Új Dunántúl, 1946. január (3. évfolyam, 1-26. szám)

1946-01-05 / 4. szám

Kizárólag a társadalomtól függ, hogy az atom- rombolással felszabadult óriási energia a háborút, vagy a békés termelést fogja-e szolgálni Dr. Ernst Jenő egyetemi tanár előadása az atomrombolásról Dr. Ernst Jenő, az Erzsébet Tudo- mányegyetem tanára csütörtökön dél­után rendkívül érdekes előadást tartott az atomrombolásról. A mindvégig tudo­mányos síkon mozgó előadást könnyen »érthető, életbői vett példákkal illusztrál­ta s ezáltal sikerült a halgatóság bizo­nyos értelemben laikus nagytöbbségét is tökéletesen lekötnie. Ismertette az elemek legparányibb ré­szecskéit, a molekulák és atomok szer­kezetét, struktúráját s azoknak egymás­hoz való kapcsolódását. Mint „legősibb“ elemet, a szenet és az oxigént boncc.- gatta elsősorban, mert hiszen az emberi­ség történetében kezdettől fogva e két elem volt az, amelyik legnagyobb .jelen­tőségre tett szert. Tudvalevő dolog, hogy ezen és oxigén atomok kapcsolódásából; széndioxid keletkezik. A széndioxid­ban a szénnek semmiféle tulajdonsága nincsen, de, hogy azén van benne, azt igazolja aiz a tény, hogy a növény belőle újból szenet tud csinálni. A tudósok tehát feltételezték, hogy kell lenni va­lami szerkezetnek, ami az atomok kap­csolódását létrehozza. És megindulták ilyen irányban a kutatások. 1895-ben Röntgen müncheni tanár véletlenül né­hány fényképező lemezt felejtett egy légritkított üvegcső közelében amelyen villamos áramot vezetett át. És észre­vette, hogy a lemezek elsötétedtek, bár látszólag jó! meg voltak védte a vilá­gosság ellen. Igv fedezte fel azokat a sugarakat, amelyek a vastag ólom kivé­telével mindenen áthatolnak. Ez a fel­fedezés óriási meglepetést okozott a tu­dományom világban s újabb kísérletekre ösztönözte a fizikusokat és vegyészeket. Két év múlva már rájöttek arra, hogy az a villamosáram, amely a légüres csö­vön áthatol, elektronok árama, amelyek a cső végétől a másikhoz igyekeznek Ez volt kezdete az atomkutatásnak a Cambridge? Cavendish laboratóri­umban, ahol az őrt dolgozó Thomp­son Josephnek sikerült megmérnie az új részecskék súlyát és villamos töltését. A legfontosabb az volt ebben a felfe­dezésben, hogy az elektron súlya ezer­szer kisebb, minta hidrogénatomé, amely pedig a legkönnyebb atom. Pontosabb mérések azt mutatták, hogy m elektron 1838-szor könnyebb, mint a hidrogén atomja. Mindjárt arra gondoltak, hogy a különféle atomok talán egyszerűbb alkatrészekből vannak összetéve és a röntgensugarak felfedezése után négy évvel Thompson már Rzzal állott elő, hogy az elektron természetes és rendes alkatrésze lehet minden anyagnak. Rá­jött arra is, hogy az ő elektronjai ne­gatív töltésüek é* hogy mindegyik töl­tése azonos azzal a legkisebb villamos egységgel, amelyet bármely folyékony részecske hordozhat. Más szempontból úgy látszott, hogy az elektron a villa­mosság alapegysége, úgyhogy anyag és villamosság máris összekapcsolódtak. Egy elem atomjai leválnak lami valamit csinál az atomok között. Más elemekkel is megindultak a kísér­letezések, igy 1932-ben Joliot-Curie és Chadwick aliasugarakkal bombázni kezd­ték a beriilium nevű künnyű elemet. A berifiiumból általában csak röntgensuga rak léptek ki a bombázás hatására, de .néha megtörtént, hogy a látómezőben egyszerre csak megjelent egy proton- sugár, anélkül, hogy látni lehetett volna,- hogy miből eredt. Azt köve teker? tették ebből, hogy a sugarak előtt Levő gáz egyes atomjai olykor hatalmas lökést kapnak valamitől s ez a valami fel­robbantja őket. Mindenféle gázt próbál­va ki, végül ki lehetett számítani, mek­kora a bcrilliumból kiszabaduló ismeret­len anyagi részecske tömege, sebessége, nagysága. Ezek a számítások pedig azt mutatták, hogy a berilliumból kiszaba­duló részecske tömege akkora, mint a protoné, sebessége pedig kb. 30.000 km. másodpercenként. Lényegében ez törté­nik tehát, hogy a berilliumnak alfaré­szecskékkel való bombázásánál az alfa- részecske behatol a berillhun atom mag­jába, ez az atommag átalakul közönsé­ges szénatom magjává és közben ki­ugrik egy neutron, ez a kiugrott neutron pedig néha bcletalál egy másik atomba s a maga részéről azt robbantja szét. Mivel a neutron semleges elcktronos szempontból, könnyebben hatol be az atomok magjába a protonok közé, ércért a fizikusok azonnal elkezdték alkalmaz­ni őket atomromboló kisér léteikben. — Sorra vettek mindenféle anyagot s na­gyon sokféle eredményt értek el. Ha nitrogént bowbáztattak neutronokkal, a nitrogénből bóratom lett s kiszabadult egy helium atom, — oxigén esetében pedig ugyancsak egy helium atom fel- szabadulása mellett szénatom keletke­zett Legérdekesebb azonban akkor kö­vetkezett be, amikor 1939-ben Hahn berlini fizikus arc urániumot kezdte bom­bázni a berilliumból kiröppent neutro­nokkal. Az atomromboló kísérleteknél általában csak protonok, alfarészecskék s más legapróbb atomrészecskék szaba­dultak ki, itt azonban ax eltalált urá­nium atomból egy xenon-, és egy stron­tium lett. Az uránium atomsúlya 238, a xenoné 131, a strontiumé 88. Ä ketté­váláson kívül tehát még néhány újabb neotron is kiszabadul az urániumból. A mérések pedig azt mutatták, hogy az urániumatomnak ilyen kettéválása köb­ben 180 millió elektronvo! tnyi energia is szabaddá válik aaal, hogy a két atom­rész nagy sebességgel repül szét egy­mástól. Ez közönséges értelemben pe­dig azt jelenti, hogy egy kg. uránium égési energiája megfelel egy ember há- rom évi széntermelése égési energiájá­nak. Nem akarjuk a rombolási szolgálni... Az atomrombolással tehát óriási lehe­tőségek nyílnak ismét meg az ember számára. Csupán nz a kérdés, hogy ezt arc óriási energiát be tudjuk-e állítani a békés termelés szolgálatiba, vagy rom­bolásra használjuk? Egyszer már ki kell áUnla az em­beriségnek amellé a gondolat mellé, mondotta dr. Emst professzor, hog nem akar termelni a rombolás azé mára. A háborús nyereségeket a» állam ko­bozza el s a háborús nyerészkedőket ki­vétel nélkül tekintsék háborús bűnö­söknek, akiket majd egy nemzetközi bí­róság vonhat majd felelősségre. Mert kizárólag a társadalomtól függ, hogy mi lese további sorsunk, melyik utat vá­lasztja, a rombolást-e, vagy az építést, (b. j. dr.) A kínai kommunisták elfogadták Csangkaisek békejavaslatát Londonból jelentik: A kínai kommunista párt főhadiszállásán közölték, hogy hajlandók elfogadni Csaugkaisek három pontból álló békejavaslatát. A kínai kommunista párt főhadiszállásán hangoztatták, hogy a polgárháború mi­előbbi beszüntetésére törekszenek. A budapesti svéd ügyvivő átnyújtotta megbízólevelét Budapestről jelenti a MTI. — Arfvedson svéd királyi ügyvivő pénte­ken délután ünnepélyesen átnyújtotta megbízólevelét a Nenne éti Főtanácsnak. Az ünnepélyes aktuson jelen volt Nagy Ferenc a nemzetgyűlés elnöke. Várttá Béla a Nemzeti Főtanács tagja és Gyön- gyöay János külügyminiszter. A svéd ügyvivő rövid beszédben hangsúlyozta, hogy Svédországban nagy rokonszenv nyilvánul meg Magyarország iránt. Nagy Ferenc válaszában a magyar nép köszö­netét tolmácsolta azért, hogy Svédor­szág felvette velünk « diplomáciai kap­csolatokat. Ugyanakkor keresték a röntgen su­garaknak valami természetes forrását és Becquerel Henry francia tudós igy fe­dezte fel a rádióaktivitást. A rádió­aktivitásnak kettős jelentősége van az atomok történetében. Először ez szolgáltatott váratlan példát arra, hogy egy elem atomja maguktól leváljanak s egy egészen más elem atomjaivá alakuljanak át pL az urán atomjai az ólom atom­jaivá. Kiszámíthatatlanul fon fos, új kép voit az atomról, hogy az több elemi alkat­részből 4U, Ez a felfedezés lehetővé tet­te elemek átalakítását, mert a rádium ás más rádióaktiv elemek által kilöveit, nagysebességű részecskék szolgáJtatják azokat a lövedékeket, amelyekkel kö­zönséges atomokat darabokra lehet zúzni. A legegyszerűbb felépítésű atom a hidrogéné: egyetlen elektron kering a magja körül, ez a minden többi atom­mag építőköve: * proton. A proton anyaga az elektron«* semleges neutron- testecské. A neutron láthatatlan és csak hatását lehetett megfigyelni, hogy va­ÚJ DUNÁNTÚL Szófiában is folynak az előkészületek: a kormány kiszélesítésére Londonból jelentik: A bolgár kor-1 hogy lépjenek érintkezésbe a demokra- mány megbízta a miniszterelnököt, a I tikus csoportok képviselőivel a kormány belügyminisztert óe a hadügyminisztert, 1 kiszélesítése érdekében. Negrin tervezete a spanyol fasizmus elszigetelésére Londonból jelentik: Negrin, a spanyol köztársasági párt vezetője, aki az elmúlt héten titokban Nagybrttan- niába érkezett, a Reuter jelentése szerint négy pontból álló tervezetet készített, amelyet majd Bevin, Byrnes és Bidault külügyminisztereknek nyújt át. A terve­zet többek között követeli, hogy az Egye­sült Államok, Nagybritannia és Francia- ország szakítsák meg a diplomáciai kap­csolatokat Franco kormányával. Enge­délyt kell adni a spanyol köztársasági pártnak, hogy batMnéihass« a szövetsé­ges rádiééUojtiátcket a spenyel propá­nén de széniére. Addig le, amíg a teljes diplomáéin! szakit ás be nem következik, a Franco kormány mellett működő ua- . vétségéé magbízetfak csak arat politikai ügynökök szerepeljenek Kívánja Negrin tervezetében. A BRIT KÜLÜGYMINISZTER FOGADTA NEGtINT Londonból jelentik: Bevi* brit külügyminiszter londoni jelrutés szerint fogadu Negrial, a köztársasági Spanyol-' ország volt elnökét. A kihallgatás oka | az, hogy Negrinl kiváló szakértőként ismerik a spanyol kérdésben, különben Negrin t. Londonban magánemberként ke­zelik. SZERKESZT (WÄG I ÜGYBEN SZÍVESKEDJÉK TÁRCSÁZNI A 30—49 TELEFONSZAMOT! Rézgé^cért bort adunk a külföldnek Budapestről jelenti a MTI: Ko­vács Béla földművelésügyi miniszter a gazdák és gyümölcstermelők rézgálic- szükségletének biztosítása érdekében a Mezőgazdasági Szövetkezeti Központot ,,rézgálíc-bor‘’ csereakció lebonyolításá­val bízta meg. Az akció célja, hogy réz- gélic ellenében beszolgáltatandó borért külföldről rezet hozhassunk be. Az ebből készítendő rézgálic is bor ellenében kerül majd forgalomba. A gazdák 2 kg rézgálic ellenében 5 liter bort kötelesek beszolgáltatni. Hogyan került Schlachta Margit a rádió mikrofónja elé? Budapestről jelentik: A Magyar Központi Híradó Rt. igazgatósága közli, hogy a magyar rádióban ez utóbbi na­pok egyik helyszíni közvetítése során illetéktelenül és műsoron kívül megszó­laló Schlachta Margit sem a rádió veze­tőségét nem értesítette előre beszédéről, sem pedig annak szövegét sehol illeté­keseknek be nem mutatta. A magyar rádiónak az ünnepi közvetítés alkalmá­val nem volt módjában a közvetítést ki- kapcsolni, de nyomatékosan hangsa lyozza, hogy Schlachta Margit szereplé­sével semmiképpen sem ért egyet és azt messzemenően elitéli. Vasuli lopás vasutas tolvajokkal A közelmúltban írtunk arról, hogy a sorozatos vasúti tolvajjá sok a pécsi rendőrséget arra késztették, hogy a lo­pások megakadályozása külön vasúti rendőrkirendeltséget állítson fel. Ezt a vasúti rendőrkülőnitraényt egy ttaen- négytagú segédrendőr osztaggal Is meg­erősítették. Meg kel állapítani, hogy amióta ez a vasúti rendőrség megkezdte működését, azóta a vasúti lopások csak­nem teljesen megszűntek, vagy ha tör­téntek is itt-ott lopások, azoknak tette­seit a rendőrség rövid úton lefülelte. Annál szomorúbb jelenség az a leg-j újabb vasúti lopási eset, amelyet a leg­újabb rendőri jelenté« közöl e nyilvá­nossággal. mert annak csupa vasutas sze­replői vannak é6 köztük több pécsi vas­utas is részese a bűncselekményeknek. A lopás a budapesti—ferencvárosi pálva- udvarról induló teher vonat on történt, amelynek vasutas kezelőszemélyzete I gondjaira bízott szerelvény egyik vagon­jából 15 mázsa burgonyát kilopott é« azt Budafok—Harcison elndfa. A rend­őrség hamarosan leleplezte a tolvajlást, annak tetteseit őrizetbe vette, ezek közöt, négy pécsi vasutast is, névszerint ßcne Lajost, Halász Ferencet, Tóth Istvánt és Sértő Istvánt, akiket a rendőrség fel fog kísérni Budapestre, hogy az eljáiást ellenük ott lefolytassák. A franciák tefogtatfáh a saar-vidéki bányákat Londonból jelenti a Reuter: A párisi rádió közölte, hogy * németor­szági francia csapatok főparancsnoka el­rendelte valamennyi Saar-ridékí szén­bánya lefoglalását. A bányákat, amelyek már az elmúlt nyolc hónapban is francia felügyelet alatt dolgoztak, most teljesein átveszik, mihelyt az ügyvitelhez szük­séges gépezetet felállítják. (MTI) • Zár alá helyezik a szójababot MTI jelenti: A közellátási miniszter zár alá helyezte a 40 kg-nál nagyobb mennyiségű szójabab készleteket és ter­mékeket. A jövőben 10 kg-nál több szója­babot vagy szója-terméket csak szállítási igazolvánnyal lehet szállítani. Mankanéthülieh tüntetése Olaszország városaiban Páriából jelenük: fiszakf-anciaor- saágban több gyárüzem leélj» a katasz­trófái« Kénhiány miatt. Parisban és ÉsrcakíraneUorezág több városában tünte­tések voltak a kenyérjegy újabb bevt- zetése miatt.

Next

/
Thumbnails
Contents