aki a gyáTost követi, naponta emeli a* adópengőalapárakat. Es így tesz a piaci kofa, sőt, hogy tárgyilagosak legyünk, így kalkulálnak a közüzemek, a dohánygyárak, a villamos és minden, még talán á sarki koldus is. Az infláció ma már ládánkéit alátemeti a dolgozót és soha nem volt olyan aktuális Hans Ballada regénye, ami a német infláció idején játszódik le, mint ma, hogy „Mi lesz veled emberke ..Ezért várjuk az augusztus elsejét, amikor a forint reméljük megöli az inflációt és az inflációval együtt járó siserehadat, amely lelkiismeretlenül és bitangul aranyra spekulált a, dolgozók verejtékén és éhezésén keresztül. (1) I Mí fesz veled emberke..n? Újabb nagyarányú dfábosszeeskfivésl leplezett le a rendőrség A terézkörúti orvgyilikosság arra késztette a főkapitányságot, hogy átvizsgálja az összes diáikegyesü- letek és diákszövetségek működését, figyelemmel kisérje a középiskolai és egyetemi hallgatók tár- ' sadakni mozgalmait és figyelje a budapesti középiskolák életét. Eközben sikerült az egyik fővárosi kereskedelmi iskolában csírájában elfojtani egy nagyarányú fasiszta diákösszeesküvést, amelyben majdnem a* egész felső osztály résztvett, * amelynek tagjai jórészt ma «*** a rendőrség őrizetében vannakA fasiszta szervezkedésben rcs*}- vevő diákok' lakásán házkutatások st tartottak és nagvmenny-' ségü lőszert és fegyvert foglalta* le A nyomozás még folyik, ez«d a rendőrség a nyomozás érdeké ben még nem ad hivatalos len test az összeesküvésben rési'“ vett diákok neveiről semA n evei óié r sadalom érdekeinek ^ megvédését csak a szakszervezeti mozgalom biztosítja A Pécs baranyai pedagógusok vasárnap délután a vármegye- j háza dísztermében nagygyűlést tartottak. Muszty László megyei titkár bevezető beszédében hangoztatta, hogy a nevelöársadalom független, legütőképesebb életét, erkölcsi, anyagi és kulturális érdekeinek megvédését csak a szakszervezeti mozgalom biztosítja. Ezután Kövesd Béla, a pécsi' pedagógus szakszervezet alelnöke beszélt, — megállapítván, hogy csalódnak azok, akik azt hiszik, egy-két me gmozd u I ássál eredményt lehet elérni. Komoly vívmányok kiharcolásához szívós és elszánt szakszervezeti munkára van szükség. A pedagógus társadalom támogatja a mai demokratikus kormányzatot — mondotta — de mindadig, amíg a nevelők legfájóbb sérelmeit nem orvosolják, harcolni kénytelen. Az országos pedagógus szakszervezet képviseletében megjelent nagygyűlésen Béky Ernő országos főtitkár. Béky elvtérs tárgyilagosan megállapította, hogy a peri.: gógusok eddigi harci eredményeit (vonatkozik ez minden más szakszervezetre is) manapság az infláció úgyszólván megsemmisítette. Most tehát minden erőt a jövő feladataira kell összpontosítani, hogy az ál landó értékű pénz bevezetésével illetmény és egyéb judj tások dolgában a pedagógus®, az őket megillető helyre kér* jenek. ik&kpzniak kell a pedagóg^g í. az ellen, — hangoztatta vtárs hogy reájuk a reakri :izőt általánosítsák, mert * jbb tanító, tanár, ugyanúgy, fizikai dolgozók a íegnagMtaj. eszedelertíhen is helyükön n1tata< ik, ugyanakkor mások c'}’Ve^o‘ ültek. Beszélt az iskolák á1'*j, fáséról, majd a pedagógust^, alom nevében a kötött gaizo® ás legszigorúbb bevezetését e telte. Jt A széleskörű beszámolót u- -lszólalás követte, melyben isi csoportok kollektív és fSio* i panaszaikat tárták az or®2 ezetöség elé. „ Általános volt a panasz aT®W hogy az egy hónappal ^, megtartott pécsi pedagogú®^ gresszus kérelmeire a *“ w# minisztérium nem adott k választ. OLVASD é» TERJESZD ÜJ DVNÁNTUjf,