Új Dunántúl, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-14 / 132. szám
Krancz Pál elvtárs kezdeményezésére A harkányi gyógyház a dolgozóknak hoz majd gyógyulást A Sörgyár, Bőrgyár, Zsolnay és a Közüzemek munkásai rohamban állítják helyre a lantos egészségügyi intézményt — Felh vás a munkaadókhoz a gyógyház leiszerelése érdekében Köztudomású, hogy az OTl-nak Harkányban egy országos viszonylatban is elsőrendűen felszerelt gyógyháza volt, ahol reumatikus betegek nyertek elhelyezést, hogy a község egészen különleges hatású kénes-melegfürdőjében gyó- gyulást találjanak. Etz a gyógyház mint ismeretes — a harcok alatt teljesen elpusztult. Újra üzemképes állapotba történő helyezéséről ugyan a pécsi kerületi pénztár gondoskodni kívánt, — miután azonban azt egy váratlan fordulat következtében újabb veszteség érte, — az ÜTI igen súlyos anyagi helyzetében ismételt visszaállításáról egyelőre szó sem lehet. Ebben a nehéz helyzetben ugyanis iaz OTI elsőrendű törekvése az, hogy az elsődleges szolgáltatásokra fedezetet biztosítson és a járadékok, valamint a segélyek összegét emelni tudja. Jól ismerve mindezeket a bajokat, Krancz Pál nemzetgyűlési képviselő elvtársunk annak érdé-, kében, hogy a dolgozók és reumatikus beteg hozzátartozóik egészségi állapotában esetleges rosszabbodás ne következhessek be és gyógyulásuk elősegíthető legyen. akciót kezdeményezett, hogy az épületnek egyelőre legalább egyik része olyan állapotba ho- zassék, ahol a betegek elhelyezést nyerhetnek. Krancz Pál elvtársunk a nagyobb üzemek vezetőinek részvételével egy értekezletet tartott, ahol ismertette a harkányi gyógyház helyreállításával kapcsolatos nehézségeket, másrészt azokat az okokat, amelyek a mielőbbi helyreállítást szükségessé teszik. A,r üzemek, úgy a tulajdonos, mint az üzemi bizottság részéről a legnagyobb készség mutatkozott meg az előadott tervvel kapcsolatban és Krancz elvtárs felkérésére a Sörgyár, Bőrgyár, Zsolnay-gyár és a Városi Közművek máris szakértőket küldtek ki Harkányba, akik felmérték a szükségleteket, megállapították, milyen anyagokra és munkára van szükség, hogy azt helyszínre szállítva, az említett üzemek munkásai elkezdhes sék a helyreállítási munkálatokat. A Sörgyár autója egyébként már ki is szállította ezeknek az üzemeknek munkásait, akik rohammunkával megkezdték. a gyógyház rendbehozatalát. Jóllehet a helyreállítás nehéz munkája Krancz elvtársunk kezdeményezésére a nagyobb üzemek támogatásával így biztosítva van, mégis van egy igen nagy nehézség amellyel számolni ke'.l: ez pedig az üzem megindításához szükséges felszerelés beszerzése. — Ezért Krancz Pál elvtársunk a pécsi Kereskedők 'Teptülete. az Szidalmazta a demokráciát — őrizetbe vették Buzsáki József. Hamerli kesztyűgyár! tisztviselő, Eogaras utcai lakos Vácon, az ottani kesztyűgyárban a munkások ciőtt súlyos sz-vakka! szidalmazta a demokráciát, Tüdy köztársasági elnököt, hákosi és Szakasits miniszterelnökhelyetti seket. A rendőrség po:i- t ikrei osztálya őrizetbe vette és a köztársaság védelméről szóló törvény alapján megindult ellene az eljárás. Ügyét áttették a nép- ügyészséghez, addig is az illetőt a rendőrség internálta. ipartestület, valamint a Kereskedelmi és Iparkamarán keresztül azzal a kérelemmel fordul a pécsi, de a megyei munkaadók társadalmához is, hogy a felsorolt üzemek példáját követve, járuljanak hozzá ennek a nemes elgondolásnak megvalósításához olyképpen, hogy a meginduláshoz szükséges felszerelést bocsássák a gyógyház rendelkezésére. A felszerelés részletezését egyébként illetékes szerveik útján az egyes szakosztályok a napokba a megkapják. Hisszük, hogy szenvedő embertársaink megmentésére indított harcunkban mellénk áll a munkaadók társadalma és az erkölcsi parancs hatása folytán valóban komoly és gyakorlati eredményeket érhetünk majd el. Egy rágalmazás vég akkordja A Dunántúli Népszava visszavonta a városi kozelláfás vezetne ellen a só-cser 3 ügyben felhozott vádakat Emlékezetes még, hogy ez év januárjában a Dunántúli Népszava súlyos vádakat emelt á városi közellátási hivatal és annak veze- tőj’e, valamint a Soáimer és Diamant cég ellen bizonyos só-csereakcióval kapcsolatosan. Mi annakidején határozottan megállapítottuk, hogy a Dunántúli Népszava vádjai nem felelnek meg a valóságnak. Most, több, mint hat hónap elteltével a Dunántúli Népszava az emlékezetes ügyre az alanti helyreigazító nyilatkozattal tért vissza, megállapítva, bogv a só-csereakcióval kapcsolatosan valóban semmiféle visszaélés, vagy szabálytalanság nem történt: A városi közellátás élelmiszer csereüzlete a mcrlegen A fenti cím alatt a Dunántúli Népszava 1 1946 január 11-én megjelent számában közleményt tettünk közzé, amelyben bírálattal il- letük a Diamant és Sommer cégnek a városi közellátás csereüzletével kapcsolatos ténykedését. Ezt a cikke; helytelen információ alapján irtuk meg és igy a Sommer és Diamant cég ténykedését helytelen megvilágításban tüntettük fel. A városi számvevőség és egyéb adatok utólagos ismertetésében a való helyzet megismerése után, tartozunk a tárgyilagosságnak, magunknak, a Sommer és (Diamant cégnek azzal a megállapítással, hogy nevezett cég a dolgozók nehezen megszerzett, és összegyűjtött filléreiből nem jutott semmilyen haszonhoz, cikkünkben bírálat tárgyává tett sócsereüzle,- tel kapcsolatban méltányos és jogos kereskedői hasznot meghaladó jövedelmet nem szerzett a maga részére, a város közellátási ügyleteivel kapcsolatban szabályszerűen járt el és őket a városi közellátás vezetője különös előnyben nem részesítette. Nevezett cég akkor vállalkozott a közellátási ügv- íetek lebonyolítására, amikor más kereskedelmi válalatok ajánlatot nem tettek. Tévedéseknek bizonyultak tehát cikkünk azon megállapításai, meiv szerint a cég egv-két órai tárgyalással annyit keresett volna, mint 10 vagy 20 dolgozó egy év alatt és téves az, hogy a Sommer és Diamant cég hivatalos szerződések örve alatt feketézett, vagy bármilyen más meg nem engedett kereskedelmi tevékenységet fejtett volna ki. /'VW*»:* Egy magyar szabadsághős emlékezete Ma kitette eve háti hősi halált Zalka Máté ou.n&ícyul Ma kilenc esztendeje annak, hogy a XX. század egyik legnagyobb szabadsághőse: Zalka Máté a német és olasz fasiszták elleni harcban hősi halált halt. Halála előtt néhány héttel három olasz hadosztályt vert meg és többszáz négyzetméternyi területet tisztított meg az ellenségtől. Zalka Máté, a magyar huszár- zászlós kitörölhetelnül beírta nevét az orosz nép nagy szabadságharcának. az 1918—21-ig húzódott polgárháborúnak történetébe. Szibériában, Ukrajnában, a Fekete- henger pariján és a krimi hegyek között harcolt és győzött Zalka Máté, a szovjetorosz ezredparancsnok. Kitörölhetetlenül beírta a nevét a török történelembe: az ana- tqliai hegyek között és Szmima utcáin harcolt és győzött Zalka Máté, a török lovasidandarparancs- nok. Kitöröíheletlenül beírta nevét a szovjet kultúra történetébe, min* könyvkiadó, mint színigazgató és mint iró. És kitörölhetetlenül beírta nevét a spanyol szabadság - hrjrcok történetébe Zalka Máté, a spanyol hadosztályparancsnok. Az orosz tiszt, a török tiszt és a spanyol tábornok mindvégig magyar hazafi maradt. Megértette a nagy politikai összefüggéseket, érezte és tudta, hogy Magyarországot az a veszedelem fenvegeít, hogy idegen reakciós érdekekér, kell elvéreznie. Húsz esztendő alatt száz harctéren liarcolva, mindig és mindenkor a magyar szabadi:,ígért is harcolt. Halálának évfordulóját megun- népük Mbszkvában, a Krímben, rnegünneplik Odesszában, Szimfe- ropolban és Szevasz topóiban, meg- ünneplik Szmirnában és megün- neplyk mindenütt, ahol spanyol szabadságharcosok élnek. A Zalka Máté nevét viselő spanyol partizánhadosztály bizonyára bátor cselekedetekkel. fogja megünnepelni a nagy szabadságharcos halálának évfordulóját. A szovjet nép joggal büszke arra, hogy a fiatal magyar zászlós a szovjet földön nőtt nagy szabadságharcossá. Dt a magyar népnek is joga van arra, hogy büszke legyen a ni sgyar fiúra, aki — búr hová is vetette a sors — mindig bálfan és keményen, öntudatosan harcolt a világ népeinek szabadságáért. Nemcsak életével, de halálával is szolqálatot tett a magyar népnek: Zalka Máté halálának évfordulóján sok nép fiai em. 1 éheznek meg szeretettel a magyar szabadságharcos tradícióról és azokról a hősökről, akiket Magyarország adott a szabadsán- szeretö népeknek. H. B. Felépítik Budapesten az első magyar penicillin gyárat Budapestről jelentik: A Világ értesülése szerint amerikai hitellel felépítik Budapesten az első magyar penicilingyárat. A gyár építkezési munkálatait már meg is kezdték és üzembehelyezését mától 18 hónapra tervezik. Szentgyörgyi professzor tevékeny részt vállal a magyar penicilllngyóriásban. Addig, amíg a magyar gyártmányú penicillin piacra kerülhet, az amerikai érdekeltség hitelbe szállítja a gyári vállakózásnak az egész ország penicilllnszükségletét. Rendele! jelen! meg az adópengő adójegyek használatának kiterjesztéséről Budapestről jelentik: A Világ értesülést szerint csütörtökön rendelet jelent meg az adópengő adójegyek használatának kiterjesztéséről. A rendelet értelmében az eddig már forgalomban volt 50.0C0, 500.000 és 1 millió adópengős címleteken felül 10.000 és 100.000 adó- oengős címletek is forgalomba kerülnek. A rendelet kimondja azt is, hogy a közadók kiegyenlítésén kivid egyes közüzemi dijaknak, továbbá az állami s egyéb köziUetek, valamint ezek üzemei állal nyújtott szolgáltatások, végül a köz- ellátás keretében hatósági áron kiszolgáltatott termékek ellenértékét ezentúl adópengőjegyekben is lehel eszközölni. Készül a magánalkalmazottakra vonatkozó lista tervezet A Világosság értesülése szerint az iparügyi minisztériumban mos; dolgoznak a szanálással kapcsolatos és a magánalkalmazottakra vonatkozó ,,B" lista tervezeten. A rendelet kimondja, hogy Budapesten július 31-ig, vidéken pedig augusztus 31-ig az üzemekben és magánvállalatoknál azonnali ha- tállval fel lehet mondani a magán- alkalmazottakualc és ezen az alapon ugyanúgy kezelhetik őket, mint az állam és közületek tisztviselőit. A magánvállalatok 'nein kötelesek a ,.B” lista ke rsxíiü vitelére, de jogukban áll a „B" lista elkészítése és a tisztviselők létszámának csökkentése. A szol nála ti időtől függetlenül a magánalkalmazottakat. 2 hónap' végkielégítéssel el lehet bocsátani. SS3 A rendőrség politikai osztályának felhívása a volt deportáltakhoz! Az államrend őrség pécsi kapitányságának politikai osztálya felkéri azokat a volt deportáltakat, akik 1944---45 években a neustadti táborban voltak elhelyezve, és az alább felsorolt személyeket ismerték: dr. Prusczinski lengyel orvosnő, Dorffeld Emma ápolónő és cgv velük volt felügyelőnő továbbá Marnovitz Oberscharführer, az ottani Siemens gyár parancsnoka annak helyettese: Reichmann Unterscharführer, valamint 22 Gestapo hivatalnok és 22 SS nő, te- lint akik. ezeket ismerték, jelen- kezzenek a kapitányság politikai osztályán (II. cm. 68. sz. alatt) András József rendőrnyomozó sí- hadnagynál kihallgatásuk végett- Amennyiben szükségessé váln*- hogy a Becsben folyó bünperbe" tnnuként legyenek kihallgatva! er esetben az osztrák kormán'' vendéglátását fogják élvezni. Jelentkezni lehet naponta 9—1* óráig. A kísgyűlés megszavazta a városi élelmiszerszem létesítésére vonatkozó javaslatot ISO százalékos helyi d*ágasági pótlék a dolgozók részére BYRNES amerikai külügyminiszter parisba repült Washingtonból jelentik: yrnes külügyminiszter csütörtö-. kön indult repülőgépen Parisba. | Pécs város törvényhatósági kis. gyűlése szerdán délután 4 órakor iilést tartott Tolnai József polgármester elvtárs elnöklésével. A napirend első pontjául kitűzött javaslatot dr. Bandi aljegyző terjesztette elő. Eszerint a munkaügyi egyesített bizottság határozatot hozott, hogy a nagy drágaságra, az inflációs pétuzleroin- lásra való tekintettel Pécsett a kollektív szerződések hatálya: alá tartozó munkavállalók a Gazdasági Főtanács által megállapított mindenkori fnunkabéreken fcliil helyi drágasági pótlék címén még külön 15 százalékos bértöbbletben részesüljenek. Az egyesített bizottság erről a határozatáról értesítette a város vezetőségét is. A tanács tudatában van annak, hogy ennek a határozatnak a végrehajtása szabályokba ütközik, mégis végrehajtotta azt, abban ’reményben, hogy ahhoz úgy a közgyűlés, mint majd a kormány- hatóság — utólag hozzájárul. A klsgyü'és a tanács javaslatát pártolóiad terjeszti a mai közgyűlés elé. A kisgyülés azután hozzájárult több soronkíviili előléptetésre vonatkozó tanácsi előterjeszt"’ hez, majd elfogadta a tanácsa* vfr azt a javaslatát, mely szerint háborús állapotok folytán a rosná! felszaporodott adminisztof tiv munka mintegy 150 kisegít0 tiszteletdíjas munkaerő beállít*5 ^ tette szükségessé, akikre n®zVjjk, ß-lista rendelet nem intézkedj mivel azonban azok nagy résZ^ egyelőre még szükség van, a ^ nács javasolja, hogy mintegy . ilyen ideiglenes alkalmazót egyelőre még félévig alkalma' na-k. A kisgyű|és ilyen javaslatniak a közgyűlés ek jesztéséhez hozzájárul. , gt. A legeltetési dijak újból * dig természetben, való tnega ‘ ^ tása után dr. Tamás György^,, polgármester elvtárs törje® elő a tanácsnak egy községi _ miszerüzem felállítására v,°j]y{ílcS zó javaslatát, amit « kisgy egyhangúlag elfogadott. na]t Gorove János pécsi ,jS gyümölcs-szeszfőző engedő ^ iránti kérelméhez a K ” jf. hozzájárult, majd több *•> ^f. jazási kérelem .és javaslat gyalása után az ülés véget e őrizetbe vettek egy volt Voíksbund-vezelőí Heid Herman honvéd őrvezetőt Szigeti ut 33 szám alatti lakost, akiről kiderült, hogy Volksbund vezető volt, a rendőrség politikai osztálya őrizetbe vette és ügyét áttették a népügyészséghez. Betöréses lopás a Siklási országi«»# ere1'1. Folyó hó í3-án éjjel, .'s;inprszAP tettesek betörtek a S'k- ^t»#' ű; menti Laufer-féle józse% cet és Läufer 3nl Läufer Ferencet félh o.tn •érték. Kb. 2 M; etp tűt