Új Dunántúl, 1945. november (2. évfolyam, 244-266. szám)
1945-11-21 / 259. szám
Ha a bányacsatát megnyertük, az ország újjáépítésének felét nyertük meg Hán Antal iparű^yi miniszter rrdiószózaa a magyar bányászságho Budapestről jelentik: Bán Antal iparügyi minieeter kedden este 18 óra 45 perckor a magyar rádión keresztül szózatot intézett a bányászsághoz, Felhívása elején a szén fontosságát hangsúlyozta az újjáépülő ország szempontjából. Az örvendetesen fejlődő magyar ipar üacmbentartására egyre több srzénre van szükség. Bányáink szerencsére sértetlenek maradtak. — Bajainkon csak egy módon lehet segíteni — mondotta Bán miniszter —, a széntermelést fokozni kell. A termelés növelése elé akadályok tornyosulnak. Munkáshiány, megfelelő ellátás hiánya, a laza munkafegyelem és a nyersanyaghiány azok a nehézségek, amelyeket le kell küzdeni. A kormányzat mindent elkövet a bá- nyászság kielégítő ellátása érdekében. A bányászok sEemélyenként és családta- gonkint havi 20, illetve 10 kg. kenyér- és finomlisztet kapnak. Zsírból és olajból ilyen kielégítő ellátást nem tudunk biztosítani. Nagyobb mennyisége napraforgómag kiutalásával igyekeztünk a szükségletet kielégíteni. A sertésvágások révén a zsírellátás javulni fog. Oda fogok hatni, hogy a sertéssel rendelkező bányászok által beszolgáltatott zsírt az ellátatlan bányászok kapják meg. A továbbiak során közölte a miniszter hogy a bányamunkások burgonya szükségletét is ki fogják elégíteni. Tatára és Dorogra most indult el egy-egy burgonyavonat, amelyből minden bányász és családtag 40 kg. burgonyát kap, amit később újabb kiosztás követ. A bá- nyászságnak mindig súlyos problémát jelentett a ruházkodás. A kormány ezen a téren is minden lehetőt elkövetett. Sikerült a gyárak termelésének irányítása, vaj olyan mennyiségű ruhát juttatni a bányászoknak, amely biztosítja a dolgozók és családtagjaik minimális szükségletét. 215.000 felsőruha kerül kiosztásra. amelyből 161.000 ruhát már le is szállítottak. A bányamunkásoknak juttatott 254.000 kötött holmiból 230.000 került a szétosztó helyekre. Az igazságos és helyes elosztás érdekében a szétosztást a szakszervezeti tanácsra bízta az iparügyi miniszter. A ruhákat olyan olcsó áron hozzák forgalomba, hogy a bányász kétheti fizetéséből az egésiz családját felruházhatja. Decembertől kezdve a nőtlen dolgozók havi 2 liter, a nős hányászok 5 liter petróleumot kapnak. A tárnákban dolgozók 7 százalékát ellátták bakanccsal, a többiekre is rövidesen sor kerül. A bányászáshoz szükséges nyersanyagok biztosítása érdekében is minden szükséges lépést megtett a miniszter. A kormányzat megtett mindent annak érdekében, hogy o termelést fokozni lehessen. Ebben a nehéz munkában megértő segítő társa volt a szakszervezeti tanács és minden bányász. — Most mégis az eddigieknél fokozottabb termeiőkészséget és munkafegyelmet kel! kérnem. A békében a magyar bányákban személyenként naponta 8 mázsa szenet termeltek ki. Ma mindössze négy mázsa a termelés. Természetesen ma nem állnak rendelkezésünkre azok az eszközök és feltételek, amelyek a csúcsteljesítmény eléréséhez szükséges Arra kérlek benneteket, hogy minden erőtöket feszítsétek meg, járjatok elől a többtermelésért folytatott harcban és hozzatok a felszínre minél több szenet. Ha a bányacsatát megnyertük, akkor az ország újjáépítéséért folyó küzdelem felét is megnyertük. Jó szerencsét. Az Mf miniszterek az ellenőrző bizottságnál Budapestről jelenti a MTI. Az új magyar kormány tagjai tegnap tisztelgő látogatást tettek a szövetségesek ellenőrző bizottság tagjainál. Gyűlési tifa’otn Franciaországban Páriából jelentik: A francia belügyminisztérium figyelmeztetést bocsáj- tott ki az összes politikai pártokhoz és egyéb köziiletekhez, hogy a feszült belpolitikai helyzetre való tekintettel semmiféle gyűlésre engedélyt nem adhat. A gyüléstilalom előreláthatólag a belpolitikai válság megoldásáig ma rád érvényben. Romániával és Ausztriával helyreállt a levélforgalom Budapestről jelenti a MTI: A tegnapi nappal Romániával és Ausztriával megindult a levélforgalom. A levelezés a holnapi nappal indul meg. Tarifális és egyéb felvilágosítást a postahivatalok adnak. Teherautókon újabb 150 háborús bűnöst szállítanak Budapestre Budapestről jelenti a MTI: Az amerikai szövetséges ellenőrző hatóság közölte, hogy Salzburgból teherautókon t?0 magyar háborús bűnöst indított el Budapest felé. Tegnap délután érkezett jelentések szerint a 150 háborús bűnöst szállító teherautók mái megérkeztek Sopronba és rövid pihenő után folytatják utjnkat úgy, bogy a 150 háborús bűnös előreláthatóan szerdán délutánra megérkezik Budapestre. Kóllay, a szemtanú a„hintapo!itikus"tapaszta?atai az mtornálótáborolcbam Az angol rádió jelentése szerint Több megrázó esetről számolt be, meKállay Miklós volt miniszterelnök akit a németek annakidején elhurcoltak és internáltaik, az angol hatóságok őrizetében van. Egyik kihallgatása alkalmával kijelentette, hogy szemtanúja volt annak, hogy a német örök milyen bestiális kegyetlenséggel bántak az internáltakkal. lyek közül a legkirívóbb, hogy 250 magyar internáltat meztelenre vetőztetve addig locsoltak vízzel tél közepén, mig a szó sízoros értelmében jéggé fagytak. A csonttá fagyott holttestekről a jeget csákánnyal kellett leverni. SQreös segítséget kérnek a nyusbéres bányászok Augusztus, illetve szeptember óta nem kapták meg a nvugb«reiket A hiavi 4—5—600 pengős nyugbérben | és amikor megöregedve, megrokkanva, tengődő DGT nyugbéresek sanyarú | „nyugalomba" kerültek, akkor sem 'ehet helyzetével már ismételten foglalkoz- nyugodt öregségük, mert a A régi gazdák egyes helyeken nem sepítih a földhöz uSattoiakal tunk. Nem szorul bővebb magyarázatra, I gondok, az éhség minden néven jelent- hogy ezekből a ma borravalónak is ne- kező nélkülözések szinte a végső két- vetséges összegekből megélni nem ehet. | ségbeesésbe sodorja őket Hiszen órabéreknek is kevés nv? ekkora* összeg, el lehet tehát képzelni, milyen j havi 5—600 pengőből? Úgyszólván sem- kétségbeejtő lehet a helyzetük az knak! mire. De ha még ezt a nyomorúságosán a szerencsétlen nyugbéreseknek, akik j csekély éhségbért is megkapnák rende- egy emberöltőn keresztül a legnehezebb: sen! De nem kapják meg, éppen az a munkában görnyedve élték le életüket panaszuk második része. Sokan vannak közöttük, akik már augusztus óta, mások szeptember óta nem kapták meg ezt a csekély nyugbórüket sem. A legtöb ben már minden eladható holmijulcat Á pécsi egyetemistái szex á is helyzete az utóbbi időben javult. Elsősorban is megoldódott a menza nehéz és fontos kérdése. Az egyetem régi menzája az új tanévben felbukkanó nehézségekké! sajnos nem tudott megbirkózni. Ai árak mindjobban rohantak fel és a menzának nem lehett az a hivatása hogy velük egyijtt rohanjon, hiszen akkor nem érte volna el célját, hogy t i. nagyon alacsony áron, még az önköltséginél is alacsonyabban nyújtson meleg ételt a diákságnak Nemcsak a pénz hiányzott ehhez, hanem méginkább a megfelelő anyag beszerzési forrás. Ebben a nehéz helyzetben ajánlotta fel segítségét az egyetem Gazdasági Hivatala, amely biztosította továbbra is alacsony áron a jóminő- ségti elltást a diákság részére. Ugyancsak haladást jelent szociális téren, hogy a magasabb orosz parancsnokság megértőén kezelte az ifjúságnak azt a kérését, hogy a Maurinuip másik felét is bocsássa rendelkezésre. Ez a nemes gesztus kb. újabb 10O egyetemi hallgató részére biztosít lakást, fűtést, világítást. A kollégiumba — értesülésünk szerint — a jövőben nőhallgatókat is vesznek fel, minthogy a nőhallgatók kollégiumát, a2 Erzsébet Kollégiumot eddig még nem sikerült megnyitni. Ugyancsak örvendetes tény, hogy a Maurinumban az egyetemi ifjúság a demokratikus eszméknek megfelelően kiveszi részét a kollégium kormányzásából és ennek megfelelően megalakítja a kollégiumi önkormányzatot. A kollégium nemrég kapott az illetékes szervekből nagyobb összegű pénzsegélyt. E két helyi jelentőségű szociális javulás (menza és Maurinum) mellett orszgos jelentőségű a vallás és köz- oktatásügyi miniszter egyik legújabb rendelete, amelyben „a budapesti Pázmány Péter tudományegyetem és a József nádor műegyetem, a debreceni, szegedi, pécsi tudományegyetemek mellett felállított diákjóléti jogakadémiák dékánjai útján 1000 drb. I-foku, 1000 drb. II-foku és 1000 drb. III-foku állami szociális ösztöndíjra pályázatot hirdet. Tehát összesen 3000 ösztöndíjról van szó. Ennyi ösztöndíj — tekintve az ország egyetemistáinak és főiskolásainak össziétszámát, amely kb. 20—25 ezerre tehető — elegendőnek látszik, hisz e* azt jelenti, hogy minden 8—9-ik'egye- mista ösztöndíjban részesül, ami pedig annyit jelent, hogy mindenki, aki rászorul és meg is érdemli, kap ösztön- megé'hetési '^íat- Ha visszaemlékszünk a régi reA földművelésügyi miniszter termelési osztályának kiküldöttei járják az országot, hogy közvetlen megfigyelések alapián állapítsák meg, kielégitő-e az ország termelése szempontjából az a munka, amely a mezőkön folyik. Ezek a küldöttek — mint abban, hogy a juttatott földet előkészítsék vetéshez. Egyes vidékeken megfigyelték a minisztérium kiküldöttei, hogy annak ellenére, hogy a régi gazdák a maguk földjének zsim kevés ösztöndíjára, meg kell állapítanunk, hogy ez nagy haladás. Nagyon fontos az is, hogy az ösztöndijat havonMert mire is futja a mai árak mellett így, ““fl*16“1 nzalt és igazságos formában, azoknak a követelése, akik fixfizetéses egyetemistákról beszélnek. Ez az ösztöndíj egyúttal újabb bizonyítéka a balatonlellei főiskolás konferencia eredményességénei és a demokratikus kari szervezetek erejének. A nők egyenjogosítása, az egyetemi hallgatók igazolása és az „intézményes" eladogatták, hogv éhségüket valamikép- ™?*ndí.j- a kari __vetélései voltak, sorra megvalósultak. pe n csillapítsák A főispáni hivatal Hogy a demokratikus egyetemi Ifjúsági ahová kétségbe- szerveknek mily nagy súlyuk van, arra ősziek alá való szántását, vetését elvé- j ügyben nem történt. Reméljük hogy az . esett panaszukkal ismételten fordultak, bizonyíték az ösztöndíj rendeletek kö- már többször táviratilag sürgette a nép- vetkező határozata: „A pályázat a kü- jóléti minisztériumban ügyük elintézését, lönleges indokok figyelembevételével * azonban eddig még semmi intézkedés az ’• diákság érdekképviseleti szerveinek bevonásával történik“ ndottek — mint a vármegye vezető-j ^ nem nem adják át hasz i úi kormány elsőrendű feladatának fogja | Tehát a diákságnak magának is bele^genez érkezett rendelet « helyi ható- n$iatra a felesleges igaerőt. vagy trak tekinteni ezeknek a szerencsétlen embe- szólása van abba, hogy kik kapják meg simoic .gyeimet felhívja, eléggé el nem toft> ^ jnkjibb olyan munkát végeznek j reknek a megsegítést és nemcsak hátra- az ösztöndíjakat, nehogy a múltban di,‘,etapasztalatra tettek szert, Azt i amely később is sorra kerülhet vagy „ tikos nyugbérük haladéktalan kiutalása vó protekció-rendszer smét feléledhe* találták ugyanis, hogy egyes helyeken i M á, aa?yobb mértékben szánta- ■ bánt fog intézkedni, hanem intézkedik • sen. a régi gazdák „tartózkodó ------- gätag 1 • - • . .. - —i ta núsítanak* szemben. Ez abban nyilvánul meg. hogy nemcsak nem segítik tanácsokkal az új gazdákat, de bár elégséges igaerő van a régi birtokosok tulajdonában, egyéb talajművelő eszközökkel is rendelkeznek, ezek nem adják használatba, nem sietnek segítségükre 2 UJDUNÁNTÚL g»t. tők holott ezeket x munkálatokat legtöbb esetben később is el lehetne végezni, ; anélkül, hogy ebből bármi kár «zérmaz- , nék. i A földművelésügyi miniszter ezért uta-1 i sítja a földművelési bizottságokat, hogy i 1 ilyen esetekben azonnal vegyék igénybe l j* szabotáló gazda igás állatát I egyéb talajművelő eszközéi, illetőleg ha fel is emeljék. sába vette. K. P. Ma vádbeszéd az Imrédy perben Reményi Sehne *er és Koiosván Borosa mint tanuk Budapestről jelenti a MOT: Kedden vafy! délelőtt a budapesti népbfróság folv- alia az Imrédy-bttnper tárgyalását. A ez sem elég, indítsák meg aiz ilyenek j népbiróság a keddi tárgyaláson tanú ellen a közigazgatási eljárást. * ként hallgatta ki Reményi Schnelle* Lajost és Kolosváry Borcsa Mihályt A tárgyalást szedán reggel 8 órako* folytatják, amikor előreláthatóan a perbeszédekre is sor kerül