Új Dunántúl, 1945. november (2. évfolyam, 244-266. szám)

1945-11-10 / 250. szám

Hirdetmény az általános kereseti adó és a társu­lati adó alapjának ideiglenes megvál­toztatásáról. IL rész. Viszont az arányszám alapján köte­lesek fizetni a kereseti adót azok az adóalanyok, akik nem esnek az a) pont alá és a tiszta jövedelem meg­állapítására szükséges üzleti könyve­ket nem vezetnek. Az ált. kér. adó és járulékainak ki­számítása és befizetése, a) A havi tiszta jövedelem alapján adózóknál a havi jövedelmet általában úgy kell kimunkálni mint eddig az egész évi jövedelmet, az olyan előre teljesített kiadásokat és bevételeket azonban, amelyek egy hónapnál hosszabb idő­szakra vonatkoznak, vagy a számsze­rűleg előre tudott illetőleg rendsze­resen jelentkező ilyen kiadásokat és bevételeket csupán egy hónapra eső részében szabad figyelembe venni. A valóságos folyó jövedelem egy hónap­ra eső hányadának kiszámítása szem­pontjából szükséges lenne az anyag- és árukészlet és egyéb vagyonrészek mennyiségében és értékében bekövet­kezett változások pontos megállapítá­sa is. A havonkénti leltározás azon­ban az adózók túlnyomó többségét megoldhatatlan feladat elé állítaná, vagy pedig aránytalan megterhelését jelentené. Ezért a rendelet megenge­di, hogy a nyersbevételból levonható egy hónapra eső árubeszerzési költ­ség összegét olymódon lehessen kiszá­mítani, hogy az adóalany az űzeti te­vékenységből származó nyersbevételé­vel szembeállítsa az általa alkalma­zott (hatóságilag megállapított) száza­lékos haszonkulcs vagy haszonkulcsok figyelembevételével a beszerzési, il­letőleg előállítási értékét és ezt az értéket számolja el az anyag és áru- beszerzésére fordított kiadás gyanánt, függetlenül a tárgyhónapban felme­rült tényleges kiadástól. Pl. valamely adóalany a hó folyamán 800.000 P ér­tékben szerzett be árut ugyanebben a hónapban a nyersbevétele 480.000 P volt, és a 20 %-os átlagos brutto haszonkulcs mellett dolgozott, akkor a tárgyhónapban az árubeszerzésre fordítható összeget úgy kapjuk meg, ha a haszonkulcs (20) 100-az megnö­velt értékével (120) elosztjuk a nyers­bevétel összegét (480.000) s a kapott hányadost 100-al megszorozzuk. így kapjuk: 120= 400.000 P vagyis a 800.000 P tényleges árubeszerzés ösz- szegéből 400.000 P-s nyersbevétel ese­tén csak 400.000 P számolható el a tárgyhónapban árubeszerzésre. Az adóéven belül egy-egy hónapban esetleg mutatkozó veszteséget, de egyik adóév veszteségét a következő övre vagy annak valamely' hónapjára átvinni nem szabad. A havi adóalapok kimutatására vo­natkozó számításaikat az adózók két évig megőrizni kötelesek. A fentiek' szerint kiszámított havi tisztajövedelem után a Pécs városi adózók 10 %-os kereseti adót és a ke­reseti adó után számított 125 -%os ál­lami pótadót, továbbá a kereseti adó és állami pótadó együttes összege után útadó és kamarai illeték címén 5.44 %-ot kötelesek befizetni. Azok­nak, akik a kereskedelmi és iparka­marának nem tagjai (pl. orvosok, mér­nöké stb.) 4 %-ot kell befizetni. A társulati adó alanyainak 97.38 %-ot kell fizetni. A községekben és Mohács városban a vármegyei pótadó, útadó és kama­rai illeték kulcsát a községi elöljáró­ság fogja közzétenni. Az adót piros nyomású posta taka­rékpénztári lapon kell a községi elöl­járósághoz (városi adóhivatalhoz) be­fizetni, mely ugyanott szerezhető be. A postatakarékpénztári befizető lapon történő adófizetés esetén a néven és lakhelyen kívül a foglalkozást és az üzlet címét is pontosan fel kell tün­tetni. b) A százalékos arányszám szerint fizetőknél az arányszám azt fejezi ki, hogy az adóalanyok havonta az álta-* lános kereseti, illetve társulati adó és ezek állami pótadója címén havi bevételük (nyersbevételük) hány szá­zalékát kötelesek befizetni. Azok az adózók, akik könyvvezetési és nyilvántartási kötelezettségeiknek eleget tesznek, az arányszám alkal­mazásánál alapul szolgáló nyersbevé­tel ükét ezeknek az könyveknek és feljegyzéseiknek alapján mutathatják ki. Azoknál az adózóknál pedig, akik­nek a nyersbevétel pontos megállapí­tására alkalmas feljegyzésük nincsen, nyersbevételnek a forgalmi adóköte­les bevételeket (a tárgyhónap forgal­mi adóalapját) kell tekinteni és ezek­hez a forgalmi adó alól mentes bevé­teli összegeket is hozzá kell számítani. Azok az adóalanyok, akikre sem csoportos, sem egyéni arányszám még megállapítva nincs, havi befizetései­ket az arányszám megállapításáig a következő arányszámok szerint köte­lesek teljesíteni: a) az általános kér. adó alanyainál az arányszám általában 3 %. az 1940. XXII. te. 21. §. (8) bek. alá eső ügynö­köknél ill. ügynöki jövedelmeknél, to­vábbá bizományosoknál 13 %. b) A társulati adó körében: aa) az 1940:VII. te. 21. 5. 1. pontja (nt. 90. I.) alá eső vajdaiatoknál 33 %■ bb) az 1940:VII. te. 21. §. 2. és 3. pontja fut. 91 —-92. í.l slá eső váílala-' toknál 3.2 %. Minden esetben, amikor a pénzügy­miniszter a szakmai érdeketség meg­hallgatásával csoportos arányszámot állapít meg, a szakmai érde.keltség köteles a saját tagjait erről írásban értesíteni és a tagok ezt az értesítést 2 évig megőrizni kötelesek. Adózó a megállapított egyéni vagy csoportos arányszám ellen az ennek alapján tör­ténő első adófizetési határnaptól szá­mított 15 napon belül a pénzügyigaz­gatásághoz birtokon kivül felebbe- zéssel élhet. A felebbezésben hitelt érdemlőleg bizonyítani tartozik, hogy tiszta jövedelme alapján kevesebb adót kellene fizetnie, mint amennyit az arányszám reá nézve megállapít. A pénziigyigazgalőség határozata el­len 15 napon belül a pénzügyminisz­terhez lehet felfolyamodással élni, akinek határozata végérvényes. A havi nyers forgalom alapján a felsorolt arányszámokkal kiszámított adók után (amelyben már az állami pótadó is bent foglaltatik) Pécs váro­sában útadó és kamarai illeték címén 5.44 %-ot kell befizetni, akik pedig a kereskedelmi és iparkamarának nem tagjai 4 %-ot fizetnek. A társulati adó alanyainak 97.38 %-ot kell fizetni. A községekben és Mohács városban a vármegyei pótadó, útadó és kama­rai illeték kulcsát a községi elöljáró­ság fogja közzétenni. Ha a vállalat telephelye máshol van, mint a szék­helye, az adót a vállalat köteles meg­osztani. Ha az üzleti évről készített végleges mérleg és eredmény számla alapul vételével a fennálló törvényes rendel­kezések szerint megállapított tiszta jövedelem után kiszámított adó az évközben befizetett adónál 10 %-al több, vagy kevesebb, akkor az adózó köteles a következő év február hó végéig az általános szabályoknak meg­felelő bevallást adni. Az adóbevallás elmulasztása abban az esetben, ha a kincstárnak pótkivetésre nyílik meg a joga, adócsalásnak minősül és a fennálló törvényes rendelkezések sze­rint büntetendő. Abban ez esetben pedig, ha a bevallás alapján az adó­zónak a befizetett helyesbítésére vol­na igénye, a határidőn tni beadott bevallást csak abban az esetben lehet figyelembe venni, ha annak beadásá­ra adózó halasztást kapott. Az 1945. évi január 1-től 1945. szep­tember hó 30-ig terjedő időszak tiszta jövedelme alapján, vagy az arány­szám szerint számított adó 1945. évi november hó 10-ig, az október havi pedig november hó 15-ig külön' befi­zetési lapon fizetendő be. Ha a rendes havi ellenőrzések so­rán a pénzügyi hatóság azt állapítaná meg, hogy az adózó • tiszta jtWeJ*" lem, vagy arányszám szerint befitó' tendő összegnél kevesebbet fizetett be, akkor a mulasztó adózót a külön­bözeti összeg után a késedelem min­den hónapjára 4 %-os késedelmJ pót' lép fizetésérefogja kötelezni. Pécs, 1945. évi október hó 27-én. Pénzügyigazgatóság* SZÍNHÁZ Műsor: Szombaton este 7 órakor: Diéksser«­lem. Vasárnap délután 4 órakor: Diákcse­réiéin. Vasárnap este 7 órakor: Díákszerelem. Hétfőn este 7 órakor: Diák«zerelem. Kedden este 7 ólakor: Diásszerelem. Szakszervezeti hírek A Vas- és Fémmunkások Szabad Szak- szervezetének pécsi csoportja felkéri tag­jait, hogy folyó hó 14-én délután 5 órakor tartandó taggyűlésen (Széchenyi- tér, Szakszervezetek új helyiségében, Pécsi Takarék-épület, I. em.) megjelenni szíveskedjenek. Megjelenés kötelező. i§zülíiisl MK SÖUTAXVÁNYOK ÁTVÉTELE A Kereskedők Testületé felhívja a fő' szerkereskedóket, hogy a sóutalványokat a Testület titkári irodáján szombat délig vegyék át és a sót a nagykereskedőktől még aznap szállítsák el. Azt a kereske­dőt, aki a jelzett időre az utalványt ne® veszi át, a sókiosztásból kizárják lisztutalvAnyok Átvétele A Kereskedők Testületé felhívja a liszt- árusítására kijelölt azokat a kereskedő­ket, akik az utalványokat még nem vet­ték át, hogy azokat a városi közellátási ügyosztálynál még szombaton vegy* át, mert aki ezt elmulasztja, utalvány«1 másnak adják. HYILT-TÉH*) A Belügyminiszter 113.778/1945. B. sz. rendeletére a közterületbe, tehát * falból a járda fölé kiugró táblák hirde­tési díj alá esnek. Megbízottam a íar1' fális díjért jelentkezni fog. Biró hirdetó Pécs város hirdetést jogának kezelője . Zólyom-utca lő. * K rovatban tóráitokért a «aerkeaztS »óllal felolóaaégot. FIATALEMBER lakást keres ellátással, azonnalra. Fizetés megbeszélés szerint. Ajánlatokat „Rendőr 9134" jeligére a kiadóba kér. „A R A N V KALÁSZOS" bérletet keresek délbara- nyában 50—100 kát. holdig. Cím: Pécs, Makay István­ét 2. SINGER VARRÓGÉPEK nagy választékban, vétel, csere Boltív-köz 2. Vasas­cégnél ÜGYES ÜGYNÖK jelent­kezzék nagy keresetre: Biró hirdetőben, Zólyom-u. 15. szám. NAPI Arat fizet új és használt ruhákért és cipők­ért. Rákóczl-út 57. (Kom­munista Párttal szemben). Hermann Imre. HASZNÁLT vagy új juta­zsákot tételben és egyen­ként veszünk. Mecsek Ve­gyiüzem Siklósi-út 47., te­lefon: 33-59. ELEGÁNS Nö frizuráját Pannónia fodrászteremben csináltatja. Király-utca 5. relefon: 14-60. __________ Bé lyeggyűjtők! Hiánylis­ták kiegészítése, adás-vé­tel, csere, becslés. „Fila- lélia” bély eg szak üzlet. A páca-utca ELVESZETT félpár sárga disznóbőr kesztyű. Meg­találó jutalom ellenében Monek, Király-utca 44. sz adja le. HIRDETMÉNY Közlöm az érdekeltekkel, hogy a munkaszolgálatban töltött időt igazoló bizott­ság Pécsett a 4. honv. ke­rületi parancsnokság kere­tében megalakult. Ennek a bizottságnak a H. M. úr 26.445/Eln. szü.—1945. sz. rendelete értelmében a ha­táskörébe tartozik a volt munkaszolgálatosok összes katonai szolgálati idejének és egyéb személyi adatai­nak igazolása. Az igazolás eredményét a H. M. úr az elmaradt előléptetéseknél okmányszerű igazolás alap jául tekinti.' Mint a munkaszolgálat­ban töltött idő igazoló bi­zottságának elnöke, felhí­vom az érdekelteket, hogy fentebb említett rendelet­ben előírt tartalmú kérvé­nyeiket — okmányokkal felszerelve — a bizottság­hoz címezve, a pécsi 4. honv. kerületi parancsnok­ságnál (Pécs, Rékóczi-út 50. sz.) a bizottság honvéd, ségi tagjánál legkésőbb f. évi november hó 15-ig nyújtsák be. PAl LFÓ tart szds a bizottság elnöke RÁDIÓT veszek, eladok, cserélek Alkatrész- és cső-vátei Szakszerű javítás garanciával Villanyszerelés Hohmann Jenő cég mezédv Dénes-u 9/1 Telefon: 20—07 ARANYAT. brilliőnsot, használt órát magas áron vés: KLEIN ANDOK | FIGYELEM t FGIGIMlMlOllf széria számozással kaphat« jaj DUNÁNTÚL KFT. | Könyvesből fiában. Pécs, Király»« IC Telefon 24—90. szám Tisztelettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy hadifogságomból visszatérve SOPIANAE SÖRÖZŐ vendéglőmet átvettem és £, hó ll-én 'J (isim IMF MEfiimTOH! PÉNTEK GÁBOR vendéglősmestei, Hírlapárusodat ás kerékpározni tudó h íffutóffi Mka* magas fizetéssel felvesz a Tempó Híriapíroda Rákóczf-út 5. ssAm Festmén?eket, szobrokat és képkereteket vesz. MIKLÓS JÓZSEF lakberendező, Széchenyi-tér 16. sz. TETSZÉS SZERINT vá-i BUTORRÖGÓT legmaga­laszthat ruhát, télikabátot (aabb áron vesz. Fuchs kár. vagy cipőt — hízóért.! pttosűzem, Deák-utca 21. [úankíurter, Hal tér 5. • Telet01»: 17-25. ARANYAT, EZÜSTÖT, orllllánsot leqroagasabr ár­ban veszek Somogyi ék- »»erir*re<kedö. Aona-u. 9. ARANYAI legmagasabb árban vesz Hatsebek. Mub- Kécsy-u 20 Tel.: 2*-^ NÉZZE Kropacsek. százszor mondtam mag«' nak, hogy ruháit, cipőit ő* textiláruját Frankfurterne' értékesítse. Hal-t-r 5. Tel! 24-70. SZEMÉLYSZÁLLÍTÁS Eszterházy kocsival, áru- és bútorszállítás spedite*ír kocsival, helyben és tJ' dékre. Jókai-tér 6. (Eng®' man-iroda) Telefon: 25-3“ ÉRTÉKTÁRGYAIT, brij' Uánsát, aranyát és ezüst csak régi, megbízható szak* embernél értékesítse saj* érdekében. STEINER HEN' RIK ékszerkereskedő kóczi-út 73/a. IL em. PERFEKT mindenes az°®' nalra, vagy 15-ére felv®' tetik. Cím: Frankfurter Is ' ▼án, Hal-tér 5. _ OLVASSA AZ OJ dunantüit' Előfizetni arak ery hóra öl* *1 Egye* Mám éra T# pe*< SterkenlMfi Meakócsy ' hály-otea ti mim. Telet"' Hi*. Kiadóhivatalt Mánk*'' Mihály-a. ff. m. TeMm> » Pónerkeazfói Révén Oy. k»'*' Feieió* wmrkewfót Szár. Ja*-' Fetoló« kiadó éa av vadava**“

Next

/
Thumbnails
Contents