Új Dunántúl, 1945. november (2. évfolyam, 244-266. szám)

1945-11-22 / 260. szám

VttÁQ pcóteiácfcd fyyttiUieUUJ Ma hirdetnek ítéletet Imrédy bűnperében. A MAGYAR KOMMUNISTA PART DfJ_ D U N Á N T Ú L I LAPJA IL ÉVFOLYAM, 260. SZÁM. ARA: 8Q PENGŐ PÉCS, 1945 NOVEMBER 22. CSÜTÖRTÖK Áz egységes tcmonctörvény elé Megnyugvással és örömmel értesül­tünk arról, hogy a kormány elsőrendű fontosságot tulajdonít a szakmai után­pótlás kérdésének s ezzel kapcsolatosan új, egységes tanonctörvény megalkotását tűzte ki feladatául. Nem kisebb horderejű kérdésről van itt szó: mint a magyar ipar és kereske­delem jövőjéről s a magyar munkás­ifjúságról. Sok mellőzés, szándékos félrenevelés és hiba történt ezen a téren a múltban. Bűnös mulasztások, amelyek sok tekin­tetben még ma is éreztetik hatásukat. — Ha most lapunk hasábjain foglalkozni kívánunk ezzel a kérdéssel, ezt éppen azért tesszük, hogy a törvény végleges megalkotása előtt, néhány általános ér­vényű szempontra hívjuk fel az illeté­kesek figyelmét Elsősorban arra, hogy elkészült-e és készül e egyáltalán olyan statisztika, amely a valóság képét mutatja a tanonc- kérdés mai helyzetében. A helyzet tö­kéletes ismerete nélkül gyökeres refor­mokat nem igen lehet hozni. (A statisz­tika viszont az ipartestületeken keresztül cendelkezésre áll.) A szakmai uténképzés terén — amely az ország újjáépítése szempontjából rendkívüli fontosságú, — már a háborút j megelőző években is súlyos bajok vol-1 tak. Az új, demokratikus Magyarország ar­culatát és a magyar ifjúmunkás intelli­genciáját, műveltségét szolgálná, ha a tanoncszerződés alapját a nyolcosztályú elemi, vagy a négy középiskola elvég­zése képezné. A képzett iparos és ke­reskedő a nemzet jövőjének biztosítéka. Az alsó korhatár tizennégy évnél kez­dődjék. Ez egészségvédelmi szempontból is szükségszerű. A fejlődésben lévő gyer­mek könnyebben van kitéve az ipari megbetegedéseknek, már pedig a cél­szerű tanoncvédelem, főleg az iparegész- aégügyre támaszkodik. A tanonckérdés megoldásának egyik legsúlyosabb problémája, a tanoncottho- nok felállítása Nem engedhető meg, hogy a vidékről felkerült tanoncok a tömeglakások bomlasztó levegőjében testileg-lelkileg elkorcsosuljanak, vagy pedig megfelelő szállás, vagy tanonc- otthon hiányában lemondjanak arról, hogy Ipari pályán érvényesüljenek. Sajnos éppen a mai nehéz élelmezési viszonyok miatt egyre kevesebb lehető­ség nyílik arra is, hogy munkahelyükön, iletve munkaadójuknál teljes ellátásban részesüljenek. Ezt a problémát csakis a megfelelő felügyelet alatt álló tanonc- otthonok oldhatják meg. Tagadhatatlan tény, hogy a szakkép­zett iparos jövedelme, úgy a múltban, mint a jelenben felülmúlja a tisztviselők általános díjazását, mégis azt kell ta­pasztalnunk, hogy a szülők nem szívesen bocsátják gyermekeiket olyan ipari pá- ákra, ahol három, sőt négy év a tanul­mányi idő. Ennek okát részben a könnyű kereseti lehetőség: gyermekeik alkalmi munkát vállalhatnak, stb. Az ügy orvos­lását szolgálná, ha a tanonc viszonylag több fizetést kaphatna, illetve fizetése legalább ruházkodásának költségeit fe­dezné. Különleges esetekben tanoncideje »egrövidíthető lenne, rátermettségének, ügyességének megfelelően. A jelenlegi helyzet igen szomorú ké­pet mutat a szakmai utánpótlás, a ma­Egy millió szervezett munkás kívánja: a gyáripar termékeiért cserében biztosítsák a dolgozók minimális életlehetőségeit államosítsák az ezernél több munkást foglalkoztató üzemeket teremtsen szilárd, áruképes pénzt a kormány A szakszervezetek munkásküldöttséőe Tíldy Zoltán miniszterelnöknél Budapestről jelenti a MTI. Szer­dán délelőtt Kossá István vezetésével szakszervezeti küldöttség járt a minisz­terelnökségen. Az igen népes munkás­küldöttség nevűben Kossá István mon­dott beszédet. Egymillió szervezett munkás nevében dotta —, hogy üdvözöljük abból az al- jöttünk a miniszterelnök úrhoz — moa- kalomból, hogy a magyar nép bizalma révén az ország élére kerütl. A magyar szervezett munkásság igen sokat vár Tildy Zoltántól Azt kérjük az új kormánytól, fize­tésjavítás helyett hozzon olyan in­tézkedést, hogy a gyáriparnál a köz­szükségleti cikkeket foglalják le, bocsássák a közellátási miniszter rendelkezésére és csereképpen bizto­sítsák a minimális életlehetőségeket a vérop dolgozóinak. , A másik kérdés a jövedelmi adó ügye. A munkások bérjövedelme nem esett eddig jövedelemadó alá. Ha az infláció következtében min­den dolgozónak jövedelemadó alá esik a fizetése, ez fizetéscsökken­tést jelent, — bár az utolsó kollektív szerződésben áthárítottuk a munkaadókra. De mi a kisiparosságot is képviseljük és nekik a jövedelemadó óriási megterhelést jelent az alkalmazottak fizetésén kívül. A magyar dolgozók határozottan le­szögezik és a szakszervezetek is a leghatározottabban kérik, hogy a kormány tegye magáévá és valósítsa meg a nagyipar bizonyos részének államosítását. Kérjük, hogy az ezernél több munkást foglalkoztató gyárakat, de a kisüzemek egy részét is államosítsák. Megengedhetetlennek tartjuk, hogy a csonka ország 80 ezernél több köz- alkalmazottat tartson. Nagyarányú leépítés szükséges. Mi úgy tartjuk, hogy a kormány első feladatai közé tartozik a stabil, áruképes • pénz megteremtése, j Tildy Zoltán miniszterelnök válaszé' ! ban a következőket mondotta: Együtt akarunk dolgozni a néppel, a fizikai és szellemi munkások óriási szervezetével, a szakszervezetekkel. Hangsúlyozta ezután a miniszterelnök a szakszervezetek és a kormány közötti összhang fontosságát, majd rámutatott az egyes gazdasági problémákra. Beje­lentette a gazdasági főtanács megalaku lását, amelyben a miniszterelnök Bán Antal Iparügyi és Gordon Ferenc pénz­ügyminiszter foglal helyet. A kormány máris rendeletet adott ki az adózás megjavítására, és fog­lalkozik a bányaüzemek és bankok államosításának kérdésével. Különösen az utóbbi fontos, ahol már ré­gebben visszaélések történtek. Márpedig aki az élelemellátás terén bűnös utakra téved, az hazaáruló. Az állami apparátus kiadásainak csök­kentése érdekében intézkedések történ­nek. Már a jövő heti minisztertanácson foglalkoznak egy rendelettel, amely ezt a kérdést szabályozza — fejezte be be­szédét Tildy Zoltán miniszterelnök. Károlyi Mihály meghívást kapott a nemzetgyűlés üléseire Budapestről jelenti a MTI Zse-1 tartózkodó Károlyi Mihályhoz és őt i dényi Béla az ideiglenes nemzetgyűlés I nemzetgyűlés üléseire meghívta, elnöke táviratot küldött a Londonban | mutat Qerö elvtárs: Az ellátás biztosítható, ba területenként kötelezően kivetik a beszolgáltatandó élelmiszermennyiséget Budapeatről jelenítik: A győri vagon és gépgyárban átalták a rendel-! tetésének a roncsokból helyreállított 350 i vasúti kocsit. Az ünnepségen mondott j beszédében Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter vázolta az új kormányra váró súlyos feladatokat, amelyek az élelme­zés biztosításában, a seémkérdés rende­zésében és a nép értékének helyreállí­tásában nyilvánulnak meg. A miniszter hangsúlyozta, hogy az ellátás biztosítható azáltal, ha min­den vármegyére, minden járásra és községre kötelezően kivetik a be­szolgáltatandó élelmiszermennyisé­get és azt a vármegye, járás és köz­ség első tisztviselője büntetőjogi felelősség mellett be is szolgáltatja. A szénellátás is biztosítható, mert a bá­nyák nem mentek tönkre. Hangoztatta a miniszter, annak szükségességét, hogy a legkíméletlenebb eszközökkel kell meg­adóztatni a gazdagokat és azokat, akik a nép verejtékén milliókat keresnek. Megváltozat jók a bolgár alkotmányt Eisenhower tábornok lett az Egyesült Államok vezérkari főnöke Washingtonból jelentik: Truman elnök bejelentette a keddi sajtóértekez­leten, hogy Eisenhower tábornokot ne­vezték ki vezérkari főnökké. Eisenhower tábornok azonnal elfoglalja új hivatalát Niemitz tengernagyot pedig, a csendes­óceáni amerikai flotta parancsnokát az amerikai flotta főparancsnokává nevez­ték ki. 4 német nép ellen is vétkeztek a nürnbergi per vádlottat Az amerikai rádió jelenti hogy a né­met háborús bűnösök nürnbergi perének első napján a főügyész vádbeszédében megállapította, hogy a háborús főbűnó- sök nem csupán velük szemben álló szövetségesek, hanem az egész emberi­ség ellen vétettek, tehát tulajdonképpen a német nép ellen i*. A Reuter nürnbergi jelentése szerint Goring, Ribbentrop. Hess. Rosenberg és Frick kijelentették, hogy nem érzik ma­gukat bűnösnek. Szófiából jelentik: Az általános választások az elmúlt éjjel ismertetett végleges eredményéből kitűnik, hogy a hazafias arcvonal nagy győzelmet ara­tott A bolgár távirati iroda közlése sze­rint a lakosság 86 százaléka snavazoit le és a szavazatok 88 százalékát .kapta a hazafias arcvonal. Stainov bolgár kül­ügyminiszter tegnap este kijelentette, hogy az újonnan megválasztott alkot- mányozó gyűlés legelső feladata az al­kotmány megváltoztatása lesz. tant el kell követnünk, hogy a világ­szerte megbecsült magyar ipart átment­hessük a jövőbe is. Az újjáépítés mun- gyar ipar jövőjének szempontjából, min-jkája lényegében a többtenrUlés, ennek den lehetőséget meg kell tehát ragad- > alapját pedig a szakképzett' új iparos­ítunk, hogy a bajt orvosolhassuk. Min- (generáció képezi. Az új, egységes tanonctörvény igen jelentős lépés ebben az irányban s nem túlzás, ha azt állítjuk, hogy hosszú idők­re megszabja majd a nemzet gazdasági íeltemelkedését s a fiatal dolgozók sz ciális és kulturális helyzeti B. A A liberálispárti Szoru1ísz alakítja meg az új görög kormányt Athénból jelentik: Damaszkinosx régens a 70 éves liberális párti Szofiliszt bízta meg az új koalíciós kormány meg­alakításával. A Reuter-iroda tudósítója szerint az új kormány ígéretet tett, hogy rövid időn belül megtartja a választás kai. Az államformáról valószínűleg csak 1948-ban dönt majd a népszavazás. 4

Next

/
Thumbnails
Contents