Új Dunántúl, 1946. június (3. évfolyam, 122-144. szám)
1946-06-29 / 144. szám
4 A KÖZHELYEK IGAZSAGA Irta: KÁROLYI MIHÁLY Olyan feszüli politikai és gazdasági légkörben, mint amilyenben ma élünk Magyarországon, ahol éppen ezért sokkal többet és sokkal szenvedélyesebben beszél, nek a problémákról s a sajtó is, a közvélemény is mindent tövi- röl-hegyire megvitat, nincs olyan kérdés, amellyel kapcsolatban bármit is elmondhatnánk anélkül, hogy az közhely ne volna. Természetesen, végső fokon minden igazság közhely. A baj csupán az, hogy az alaposan megromlott magyar társadalom széles rétegei ezeket a közhelyeket még mindig nem értik s így újra meg ú jra .el kell mondanunk azt, amit a kevesek már betéve fújnak Vannak aztán olyanok, akik az igazságból csak a szólamot fogad jék el, anélkül, hogy annak mélyebb értelmével törődnének s letagadhatatlan, hogy bizonyos igazságok egyesekből tudatos, má- ! sokból ösztönös gyűlöletet váltanak ki. Veritas odium parit — az igazság gyűlöletet ébreszt. A magyar köztársaság élcsapatának azonban nem szabad visszariadnia attól, hogy a paraszti tömegeket újból és újból megostromol.. ja ezekkel a közhelyként ható igazságokkal. Melyek ezek a közhelyek, amelyeket a falu népének múlhatatlanul a magáévá kell tennie? m Magyarország jövője azon áll vagy bukik, hogy sike- 1 "■ .... rül-e gazdasági és pénzüg yi stabilizációt teremtenünk. r-ZTi Ezt a stabilizációt külön- | { bozo1 tényezők támasztják ......... alá. Egyike ezeknek a külföldre hurcolt arany, amit most Washingtonban és Londonban a kormány vezetői sikeresen vissza szereztek. A fő tényező azonban továbbra is a magyar termés és .jóformán minden azon múlik, hogy a gazdák ezt be is szolgáltassák. ID A beszolgáltatás a legkevesebb, amit az új magyar gazdák azért a rendszerért tehetnek, amelyek megszilárdítása ónön érdekük, hiszen ettől a rendszertől kapták meg a földet, azt, amit a magyar úri osztály konokul megtagadott tőlük. S Az új gazdáknak nem szabad megfeledkezniük arról, hogy a földet a felszabadító Vörös Hadseregnek köszönhetik. I I Ezt a földet csak addig } 5 { vallhatják a magunkénak. J" amig azt a demokratikus köztársaság számunkra biztosítani tudja. Más szóval: minden olyan cselekedet, amely a stabilizáció és ezzel a köztársaság ellen irányul, saját vitás érdekeit is veszélyeztet. Ebből következik, hogy | jy nem szabad felülni az ellenforradalom és a reak ció suttogó propagandájának, de-' magóg lazításnak, amely látszólag a falu népének érdeke mellett tör lándzsát, valójában azonban azon mesterkedik, hogy a zilált á-lapotok megmaradjanak és ez j /el a demokratikus rendszert megbuktassa. S Ez a demagógia ugyanaz, amit Hitlerék és Horthyék állandóan alkalmaztak. A lényege az, hogy hamis Ígéretekkel eltereljék a figyelmet a valóságtól. I A parasztságnak határozottan vissza kell utasíta- ■ nia a vérvád ostoba és alávaló meséjét és a hasonló na- zugságokat, mert ha az ilyesmi megfogamzik benne, a magyarság hírnevét külföldön befeketíti és az újjáépítést megakadályozza. Ezek a mesék arra valók, hogy a polgárháború mag- vát elhintsék s az uszitók- nak abból a vágyálmából születnek meg, hogy bizonyára lesz harmadik vj.ágháború amelyben a magyarság, ezer, az alapon, egy újabb ötödik badoszloo meg. szervezésé#.»! segíti majd a Szovjetunió elenségeit. Ezek az apokaliptikus csirkefogók, vagy jobban mondva parasztfogók, ahogy Thomas Mann nevezte őket, megfeledkeznek arról, hogy a szövetséges hatalmak éppen ez ellen a sötétség ellen harcoltak. Ma már nincsenek olyan számbavehető erők sem a Nyugaton, sem a Keleten, amelyek atomháborút zúdítanának az emberiségre azért, hogy egy levitézlett osztály ismét uralomra jusson, mert hiszen mindennek a mélyén az húzódik meg, hogy a magyar úri osztály és fullajtárjai nem tudnak belenyugodni a változatlanba. I _ j Másik módja a parasztság | fi fi j izgatásának, hogy az orosz 1 ”* kolhozok „ördögét“ festik a falra. Ezzel akarják a magyar parasztok kedvét szegni és elriasztani őket mindenféle szövetkezéstől. Azzal ijesztgetik a gazdákat, hogy a szövetkezet el fogja nyelni az újonnan kapott kis földjüket, holott éppen a szövetkezés az, ami magántulajdonukat biztosítani fogja, mert a szövetkezeti termelés egyúttal többtermelést is jelent és nemcsak az országnak, de maguknak a gazdáknak is csak javát szolgálja. A parasztságnak azt is meg kell értenie, hogy szükséges megbékélést keresnünk a szomszédokkal és fokozatosan le kell bontanunk a vámhatárokat. Ez a végső biztosítéka annak, hogy a magyar paraszt elhelyezze a föld terményeit és olcsón hozzájusson az ipari cikkekhez. Ez a végső biztosítéka annak, hogy egészséges gazdasági életet teremtsünk. A kis országból így lesz nagy ország, anélkül, hogy egyik nép a másikat elnyomásban tartaná. Persze a reakciós lazítás ebben is akadályozza a kibontakozást, nemcsak nálunk, dé a szomszéd- , országokban is. Azok a szlovák,. román, magyar stb. uszitók. akik < a másik nép ellen izgatnak, lényegében egyazon anyaméhből, a nemzetközi reakció sötét alvilága-; ból származnak s a haladószelle- j mű demokrácia ellen törnek, le-! gyen az román, magyar vagy szlo. j vák. Mihajlovics és Horthy nagy-', szerűen megértették egymást. Itt J az ideje, hogy a magyar, jugo- j szláv, román, szlovák parasztok is ípegértsék egymást s szövetkezzenek a Horthyék, Mihajlovicsék, Tiszák és a többiek szelleme ellen. CD Az ellenforradalom egyik . | fő célja, hogy éket verjen ; a falu és a város közé s: elhitesse a parasztsággal, hogy, minden bajnak a város az okozó-' je. Holott a falu érdeke, hogy a. város magáratalúljon és ellássa • azokkal az eszközökkel és ipari cikkekkel, amelyek nélkül nem boldogulhat. | 2 I UJ DUKflílTül „ a Mindennek előfeltétele, 13 hogy ne folytassunk orosz- ellenes politikát. A magyar népnek le kell számolnia azokkal, akik a németek ellen meg sem mukkantak, de bezzeg most ta- miskodni szeretnének arról, hogy tudnak ellenállást kifejteni s orvul megölik azokat, akiknek felszabadításunkat köszönhetjük. Mélységesen tévednek azok, akik azt hiszik, Üogy ez a Nyugatnak tetszik. Anglia ma már nem a lordok országa, hanem a cockney- londoninké, a walesi bányászoké és a Clyde hajóépítőié. Ne feledjük el, hogy a nacionalizálás terén még nem értük el azt a fokot, mint Anglia. Ez az Anglia mindinkább közeledik a Szovjetunióhoz, s noha még sok ellentét vár megoldásra, bizonyos vagyok abban, hogy a háborúban megteremte** közösség a békében is élő marad, sőt elmélyül. Angliában természetesnek veszik azt, hogy mi a Szovjethoz igazodunk. Ez nem is lehet máskép. Mi a Nyugattal jóbarátságban kívánunk lenni _a kormányvezetőinek londo ni látogatása is ezt bizonyítja —, de már csak földrajzi okokból is elsősorban a Szovjetunióval kell állandó szoros baráti kapcsolatot létesítenünk. ^ Sokan azt is felhasználják a magyar köztársaság ellen, hogy vallási kérdésekkel izgatják a közvéleményt. El akarják hitetni a falu népével, hogy a haladószellemű demokrácia vallásellenes. Ez a legenda azonban nem szorítkozik csupán Magyarországra. Franciaországban, Olaszországban és egyebütt szintén ezt hajtogatják a haladás ellenségei. Holott a progresszió a vallási megbékélés híve és éppen ezért az egyházat igyekezik elválasztani az államtól azaz a lélek pásztorait a politikától. A kereszténységgel szemben mély tiszteletet érzünk, mert más a krisztusi tanítás és más az ultra- montánizmus. Szükségünk van a papokra, de nincs szükségünk azokra az egyházi politikusokra, akik a vallás orvén a baladó gondolat ellen akarják csátasorba állítani a hívőket. Ezek volnának azok a közhelyek, amelyeket minden magyarnak, de különösen a parasztságnak szívébe és elméjébe kell vésnie. Azért teszem a hangsúlyt a parasztságra, mert a reakció a faluba veti bizalmát, onnan akarja meríteni azt az erőt, amivel leteritheti a demokráciát. Fel akarja használni a valóban létező sérelmeket és bajokat, az elmaradottságot és a babonás tévhiteket .Azonban én bízom a ma. gyár paraszt természetes józanságában és főképpen abban, hogy nem fogja szem elől téveszteni saját érdekeit. Békére va.^szükségünk, Kül.ő és belső ’hékere. Ez a béke ma mindennél fontosabb. F,z a meggyötört. srerencsétlrn ország csak a béke atmoszférájában tud magára találni. Epjffcn ezért könyörtelennek kell lenni azokkal szemben. akik a békét veszélyeztetik, örömmel olvastam Szakosíts Árpád miniszterelnökhelyettes debreceni beszédét: „Amíg i. demokráciát veszély fenyegeti, addig a magyar demokráciának fegyverben kell állnia, hogy megvédelmezhesse magát és lesújtson azokra, akik botorul és becstelenül a nemzet ellen törnek és a nép jogait és szabadságát, a demokrácia intézményét el akariák vészej- teni“ — mondotta. — Nem lehetett volna lobban kifejezni. Megszívlelendő szavak. Ezt a* igazságot azonban nemcsak hirdetni, de művelni is kell. Fenti cikk' Bölönyi György kitünően szerkesztett „Köztársaság“ c. hetilapjában jelent meg. 6 hónapot kapott a nyilas Puska A pécsi népbiróság Puska Irén 25 éves pécsi lakost, aki 1941 áprilisában belépett a nyilas pártba és ottan tevékeny munkásságot végzett, sőt 1944 október 15-e után fizetett alkalmazottja volt a nyilas pártnak, 6 hónapi fogházbüntetésre és 3 évi politikai jogvesztésre ítélte. A büntetésből az internálásban eltöltött 3 hónapot beszarni torinak vette *A ftép- iigyász az ítélet ellen fellebbezést jelentett be. A napilapok aj ára Budapestről jelentik: A napilapok ára szombattól kezdve 10 billió lesz. S százaléka visszajött, • • Július 4-én, fekete napja lesz a megmaradt pécsi zsidóság» nak. Ez a nap emlékezete annak az 1944 július 4-énak, amikor a német kultúra nagyobb dicsőségére, — a magyar nyt lasbrigantik asszisztálásával a pécsi zsidóságot marhavagonokba gyömöszölték és mint a vágóhidra vitt állatokat, — német megsemmisítő táborokba hurcolták. 6000 isidó polgártársunkat vittek a csendörpribékok a vágóhidra és a 6000 emberből, akik büntelenek voltak és kiszolgáltatottak, nem jött vissza több, mint 8*/», vagy hogy teljesen precízek legyünk 8.2V«. Tehát 92*/* veszett el a német megsemmisítő táborokban, ahol nem néztek semmit és senkit, egyformán ölted* meg aggot és gyermeket. Közel hatszáz mosolygós pécsi gyermek indult el a marhavaggonokba gyömöszölve és ebből kettő érkezett haza. Ez a két véletlenül élelbenmaradt gyér. mek élő tanúja annak a szörnyűségnek, ami 1919-ben kezdődött és 1944-ben Auschwitzban végződött Amikor mélységes részvéttel állunk a pécsi zsidóság megmaradt töredékének gyásza mellett, amikor megértjük a hazatértek kiáltó fájdalmát, ami elfogta őket, amikor megérkezve csak lakást és nem otthont találtak és hiába keresik feleségüket gyermeküket szüleiket vagy férjüket akkor ki kell jelentenünk, hogy rettenetesen szégyeljük, hogy ez megtörtén, hetett Nem tudunk azon az állásponton lenni, hogy ezekért a szörnyűségekért nem vagyunk felelősek, hogy ezekhez semmi közünk. Igenis van. A közömbösség is bűn, vagy legalább bünrészesség. Például hol voltak a kitűnő egyházi férfiak, akik az embertelenség, a tömeggyilkosság ellen fel merték volna emelni szavukat? Süketen és közömbösen nézték ■ szörnyű mészárlást Az antiszemitizmus a buták fasizmusa, — ez a régi tétel itt is bevált Ezért nézték sokan közömbösen és hidegen, hogy ml történt ebben az országban közel 700.000 állampolgárral és ezért hallgatnak ma is, amikor Auschwitz után még mindig vérvádat emlegetnek. Pedig, ha vérvádról egyáltalában szó lehet vájjon ki emlegethetné jobban, mint az, akinek 700.000 halott és meggyilkolt tanúja van arra, hogy egy bizonyos csoport igenis elkövetett velük olyat ami közeljár a vórvádhoz. A pécsi zsidóság gyászünrepélyén állítjuk, hogy nem vagyunk büntelenek a történtek miatt és nem is leszünk bün- telenek addig, amíg a fasizmust gyökerestül ki nem irtjuk, hogy soha többé ne ismétlődjék meg Auschwitz és a gettó. g ________________________________ Kik szabotálják fent aNemzetiBankban a pécsi dolgozók bérfizetését Lelkiismeretlen játék a bankjegyek késedelme« lekiildésével. — Pénteken ismét nem volt pénz a pécsi bankokban A dolgozó egész héten várja, hogy a heti bérfizetés alkalmával legalább cgysr a hetipiacon vásárolhat valamit, amivel családjának. egy két napra biztosítja meg. elkötését. Tudják ezt a. munkaadók is és ezért már kora reggel hosszú sorban állanak a munkaadók mcgbvzottjai a bankok előtt, hogy a bérfizetéshez szükséges bankjegymennyiséget felvehessék. Csütörtökön és pénteken azonban hiába álltak sorba a munkaadók a bankok csak részben tudták kielégíteni a hankjegyszük- ségletet és így a dolgozók ismét csak részben kapták meg amúgy is kevés bérüket. Ez a tünet már a második héten, pont a bérfizetés alkalmából fordul e'ő Pécsett és ezzel az adópengőbe vetett hitet ingatják meg a dolgozókban, önhibájukon kívül kellemetlen helyzetbe hozzák a pécsi bankokat és nem utolsósorban a nuinkaadókat. Ennek a lelkiismeretlen játéknak, amiért a Magyar Nemzeti Bank általános igazgatási osztálya felelős, még egy következménye van és pedig az, hogy egyes pécsi ar&nybeváltók illegális haszonhoz jutnak, mert a pénzszűkét felhasználva egy napra leszállítják az arany beváltási árát, amivel azokat a munkaadókat károsítják meg, akik a munkabérek kifizetésére kénytelenek pár gram aranyai bármilyen árért eladni cg érdekes, hogy nekik van készpénzük. Honnan? A pécsi Nemzeti Bank fiók egyik vezetője is furcsának tartja a budapesti eljárást, csak azt nem tudja, hogy ki a felelős, a Nemzeti Bank, vagy pedig a keletipályaudvari postahivatal. A Nemzeti Bank szerint a pénzesládák elmentek a posta nr-m továbbította. Egy bizonyos, a csütörtöki bankjegyküldetnény is csak este érkezett meg, pénteken pedig, bár a pécsi fiókin téaet külön telefonált a bankjegyekért, az megint nem érkezett meg. Tehát sürgősen ki kell vizsgálni, hogy kik szabotálják a pécsi pénzküldemények késedelmes elküldését és azok ellen a legszigorúbban kell eljárni. Tízezer hilencszáz kiló UNRRA-cukrot kapnak Baranya igényjogosultjai A terhes és szoptatós anyák és a 12 éren aluli gyermekek 20 dekás fejadagot kapnak júniusra A közellátásügyi minisztérium most már egymásután utal ki az UNRRA-segéiyből különféle élelmiszereket Baranya ellátatlanjai ré. szére. A hal- és tejkonzerv kiutalás után most a közellátásügyi minisztérium arról értesítette, az alispán! hivatalt, hogy az UNRRA- segélyből Baranya igényjogos ellátatlanjai részére 10.900 kgr. cukrot utalt ki június hónapra, ami: 20 dekás fejadag szerint fognak a terhes és szoptatós anyák, valamint a 12 éven aluli gyermekek részére kiosztani. A megye és Pécs város fenti keretek között megállapított igényjogosultjainak száma 53.734 fö, akiknek részére ebból a mennyiségből fejenként 20 dkg jut juniors hónapra. A kiutalt cukor ide- szállitásáról az alispán a város polgármesterével é6 a pénzügyigazgatósággal egyetértésben gondosko. dik. SZERKESZTŐSÉGI ÜGYBEN szíveskedjék tárcsázni A 29-49 TELEFONSZÁMOTI f d d a