Új Dunántúl, 1946. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1946-01-01 / 1. szám

Három gyilkosság! ügy foglalkoztatja a megyei bűnügyi hatóságokat Kettőben jogos fegyverhasználat történi? Mozgalmas évvége volt a vizsgáló- birónak. Az elmúlt hét során a vár­megye három különböző helyén tör- lént gyilkosság, amelyek közül kettő többé-kevésbé már tisztázódott, a har­madikban azonban még mindig isme­retlenek a tettesek. Mint az Uj Dunántúl röviden már jelentette, az egyik eset Cserdiben történt. Id. Mátyás Ferenc a cserdii szőlőhegyen nagy veszekedést ren­dezett, még pedig éppen december 24-én este. Szomszédgyerekek elsza­ladtak a bükkösdi rendőrségre, hogy segítséget hozzanak. A rendőrök ki is szálltak és felszólították az öreg ma­gyart, engedje be őket. Id. Mátyás vá­lasz helyett háromszor kilőtt az ajtón. Az őrs egyik tagja, Csordás József ekkor szintén fegyverét használta, ta­lálomra belőtt a lakásba és a golyó eltalálta az öreget, aki szörnyethalt. Megejtették a boncolást, a rendőrség is lefolytatta a szükséges vizsgálatot és megállapította, hogy a vármegyei rendőr részéről jogos fegyverhaszná­lat látszik fennforogni. Az ügynek mindenesetre még folytatása lesz. A másik gyilkosság Sellyén történt Itt szintén veszekedés robbantotta ki a végzetes lövést. Gergics József, de­cember 23-án összeszólalkozott Fenyősi József ottani emberrel. A vita odáig fajult, hogy Gergics nekiment Fenyő- sinek, aki a verekedés hevében nya- konlőtte Gergicset. A vizsgálat ered­ménye Fenyősi részéről a jogos önvé­delmet bizonyítja. Ebben az ügyben is végső fokon majd a bíróság dönt. A harmadik gyilkosság Siklóson ját­szódott le. December 24-én délután ismeretlen emberek hatoltak be Sala­mon Ferenc 57 éves gazdaember la­kására. Salamon eddig még ki nem derített módon és okból valószínűleg összeszólalkozott a látogatókkal, ukik késsel Salamon vállán olyan súlyos sérüléseket ejtettek, hogy az idős em­ber belehalt sérüléseibe. Az ügynek még vannak kiderítetlen részletei, amelyek tisztázása érdekében a vár­megyei rendőrség az orosz hatóságok­kal karöltve még folytatja a nyomo zást. Nem enyhüllek a piaci árak a pécsi piacokon Az esztendő utolsó napján meglehető­sen gyenge volt a felhozatal a pécsi piacokon. Ebhez képest az árak is elég magasan tartották magukat — Csak néhány kiragadott pédát hozunk fel-an­nak igazolására, hogy a piaci árak, el- kötéiben asz ipari cikkeknél bekövetke­zett áresésekkel nem enyhültek. Ennek okát abban látjuk, hogy a falusi ter­melők bizalma még a lebélyegzett pénz­zel szemben sem állt helyre. Még mindig csak csereüzletre haj­lamosak a falusiak, ami kevés árut mégis hajlandók pénzért adni, annak meg olyan magas árat szabnak hogy azokat a városi fogyasztó alig ké­pes megfizetni. Feljegyeztünk a tegnapi piacról egy­két árat, így pl. a fejeskáposzta kilója 4—5000 pengő, a sütnivaló tök 1500 pen­gő. egy szál torma 1000 pengő, egy pár öreg tyúkot láttunk az egészben, amit 150.000 pengőért árult a falusi néni, egy ..rakás“ vadsalátáért 500 pengőt kértek, pedig alig volt több pár szálnál az egész, viszont egy kiló savanyúrépe 6000 pen­gő volt, egy kicsiny házilag készült seprőt pedig csekély 3090 pengőért ajánlottak. A bortermelők földadója borral fizethető búza helyett Ismeretes, hogy a kormány rendele­té alapján a földadó és járulékai bú­zába fizetendők. Nincs ennek külö­nösebb nehézsége ott, ahol a termelő búzát is termel, de végrehajthatatlan ez a rendelet azoknál a szőlő- és gyü- mölcs-tulajdosoknál, akik búzát nem termelnek. A Bárány avár megyei Hegyközségi Tanács legelsőnek muta­tott rá a Pénzügyminiszterhez és a Földmívelésügyi miniszterhez juttatott előterjesztésben a rendelet hiányossá­gára és személyes eljárással is sürget­te a rendelet módosítását, javasolva, hogy a szőlő- és gyümölcstermelők földadójukat pénzben fizethessék meg. „ A hivatalos lap december 16-iki szá­mában jelent meg a Pénzügyminisz­ter 151.500/1945. száma rendelete, amely lehetővé tette, hogy a szőlőtermelő szőlőterület után a földadót és járulé­kait ne búzával, hanem borral is meg­fizethesse. A kivetés buzaalapon tör­ténik, a fizetést pedig borral olyként kell teljesíteni, hogy minden kg. bú­záért, ha nem direkttermő szőlőből szüretelt bort fizetünk, 6 Malligand/ liter-fok, ha pftdig direkttermő szőlő­ből szüretelt borral fizetünk, 8 Malli- gand/liter-fok bort tartozunk a kije­lölt átvevő helyre beszállítani. A be szállítandó bor mennyisége olyként számítandó ki, hogy a búzában meg­állapított földadó és járulékainak minden kg-ja megszorzandó 6, illetve 8 MalÜgandfokkal és az igy kapott eredmény elosztandó a fizetésként használt bor tényleges Malligandfoká vaL Pl- h* földadó és járulékai fejé­ben 100 kg. búzát kellene fizetni, ak­kor a 100 kg búza megszorzandó 6,-tal, a kijött eredmény 600 osztandó a bor tényleges Malligandfokával, pl. 12, s ez esetben 50 liter bort tartozik az a gazda beszolgáltatni, aki 12 Malligand­fokoe, nem direkttermő borral rendel­kezik. A Pécsi Hegyközség vasárnapi köz­gyűlésén élénk vitával tárgyalták a kormánynak ezt az új rendeletét, a felszólalók mindegyike rámutatott a teljesítés nehézségeire, hiszen úgy le­het a fuvar többe fog kerülni, mint a beszolgáltatott bor értéke, s ezért el­határoztok, hogy újabb előterjesztés­sel élnek a Pénzügyminiszterhez, kér­ve a földadónak nem terményben, ha­nem pénzben való megfizethetését. Hadísegélyesek és hadi- gondozottak ügyeimébe A városi adóhivatal értesiti az érde­kelteket, hogy a zárlati munkák elvég­zése miatt, valamint újabb ellátmány be­szerzéséig a kifizetések átmenetileg szü­netelnek. A fizetések előreláthatólag ja­nuár 8-án indulnak meg. A sorrendet a lapokban közölni fogjuk. A városi adóhivatal felkéri az érde­kelteket, hogy január 8-ig az adóhiva­talt még felvilágosítások kérése miatt se keressék fel, mert különben a hivatal a zárlati munkákat elvégezni képtelen. HÍREK Ax Ili Dunántúl új ára Bár a banlcjegydézsma bevezetésekor jeleztük hogy az Uj Dunántúl elhatá­rozott szándéka a lap árának csökken­tése, sajnálattal kell megállapítanunk, hogy a kormányrendelkezésnck várt ha­tása nemcsak az élelmiszerpiacon ma­radt úgyszólván hatás nélkül, de nem érintette éppen azokat az ipari termel- vényeket sem, amelyek a lapelőállítás technikai alapját képezik, mint a papir és nyomdafesték ára. Ez kényszeríti ki­adóhivatalunkat arra, hogy követve a fővárosi napilapokat, mi is felemeljük kpunk előfizetési és példányonkénti árát. A mai naptól tehát havi előfize­tési díjunk 11.000 pengő példányszá- maink ára pedig 500.— pengő. Ugyanakkor felhívjuk olvasóink fi­gyelmét, hogy az Uj Dunántúl minden újévi példányához egy kétszinnyomású falinaptárt és egy tárcanaptárt is mel­lékeltünk. Ennek ára az előfizetési díj­ban, illetve a példányszám árában benn- foglaltatik, tehát úgy előfizetőink, mint példányszém-vásárlóink minden külön térítés nélkül megkapják. — Január 7-én megtartják Pécsett az országos állat- és kirakodóvásárt. A vá­ros hatósága úgy határozott, hogy az évenként szokásos állat- és kirakodó­vásárokat az 1946 esztendőben megtart­ja. Az első ilyen vásár már január hó 7-én lesz megtartva. Állategészségügyi szempontból azonban ezen a vásáron ha­sított körmü állatok (szarvasmarha, ser­tés, juh, kecske, stb.) felhajtása egyelőre tilos. — Ügyvédi hír. Dr. Lehner Dezső ügyvéd irodáját Deák-utca 4. sz. alatt újból megnyitotta. — A Tarainé Sturl-Nagy-féle képcso- por\ kiállítás a Baranyámegyei múzeum- ban holnap este 6 ólakor zárul. — A Magyar Nők Demokratikus Szö­vetsége értesiti tagjait, hogy január 2-án, szerdán délután 5 órakor taggyűlést tart s kéri tagjait, hogy teljes számban, saját érdekűkben jelenjenek meg a Szövetség ideiglenes helyiségében (volt Nemzeti Kaszinó). ELŐFIZETÉSEK ÉS HIRDETÉSEK FELVÉTELE UJDUNÁNTÚL KI ADÓHIVATALÁBAN Munkácsy M.-u. 10. sz. alatt« — Anyakönyvi hírek. Házasság- kötések: Vész Béla detektív és Mar tinek Márta; Viandt László kocsigyártó és Járányi Ilona; Fábián János sütősegéd és Takács Márta; Dávid Zoltán cipész- mester és K. Szabó Róza; Gaál Gyula állami tanító és Brand Erzsébet; Horváth Gyula MÁV stiszt és Békéi Irén. Mohó László vlllamoskalauz és Kelemen Ilona; Takács István építészmester és Helstab Jolán postatlsztviselő; dr. Deák László törvényszéki aljegyző és Meszléri Ibolya óvónő; Majzer György sütősegéd ' és Fürdés Erzsébet; Gárdosi Aladár keres­kedő és Nyári Jolán; Öbert Nándor bá­nyász és Feldvebel Erzsébet; Várhegyi János ny. MÁV stiszt és Aussenek Ilona; Élő Imre MÁV esztergályos és Kis Má­ria; Orbán Lajos pénzügyőri felvigyázó és Baka Terézia; Szabó József vármegyei rendőr és Szilczl Irén; Kelle István MÁV stiszt és Voltér Mária MÁV kalauznő; Földes Ferenc fogtechnikus s. és Mes­ter Margit; Bocz Géza hivatásos hadnagy .és Kurtz Márta. Kereskedők figyelmébe! Az iparűgyi miniszter 100.500/1945. Ip. M. sz. rendeletével e (rendelt árú és anyagkészlet bejelentéshez szükséges BEJELEIMTÖ-LAP kapható: Új Dunáwtíil könyvesboltban Kossuth-iU (volt Király-u.) 10, sz. Telefon: 24-°0. (volt Király-u.) Növendékeinek és kedves ismerőseinek Ha U É K Hermann ianciansra — A II. operaest műsora. A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége, a Szo­ciáldemokrata és Kisgazda Párt Nő- bizottsága rendezésében 1946. évi ja­nuár 10-én, délután 4 órakor tartják a pécsi Nemzeü Színházban II. nagy opera­estjüket a Városi Zenekonzervatórium volt és jelenlegi növendékei az elha­gyott gyermekek javára. Műsoron szere­pelnek Beethoven, Mozart, Mascagni, Puccini, Erkel, Strauss, Verdi és Doni­zetti művei. Jegyek január 3-tól kezdve a Népszava könyvkereskedésében, a Szent István könyvkereskedésében és előadás előtt két nappal a színház pénz­táránál válthatók. — A bábszínház ma (kedden) délután 3 órakor előadást tart. Ojévi müsorl Je­gyek elővételben délelőtt 10—12 óráig válthatók a Pedagógusok Szakszervezeté­ben, Kardos Kálmán-utca 5. sz. —Rendőrségi hírek. Ifj. Fehér Fe­renc műszerészmester, Rákóczi-út 71. sz. alatti lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen betöréses lopás miatt, amit azáltal követett el, hogy folyó hó 29-re virradó éjszaka a Zsolnai Vilmos-uca 39. szám alatti üzlethelyiségét feltörte és onnan egy teljesen új felszerelt Puch- gyártmányú női kerékpárt, 2 drb. külső és 2 drb. belső új kerékpárgumit és égy fekete női munkaköppenyt ellopott. Kára 6,000.000 pengő. — Fazekas Dávid hegyőr, berkesdi lakos bejelentette, hogy Gizella nevezetű 15 éves lánya folyó hó 28-án fenti lakásáról eltávozott és azóta nem tért haza. Az ismerősök Pécsett lát­ták. Személyleírása a következő: kb. 150 cm. magas, világosbarna hajú, kék sze­mű, korához képest fejlett. Ruházata: bordó, festett vászonruha, bordó barghet fejkendő, fekete harisnya és. a lábán német-szövésű gyapjútutyi. A lány kicsit gyengeelméjű. — R a f f a i György könyvkötő, Bajcsy-Zsilinszky-utca 19. sz. alatti lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen betöréses lopás miatt, amit az­által követett el, hogy folyó hó 29-re virradó éjjel a Hal-tér 1. szám alatt lévő műhelyébe betört és onnan egy sorszá­mozó gépet ellopott.. Kára 300.Ö00 pengő. — A rendőrség őrizetbe vette Illés Borbála 22 éves Vókány, kuruez-pusztai lakost, aki a tejet a piacon 5000 pengő­ért árusította literenként és amikor a szolgálatos rendőr elő akarta állítani a rendőrségre, ellenszegült és botrányt okozott. Ugyanezen ügy miatt vettte őri­zetbe a rendőrség Kapitány László 21 éves Vókány, kuruez-pusztai lakost, aki Illés Borbála előállítását erőszakkal megakarta akadályozni. — A rendőrség valamennyi ügyben folyamatba tette az eljárást. SPORT HATÁROZATKÉPTELEN VOLT AZ MLSz ÉS JT KÖZGYŰLÉSE Jelentette az Üj Dunántúl, hogy va­sárnap délelőtt 10 órára hívták össze a Magyar Labdarúgók Szövetsége déldu­nántúli kerületének és a Játékvezetők Testületének közgyűlését, hogy a vissza, nyert önrendelkezés alapján megválasz- szák végleges vezetőségüket. Meglepe­tésre az érdekeltek a közgyűlésen olyan csekély számban jelentek meg, hogy a közgyűlés határozatképtelen volt és el kellett halasztani. Értesülésünk szerint erre való tekintettel szombaton, január 5-ére újból összehívják az MLSz, vasár­napra pedig a JT közgyűlését. Remél­hetőleg az érthetetlen közöny akkorra már eloszlik és a sportemberek teljes számban vesznek részt az alkotmányzó közgyűlésen. BIZTOSAN GYŐZÖTT VASÁRNAP A PVSK A pécsi vasutas együttes vasárnap ba­rátságos mérkőzésen látta vendégül a Nagykanizsai VTE legénységét. A NB- ben Is kitűnően szerepelt PVSK, mint az előrelátható volt, könnyedén győzte le ellenfelét 6:1 (2:1) arányban. A vasutas csapat körülbelül ezzel a mérkőzéssel be is fejezi a szezont és megérdemelt téli pihenőre tér, ha pihenőnek lehet nevezni az előkészületeket a korán, va­lószínűleg február 17-én kezdődő tavaszi évadra. ÚJ DUNÁNTÚL

Next

/
Thumbnails
Contents