Új Dunántúl, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)
1946-04-14 / 85. szám
Május közegéit rendezik meg c pécsi kultúrnapokat TtépzSmüvászeii kiállítás, a Batsányi Társaság felolvasó ülése, színházi díszelőadás, a debreceni Ady Társaság ttécst látogatás- lest műsoron — Keresztury Dezső ba*1uszm*niszter nyitja meg a hultúmapohat Négyíevelu 'óhere rózsasziru kis maiacp avagy a kéményseprő Mint ismeret«», Keresztury Dezső vallás- és közoktatásügyi miniszter legutóbbi pécsi látogatása alkalmával a Batsányi Társasig kö'döttsége előtt bejelentette, hogy méltányolva azt a fontos szerepe*, amelyet Pécs az ország művelődésének életében betölt és s szellemi decentralizáció jegyében A kultuszkorminyzat Pécsett hamarosan V ul túrhetet tervez, amelynek végrehajtásával s Batsányi Társaságot bízza meg. A kultuszminiszter pécsi bejelentése alapján a kultuszminisztériumban Pátzay Pál miniszteri osztályfőnöknél, a művészeti ügyosztály vezetőjénél a napokban megbeszélések voltak, amelyeken ** irodalmi ügyosztály részéről lésztvett dr. Ka/dós László mi Wazteri oaztilytsnicsoa, s Batsányi Társaság részéről pedig Csuka Zoltán főtitkár. A megbeszélések ereömén veképpen elhatározták, hogy a kultiirhetet májas 18 vagy 19-1 kezdettel rendezik, meglehetősen széles programmal, amelynek részleteit pécs kulturális életének vezetői a Batsányi Társaság vezetőségével együtt dolgozzák ki A pécsi kultúrhét a Batsányi Társaság ünnepi felolvasó ülésével kezdődik, amelyet a kultuszmi niszter nyit meg, aki egyben, mint » Társaság rendes tagja, székfoglalóiét is elmondja, Budapestről több kiváló Író is részt vesz ezen az ülésen, úgyszintén a nevesebb dunántúli Siadi Sándor és Weöres Sándor megjelenését vették tervbe, esetleg Kaposvárról Talcáte Gyulát és Nagykanizsáról Morvoy Gyulát. A kultúrhét keretében mutat kozik be Pécsett a debreceni Adv Társaság is, amelynek részéről Juhász Géza elnök, a kiváló irodalomtörténész és író. dr Kardos László és Kéry László, a Magyarok szerkesztője vesznek részt A debreceni költők köziy Szabó Magda verseiből olvas fel, míg Oláh Gábor és Gulyás Pál. az utóbbi évtizedek nagy debreceni költőinek verseiből egy pécsi előadóművész fog néhányat bemu M.tni. Kiemelkedő eseménye lesz a kultúrhétnek a nagy diszhangver- Sony, amelyen pécsi és győri műrészek szerepelnek. Előreláthatólag a pécsi és most alakult győri vonósnégyes mutatja be tudását A díszhangverseny tervét Kodá'y Zoltán állította össze. Képzőművészeti téren * bemutatja Pécs azt a maga« színvonalat, amelyen a meesekalfi ktiltú»- metropolb ma ál! Ä kultúrhét *lső napján hyflik meg a képrző- mCvészeti kiállítás, amelvet a kultuszminiszter nvff meg A kiállítással kapcsolatosan a Batsányi Társaságban Pátzay Pál tartja meg művészettörténeti előadását, yintén a Batsányi Társaság rendezésében. flgyancsak a kultúrhét kereté ®en alakul meg * Balkán-ljizotr- pécsi csoportja ia. Végül s nem utolsó sorban az ötvenéves Pécsi Nemzeti Szfnhá? la bekapcsolódik az ünnepi hétbe éspedig kiemelkedő drámák, sőt egy operaelőadásával. Ez alkalommal a Pécsi Nemeeti Színházban a budapesti Nemzeti Színház több orszégoshírfi tagja ia vendégszerepei. A Batsányi Trsaság most sürgősen megteszi az előkészületeket a végleges program kidolgozására Ezért hétfőn délután négy órakor, a Társasáé rendes és tiszreleff tagjai a Társaság Helyiségébe- (Kossuth L.-út 8. I.) zárt ülést tartanak. A rendezésbe egyébként a Va rosi Szabadművelődés Hivatala is bekapcsolódik, A véglegesen ki dolgozott terveket jóváhagyás vá gett még a jövő héten felterjesz tik a kultuszminisztériumnak, úg\ hogy az előkészületeket még ennek a hónapnak a végén meg le bet kezdeni Vasárnap farija két mohácsi előadását az Uj Dunántúl szerkesztősége Mohács üzemei, kereskedői, iparosai és dolgteóí szombaton bányásznapot rendeznek a pécsi bányászok tavára Ma, vasárnap délelőtt a mohácsi selyemgyárban a munkások számára, délután pedig a városháza dísztermében tartja meg az Oj Dunántúl szerkesztősége két mohácsi műsoros előadását Közreműködnek: V á r a d y Gyöngyi és D é k é n y László, a Pécsi Nemzeti Színház tagjai, N á d a i Pál színművész, Révész Gy István főszerkesztő. Csuka Zoltán szerkesztő, dr. B é k y Júlia és Rózsai Katalin, se uj Dunántúl munkatársai, valamint V á- rady Károly, a tehetséges költő. _ , Ezen s műsoros előadáson jefrók Is. Illyés Gyűl*, jentj be lapunk főszerkesztője «z Üj Dunántúl kezdeményezésére és s mohácsi gyárak és kereskedők megértő gesztusával a megvalósulás stádiumába kerülő tervet, amely szerint szombaton Mohácson a pécsi bányászok javára bányásznapot rendez. Lapunk kiküldött munkatársa ugyanis megállapodott a legnagyobb gyárak vezetőivel éspedig a Mohácsi Selyemipar Mohácsi Bőrgyár és Malomipar, valamint Téglagyár tulajdonosaival, illetőleg igazgatóival, akik átérezve a széncsata nagy fontosságát.és a bányászok nehéz helyzetét megSzokoIovs?ky a németországi csapatok főparancsnoka 8 • r 1 j n b ő 1 jelenti a Renter: ^ szövetségre eí’enórzó tanács *^*fdat ülésén bejelentették hogy ^*uknv tábornagy utódjakén’ 5zo- ^oJovszky tábornokot nevezték ki **zövetséger- ellenőrző tanács ízov. k* tagjává Szokoíovszky tábor- értesítette a szövetséges el- •Körző tanácsot, hogy ezzel egy- ^iúleg a németországi szovjet **•0**4110 haderők fóparancsaoká- ^ 1* kinevezték. a pécsi bányászok javára. A gyű rak vezetői nagyobb összegű készpénzt és terményt juttatnak a bányászoknak, a munkások pedig egyórai különmunkád!jukat ajánlják fel a nemes célra. Ugyancsak nagv megértéssel fogadta a tervet a KOKSz mohácsi fiókjának elnöke. aki a maga részéről szintén Ígéretet tett arra. hogy az akcióhoz Mohács demokratikus kereskedelme is hozzájárul. A Magyar Kommunista Párt mohácsi titkársága is magáévá tette a tervet éspedig azzal, hogy elvállalta a városban és a járásban a bányászok számára az önként felajánlott élelmiszerek ősz szógyűjtését hogy ilymódon lehetővé tegye a föld munkásainak, hpgy a föld alatt dolgozókat a közös újjáépítésben segítse. Az akciót felkarolta dr. Lukács járási főjegyző, a Nemzeti Parasztpirf egyik vezetője is, és reméljük, hogv annak elősegítésében minden párt és a demokratikus társad« lom műiden tagja egyaránt rész-- vesz. A bányásznapra az adománvoka- az egyes érdekképviseleti szerve retekhez valamint a mohácsi é községi kommunista pártokhoz demokratikus A babona szerint e három kell ahhoz, hogy az embert szerencse érhesse. A mai időkben amikor lutri útján osztják a rádiókat, azt hiszem mindez szükséges is. Kell, hogy mindazoknak, akik rádióhoz szeretnének jutni, kabalájuk legyen, fin magam Is szegény bányászember vagyok, kit még eddig a szerencse nem érintett, mert a lutrit nem az én számomra találták ki. Elképzelhetik, hogy megdöbbentett eng- tn az a hír amikor az újság útján értesültem arról, hogy a rádiókat Is lutri útján fogják kisorsolni a iogos tulajdonosok között. Szomorúság fogott el mert előre éreztem hogy én. aki nem vagyok a szerencse embere, aligha fogok birtokába jutni annak a készüléknek, amelyet családom tó! elvont kis pénzem árán tudtam csak megszerezni és ez <s kis készülék volt örömünk és boldogságunk Babonától én sem vág vök mentes mint ahogy má sok sem azok. Ennek dacára vártam türelemmel, de a szerencse csak nem akart felém mosolyogni s hiába dúdoltam magamban, hogy „várlak haza kincsem“ A kincs csak nem akart megérkezni. E várakozás közben láttam azonban, hogy sokan kapnak rádiót, annak ellenére, hogy 8 demokrácia szerint a megbízhatatlanok közé tartoznak. A bányászok közöl emiatt sokan méltatlankodnak De úgy látszik ez a méltatlan kodás nem hallatszik az illeti- , kesékig. Gondoltam egvet Meg kérdezem a megbízhatatlanokat vájjon mi szükséges ahhoz, hogy én is a szerencsések közé lássak. Ekkor ajánlották a négylevelfi léhert Munka után ki is mentem a mezőre és elkezdtem keresni e szerencse- lelet. Keresés közben is a bal- szerencse kisért, mert a nagv szárazság miatt én bizony lóherét nem utáltam Gondoltam, nem azért hívnak Fekete Péternek, hogy a szerencsét (''•■»a^ssznm Gondoltam megfogom » kismalacnak a fülét. A gondolatot tett követte é« elém futott a szerencse. Egv nénfkp két kis malacot haltéit vekn szemben NA mondom 5tt az sikálom 0« meg akartam fogni a farkát, vagy a fülét az egyiknek. A malacok azonban ügyesebbek voltak és szétszaladtak. Egyik ide, a másik oda. A nénike pe dig azt mondta: „Vén szamát, elijeszti 8 malacaimat!“ Ezzel mér két szerencséből két bal szerencse lett örömmel ragadtam meg a harmadik alkalmai mert jött e fekete ember, a kéményseprő. Erre ismerőseim azt mondták. Írár örülni, mert fekete ember, feketének nem hozhat szerencsét! Ezek után kénytelen vagyok kedves olvasóimtól tippet, ‘avagy tanácsot kérni, hogy mily módon futhatok szerencséhez? Avagy mily módon kaphatnám meg Jogos tulajdonomat, az én kedves rádiómat? Tanácsot adni nehéz De felháborító dolog az, bogy annyi sok arra nem érdeme egyén, akik a demokrácia szem szögéből e rendszer ^jlenségrí készülékhez jutnak és azok bányászok, akik az ország újjá építésének első számú harcos?' jogosulatlanul mellőzve lesZnf! és illetékesek nem adják ki né kik azt. ami amúgy is jogos to lajdomikat jelentené Az elosz tás körül is baj var, egy kicsi' mert egyszerű ember létemre nem tudom megérteni azt Hogy a lutri az olya* dolog, hogy húzás útján több aíkalomm«' 18—18 egy pártba tartozó nevt kerüljön ki a varézskosárból r. még elvétve sem akad egy kor murustn közöttük, akkor mi csak azt kell gondolnom, hog- p szerencsében is kommunista szemszögből nézve halszerencsí ■ forog fenn. Ezek után elmond hatjuk hogy a kommunistáknak semmi sem Hullott rzere“tse ré vén ölükbe, mert -ddig min denért meg kellett kemény munkával dokozni Most má> elérkezett az idő arra, hogy a;- illetékesek a munkások külö nősen a bányamunkások ily irá nvú követelését figyelőmbe ve gyék mert a bőnvászsáö soha nem fog abba belenyugodni hogy ily esetekül kifolyólag el utasítsák, avagv klsemmizzéV ostobának gondolva őket A hozzám hasonló szerencséi lenek nevében: fekete Pl»«n Illetve bármelyik ígérték, hogy április 20-án a gyá 1 párt titkárságához kell juttatni és rak és azok dolgozói közreműkö-1 mi minden adományt hírlapiig déséve! bányásznapod rendeznek | nyugtázunk. Megkezdődött a baranyai tisztviselők politikai megbízhatóságának felülvizsgálata A Nemzeti Bizottság albizottsága szombaton összeült és megkezdte 8 belügyminiszteri rendelkezések értelmében a Baranya vármegye központi és « megyében szolgálatot teljesítő tisztviselők felülvizsgálatát politikai megbízhatóság szempontjából. Ugyanakkor a vármegye területén a helyi nemzet? bizottságok is megkezdték a felülvizsgálást az összes járási és községi tisztviselők megbízhatósága felett. Kiterjed a felülvizsgálat az őszszes községi köt- és állatorvo sokra, útbizfosokra és úttörők re is. A felülbírálás eredménye ként a helyi nemzeti bizottságok javaslatot készítenek a tisztviselőkről, ezt felterjesztik a járási főjegyzőkhöz, akinek a javaslatokat április 18-ig kell Pécsre, a központba eljutstniok A helyi nemzeti bizottságok jelentése alapján teszi meg aztán Baranya vármegye fő- és alispánja a belügyminiszterhez április 22-ig a maga ösz- szefoglaló jelentését a vizsgálat eredményéről Rekordárakat kértek a falusi termelők tegnap a pécs? piacon Egy hízóit liba ISO és egy libatojás mántélmilfió P - Egy liter tejtől ötmillió és a tyúktojás darabja 300.000 pengő milliót egy kiló zöldségért három milliót körtek a termelők A tytik tojás már 300,000 pengőre ugrót’, egy IJter tejföl 5 millió, a túró ki- lója 6—? millió, egy kis fej saláta Megjelent a fasiszta sajtótermékek III. számú jegyzéke Nyomatékosan felhívom Baranya vármegye területén lévő népkönyvtárak kezelőinek figyelmét arra, hogy a íasisztaazellcmfl sajtótermékek köizé nemcsak azokat « müveket kell sorolni, amelyek a miniszterelnökség által közzétett jegyzékek (Magyar Közlöny 1945. évj 54. és 59. szám.) és a Faust- féle könyvjegyzékek felsorolnak, hanem ezeken kívül mindazokat t sajtótermékeket, amelyeket az 530/1945. M. E. rendelet első §-ának 2. bekezdése alapján kell ilyeneknek tekinteni Fegyelmi felelősségrevonás tér he mellett figyelmeztetem * könyvtárkezelőket, bogy a könyv tárban lévő műveket még egyszer nézzék át, mert a közelmúltban előfordult olyan eset. hogy az eddig kiajlott rendelkezések dacára kölcsönöztek kJ olyan könyvet. ami ugyan a fent említett jegyzékekben nem szerepelt, de szelleménél fogva fasisztaszellemű sajtóterméknek tekintendő. Takács Jenő szabadművelődési felügyelő. Ma egy hete számoltunk be röviden a pécs! oiaei árak otl'.snat- nyl állásáról. Csak pillanatnyi helyzetképet lehet alkotni a piaci árakról mert azok szinte naDról- napre ugrásszerűd emelkednek, nem is az adópengő vagy a dől- gozó városiak fizetésének emelkedése arányában, hanem ' azokat messze túlszárnyalva. óvárosi dolgozó, mire hozzájuthat 0 felemeli fizetéséhez, addig, ra ez a fizetésemelés, még ha az 100, vagy 200%-os Is, elveszti gyakorlati jelentőségét. mert az áraknak azt megelőző ugrásszerű mindent .lerohanó" emel. kedése folytán a városi dolgozó vásárlóképessége százalékos arányban mindinkább összébb zsugorodik. Igaz, hogy a hivatalos árdrágf- tás sem igen marad a nemhivatalos mögött Vegyük csak példának a legújabb kenyér- és lisztárakat a tejtermékek legfrisebb árait, amikor egy liter kötött tej 460.000 és egy kiló kötöttvaj több mint tízmillió pengő. Azután a közüzemi árak újabb háromszoros emelkedése, Miudezekhaz szinte egybehangzóan ..simulnak" a piád árak, amelyek közül csak egynéhány tételt említünk itt fel, így pl. « tegnapi hetipiacon egy 7 kilósnak mondott hizottlibáért 180 millió pengőt, egy libatojásért másfél 140.000, a mák kilója 5 millió, dió 4 millió. Külön ki kel’ emelni e fokhagyma karrierjét amibő egy fej 300 000 P, egy kiló viszont hatmillió P Igen sok savanyúké. poszta volt látható tegnap a piacon, az ára ennek ellenére két és félmillió pengő volt és egyetlej. darab id-pld savanyú uhoríca ké*. százezer pengőért is vevőre talált Az itt közölt árak mellett nem csoda, ha igen sok városi asszony üres kosárral volt kénytelen tegnap hazamenni a piacról Nagy a hajsza pl. állandóan a tej után amelyet szabad áron úton-üttélen árusítanak a városban, roásfé’mU- liú körült áron literjét. De ami a legelítélendöbb a túlzásba vitt árak mellett, az éppen a tejtermékeknél tapasztalható legnagyobb mérték- ben és ez a hamisítás. A vizezett tej és túróval „sürített" t«iföl minden csalással s és hamisítással mindgvakrabban okoz mérhetetlen bosszúságot a városi asszonyoknak akik amellett, Hogy szatyor, nyi pénzt hagynak ott egv eg? piaci napon a piacon, még * ha. mlsitésok miatt is védtelenü állnak minden csalással szember UJ DUNCIfTI?