Új Dunántúl, 1945. november (2. évfolyam, 244-266. szám)
1945-11-10 / 250. szám
Bátorokat ’epoft másfél évi börtönt kapott A pécsi törvényszék büntető tanácsa pénteken vonta felelősségre Csendes «én 20 éves pécsi lakost, aki ellen lopás bűntettének vádját emeíte az ügyészség. Csendes Irén június felében Kenderes Ilonától idegen segítséggel 200 ezer, mai pénzértékben 2 millió értékű bútort lopott el. A főtérgyaláson a vádlott ta gadott, de a bizonyítási 3Íjirás adatai •lapján & bíróság megáUapitot a bűnösségét és nem jogerősen másfélévi börtönre Ítélte. Ugyancsak a tanács vonta felelősségre gyertyánszegi Csanó Lajos sásdi lakost, •ki zsarolást követett d. Detektívnek •éta ki magát, s Bódog lánosné páléí lakost megfenyegette, ha nem adja neki a kiszemelt disznót az általa megszabott áron, feljelenti. fcgftett neki a manipulációi)an Hesz Nándor. A törvényszék Csapót két hó- •Wpi fagházra, Hesz-t pedig 5000 pengőre ítélte. Mindkét ítélet jogerős. Az egyesbiró tárgyalta Csurmarm Tivadar 21 éves pécsi festőiparművész bűnperét, aki azért került a vádlottak Padjára, mert ez év június elsején Médiaiján behatolt álkulccsal Józsa Ist- vá” lakásába és onnan különböző holmit lopott el. A bíróság 10 hónapi börtönnel büntette. Az ítélet nem jogerő* PÁRTÉLET i , .. M— .ni.T— KI ZÁRÁSOK A Magyar Kommunista Párt dombó- *Art szervezete kizárta soraiból B o g 1 e r ®“®jos nyomdászt, mert a választások alatt Pártárulást követett el. A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DóldunántáU Területi Bizottsága. V A Magyar Kommunista Párt Déldunán- töH Területi Bizottsága november 8-án *°9lalkozott folyó év 25—26-án a 2421. **• vonatnak a barcsi állomáson történt ^'vizsgilása és annak visszarendelésével •töéllott zavaró körülményekkel. Hz üqy- k*T> a következő határozatot hozta: B rendi Rudolf községi közellátási ''^bízottat, mert hatáskörét túllépte és *u‘Yos, kommunistának meg nem engedni® módon viselkedett — a Párt tagjai tötabói kizárja. A MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT DéldHnántúli Területi Bizottsága. SPORT w* A PVSK kerékpárszakosztály vezetőül96 értesíti kerékpárosait és a PVSK ^»ee tagjait, hogy Síikora Jenő i versenyzónk temetése 10-én, szomv. °n délután 3 órakor lesz. Gyüleke- J * temető főbejáratánál >Í3 órakor. j , Kosárlabda. Vasárnap délelőtt 'A 10 jj"®' kezdettel a következő mérkőzések 'ülnek lebonyolításra az egyetemi ^csarnokban: %\Q órakoT Felsőipari b>***ter férfi, vezeti: dr. Radochay— Ló** 1 * 10 órakor PEAC—PMSE női, veil ,,Ragadós—Papp. 3/*I 1 órakor PEAC C*ISOK II, vezeti: Oppe—Porti */<12 Gimnázium V—Gimnázium VII Pp1 *; vezeti: Oppe—Szikszay; 12 órakor I—KSOíC X, vezeti: dr. Radochay Nándor. w, A PVSK—BTC asztali tenisz csapa$ s*ombatou délután 5 órai kezdettel ^ Magyar Kommunista Párt Vasutas ta/^ozetének székházában (I- Ferenc s*a 32.) barátságos mérkőzést jatt0sn?k. Kérik a közönséget, hogy pon « tööben jelenjenek meg, mert a ke% Jövök zavarják a játékot. Vv. A „Zsolnay Vilmos" serlegroérkőíe- V., ytolsó fordulója. Szombat délután t^,. órai kezdettel a Tanítóképző—Cisz- iu5 ,3- csapatai mérkőznek egymással. Sj.,6' a Kereskedelmi isk. csapata visz- tpi ®Pett a Zsolnay Vilmos serlegért irtott küzdelemből, ezért az utcAso tietí.öra kisorsolt Reál g,—Pius g. lép- tói /*3 órakor a pályára. Ezzel az őszi "töő be Is fejeződik, hogy tavasszal «jjőysel folytathassák a küzdőiméidöjArAsjelentís Várható időjárás: Sokfelé eső és köd, a magas kegyeken esetleg havazás. A hőmérséklet süllyed. — A Kommunista Párt kultúrdéhitánja. A MKP pécsi szervezetének kultúrosz- tálya november 11-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel a Párt kultúrházának (volt Nemzeti Kaszinó) Király-utca 13. sz, alatti székházának nagytermében kul túrelőadást rendez. Belépés díjtalan. Szeretettel meghívja és várja a Párt tagjait, hozzátartozóit és vendégeit a MKP kul- túrszakosztálya. — Egy héttel elhalasztották a Batsányi János Irodalmi Táraság alakuló gyűlését. A Batsányi Társaságnak vasárnap délelőtt kellett volna megalakulnia, közbejött akadályok miatt azonban az alakuló gyűlés jövő vasárnapra marad. — A Munkástanfolyam szombati előadásai: 4—5-ig Demokratikus közigazgatás, II terem. 4—5-ig Művésztörténelem, III. terem. 5—6-ig Helyesírás-fogalmazás, II. terem. 5—6-ig Népi intézmények, III. terem. 6—8-ig Angol nyelv, II. terem. 6—3-ig, Eszperantó, IHterem. — Táncestély a volt Nemzeti Kaszinóban. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség Pécs Központi titkársága ma délután 5 órától este 10 óráig táncestélyt rendez. A zenét a SzIM-böl közismert „Mecsek" Jazz-zenekar szolgáltatja, amely a MaDISz közönségének tetszését :s ugyancsak megnyerte első felllépésé- vel a csütörtöki táncestélyen. Italok! Ruhatár. — Áramszünet lesz hálózatjavítás miatt folyó hó U-én, vasárnap reggel 7 órától 11 óráig a Zólyom-, Ipar-utcákban, a Bajcsy-Zsilinszky-utcának a Vasut-utca és a Majláth-utca közötti szakaszán, Alsó Malom-utca déli részén, Majláth- utca keleti részén. — Adóügyi táqékoztatót tart a kereskedők részére a pénzügyigazgatóság kiküldöttje a Kereskedők Testületében vasárnap 10 órakor. Minden kereskedő saját éredkéebn jelenjen meg. — A kisiparosok és kiskereskedők szabadszervezete trafiko* szakcsoportja értesíti tagjait, hogy folyó hó 10-én (szombaton) déután 4 órakor taggyűlési tart a Szabadszervezetben, Színház-tér 1, — A kisiparosok és kiskereskedők szabadszervezete felhívja a cipészmestereket, hogy az eddig feldolgozott anyagmennyiségnek megfelelő cipőtalpal ási utalvánnyal folyó hó 10-én (szombat) este 6 óráig számoljanak el a szabadszervezetben (Színház-tér 1. I). — Esküvő. Varga Ancika és Újvári János -r- Szabó Jucika és Varga József november 10-én, szombatom délután V*5 órakor tartják esküvőjüket a Ferenciek templomában. (Minden külön értesítés helyett. — Kereskedők igazolása. A Kereskedők Testületé felhívja a már leigazolt kereskedőket, hogy az igazolásról kiállított határozatot a Testületben haladéktalanul vegyék át. — Megzavarták a betörőt. A Madéch- utca 13. szám alatt november 6-ára virradó éjjel betörés történt A tettes egy — ŰJabb adományok Hantos! lalesné részére. Az Oj Dunántúl felhívására Han- tosi Lajosné, tízgyermekes anya részére § a következő újabb adományok érketzek Szabadság nyomda 340.—, Zsebeházi Lajosné 100.— peng. Az adományok ösz- szege ezzel 2630.— pengőre rúg. — A rendőrség felhívása a kereskedőkhöz. A rendőrkapitányság felhívja a t város kereskedőinek figyelmét a közellá- k tási miniszter 25.000/1945. számú rende-« leiére, amely a kereskedői eladási árak rendezése tárgyában jelent meg. A rendelet részletesen szabályozza a viszonteladói és fogyasztói árat, valamint az utánpótlási árat. Ugyancsak felhívja a rendőrkapitányság a kereskedők figyelmét a 10.000/1945. miniszterelnöki rendeletre, amelyet az iparcikkek forgalmának korlátozása, valamint árának számlázása és feltüntetése tárgyában adott ki. Ezek a rendeletek a Magyar Közlöny október 31-én megjelent 165. számban jelentek meg. A rendőrkapitányság e rendeletek végrehajtását a legszigorúbban ellenőrei és az ellenük vétőkkel szemben a rendelet értelmében a legnagyobb szigorúsággal fog eljárni, — Ellopták az élelmiszeres hordókat Nyilasi Simon tojás- és barorofikeres- kedö feljelntést tett ismeretlen tettesek ellen, akik a Nagy Lajos-utca 7. szám alatti Eisner Dóci-féle fatelep pincéjéből 22 drb új gönci hordót és a telep udvaráról 5 drb 200 literes bükk hordót 1 drb 200 literes tölgy hordót almapuloal megtöltve, elvittek A nyomozás megindult. — Elvesztette a hayisegélyt. G a r á n 1 Józsefné Pécs, Zőldfa-u. 4. alatti lakos november 8-án, csütörtökön este 8 órakor a Papnövelde-köz és a Papnöveldeutca sarkán elvesztett egy darab tízezerpengőst. Az Oj Dunántúl szerkesztősége útján arra kéri a becsületes megtalálót, hogy a pénzt vigye be az újság szekesz- tőségébe. Az elveszett pénz hadifogoly- ura és két kisgyermeke után kapott havi segélynek az összege volt, miután ő maga betegsége miatt munkaképtelen. — Kirabolták az ócskaruhás bódéját Takács Péter Majláth-utca 3. szám alatti zsibárus feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik a Hal-tér 1. sz. alatt lévó ócskaruha-üzletét' folyó hó 6-áról 7-ére virradó éjszaka kirabolták. Kára meghaladja a 4,000.000 pengőt. E nagyarányú ruhatolvajlás ügyében a rendőrség széleskörű nyomozást tett folyamatba és kilátás van rá, hogy a tettesek hamarosan kézrekerülnek. — Ellopták a kerékpárját Reih árt Jenő MÁV mozdonyvezető Eidlnger Já- nos-utea 6. számú akos házának két méter magas deszkakerítését ismeretlen tettes áttörte és az udvarról „Ciklon" gyártmányú B. 20.779-es gyári számú kerékpárját ellopta. — Álkulccsal hatoltak be a lakásába. Tom p o Irén magántisztviselő, Tettye- utca 23. szám alatti lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki folyó hó 2-án lezárt lakásába álkulccsal behatolt és onnan különböző ruhaneműeket 500.000 pengő értékben ellopott. A nyomozás megindult. — A* udvarról lopták el a kiterített fehérneműt. Németh Imre vármegyei nyomozó, Márton-utca 8 .szám alatti lakos udvarán száradásra kiterített fehér& bányászok a bánya Az ország talpraállásának, a tere melés megindításának elengedhetetlen feltétele, hogy szénbányáink termelése elérje legalább a háború előtti színvonalat. A ma előirányzott szén mennyisége elégtelen. Ennek anyagi és személyi oka van. Szükséges tehát, hogy a bánya részére nélkülözhetetlen üzemanyagokat minden nehézség ellenére biztosítsák. S szükséges, hogy a bányában dolgozók száma ne legyen alacsonyabb, mint azelőtt volt. Ez a létszám ugyanis erősen csökkent és tulajdonképpen ez a leglényegesebb oka a termelés hanyatlásának. Csökkent pedig egyrészt azért, mivel a háború során katonai szolgálat alól való felmentésük céljából sokan vállai tak munkát a bányákban és a háború után ismét eltávoztak. Másrészt azért, mert a valódi bányászok közül is számosán más foglalkozás után néztek, minthogy a felszabadulást követő első időkben keresetük nem volt kielégítő. A széntermelés érdekében fontos tehát, hogy mentül több eltávozott bányász térjen vissza aknájához. De ez egyáltalában nem jelentheti azt, hogy a bányamunkás kötve van munkahelyéhez és nem kereshet, ha ez neki több előnyt nyújt, más foglalkozást Sokan a bányászok közül, akik parasztcsaládból származtak, földigénylőknek Jelentkeztek és kaptak is földet. Aki így birtokát g« «• tVzza, műveli, aki termelést biztosít é9 segíti ezzel a közélelmezési, nem szabad azt ezen tevékenységében zavarni. Aki azonban nem műveli földjét, attól el kell azt venni, akár bányász, akár paraszt, bárki legyen is. A gazdasági célszerűség oldja meg legbiztosabban ezt a kérdést. A bányászok keresete már rendezve van, magasabb, mint a kevésbé kemény munkát teljesítőké. Ellátásuk távolról sem jó, de mindenesetre sokkal jobb az általános ellátásnál. Nyilvánvaló tehát, hogy az a bányász, aki földet igényelt, de nem tudja azt művelni, vagy más foglalkozást keresett és a meg nem szokott munka nehézségeivel találja magát szemben, megkeresi és megtalálja az útat vissza az aknához. ab. drb sárga félcipőt, kb. 43-as számú és »<?mút ismeretlen tettes ellopta. Kára - - * ‘ — •- 700.000 pengő. Akinek állandóan fosztogatják a lakását. Darici Tamésné Pécs, Káptalan-utca 5. szám alatti lakos feljelentést tett ismeretlen tetes ellen, aki lakását hosszabb idő óta fosztogatja. Kára kb 500.000 pengő. egy G. F. monogrammal ellátott zsákban kb 15 kgr lisztet hagyott hátra menekülés közben. A rendőrkapitányság felhívja a város közönségét, hogy akinek a fent jelzett holmijai eltűntek, Jelentkezzék a rendőrkapitányság III, ém. 12, számú »zabájában. November 18-én nyílik meg a mohácsi mugyar gazdaképző iskoía Az iskola elvéflzését később kőtelezővé teszik Ismeretes, hogy a földművelésügyi miniszter megszüntette a téli gazdasági iskolákat és átszervezte Maigyar Gazdaképző iskolává, azzal a céllal, hogy a gyermekei megszerezhessék a szaktudást, magyar földművelők és kisbirtokosok Az új magyar gazdaképző iskola az elméleti tanítás mellett tansazdsiságában erős gyakorlati kiképzést is nyújt Az iskola elvégzését később, bizonyos bir- tokhatáron, belül kötelezővé teszik, egyelőre viszont ajánlatos az ismeretanyagok megszerzése mindenkinek, aki meg akarja állni helyét az új termelési rendben A mohácsi magyar gazdaképző iskoAz iskolában a tanítás ingyenes A felvétel szóban vagy írásban beadott kérés útján történik. Csatolni kell a születési anyakönyvi kivonatot és az iskolai bizonyítványt. A feltételek szerint az iskolába “beiratkozhat minden 14 évét betöltött, a népiskola 8 osztályát, (kivételes esetekben hat osztályát), vagy négy középiskolát végzett tanulók, aranykalászosok is. A tanítás a mohácsi gazdaképző iskolában november 18-án kezdődik. A nyomozzák kimondottan szegény tanulók szülei élelmezési segélyt kérhetnek. Az iskola j képesít saját birtok, vagy bérlet kezeS I C' &r'PL r 1 I /-> f /vI n l- 1 -» — A Szabadegyetem előadásai a Jövő héten. A Szabadegyetem előadásai november 13-án, kedden: 5-től 6 óráig dr. Losonczy István, egyetemi tanár „A szabad akarat problémájáról": 6-tól 7 óráig dr. S a 1 a c z Gábor, egyetemi magántanár „Bevezetés a legújabb kor történetéhez". — November 16-án, pénteken: 5-től 7 óráig dr. Bános Alajos egyetemi magántanár „A gyermekkori tuberkulózis elleni küzdelem kérdéseiről" (vetített képekkel). — Helyszín: a Központi Egyetem kísérleti előadó nagyterme (Rákóczi-út 80.). A részvétel a korábbi jelentkezéstől független és díjtalan. — A Nemzeti Parasztpárt folyó hó 10-én, szombaton délután 5 órakor vezetőségi ülést tart. A Nemzeti Parasrtpárt folyó hó 11-én, vasárnap délelőtt 10 ó:<%- kor tartja rendes heti taggyűlését. T* gok pontos megjelenését kérik. — Nem szabad a falusiaktól az utcán felvásárolni az élelmicikkeket A rendőrkapitányság felhívja a város közönségének figyemét, hogy élelmiszereket csak a piacon és az élelmiszerkereskedőknél lehet vásárolni. Szigorúan tilos az állomásról és vámoktól a piac felé tartó falusiak megállítása és azoktól a piacon kívül az élelmiszerek felvásárlása, A felhívás ellen vétőkkel szemben (akár eladóról, akár vevőről van is szó) a legszigorúbban fognak eljárni. — Lopkodják a bolgár kertész áruját Krisztovics Sándor Kaposvári-út 5. szám alatti bolgár kertész feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik huzamosabb idő óta a Basamalom-út mellett lévő bolgár kertészetből nagymeny- nyiségű retket és céklát lopnak. Kára meghaladja a 40.000 pengőt. A tolvajt Iának két tagozata van: a mezőgazda- j lésére, illetőleg a két évfolyamot siker SZERKESZTŐSÉGI ÜGYBEN szíveskedjék tárcsázni A 20—49 TELEFONSZáMOT! meg. ÚJ RUKÁMTÚL fT|