Új Dunántúl, 1946. február (3. évfolyam, 27-49. szám)
1946-02-27 / 48. szám
ÚJ DUNÁNTÚL Harmineboz közeledik a ki- ütései tifnsxbeteget* ^/i m« Baranyában — Tárnabeom- iá« miatt átmenetileg csökkent a péesi széntermelés — Pénteken liirdetnek ítéletet Szálaslék bunperében A MAGYAR KOM M U N 1 S TA PART D É L D U N m&mm» 111. ÉVFOLYAM, 48. SZÄM. ÁRA: 10.00*$ PENGŐ PÉCS, 1946 FEBRUÁR 27. SZBRDA PAVLOV halólának tizedik A moszkvai Pravda február hó 19-i számában jelentette be azoknak az ünnepségeknek a programját, amelyeken Iván Petrovics Pavlov pruiesszor haláLának tizedik évfordulója alkalmából az élettan lognagyobb tudósa emléke előtt róják le kegyeletüket. Pavlov nemcsak korának és az orosz népnek, de minden idők és nexiazetek egyik legnagyobb kutató orvosa volt. 1949-ben Ryazan kerüiet egy kis falujában született hol atyja a falu pópája volt. A szentpétervári orvosi akadémia elvégzése után két évet Németországban töltött tanulmányúton, majd hazatérve hamarosan a szentpétervári orvosi akadémiára hívták meg a kísérleti orvosi intézet osztályának vezetőjévé. Kutató munkájának elismeréséül 1904-ben az orvosi Nobcl-díjjal tüntették ki, 1907-ben az Orosz, Tudományos Akadémia rendes tagjává és a Royal Society tagjává választották, 1935-ben pedig büszke elnöke volt a moszkvai élettani világkongresszusnak. Életének utolsó harmadában bárom óriási laboratórium vezetője volt, me- glyek közül egy a ma Pavlovo-nak |nevezett híres tudományos intáz- l'iaény a Koltushy volt. Ezekben gaz intézeteidben több mint 50 túré ományos munkatársa volt. kikenek kutató munkáját ő irányította. , A Koltushy a Szovjet fiziológjá- Bnuk új birodalma, melyet Pavlov ’ tervei szerint építettek és rendeztek be. akkor, amikor a Szovjet még a legnagyobb nehézségek megoldáséin fáradozott és az éhséggel küzdött. 1936 február 27-én bekövetkezett halála az emberiséget nemcsak legkiválóbb élettan tudósától, de a XX. század egyik; kimagasló zsenijétől fosztotta meg. Pavlov életének története munkásságának a története, írja egyik tanítványa, Frolov professzor. — Első munkáiban a szív ncdogzé- fcévcl foglalkozott, majd az emésztő nedveket termelő mirigyek elet tanát vizsgálta. Brilliáns sebészi technikával új eljárásokat dolgozott ki, amelyeknek segítségével égyszólván maradék nélkül meg* óldota a nyál, gyomornedv és has- nyál mirigy ne elv elválasztás élettanának minden problémáját és e munkái során fedezte fel a „feltételes reflexeket“. A feltételes reflexek . felépítésének tanulmányozásával azután sikerült Pav- ■ovnak a központi idegrendszer működésének igen sok problémáit megoldania. Pavlov felfedezéséig csak a Jeltétien reflexeket Ismertük ame- *yek n környezet behatásával bemben szabályozzák, az egyén magatartását. Az ilyen egyszerű reflexek egy bizonyos Ingerre az akarat közbejötté nélkül, minden Körülmények között .szabályszerii- séggcl feltétlenül bekövetkező célszerű reakciók, melyek a faj minőén egyes tagjában vei eszű le te t- I?1 megvannak, mint fajemlékczet ^ Pl. a azájba táplálék kerül, en- *nk hatására azonnal reflexesen megindul a nválclválnsztás; ez ’«Hétien reflex.' ,A nyálelválasztás, tanulmányo- íasa során figyelte meg Pavlov, °Sy ha a kutyának az étel nyuj- ásakon egy másik ingert is alkalmazott, pi. egv bizonyos hangú otnbitát megfújt, akkor egy idő i* Va csupán a trombita hang- kra .M illatnál élénk nyáléivá- ,Sj!tás indult meg. Az ilyen mó- 1?® ^trcÍött reflex annyiban fel- SW<8, hortv fiAtn r.wthon hanem szükséges aiz, hogy az állat g bizonyos hangot gyakran hallva,| A Szovjetunió valamennyi fegyveres erejél Sztálin generalisszimusz parancsnoksága .1*1 -M í & i ’Jota minden állatnál váltódik bizonyos hang meghallásakor. azzal egyidejűleg táplálékot kapjon, vagyis előzetes aszocia | eiók szükségesek a feltételes ref-* lexek kiváltásához. Egy feltételes reflex a fajnak csak azon egye- deiben van meg, amelyekben az élet folyamán állandó ismétléssel kiépült. A feltételes reflex tehát egyéni‘emlékezet és jelenlétét- kizárólag arz egyén mutatja, határozza meg. Az állatok nem tudnak nekünk szóbeli közléssel tapasztalataikról felvilágosítást adni, mint az ember. Csak a feltételes reflexek tanulmányozásának segítségével vált lehetővé közelebb férkőzni az állat psyekéjéhez és lelki folyamataiba közvetlen betekintést nyerni intelligenciá j án ak, tanulékony s á- gáreak fokáról objektív és mérhető módteerrel meggyőződést 4 szerezni. Meggátolni azt, hogy pl® az állat hány hang és szín között tud különbséget tenni és az om- lékkcpeit meddig tudja megtartani. De nemcsak az állati psziché tárgyilagos vizsgálatánál bír a feltételes reflexek tana ilyen nagy áiíaános érdekességgel és fontossággal, hanem az egész pszichológiára is forradalmi hatással volt. Igen nagy jelentősége van a feltételes reflexnek aiz emberi viselkedés és jellem kialakulásában is. Pavlov vizsgálatainak eredményei összhangban vannak a pszichoanalízissel nyert következtetésekkel is. Bár az idegrendszer élettanában és a lélektanban, jelenleg még nem tudunk mindent kielégítően megmagyarázni a feltételes reflexek tanával, kétségtelen az. hogy Pavlov által olyan eljárás birtokába jutott a tudomány, amelynek segítségével még sok probléma megoldása várható. Az elmúlt 25 év alatt Magyar- országon nagyon sokat olvastunk és hallottunk arról, hogy a Szovjetunió állambcrendczése teljesen elfojtotta atz emberi szellem szabadságát. Hogy ez mennyire nem felelt meg a valóságnak, annak talán legmeggyőzőbb példáját Pavlov élete szolgáltatja. Pavlov sokszor hangoztatta maradi gondolkodását, templombajáró ember volt és egész szíve szerint nyilatkozott az absolut szellemi szabadság szükségességéről, ha folytatni akarjuk a tudományos fejlődést és általában minden emberi fejlődést. — A Szovjetunió mindezek ellenére olyan támogatásban és megbecsülésben részesítette Pavlovot, hogy eddig kapitalista társadalomtól csiak megközelítően is hasonló méretű támogatást tudós még nem kapott. Pavlov széles humanista látókörrel birt, nemcsak a tudományban, hanem az emberekkel szemben álló problémákkal is. 1935. augusztus 9-én a moszkvai nemzetközi éléttaná kongresszus meg alá helyezték Moszkvából jelenti, a Tass: A nemzetvédelmi népbiztos ságota Szocialista Szovjet jKöztár saságuk íegyveres erőinek népbiztosságává szervezik át. Hz a nép biztosság egyesíti a Szovjetunió egész fegyveres erejét. A legfelsőbb Szovjet Tanács elhatározta, hogy a íegyveres erők népbiztosává és valamennyi fegyveres erő legfőbb parancsnokává Sztálin generalisszimuszt nevezi ki. Moszkvából jelenti a Tass: A szovjet sajtó hosszasan méltatja és nagy jelentőséget, tu lijóonít annak a ténynek, hogy a Szovjetunió valamennyi fegyveres erejét Sztálin generalisszimusz parancsnoksága alá helyezték. Ennek a rendelkezésnek hatása rendkívül nagy - írja az Izvesztija. Sztálin generalisszimusz vezetésével tovább fejlődnek ezek p fegyvernemek és. elriasztják a Szovjet ellenségeit népünk és az egész világ békéje érdekében. A szovjet nép mindent megtesz, hogy a Vörös Hadsereg ne szenvedjen hiányt egyetlen állam hadseregével szemben sem, A Vörös Hadsereg nek nemcsak lépést kell tartania a többi államok hadseregével, de felül is kell azt múlnia. A kommunista párt szónoka tiltakozott a nemzetgyűlésen Francoék úlabb gaztettei elten Budapestről jelenti az MTI: A nemzetgyűlés keddi ülését, fél 1 óra előtt nyitotta meg Varíj a Béla elnök. Bejelentetne, hogy a nagybudapesti választókerület által beküldött Bkhardt, Emil képviselő hosszas szenvedés után meghalt. A nemzetgyűlés tagjai fenn- állva áldoztak az elhunyt képviselő emlékének és emlékét jegyzőkönyvben örökítették meg, A továbbiak során Varga elnök bejelentette, hogy a Ház legközelebbi illésén a napirend megállapítása után a miniszterelnök. írásban választ ad Kiss Károly kommunista. képviselőnek a nyilasok által elhurcolt. javak kérdésében. > Nagy Ferenc miniszterelnök bemutatta a nemzetgyűlésnek azokat a kormányrendeleteket, ame lyekre vonatkozólag a törvény a nemzetgyűlés utólagos jóváhagyását írja elő. A nemzetgyűlés a miniszterelnök bejelentését tudomásul vette Szabó Piroska (kommunista párt) napirend előtti lelszólalásá- ban a magyar nők nevében tiltakozott Franco fasiszta rendszerének újabb gaztette ellen, hogy 10 szabadságharcost fcivégeztetett. Kérte a kormányt és külügyminisztert, hogy a magyar köztársaság nevében tiltakozzanak e me rénylet. ellen. Ezután Varga Béla elnök javaslatára ,a nemzetgyűlés elhatározta, hogy legközelebbi ülé .sét szerdán 10 órakor tartja, napirendjén a további teendők iránt’ ténykedéssel, majd felolvassák az interpellációs könyvet. A nemzet gyűlés tagjai 37 interpellációt jegyeztek be, amelyeknek szóbeli megindokolására a szerdai ülésen kerül sor. Az elnök ezytán az ülést, hárómnéqved 1 órakor bezárta.. Vanderberg szenátor javaslata: Az Egyesüli Államok lépjen szövetségre a Szovfeluniaval New yorkból jelentik:. A Newyork Tfnjes idézi Vanderberg szenátor javaslatát, amely szerint az Egyesült Államoknak szövetséget kellene kötniük a Szovjetunióval. Vanderberg azt hiszi, hogy ha az Egyesült Államok az egyesült nemzetek védnöksége alatt szövetségre lépne a Szovjetunióval, ez eloszlatná az utóbbi nagyhatalom aggodalmát, hogy vele szemben ellenséges tömb alakul ki. Vanderberg szenátor ezt az álláspontját holnap fejti ki a szenátusban, arnikov hozzászól az egyesült nemzetek politikájához. Francoék tovább szemtelenkednek Londonból jelentik: Madridi közlések szerint Francoék ismét felelősségre vontak baloldali elemeket. Ä vád szerint a baloldaliak újból meg akarták szervezni a szó ciálístá munkáspártot. A bíróság három embert 12 évi, négy em bért 10 évi, többeket pedig 6 hónaptól ö évig terjedő börVmbüu- tetéssel sújtott. Az angolok elhagyják Irán területét Londonból jelenti a Reuter: Az iráni brit erők parancsnoka kijelentette, hbgy a brit csapatok egy héten belül elhagyják Irán révületéi. 24.000 pengő a kenyér Budapestről jelenti a MTI: A loözellátásügyi miniszter újra zctJcözi élettani Kongresszus u»cg- szabályozta a kenyér és liazt árát. nyitásán többek között a követ-g A kenyér fogyasztói ára február kezüket mondotta: ,,A háború ter rr,eszeiénél fogva bestiális módszer az élet nehézségeinek a megoldására, olyan módszer, amely méltatlan az emberi szellemhez, mely annyi kimeríthetetlen forrással rendelkezik. Nagyon boldog vagyok, hogy hazám kormánya a békéért való küzdelemben az első a történelemben, amikor kijelenti, hogy egy láb idegen földre sincs szükségünk“. Amikor Pavlov emlékét idéz- «ük, nem szabad elfelejtenünk az ő háború elleni tiltakozását, mely a sokat szenvedett emberiség utolsó racionális egyesitésérc figyelmeztetett. Dr. I.issük Kálmán 27-tői, szerdától kezdve az ország egész területén — Budapest és környéke kivételével — kilogrammonként 24 ezer pengő, viszonteladói ára 22 ezer pengő. A finomliszt és dara új ára malomban 1 millió 500 ezer pengő, nagykereskedői ám 1 millió 570 azer pengő mázsánként, kiskereskedői ára 16.500 pengő kilogrammon ként. A kenyérliszt ára malomban 1 millió 100 ezer pengő, nagykereskedői ára 1 millió 160 ezer pengő mázsánként, kiskereskedői ára 12.300 pengő kilónként. Megváltozott a kereskedelmi őrlés díja is gabonánál 270 ezer pengő, kukoricánál 297 ezer pengő mázsánként. A magyar kormány tiltakozott Francoék embertelen jogtíprásaí ellen Budapestről jelenti a MTI: A magyar bép felháborodással vette tudomásul a spanyol fasizmus legújabb jogtiprásáf. a három szabadságharcos asszony ha- lálraitóiésének hírét. Az ország különböző részeiből értetett táviratok felszólítják a magyar kül- ügy'minisztert. tiltakozzék a magyar kormány nevében Franco fasiszta kormányánál a jogtalan ítélet végrehajtása ellen. Gyöngyösi János külügyminiszter táviratban utasította a magyar kormány londoni képviselőjét, hogy tiltakozó táviratot intézzen a spanyol külügyminiszterhez. „A magyar közvélemény felháborodással értesült arról, hogy a demokratikus eszmék győzelmi nek jegyében végződött háború után. még mindig lábbal lehet tiporni a legszentebb emberi jogo kát. Mercedes Gotnez Otaro. Izabella Sanz Toledano munkás nők és Maria Theresia Torai, a madridi Rockefeller intézet munkatársának halálra ítélése megeső folása mindazoknak, az eszméknek amelyekért a világ hat éven ár vénzett. A magyar kormány a leghatározottabban tiltakozik a halálos ítélet végrehajtása ellen Kérem külügyminiszter urat, hogy az ítélet végrehajtásának felfüggesztése érdekében kormányánál a kellő lépéseket megtenni szíveskedjék“. Péntektől kezdve teljes határzár a francia-spanyol határon Púmból jelentik: A francia minisztertanács elhatározta, hogy március l-én 0 órától kezdve a fracia-spanyol határon megszüntet minden átmenő forgalmat. — Egyben felhívja az Egyesült Államok és Nagybritarvnia kormányának figyelmét arra a veszélyre, amit a mostani spanyolországi helyzet jelent a biztonság svxm pontjaiból. Félhivatalos értesülés szerint a francia jegyzék a spanyol kérdésnek a biztonsági tanács óié való terjesztését javasolja.