Új Dunántúl, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-09 / 129. szám
25 év magyar diplomáciájának igazi arca Lajos Iván előadása az „Első válaszúiról“, amikor a magyar feudális osztály előkészítette mai tragédiánkat Pénteken délután 6 órakor tar tóttá meg a Vármegyeház nagytérben Lajos Iván dr. kultuszmi niszteri o. tanácsos nagysikerű előadását az 1919—20-as évek francia—magyar diplomáciai tárgyalásairól és azoknak meghiúsulásáról. Nem kevesebbről volt szó, mint hogy Millerand, Paléologue és a köréje csoportosult politikusok revideálták volna a trianoni-szerző- dés kiíivó igazságtalanságait, ha • Magyarország politikailag hajlandó egy németellenes dunamenti tömb középpontjává lenni s ennek érdekében katonailag is cselekedni, gazdaságilag pedig biztosítékokat adni. Az óriási jelentőségű tárgyalásokat azonban németbarát kormányzati í éri iák meghiúsították azáltal, hogy egyidejűleg tárgyalásokba |bocsájtkoztak német jobboldali körökkel, a Kapp- puccs létrehozóival. Ezeknek képviseletében Trebitsch- Lincoln, ismert nemzetközi szélhámos, Bauer ezredes és mások Magyarországra érkeztek és itt teljes eredménnyel munkálkodtak. Fantasztikus terveket készítettek emigráns orosz körök közreműködésével a Szovjetunió megrohaná- sára. Franciaország és más államok megrohanására és egy euró pai ellenforradalom kirobbantásá-- ra. A franciák megtudták ezeket a hóbortos terveket és a kipattant botrány véget vetett a győztes Franciaország magyar orientációjának. Egyes francia körök még akkor sem mondtak le terveikről és rendszervátlozás útján szerették volna a magyar külpolitikát jpbb belátásra bírni: IV. Károly exki- rály restaurációja, majd ennek halála után fia, Ottó segélyével. A magyar vezető körök azonban más véleményen voltak, hangoztatták, hogy nem vállalhatják Németországgal szemben a „pribék" szerepét, hogy ők hűek maradnak a fegyverbarátsághoz, sorsközösség- hez stb... . Evvel eljátszották Franciaország rokonszenvét és most már tényleg nem maradt más út, mint a német. Joggal dícsekedhe- ettt gróf Bethlen István 1939 január 1-i Pesti Napló-beli vezércikkében azzal, hogy Németország érdekeit mindig respektálták sőt még azt is mindig igyekeztek elkerülni, ha csak a látszata is felvetődik annak, hogy Magyarország keresztezi a német érdekeket. A hallgatóság viharos helyeslése mellett állapította meg Lajos Iván, hogy akadtak magyar kormányíéríiak, akik .nem a nemzet érdekeit (nézték, hanem egy idegen és szomszédos nagyhatalom érdekeit és ezzel még dicsekedtek is. Végezetül kitekintést nyújtott a jelenre és a közeljövőre. Hangsúlyozta, hogy a magyar nép hajlandó komoly és nagy áldozatokra a dunamenti népek megegyezése ér dekében, de a másik részről is áldozatokat vár, nem pedig soviniz must. Ö maga hajlandó egész éle- • tét a szomszéd népekkel való kiegyezés nagy müvének szentelni. Végezetül figyelmeztette a közön, séget, hogy a békeelökészítés munkáját minden magyarnak vállalnia kell. Figyelmeztet mindenkit, hogy aki bornirt us/itóknak íelülve, antiszemita hangulat keltésére vállalkozik, vagy akár azt töri. aki hajlandó harmadszor is meg- bocsájtani a németeknek és egy német feltámadás reményeit táplálni, az (Magyarország végleges sírját ássa és örök bukását készíti elő. A kristálytiszta logikájú és komoly felelősségérzettel megtartott előadást a közönség viharos tapsa követte. Az előadást rendező Kisgazdapárt nevében Keserű János dr. alispán köszönte meg az előadónak, hogy eddig teljesen ismeretlen anyagával a közönséget felvilágosította és önbizalmat adott az új demokratikus kormányzat harcához. Ezután következtek a felszólalások, melynek során a Magyar Kommunista Párt kiküldötteként Kardos Tibor dr. egyet, ra .tanár elvtárs hangsúlyozta, hogy az előadás minden lényeges vonalával egyet kell érteni. Bár a francia politikusok, akik a magyar kormánnyal tárgyaltak a Magyaországot követelőén „történeti" edv, azonfelül érzelmek, szenvedélyek, idegen államok érdeke, csak egy nem: a magyar nép .szolgálata. Igaza van az előadónak, hogy en. elsősorban németellenes törekvés nek a politikának soha többé nem szabad feltámadnia. Rokonszenv és ellenszenv, előítéletek, emlékek nagyipart és a konzervatív árnyalatokat képviselték, mégis a francia érdekek szemmeltartásával. Igen jelentős tény Lajos Iván előadásának ez a része, mert nyomán kiderül, hogy a diplomáciai akció mögött nem szovjetellenes, hanem rejlett. Ellenkezőleg a Kappékkal v'tárgyaló magyar politika volt szovjetellenes és akart (európai ellenforrardalmat kirobbantani. Amikor a franciákat csak értelmi szempontok vezették a nemzet érdekeinek védelmében, a magyar népet kormányzó réteget csak elavult feudális érdekeinek védelme és szenvedélyek helyett csak a józan ész és a nép érdeke lehet a magyar politika vezérelve, különben végleg elpusztul a magyar nép. Ezt senki nem akarja, legke- vésbbé a Magyar Kommunista Párt. Mi igenis megegyezéses békét, dunai együttműködést kivárunk és ezt minden erőnkkel szólás evvel összefüggően az integer-^cálni akarjuk és fogjuk. Az új pécsi dohányjegyek kiosztása A pénzügyigzgaitóság az 1946 év II. felére érvényes dohányjegyeket a hiábavaló időveszteség és csoportosulás elkerülése végett a kizárólagos dohánykisárudák útján osztja ki. Erre való tekintettel felhívja a fog viasz tóközön séget, hogy a lakásához legközelebb erő dohánykisárusnál váltsa ki a dohányjegyét. Dohányjegy az előállítási község megtérítése ellenében a város területén lévő minden kizárólagos dohánykisárudában átvehető lesz. A dohányjegyeket a kisárusok a kiváltás hetében, annak hétfői napján érvényben lévő 4drb. „Magyar“ szivarka hivatalos árának megtérítése ellenében szolgáltatják ki. ^ A város területén állandó lakással rendelkező és 18. életévét már betöltött minden férfi, aki dohányjegyet az f. félévre is kapott, a rendőrségi állandó lakás- bejelentő bemutatása ellenében megkapja a néki járó dohányjegyet. A dohányjegyek kiosztása ugyanúgy, mint a dohánygyártmányok eladása folyó hó 13-től kez- dődőleg a hónap végéig, hetenként hétfő d. e. 11 ÓTá'tól csütörtök délután 4 óráig tart. A pénzügyigazgatóság nyomatékosan felhívja ,i jegy igénylőket, hogy a megjelölt időben mindenki váltsa ki a dohányjegyét, mert a megállapított . határidő lejárta után jegyet már nem kaphat, továbbá hogy a dohányjegy fejrészét a körpecséttcl ellátott részt) gondosan őrizze meg, mivel a legközelebbi jegykiosztásnál csak annak**Tudjuk, hogy a magyar béke a Szovjetunió kezében van !*, Horváth Márton és Kovács Imre előadása a Fórum Klubban Budapestről jelenti az MTI: Kovács Imre a Nemzeti Paraszt- párt főtitkára és Horváth Márton elvtárs, a Szabad Nép felelős szerkesztője a Fórum klubban előadást tartottak. Kovács Imre bevezetőjébtn hangoztatta: A moszkvai út nagy. reményeket keltett a magyar társadalomban, a közvélemény ekkor értesült arról, hogy területi lehetőségeink vannak. Paris hideg zuhanyként ért bennünket, érthetetlenül fogadtuk a hírt. Mindamellett hiszünk abban, hogy még remélhető kedvező fordulat ügyünkben, ezt megerősíti Molotovv szovjet külügyminiszter legutóbbi nyilatkozata. Hisszük, hogy a párisi békekötés még nem végleges. Ezután Horváth Márton nemzetgyűlési képviselő, a Szabad Nép felelős szerkesztője hangoztatta hogy ebben a döntő magyar kérdésben közös nevezőre kell jutni Mi kommunisták a párisi döntés után kijelentjük, hogy azokat a magyar békecélokat, amelyeket annak idején a magyar kormánydelegáció Moszkvában előterjesztett, ma is valljuk és magunkévá teszünk. í'osrios, hegy most vigyázzunk arra, hogy mit teszünk, ne essünk túlzásokba, sem abba, hogy teljes reménytelenségbe süly- lyedjünk, sem abba, hogy zabolátlan nemzeti igényeket állítsunk fel azon az alapon, hogy úgysem kapunk semmit. A magánalkalmazottaknak továbbra is havifízetés jár Aki nem tartja be a rendelkezéseket, súlyos szankcióknak teszi ki magát Pécs város dolgozó társadalmában élénk visszhangra találtak a Munkaügyi Egyesített Bizottság leadása ellenében kaphat majd j határozatáról és az új fizetéssi új dohányjegyet. A dohányjegy- fejrész egyúttal helyettesíti mindkettő félévi dohányjegy utolsó szelvényét is, hogy a folyó félév utolsó hetére esedékes dohányárut a kisárusok csak a jegy feltesz bevonása ellenében szolgáltathatják ki. A dohánykisárusoknak előre levágott szelvényét semmi körülmények között beváltani nem szabad, a szelvényeket a dohányjegyekről a kisiparosok kötelese» személyesen levágni. Olyan esetben pedig, amidőn egyes intézmények, vagy szervezetek levágott szelvényeket előre felragaszt va visznek beváltás végett a dohányárudába, az összes jegyet is tartoznak ellenőrzés végett magukkal vinni. Amennyiben ezt elmulasztanák, a dohányáru addig nem szolgáltatható ki részükre amig a jegyeket síz illető dohányárusnak be nem mutatják. rendszerre, valamint a 150 százalékos béremelésre vonatkozó sajtó közlemények. A kollektív szerződések hatálya alá tartozó munkavállalók részére ilyenformán biztosított és a mai pénzügyi helyzetben tökéletesen alkalmazkodó új bérfizeési rendszer kétségkívül nagy horderejű intézkedéseknek bizonyul és ez a dolgozók körében városszerte általános megnyugvás* keltett A nagyjelentőségű intézkedés hordereje főleg abban rejlik, hogy a dolgozók .járandóságát adópeu- gő értékben rögzíti le, továbbá, hogy a kalória pénzbeli megváltását a mindenkori piaci árakhoz viszonyítja. így önműködően megszűnnek azok a visszás helyzetek és károsodások, amelyek a dolgozókai a késedelmes bérfizetések általában sújtották. ÜL UJ OUNfiWrUL Rézgálicnak hitelbe történő vásárlása a hegyközségi tagoknak A pécsi hegyközség — Bara- nyamegye Hegyközségi tanácsának 125/1946 számú körlevele aiapján — értesíti tagjait, hogy mindazon szőlősgazdák, akik még a folyó évre rézgálicsziikségletü- ket sem borcsere útján sem készpénzért biztosítani nem tudták és akik borral nem rendelkeznek azok rézgálichitclben részesülhetnek olyképpen, hogy (ahány kg. rézgálicot akarnak, annyi 6.6 liter mustot tartoznak a Pédsi Szőlészeti és Borászati felügyelőség á’- tal kezelt közpincébe (Irányi Dániel tér 6. sz.) — folyó év november hó 15-ig beszolgáltatni. Must helyett 6 liter 11 malligá- nos bort vagyis 66 maligand szeszfokot tartalmazó bort köteles a termelő beszolgáltatni. Minden termelőért hárman tartoznak teljes anyagi felelősséget vállalni, és Bedig Pécs thj. város, 2. a Pécsi hegyközség és 3. két telekkönyvi tulajdonnal rendelkező gazda. — Ezenfelül egy kötlevelet kell készíteni melyben fel van tüntetve a hitelt igénylő neve, lakása, és hány kg. gálicot igényel és ennek ellenében hány malligándfok bort, illetve hány cukorfok mustot tartozik f. év november 15-ig a közpincébe beadni. Ezt a kötie- velet aláírja elsősorban a termeiő, azután Pécs thj. város polgármestere vagy helyettese és hegyközség elnöksége és két olyan gazda, akiknek nevén telckköny- vezett ingatlan van. Felhivatnak tehát azon hegyközségi tagjaink, akik tezen gálie- hitel igénybe akarják venni —. hogy a Pécsi Hegyközség irodájába sürgősen jelentkezenek. A kötlevelet az iroda készíti csak mindenkinek a papír árát keil megtéríteni. Gazdasági munkások szegődtetése A Baranya megyei munkaügyi felügyelőségre leirat érkezet*, amely közli, hogy Heves megyéből 5 ezer, Borsodból 2500, Zalából 500, Vas megyéből pedig 600 munkanélküli gazdasági munkás szegődne el. Miután a baranyai gazdák panaszolták, hogy nem kapnak gazdasági munkaerőt, a munkaügyi felügyelőség felhívja a figyelmüket erre a közleményre és kéri, hogy igényüket a munkaközvetítő hivatalnál jelentsék be. Az igényelt létszámú munkásokat a munkaügyi hivatal szegődteti le és helyeái el a gazdáknál. örvendetesen növekednek a Pécsi ös2Í Vásár keretei ürömmel állapíthatjuk meg, hogy a Pécsi őszi Vásár egyre kiszélesedő kereteket ölt, s szinte várakozáson felüli reményekre jogosít. A napokban megalakult a végrehajtó bizottság alcsoportja is. Pécs városának kiváló szakembereiből, kiknek tevékeny munkája komoly Ígéret a vásár sikerének biztosítására Elárulhatjuk azt is, hogy a szép tember 1-től 8-ig tartó vásár időtartamára a MÁV 50 százalékos kedvezményt nyújt, — valószínűleg különvDnatok:it is, — ami örvendetesen növeli majd a vásár látogatottságát. A NAPILAPOK ÜJ Ara A budapesti napilapok ára vasárnaptól knzdve 2000 millpengö. A munkaadókat nem éri tulajdonképpen károsodást, mert a kalkuláció alapját már majdnem mindenütt az adópengő képezi, s a késedelmes bérfizetésekkel vaió spekuláció munkáltatóknak nem lehet ma már érdeke. Illetékes helyen nyert tájékoztatás alapján tévesnek bizonyult az a felfogás, miszerint kormány- rendelet jelent volna meg arra vonatkozóan, hogy a magán- és kereskedelmi alkalmazottak illetményei hetente utólag kerünének kifizetésre. A sajtóban volt már ugyan szó arról, hogy a havifizc- tések megszűnnek és e helyett :i miaagánalkalmazottak is — a közalkalmazottak mintájára ,— heti fizetéseket kapnának. Ez a tervezet azonban a Szabad Szakszervezetek tiltakozásán meghiusu- tak és v semmilyen rendelkezés nem történt, amely bárkit is feljogosíthatna, hogy a fennálló rendelkezéseket megvalósíthassa- Ha a heti fizetési módozatot egye* vállalatok az utóbbi napokba'-1 alkalmazták, úgy az téves érte" mezesen alapult, mert a magá» és kereskedelmi alkalmazottak továbbra is havonként kapják fi' zetésüket a Gazdasági Főtanáé4 által hetenként megállapított fiz«; téscmelésekkcl és a Munkaügy* Egyesített Bizottság határozatában megállapított 150 százalékos emeléssel azzal a különbséggé,: hogy- egy hóra járó illetménynél mindenkor az elsejei adópengőérték (jelt°' szám) az irányadó, mig az efre az alapbérre hetente esedék«* illelménykülönbözetek 200 + 1™ százalék (tehát nem 350 száz9' lék) mint egyesek számították! a keddi napon érvényes jel*®, számok (átszámítási adópeöí0 érték) alapján kerülnek kifb®' tésre. A kollektív szerződéssel cHel! tétben járna cl az a munkaad ■ aki nem a fenti szempontok alaPj ján folyósítaná munkavállaló11^ fizetését. Ez ra szerződés minők*-‘ fizető felet kötelezi és cnek ‘>e. nem tartása erélyes szankció * kalmazását vonhatja maga Szerctnők, ha a félreértés«^ jelen közlemények után mcgsrtj nőnek és a munkaadók, vala*1" . a munkavállaók’ közötti jóvisz0 újra helyrcállana. Magánalkalmazottak ■Szabad Szatszervcze* Hamis vád Rózsa Lajos e len . a P Megírtuk a napokban, hogy m osztály a dunagárdonyi töroeg+s3 kosság ügyében letartóztatta ** ig, j rna jsi főldigényló-bíz0* elleLajos rnajsi töldigénylc , elnököt. A lefolytatott nY°p\tr kiderítette, hogy Rózsa Lajos ,jy. az egyik telepes, akit több szd . talenságon rajtakapott, 1>oSS.,^S'’ tette a feljelentést és abbaü ,ap- Lejos teljesen ártatlan. így aZt ajo5’ talonul meghurcolt Rózsa. & azonnal szabadlábra hely^1 a feljelentő ellen az eljáráS r BfuoYMioMGi mmm bai m.