Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)

1945-10-28 / 241. szám

Farkas Mihálj Farkas Mihály, belügyi államtitkár, 1904-ben született Abaújszántón, Már gyerekkorában megtanulta, mi a nyomor és nélkülözés mikor beke­rült a munkásmozgalomba. A magyar Vörös Hadsereg diadalmas felvidéki, hadjárata során ebben az időben foglalta vissza Kassát A fiatal munkás ágy érezte, megtalálta élete célját és szívvel-lélekkel csatlakozott a kom­munista ifjúsági mozgalomhoz. A forralom bukása után a kisebbségi sorsban sem maradt tétlenül. A magyar munkásság és parasztság érdekéiért harcolva öt éved töltött kü­lönböző felvidéki börtönökben. A szenvedések azonban nem törték meg a Ibörtönben sem. Éhségsztrájkot szervezett hogy élete kockáztatásával is jobb bánásmódot harcoljon ki a magyar politikai foglyoknak. Szabadulása után, a legveszélyesebb időben, mikor Németországba dü­höngött a nácizmus, nem riadva vissza a Gestapo hóhéraitól sem, Német­országba ment és barlangjában vette föl a harcot a fasiszta fenevaddal. A spanyolországi szabadságharc idején, amikor a demokrácia legjobb harcosai siettek a Francótól fenyegetett köztársaságiak segítségére, Far­kas elvtárs is ott volt a küzdők között. Az igaz ügy bukása után Rákosi elvtárs közvetlen munkatársa lett és együtt küzdött Magyarország sza­badságáért és az éj népi demokrácia megteremtéséért Mint belügyi államtitkár, ő vezette és szervezte azokat a nagyszabású tisztogató razziákat melyek során a pestkörnyéki sváb falvakban száz­számra kerültek SS legények és bujkáló volksbundisták a rendőrség kezére. A tőzsde spekulánsát a feketepiac nagyfizérei és mindazok, akik a dolgo­zok verejtéke árán akarnak maguknak milliós vagyonokat összeharácsol­ni rettegve emlegetik Farkas elvtárs nevét mert jól tudják, hogy nem sok idő kelj hozzá és valamennyien az őket megillető helyre kerülnek Karkas elvtárs a demokrácia kipróbált harcosa, kemény kézzel védi meg a nép kivívott jogait és éberen vigyáz a fiatal magyar demokrácia zavartalan fejlődésére. gresszuS az orsz. ellenőrző bizottság tagjává választotta, de egybe® szervez­te a 44. vörös dandárt, melynek zömét a pécsvidéki bányászok alkották. A forradalom bukása után Olaszországba távozott de a bányászok nyomására a megszálló hatóság egy év múlva meg­Krancx Pál 1908-ban született. Édesapja woeiAlde- mokrata volt vele vett rá részt először gyermekkorában a munkások felvo­nulásain. (919-ben bátyjával együtt élelmet hordott a vörös katonáknak. (9á3-ban mint ifimunkás került be a munkásmozgalomba. 1927-ben a Városi V ízművekhez került, ahol beszervezte a munkásság nagy részét a mozgalom­ba. Később megszervezte az illegális mozgalmat a Társadalmi Szemlét, 100 %-ot olvasták és terjesztettéék illegális sajtótermékekkel együtt. Már 18 éves korában elkerült a szülői háztól poli­tikai üldöztetések miatt, majd katonai szolgálatra vonult be. Utána családot alapított; egy fia született. Dacára an­nak, hogy felelőségteljes munkát vég­zett. (vezető szerelő volt) a mellé be­osztott munkások mindig több fizetést kaptak, mert őt politikai megbízhatat­lansága miatt nem nevezték ki állandó munkásnak, hanem csak mind órabé- fest kezelték. Háború ellenes mozgal­mat vezetett Pécsett, illegális propagan dát végzett háborúellenes feliratokat készített Közimert kommunista lévén 19*4 október 16-án rendőrséget küldték érte. de nem érték el mert fegyvert ragadott és fegyverrel a kezében har­colta a fasiszták ellen, míg megérke­zett a felszabadító Vörös Hadsereg.' A felszabadulás óta a Magyar Kommu­nista Párt pécsi szervezetének titkára. Hajdú Gyula dr. Pécs egyik legnépszerűbb politikai egyénisége. Egészen fiatal korban csat lakozott a munkásmozgalomhoz, mely nek szervezése és akciói ettől kezdve összeforrtak nevével. Már 1912-ben tör­vényhatósági bizottsági taggá válasz­tották, Szabó József akkori párttitkár- ral így az első szocialista választottak voltak az országban. Jelentősége meg­nő vekedett, midőn a háború után (mely­ben a pécsi huszárezredben vett részt) * szerb megszállás következett be. Há­rom ízben tartóztatták le a megszállók, hatalmas tömegmozgalmak és sztrájkok zajlottak le ekkor. Az ekkor általa szer­vezett általános, nagy sztrájk eredmé­nye; megegyezés a jugoszláv vezérkar- fal, mely szerint ez a megszállt terü­let bekebelezéséről és igazgatásáról le­mondott. A proletárforradalom alall el hagyta Pécsét, a magyar-szovjet kon engedte visszatérését. Mivel azonban ai újból feltámadt szerb annexiós tőreivé sekkel szembehelyezkedett, kiutasítot­ták Pécsről és ezzel megkezdődött 25 éves emigrációja. Külföldön jelentek meg a kapitalisztikus gazdálkodás ha­nyatlásáról és Szovjetoroszországról íri könyveivel. Magyarország felszabadí­tásának híre Párisban érte és felhasz­nálta az első lehető alkalmat a vissza­térésre, hogy elfoglalja helyét a mun­kásmozgalomban és a Magyar Kommu­nista Pártban. Horváth János elvtársunk 1907-ben született f4 év óta dolgozik bányában. A munkásság sze- retetét saját tapasztalatából, a szocia­lizmus ismeretét jórészt még a szülői házban sajátította el, hiszen édesapja maga is régi szocialista volt. Már 14 éves korában az ifjúmunkásmozgalom- ba kerül és kis megszakításokkal egé­szen a múlt év október 15-ig komoly tényezője a szociáldemokrata bányász- mozgalomnak. 1945-ban vezetőképző tanfolyamot is végez. Magánúton képe­zi magát a társadalomtudományban és i munkásságot érdeklő kérdésekben. Mindig első helyen harcolt, amikor arról volt szó, hogy bánvásztársaiért ki kellett állni. Résztvett a 30-as évek nagy sztrájkmozgalmaiban, többek kö­zött a 9336—37-es éhségsztrájkokban is Amikor a magyarországi helyzet egy­re inkább jobbratolódott, számtalan­szor fenyegették internálással Mindez nem riasztja vissza: tovább dolgozik. A felszabadítás után belép pártunk , ba és mint a bányatelep üzemi bizott­ságának tagja és a szakszervezet elnöke dolgozik munkástársai jobb sorsáért. Sztálin generalisszimusz átvette Trnman elnök üzenetét Moszkvából jelenti a Reuter: A moszkvai rádió jelenti: Sztálin gene- ralisszimns szerdán fogadta Harrimant, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetéi aki átnyújtotta neki Trnman elnök üzenetét. Harrimann két­szer folytatott megbeszélést Sztálinnal Száz munkaruha a közellátásügyi minisztérium ajándéka a jóvátételben legkiválóbb teljesítményt nyújtó bányászok számára A pécsvidéki bányaüzemek központi üzemi bizottsága tegDap őszinte öröm­mel és megelégedéssel olvasta azt a levelet, amelyet a közellátásügyi mi­nisztériumtól hozott címükre a posta. Rónai Sándor közellátásügyi minisz­ter közölte ugyanis, hogy a jóvátétéli munkálatokban ki­váló teljesítménnyel résztvevő bányászok számára jutalomként és teljesen ingyenesen száz munka- rnhát utalt ki a minisztérium. A bányászok ruházkodási nehézsé­gei közepette ez az ajándék bizony igen jól jön. De amellett, hogy száz bányász válláról leveszi a miniszté­rium a munkaruha gondját, hasznos célt követ akkor is, amikor az aján­dékkal bebizonyítja a bányászok előtt hogy munkájuk nemcsak az ország, de saját egyéni érdekeik szempont­jából sem hiábavaló, mert a de­mokratikus Magyarország a maga lehetőségeinek szűk keretei kö­zött bár, de örömmel támogatja azokal akik az ország felépítésé­ben és jóvátétéli kötelezettségei­nek teljesítése érdekében áldoza­tot vállalnak. A bányászok az ajándékot boldogan fogadták és már a legközelebbi na­pokban intézkedik az üzemi bizottság, hogy a ruhákat valóban az arra leg­érdemesebbek kapják meg. ARANYAT SZUSIOT lagyköves ürllltllll Káték, Schaffhausen, Zenith, Omega, Marvin, Movado, Doxa és egyéb mirkái karórát perzsa szőnyeget Mindenfaita szőnyeget ét dísztárgyat, a legmagasabb napi áron veszünk Hunwald Testvérek Pécs, Király-utcai. Kielégítően halad Londonban az egyesült nemzetek tervezetének ügye Londonból jelentik: Stettinius, az egyesült nemzetek tanácsának elnöke kijelentette, hogy remekül halad Londonban az egyesült nemzetek tervezetének ügye. Stettinius részletes jelentest tett immun elnöknek az előmunkálatok haladásáról. Szavak és tettek Irta: TÖMPE ISTVÁN Pár napja, hogy a négy nagy do- mokratiksu párt közös kiáltványban fordult a magyar néphez. A kiáltvány­ban leszögezte azokat a feltételeket, amelyek segítségével gyorsan kive­zethetjük dolgozó népünket az egyre súlyosabbá váló gazdasági helyzetből A kiáltványhoz mi, déldunántúli kom­munisták, szívvel-lélekkel csatlako- koztunk. Szívvel-lélekkel, mert nekünk nem mindegy, milyen sorban élnek a dol­gozók s szenvedésük meddig tart. Nekünk nem mindegy, hogy a politi­kai és gazdasági újjáépítés eddigi si kerel amelyek mind én kizárólag a dolgozók hallatlan erőfeszítéseinek eredményei megmaradnak-e vagy sem Nem közömbös számunkra, hogy az újgazda kezében marad-e a föld, virág zó kertgazdaságok országává válik - hazánk, vagy visszatérnek az étkos -zerholdasok. Nem közömbös, bogy a/ üzemi bizottságok, s a munkássá*; többi kivívott jogain tovább épül * a dolgozók országa, vagy visszatérnek e a bányák és az üzemek profitéhes ki /sákmányolói Nem közömbös nekiiut­az sem, hogy az egyre inkább ön ma ga jelentőségére ébredő haladó érte' miség tudását a demokrácia szolgála­tába állítja-e, vagy visszatér a múlt­hoz, egy újabb háború tudomány o* ^ eszközévé válik. Írnunk kell erről azért, avert a ki­áltvány közzététele óta kívülünk egyetlen párt sem tett lépéseket itt annak megvalósítására. Sőt a kisgaz da párt amely a lakkcipősök uralma alá, került még szavakban sem tette itt magáévá a kiáltványt Tettei pedig arra mutatnak, hogy ez nincs is szán dókában. Ezek az urak nem akarják hazánk újjáépítését Választási mód szereik, amelyekkel e pártnak külö nősen pécsi vezetői élnek — egy ré szűk már demokratikus rendőrségünk foglya — arra figyelmeztetnek ben nőnket hogy óvatosak legyünk ve­lük szemben. Választási plakátjainkon élve a re­akció klasszikus módszereivel a ma gyár nép szabadság szerető és hőslel kű költőjét, Petőfit és Adyt próbálják ellenünk felhasználni. Gyűlöletet szí­tanak a nép között. Suttogó, propagan­dájuk a széthúzást célozza. S nemcsak a többi demokratikus pártok ellensé­gei a lakkcipősök, de ami még súlyo­sabb saját pártjuk kisgazdáinak érdekei ellen is törnek. A választási küzdelem utolsó hetében vagyunk. Pár nap, s az urnák elé já­rul az ország népe. Ez a szavazás a dolgozók, mindenek fölött a mi Pár­tunknak győzelmét kell magával hoz­za. Azért mert a mi Pártunk az egyet­len, amelytől retteg a reakció, azért, mert a mi Pártunk az egyetlen, amely meg nem alkudva, ba kell vasököllel is, de végrehajtja a négy párt célki­tűzéseit, Déldunéntál kommunistái az elmúlt hónapok alatt országunk újjáépítésé­ért és a reakció elleni küzdelemben eredményes utat tettek meg. Pécsett pár hónapja még tüntettek a fasisz­ták, de ma már a dolgozók Pártunk vezetésével megerősödve, menekvésre késztették a múlt fantomjait Pártunk létszáma az elmúlt hónapokban meg­háromszorozódott s zászlónk alá sora­kozó dolgozók között ott vannak az értelmiség legjobbjai is. A választási küzdelem utolsó heté­ben magasra emelt lobogóval ■ fele­melt fővel indulunk, s nem kétséges, hogy munkánk eredményeként min­denki aki kenyeret jó pénzt és rendet akar, az Pártunkra fog szavazni. Munkás, értelmiség, polgár és paraszt: mi nd s a-es us^n szaoan! ÚJ DUNÁNTÚL fJ1 A mi jelöltjeink

Next

/
Thumbnails
Contents