Új Dunántúl, 1946. április (3. évfolyam, 75-96. szám)

1946-04-04 / 77. szám

Támogassuk a dolgozó vakokat RÁDIÓMŰSOR SPORT A Vakokat GydmoLitó Országos ÍJgyesáLctbcn: 2id vak munkás dol­gozik. Miég sok százan, várnának felvételre, azonban az ostrom utáni kíiosztottságun'k a társadalmi támogatás elmaradása főleg azon­ban a súlyos nyersanyaghiány nem teszi lehetővé, hogy özeket a szegény embereket is munkához juttassuk. Alig van Magyarorszá­gon község, vagy város, ahol to'bb-kcvesebb vak ember ne vár­ná egyesületünk támogatását. Kedves magyar Testvéreink! A vakok nem kérnek alamizsnát, nem koldusbottal kopogtatnak az Önök ajtaján, de várják minden­kitől, aki teheti, hogy enyhítsen azokon a súlyos gondokon, amit a nyers-anyaghiány egyesületünk- • uek okoz. Ne sajnáljuk levágni a. lovak farkát, ne pörköljük meg A' disznót és ne dobjuk cl a marhafarkot, hanem gyűjtsük osz- t>2c, adjuk be a községi elöljáró­ságoknak, vsgy valamely helybeli politikai pártnak, amelyeket ők eljuttatnak a vakok egyesületéhez, ahol cserébe ezekből készült kész­árukat kaphatnak. Tehát jól já­runk vele mindannyian, jól jár aki jót cselekszik, mert egyrészt kész­áruhoz juthat olyan értékelőért, «mit eddig talán a szemétbe dob­tak, másrészt biztosítja- azoknak a szerencsétlen vak embereknek a kenyerét, akik épp olyan hasz­nos tagjai akarnak lenni a demo­kratikus magyar társadalomnak, mint minden más dolgozó magyar ember. A Vakokat Gyámolitó Országos Egyesület Budapest, Hermina-ut 7. Április 4. csciöíöök. Az ország felszabadulásának emlékünnepe. Üzemi bizottságok és bizalmiak, akik. a könyvelési tanfolyamra je­lentkeztek, folyó hó 9-én délután 6 ótaíer jelentkezeznek a szak- szervezeti seókkáz társalgójában, ahol a tanítás megkezdődik. Min­den hallgató hozzon magával lüze- tet és ceruzát. A hivatásos zenészek szabad szakszervezete április hó 7-én dél- előtt 10 órakor taggyűlést tart. Minden tag megjelenése kötelező. A gazdasági munkaadókat nyo­matékosan telhív ja a Földmunká­sok Szabad Szakszervezte, hogy a 100.800/1945. F. -M. számú rendelet értelmében munkásokat csak. a Földmunkások és Kisbirtokosok Országos Szövetsége gazdasági munkaközvetítő irodája útján (An- na-utca 17.) fogadhatnak fel 3 na­pot meghaladó munkára. Aki en­nek nem tesz eleget és az eddig már alkalmazásban lévő munkásait nem jelenti be, 15 napi elzárással büntethető kihágást követ el. A volksbundista munkásokat is jelen­ben kell. Egyben értesíti a gazda­sági munkaközvetítő iroda a mun­kaadókat, hogy jelenleg is több kerti-, szőlő- és gazdasági munkás keres elhelyezkedést. A kéményseprők szakosztálya, mely az építőiparosok csoportjába tartozik, meghívja Baranya, Tolna és Somogy vármegye kéményseprő munkaadóit és tnunkaválalóit, a Pécsi Ipartestület székházában fo­lyó hó 14-én délelőtt 1 Oóiakor tartandó közös értekezletre. Az ér­tekezleten résztvesz a kéménysep­rők országos miniszteri biztosa. Megjelenés kötelező. Ifjúmunkások 4-én 17 órakor ve­zetőségi ülést tartanak. Epítőmunkások folyó hó 5-én 1.7 órakor taggyűlést tartanak. Házfelügyelők folyó hó S-én 16 j órakor voeztőséoi ülést tartanak. 0.15: Falurádió. 6.30: A cseh­szlovák áttelepítési bizottság adá­sa. 6.45: Hírek, műsorismertetés. 7.uő: Reggeli zene. Hanglemezek. 3.00: Asszonyok világhíradója. 8.15: Filmdalgk és kéringók. Hang­lemezek. 9.0ü: Budapest népe. ün­nepli Magyarország teljes leisza­badulásénak első évfordulóját. Helyszíni közvetítés a Hősök te­réről. 13.00; Déli harangszó, hírek. 12.15: Ifjúság muzsikája. 13.00; Erdélyi fejedelmek — román alatt­valók. Lukinich Imre előadása. 13.10: A Glissando gitáregyüttes játszik. 13.35: Ha Horváth: Árpád élne... G. Halmi Sári előadása. 13.5(1; Rimszkij—Korsakoff: Májusi éj — nyitány. 14.00: Hírek. 14.10: A nemzetközi Vöröskereszt közle. menyei. 14.20: A Scala jazz-együt- tes játszik. 13.00: Iparfolügyelet és munkásvé'dalem. 15.15: Rádió­iskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 16.10: A szovjet es szövetséges hősi emlékművek megkoszorúzása. Helyszíni közvetí­tés. 16.30: Kenéz Judit és Gorodi Antal jazz-műsora. 16.45: A Szov­jetunió új gazdasági bázisa. Ván­dor József előadása. 17.00: A cseh­szlovák áttelepítési bizottság adá­sa. 17.15: A Székesfővárosi zene­kar játszik, vezényel Fricsay Fe­renc. 13.00: Hírek. 18 05: Az or­szág teljes felszabadulásának jjp- neplésa. Díszelőadás közvetítésé az Állami Operahézból. Közben: A nemzetközi Vöröskereszt közle­ményei. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.50: Hírek és krónika orosz nyel­ven. 21.50: Műsorismertetés. 21.05: A nemzetközi Vöröskereszt közle­ményei. 21.15: „Bécsi félóra". Türk Berta és, Dénárt Béla énekel, Zon­gorán kísér. Erdős László. 21.50: Hírek és krónika angol nyelven. 22.00: Hírek. 22.20: „Egy kis talp- ülávaló." Hanglemezek. 22.50: Hí­rek és krónika francia nyelven. 23.00: Napi hírösszefoglaló. 23..10: Rádió keresőihírszolgilat. ÁPRILIS 5. PÉNTEK. A Kereskedelmi Alkalmazottak Szabad -szakszervezete szokásos heti családi összejövetelüket ma, csütörtökön a rendes időben tart­ják meg. Erre minden tagot ezúton, hívnák meg. A Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete Pécs-Bara- ayai csoportja felhívja tagjainak figyelmét, hogy a Szovjet—Ma­gyar Művelődési Társaság rende­dében Steinmetz István oki. mér­nök kartársunk előadást tart: Vi­lágvárosok közlekedési problémái ■immel. Az előadás helye: a Bara­nya vármegyei múzeum emeleti dőadó terme (Széchenyi-tér 12., •Alt Visnya-ház), ideje folyó hó i-én pénteken délután 6 óra. Az előadás fővárosunk legégetőbb «.érdését is tárgyalja, így az Elnök­ség felkéri tagjait, hogy az érde- -csnefc és hasznosnak ígérkező előadáson jelenjenek meg. 6.30: A Csehszlovák áttelepítési Bizottság adása. 6.45: Hírek, mű­sorismertetés. 7.05: Reggeli zene. Hanglemezek. 8.00: Természetjárás. Szántó Gyula előadása. 3.15: Könnyű dallamok. Hanglemezek. 9.00: Rigó József cigányzenekara muzsikál. 10.00: Hírek. 10.10: Liszt: F.sz-dur zongoraverseny. — Hanglemez. 10.30: Rádióiskola. 12.00: Déli harangszó, hírek. 12.15: A Nemzeti Segély közleményei. 12.30: Tóth Lajos kamarakórusa énekel. 12-50: Temetés. Nyíri Tibor elbeszélése. 13.00: Sovinszky sza­lonzenekar. 13.45: Ahol a „Sza­bad Nép1’ készül. Helyszíni köz­vetítés a Szabad Nép szerkesztő­ségéből. 14.00: Hírek. 14.10: A Nemzetközi Vöröskereszt közle­ményei. 14.20: Rádió-kamarazene­kar játszik. Vezényel Nagy Oli­vér. 15.00: Paljanovszkij: A gyer- mekmüvészet fejlődése. 15.15: Rá­dióiskola. 15.55: Műsorismertetés. 16.00: Hírek. 16.10: Szabó Kálmán jazz-együttese játszik. 16.45: Szak­szervezeti Tanácsadó. Az új kol­lektív szerződések mérlege. Fló­rián László élőadása. 17.00: Szak­szervezeti híradó. 17.15: Mit üzen a rádió? 17.50: Sportközlemények. 18.00: Hírek. 18.05: Francia száza­dok. A renaissance, összeállította: Gyergyai Albert. 19.00: Falurádió. 10.20: „Dalolhassunk". Ádém Jenő népdalnogyedóirája. 10.35: „így ünnepelt az ország". Az ország felszabadulása évfordulójának ün­nepségei. 19.45: A csehszlovák áttelepítési bizottság adása. 20.00: Hírek, sporthírek. 20.20: Rácz Ala­dár cimbahnozik, zongorán kísér Rácz Aladáyné. 20.50: Hírek ~és krónika orosz nyelven. 21.00: Mű­sorismertetés. 21.05: A nemzet­közi Vöröskereszt közleményei. 21.15: „Főúr fizetek". Egy vidám szerelem története 12 tangóban. 22.00: Hírek. 22.15: Bernstein: „Jercmiach” szimfónia. Hanglemez. 22.50: Hírek és krónika francia nyelven. 2.1.00: Napi hírösszefog­laló. 23.10: Rádió koresőhírszolgá­lat. CSÜTÖRTÖKÖN BUDAFOKON JÁTSZIK A VASÚT A felszabadulás ünnepére az MLSz teljes fordulót határozott él. Ez az elhatározás azt jelenti,' hogy a PVSK-nak, amelynek következő ellenfele a Budafok MTE csapata lesz, ezen a héten három mérkő­zést kell játszania, s csütörtökön kora reggel különvonaton utaznia a mérkőzés színhelyére. Ez bizony nem jött jól a vasútnak, amely sajnos nem heverte ki a válságot és mint ismeretes, vasárnap Pé­csett is vereséget szenvedett. Igaz ugyan, hogy a BMTE a 13. helyen fekszik, a vasút pedig a nyolcadik helyen, illetve: a budafokiaknak 12, a vasútnak 20 pontja van, de még ilyen körülmények között is a PVSK mai .helyzetében nehéz fel­adat előtt. áll. A vezetők bizakod­nak abban, hogy a vasutas-játéko­sok végre magukra találnak és tel­jes erőbedobással, ha nehezen is, de kiharcolják a második győzel­met tavasszal. Sajnos ennek a bi­zakodásnak reális alapja nincs, re­ménység, amelyet valóra kell vál­tani! A PÉCSI DIÁK „OLTMPIÄSZ" TAVASZI FORDULÓJA A Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete pécsi csoportja ál­tal kiírt „Zisolnay Vilmos" diák- serlcgmérkőzések tavaszi fordulója a húsvéti ünnepek után megindul. Az érdekelt intézetek kiküldöttei a napokban megejtették a sorso­lást, melyet teljes egészében aláb­biakban közlünk. A pécsi diák­társadalom nagy izgalommal tekint a pécsi diák „Olimpiász" befejező mérkőzései elé, érthető, hiszen a sportszámok sokasága, egyes isko­lák sportnevelésének más-más irá­nyú beállítottsága teljesen nyílttá teszik a serleg megnyerését. Nincs „favorítja" ennek a széles diáktö- megeket megmozgató sportverseny­nek: győz az az intézet, melynek fiai sokoldalú óe lelkes sportolók, ma meg jól szervezett, szurkoló­hada van. Labdarúgás. Április 27. Ciszt. gimn.—Széchenyi gimn.; Felsőipari -'-Tanítóképző. Május 4. Pius gimn. —Felsői pari: Széchenyi gimn.—Ta­nítóképző. Május 11. Ciszt. gimn. —Tanítóképző; Széchenyi gimn.— Pius gimn. Május 18. Atlétika. Má­jus 25. Felsőipari—Ciszt. gimtí.j Tanítóképző—Pius gimn. Június 1. Felsőipari—Széchenyi gimn.; Ciszt. gimn.—'Pius gimn. Asztali tenisz április 30. Sorso­lás a verseny előtt. Kosárlabda. Május 19. Széchenyi gimn.—Pius.; Felsődpari—Ciszt. gimn. Felsőipari—Pius gimn. Má­jus 30. Ciszt. gimn.—Széchenyi gimn.. Felsőipari—Széchenyi gimn.; Ciszt. gimn.—Pius gimn. Szertorna június 12. Úszás június 15. Ugyanezen a serlegmérközések ünnepélyes be­rekesztése. Bútorok, szőnyegek, festmények •.:% értéktárgyak érté kési lését vállalja MIKLÓS JÓZSEF LAKBERENDEZŐ, Széchonyi-tór 16 s* PÁRTÉLET SZÍNHÁZ FELHÍVÁS A rendezögArdAhoz MKP pécsi vezetősége kéri a rendező gárda tagjait, hogy folyó hó 4-én 2 órakor ,a párt Központi székházában jelenjenek meg. JÁRÁSI TITKÁRI ÉRTEKEZLET MKP pécsi járási titkársága kéri a választmány tagjait és a falusi titkárait, hogy folyó hó 6-án dél­után 2 órakór a szokásos választ­mányi és titkári értekezleten ok­vetlenül jelenjenek meg. A MKP Zsolnay-gyári kultúr- osztálya folyó hó 4-én este 7 órá­tól éjié! után 2 óráig táncmulat­ságot rendez. Ezúton hívja meg az érdeklődőket a Rendezőség. Műsor; Csütörtök este 7 órakor: önre? előadás. János vitéz. Péntek este 7 órakor: Az fi pásztor.­Szotnbat este 7 órakor; Zsákk macska. Vasárnap délután 4 óraW Zsákbamacska. pécsi keriskeook hírei RÁDIÓK és rádiócsövek # arányból eladók — terményé4 * tuzitáerí, Hohmann Jenő o=<P** Inczédy Dénes-u. 9/1. tAjékoztatAs AZ ADÓKÉRDÉSEKRŐL * Kosárlabda. Csütörtökön dél­előtt 10 órai kezdettel a következő Losonczy serlegmérkőzések lesz­Pécsi Kereskedők Testületé közli érdekelt tagjaival, hogy az április havi forgalom után érvénybelépö megváltozott új adórendszert pén- etkdélután 3 óraokr ismerteti a fűszerkereskedők kivételével az összes más szakmabeliek részére. A fűszer- és élelrniszerkereskedök a 4 órakor tartandó szakosztályi ülésük keretében kapnak erre vo­natkozó tájékoztatást, tehát a he­lyiség szűk volta miatt a 3 ójpi előadáson ne jelenjenek meg. FÜSZERKERESKEDÖK FIGYELMÉBE A Pécsi Kereskedők Testületé fűszerszakosztálya közli tagjaival, hogy szakosztályi ülését péntek délután 4 órakor tartja meg. Ezt megelőzően a fűszerszakosztály tartanak a titkári irodában. A tárgy választmányi tagjai 3 órakor ülést fontosságára való tekintettel eljes számú megjelenés kér a szakosz­tályi elnökség. ELNÖKI ÉS VÁLASZTMÁNYI ÜLÉS A KERESKEDŐK TESTÜLETÉBEN A Kereskedők Testületének el­nöki tanácsa pénteken délután órakor, választmánya 6 órakor a felmerült fontos folyó ügyek meg­beszélése céljából ülést tart, mely­re az elnöki tanács, illetve a vá­lasztmány tagjait ezúton hívja meg és teljes számú megjelenést kér az elnökség. ÉRTÉKTÁRGYAT, brillig aranyát és ezüstjét csak régi off bízható szakembernél értékes:*-1 saját érdekében. Steiner Hcrtf órás és ékszerkereskedő, Kirítt utca 4. Hírlapárusokat (rikkancsokat) felveszünk Hogy kereseti lehetőség; Szépirodjalmi könyvekéi könyvtárakat vásárolunk TEMPÓ HÍRLAPÍRÓD* Rákóczi-út 32. szám ab“­SZAKÁCSNÖ, kimondottan & rangú, ki vendéglőben dolgo^ fölvétetik. Ajánlatokat „CJ 4661" jelige alatt a kiadóba 5 rünk. T ö L GY EBÉD LÓBÜTOR ei< Érdeklődni Vincze asztalosnak Bajcsy Zsilinszky-út 50. alatt­KERESEK 100—300 kát. földbirtokot haszonbérbe. UgY* itt eladó 45 HP Diesel motor | gázgenerátorral, — cséplögarn'** 20 ÍIP Fordsou 900. Hoffherr lővel. Érdeklődni tehet: Fék István Bodorfapuszta. Telefon: ^ gelvár 29.----------------------------------­előfi zetési árak egy hóra l,noo.W. ,y Egyes szám áru .0.000 pengő. Szed, tőség: Munkácsy Mihály.atca Iá- Telefon: 29-4«. Kiadóhivatal: Mn»É Mihály öten 10. szám. Telefon: ' Főszerkesztfi: Révész Gy. Islv*';' Keld,«szerkesztő: Szűcs Felelős kiadó és nyomdaveM'1’ . I * * ■ • r ),>■>,(. Nvntod* BTT. fh' Ismerjük meg a munka lorradaimí manszef* hogy megnyeri! a szenese!! Losonczy seriegmerkozesek lesz-t nek: Felsőipari I.—Felsőipari II., I Széchenyi I.—Széchenyi II., Pius > * A Postás Sport Egyesület érte­síti összes leigazolt játékosát, hogy csütörtökön rendes időben tréning, utána játékos-értekezlet. Megjele­nés kötelező. ARANYAT, EZÜSTÖT, legmags sabb árban veszek. Somogyi Anna-utca 9. szám. —Kereskedelmi. * Kerületi mezei bajnokság. A 1 M. A. Sz. Délnyugati kerülete va­sárnap délelőtt 11 órai kezdettel rendezi meg a kerület ezévi me­zei bajnoki viadalát a Tüzér-utcai sportpálya környékén. * Hármas labdarúgómérkőzés lesz pénteken. Nagyszabású sport- eseménynek ígérkezik a pénteken délelőtt tartandó hármas labda­rugómérkőzés. Félhárom órai kez­dettel az Ipariskola a kereskedelmi csapatával mérkőzik, utána pedig a jazz-zenészek csapata csap össze a Pécsi öregdiákokkal, míg végül 5 órai kezdettel a hagyományos orvos—jogász-mérkőzés kerül le­bonyolításra. Felkérik az alábbi já­tékosokat, hogy pénteken délután 4 órára feltétlenül jelenjenek meg a Tüzér-utcai sportpályán. Az or­vosok részéről: Oppe, Marosits, Lux dr., Szabó Zs., Soós, Joó, Sza­bó K., Somfalvy, Hegyi, Kövér, Oszvald, Glazer, — A jogászok ré­széről: Dobray, Solymár, Ugor, Csornus, Simonfay, Czibulka, Ba­lázs, Nagy, Naumovits, Jónás, An­gyal, Bogdán, Fenyvesy. —Ugyan­csak kérik a jazz-zenészek és a Pécsi öregdiákok játékosait, hogy pénteken délután ‘/'s4 órára jelen­jenek meg. Papp, Vész, Mihovác, Szabii, Dreszman, Rózsavölgyi, Mül­ler, Törzsök, Marton, Dörömböző I és II. — A Pécsi öregdiákok ré­széről: Köcsky, Pippó, Hennyey, Bédi, Fáy, Timár, Halász, Bátort, Buzássy, Hódossy, Kéméndy. OLVASSUK A SZIKRA KIAMfi HW** ß RÁKOSI MÁTYÁS: Ha.c az újjáépítésért. Beszéd o Ma­gyar Kommunista Párt feladataitól az újjáépítésben SUR: A szovjetüzemek bősei. Ez a könyv megmutatja, hogy a háború sorsa nemcsak az arcvonalakon dőlt el, hanem az üzemekben is................................... SZTÁLIN: A sztáchánov munkáról. A Szovjetunió forra­dalmi munkamódszerének ismertetése ...................... SZ TÁLIN: ÜJ helyzet — új feladatok. A lenini tanok alkalmazása az Időszerű gazdasági kérdésekben SZTÁLIN: Sztálin beszéde. Moszkva sztálini kerületének választási gyűlésén 1946 február 9-én.....................—2 FJ ODOROV: Vallás és egyház. Ez a könyv 25 esztendő rosszhiszemű propagandájával szemben, tények és adatok tárgyilagos felsoroláséval a valóságot tárja elénk. .20 Kultur- és sxinjátszócsoportok részéve í." Jí-.40 Főid, Kenyér, Szabadság — dalokban .......................... HA Y GYULA: Végeladás. Színmű...................... KE DROV: A veszett kutya. Háborús jelenet ..... MÉRAY TIBOR: Sztrájk. Korkép ............................... MÓ RICZ ZSIGMOND: Mint a mezőnek virágai. Vidám jelenet ......................................•.............................. VA AD FERENC: Faliújság. Életkép............................ VAAD FERENC: Vidám műsor. Tréfás jelenetek, versek, színdarabok műkedvelők számára........................ „ Mu nkás kórusok, tömegitalok és fúvós zenekari zenem nagy választékban. lij-.40 Képek L Petőfi Sándor kép Kossuth Lajos kép Dózsa György kép egyenkénti alapára ! ! fflwasMaiOk: IIJ MOM ,

Next

/
Thumbnails
Contents