Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)

1945-10-21 / 235. szám

ft ZsfrfeSzieont «tnabotiHa ms ótej kiosztását fi <$«*»©« *»kös|*o»it ki akarja élmxtetiM a varost fh Tát»»« György helyettes pol­gármester szombaton közéi látásügyi ér- tek«*tetet tartott * pártok és a s*ak- werve®etiek képviselőire!. ftlsősorben a város gabcma e 11 átásárói beszélt Rámutatott arra, hogy a legnagyobb nehézségeket éppen a terményhivatal gördíti a város ga­bona ellátása elé. A eséplést rende­letét csak tegnap kezdték el végre­hajtani. A közlekedési nehézségek miatt egyik napról a másikra keü behozatná a ga­bonát, hoAott kívánatos volna legalább egy napi tartalékot felhalmoaai, (békeidőben három hónapi voltt), hogy pillanat­nyi akadályok miatt hiányt ne éres­senek a dolgosok. Amikor Miskolc éa Peat részesedik a boranyai ga­bonából, Pécs nemi Főleg a termény- hivatal á bűnös ezekben a rend­ellenességekben. A sstrkhitalás ügyében bejelentette ár. Tamás elvtár», hogy ft város tanácsa Krmvfcr ehrtán közbenjárására átiratot intézett a főispánhoz, aka mint közel­látási kormánybiztos, kiutalás a szüksé­ges olajmennyiséget Ezt a kiutalást azonban a Zsirhiva- tal vezetője kereken megtagadta. A somogyi burgonyát Báranyába szál - libán dó, a város ötvenezer pengőt adott ki eddig vagonokra, de mégsem sike­rült elinbésM az elszállítás*. A vagonok üresen állnak, a* ills- tókeaek pedig arra várnak, hogy febnenjen a burgonya ára és más­nak eladhassák. De. Tamás György köreim«, hogy » hönefiábá* terén tegyenek félre minden pártpolitikát és esak s város érdekeivel törődje­nek, a* értekezleten résztvevők általános helyeslésév«4 találkozott. Egyesült erővel kell megakadályozni azt, hogy a hivatalok elszabotálják a város érdekeit. Végül ör. Tamás György megkérte * sajtó képviselőit, hogy közöljék s közvélemény megnyugtatására, hogy sv. élelmiszerekből mindenki azt a mennyiséget tarthatja a lakásán, amennyi neki és családiénak a gaz­dasági év végéig szükséges, akkor azonban igazolnia kell, hogy a megfelelő élelmiszer.jegyeket leadta. A készletekhez nem nvul a város, viszont mindenkiben legyen meg a kellő jóin­dulat és totentse he a készletét, előírás atdHnt. Eddig a helyettes polgármester tájé­koztatója. Csak megdöbbenéssel és fel m»i »I ii niiwi.i immiwn'n'i w> hu >, Vádirat cs pécsi pénzvilág ellen. Újjáépítés helyet* Napóleon ÉS kosztkamat irid@tí iielyssini tudósítás mt FTC-PVSK mérkőzésről. SASDI SÁNDOR ú cikket üx írástudók és irásluda liánok felelősségéről. DR. BÉKY JULIA: Európa a válaszúton. nevezzen hí Endre Líszlüi a bécsi leH^mviiai flírs A pécsi igazolások csődje. ZSADÁNYi OSZKÁR: Levél az ifjúsághoz. DR. BÁLLÁ NE : Pécstől- Auschwitzié Színházi levél. — Riportok — Sporteredmények» Vasárnapi bel és külpolitikai hitek a holnap délben megjelenő HÉTFŐI SZftPD ÉLETŰEK w— ...a wipfi'niii ....'ír há borúd ássa! vehetünk tudomást *. Zsír­os Gabonahivata! xzabotálásáról. A vá io« dolgozói éheznek. Utánjárásra a tömpén saját hatáskörében, felelősségére feáoidotte ser ofajkéssfetet. Tamás he- lyottos polgármos tér nyomban intézte­dért, hogy * lakosság megkaphassa az olajat, « Z-sárhivatal azonban özem be- heJycskedik nemcsak hivatali elöljárói n«k utasításával, hanem a város dolgo­zóival hí. Mert erről van Itt szó Igenis kihívásnak — nyílt provokációnak vesz- szük Tudomásul vesszük, hogy a Zsír- h i v a, tus I éhez tetői akarja továbbra is a város dolgozóit! Nagyon tévednek azon­ban az urak, ha azt hiszik, hogy ezt hajlandók vagyunk eltűrni. Mit szólnak majd ahhoz, ha a város eiteseredett lakói személyesen mennek el fetelősség- revonmi a s/abotálókat. Ez* akarják? Megkaphatják! Abban viszon* nines semmi meglepő, hogy Somogybán — a kisgazdapárti fő­ispán — Vidovits — kiskirály országá­ban üresen vesztegelnek * vagonok. Pécsett közben éheznek azok «, akik­nek állítólag az érdekeit képviselik, nem számít! Ha éheznek Pécsett a dol­gozók és kistisztviselők egyaránt — tudják meg, kiknek köszönhetik ezt az ajándékot! Felszíni básyászás me£ísffisáyaf gonifoskoéeak a pécsi lakosság téli szénét látása r6l Tolnai Józset polg rmesier r«nde ke*éaér* szombaton B9<RjV*rrdték a felszínt terme est Min* már az Uj Dunántúl megírta, Tolnai József polgárai eater még « év augusztusában bejelentette, hogy Pécs város lakosságának szén szükségle­tének fedezésére módot fognak találni. Tolnai polgármester szomba*on délben fogadta a pécsi sajtó képviselőit és be­számolt annak * munkának eredményé­ről, amely a város teái azéiuaUtá fásának biztosítása érdekében folyik. Tolnai József polgármester — mint elmondotta — Ember Károly bányafő- k api tony kíséretében hétfőn reggel Pécsbányatelepen járt és helyszíni szem­lét tartott az Istwnáldás, Karolina és Lámpás völgyekben, ahol a szakértők megállapítása szerint gazdag felszínt szénrétegek vannak. Ezeket a »»énrétegeket felszíni bá­nyászassa! lehet kitermelni és gaz­dagságuk folytán alkalmasak arra, hogy a dolgozók, az ipari üzemek, kórházak stb, szénellátását bizto­sítsák. A teletek gazdagságára jeltemző, hogy például az egyik százméteres szénpil- ' érből kb. 3500 tonna szenet remélnek a szakértők kibányászni. Tolnai polgármester kezdeményezé­sére a termelő monks még #z<mfe«te»« és a jövő hét közepén remélheiőtes a szállítás is megkezdődhet- A kitermelt szenet a műúton kocsik»* tehet a városba eljuttatni. Tolnai József polgármesternek az a szándéké, hogy ebből a szénből a város téli szukáé S- letét fedezze, éspedig a lehető legolcsóbb áron, egyenesen a fogyasztóhoz eljuttatva, ngytv-jv ezzel megakadályozható lesz. az * lehetetlen állapot, hogy bárki i« fr. ketézzen a szénnel. A polgármester nyilatkozata szerfnt <t. újabban feltárt saénrétegekfce.1 a vár * téh szükséglete biztosítva vau. sőt feb­ruárra már feleslegre is számíthatunk Pécs vrros társadalma natty lelkesedéssel készül megünnepelni a felszabadd as cfsó évfordulóját Ülést ínrfoff axombafon délután Pécs város népnevelési tanácsa Pécs város népnevelési tanács« szom­baton délután 5 órakor tartotta ülését a városháza klsgyülési termében. Az ülé­sen megjelent dr. Boros István főis pán, Tolnai József polgármester, az egyetemi karok, a tudományos intézetek, valamint a politikai pártok kiküldöttel Tolnai József polgármester az ülésen bejelentette, bogy a kultuszminiszter a pécsi népnevelés vezetőjévé dr. Vörös Mártont nevezte ki, majd vázlatosan is­mertette a legszükségesebb népnevelési tennivalókat, elsősorban pedig a Pécsett ijesztő módon elterjedt kiskorú züllött­ig megakadályozását. Ebben az ügyben sürgős értekezletet hívnak egybe. Elha­tározták, hogy az összes kulturális meg mozdulásokat központi .vezetés alá he­lyezik, olyanformán hogy a pártok és egyesületek, valamint intézmények kul turális programját egybebangolják és megkönnyítik az együttműködést. Bejelentette a polgármester, hogy a város megünnepelni készül a felszabadu­lás első évfordulóját és ebben az ünnep­lésben valamennyi demokratikus párt és az intézmények egységesen fognák részt venni. Az olyannyira fontos demokratikus népnevelés részleteiről a kőzületek és pártok külön-külön fognak tanácskozni. Kötött kereskedőimet követe! a munkásság A pécsi cpí lomunk ások haiaroratí javaslatban foglallak állást a gazdasási kizsákmányolás ellen A pécsi építőmunkások körében már hetek óta nagy az elkeseredés, amiatt, hogy a bérek ennyire elmaradtak az áraktól. A munkásság megértette a Szakszer­vezet íeÜhivását. hogy az ország újjá­építésében nagy áldozatot kell hoznia azért, hogy szerencsét ten hazánkat a gazdasági válságtól megszabadítsa, de a csütörtöki taggyűlésen már kimondották az épitőmu rakások, hogy csak úgy tud­nak eleget tenni az újáépítes követel­ményeinek, ha most már a kormány erélyes intézkedéseket hajt végre A taggyűlésen szép számban jelentek meg a pécsi építőm urtkások s itt Krisztián elvtárs ismertette a UK* százalékos béremelésre vonatkozó hatá­rozatokat amelyek alapján az őszi segélyt minden építőmunkás részére ki kell fizetni, továbbá bejelentette, hogy az építő munkások központi vezetősége mindent el fog követni, hogy a mozgó bérskálát minél hamarább megvalósítsák. Lakatos eilvtárs felhívta az építőmun k ások figyelmét arra, hogy választás előtt állunk. Felszólította a munkáso­kat, hogy támogassák a két munkáspár­tot a választásokon Fejtegette, hogy a munkásság csak a munkáspártok győzel­mére alapozhatja gazdasági jólétét. A két előadó beszéde titán többen felszólaltak. Mischl Alajos határozati ja­vaslatot terjesztett a taggyűlés elé. mely­ben kért, hogy a vezetőség átirattal tor dúljon az iHcbékes hatósághoz, annak \ érdekében, hogy amint kötött bérek vannak, vezes­sék he a kötött kereskedelmet is, mert a munkásság nem ha jlandó to­vábbra is egyoldalú áldozatokat hozni. A javaslatot erős vita követte, majd Pusztai István felszólalásában felhívta az építőmunkásokat, hogy ba ennek az átiratnak nem lenne kellő eredménye, vonuljanak ki az utcára cs ott adjanak hangot jogos követeléseiknek. Ezután Balázs Adorján {plhívta a vezetőséget, forduljon átirattal a pécsi szaktanács­hoz, hogy az összes szakmák egységes meg­mozdulással adják tudtul a kormány­nak, hogy a munkásság szigorú in­tézkedést követe! az árdrágítók és feketézők ellen.. Még néhány felszólalás hangzott el, majd a taggyűlés a határozati javasía- tokat egyhangúlag elfogadta, a vezető­ség a határozati javaslatokat az illetékes fórumokhoz el fogja küldeni. Egészségügyi he yzetje1entés a berüní járványokról Londonból jelentik: Berlinben általában javult a közegészségügy. Ke­vesebb a vérhas- és diftéria megbete­gedések száma. A hastifuszjárványt még nem sikerült teljesen leküzdeni A brit hatóságok kórházi ágyakat, mentöko. csikar és gyógyszereket küldtek a 'ré­met fővárosba. tmzk kdydti ttestUU I.apnnk multhetl mámába» tOTOz*- tosan foglalkoztunk azokkal a kis­gazdapárti terrorcselekményekV") amelyek a vidéken, de itt a várost*«» fs a fasiszta időkre emlékeztetik */ embert. Mohácson a tömegbe tőnek, Perekeden véresre, eszméletlen!* ver­tek egy bányászt, diákok szedték te * munkáspártok plakátjait tanán tel ügyelet mellett; Sőt szí i* hírűi td- , hik, hogy a rendőrség letartóztatta az „Illegális rohamhrigádot". amely természetesen megint csak kis gázdapártl „érdekekért" harcolt » munkáspártok plakátjainak tetépÁ sével. Ml tényeket irtunk, Mt ténye­ket fogunk trat erntán is, tte úgy látszik, a „Független Nép" csak « fe­lelőtlen és átszelt porombáskodások ban van otthon. A mi tényelnkie se« is válaszol, helyette személyeskedik. Olcsó és Ízléstelen eljárás. Igaz, hogy mindenki olyan fegyverekkel harcol, amilyennel tud. Érvekben szegények — gorombáskodással. Ml nem követ­jük természetesen ezen az úton sem a „Fügetlen Népet”. „írásmódjukról” mai számunkban Ír egy volt olvasó­juk. Neki talán elhiszik, amit ml 4« mondhatnánk. Beszéljen csak tovább» ra is mellé a „Független Nép sze­mélyeskedjen, gorombáskodjon Ez az ő formájuk. Ml a tények fegyverével harcolunk a dolgozók érdekelnek vá (f elmében Ezt tettük eddig Is, ezt tesszük ezután is. Ebben • barrunk- ban nem zavar minket semmi, leg­kevésbé a „Független Nép” ízléstelen, íriszéit hangja és a szelleme. RSvieesen btróe é heriiéneh a wpán háború* ióbunösoh Az angol hírszolgálat Jelenté«» nerint Mac Arthur tábornok tokiói parancsnok­ságának szóvivője bejelentette, hogy rö­videsen bíróság elé állítják a japán hé borús főbünösöket. Jelenleg mintegy 20Ó0 vádlott van letartóztatásban .de a nyo­mozás folyamán számuk előreláthatóan négyezerre emelkedik. Tojo, a háború* (őbűnösök egyike már felgyógyult ar ön­gyilkossága okozta sérüléseiből. Várható időjárás: Gyenge légáramlás, kevés felhő, száraz idő. Valamivel erő­sebb éjjeli lehűlés. A nappali hőmér­séklet kissé emelkedik. További kilá­tás néhány napig enyhe, száraz idő. Hermann il. eső tánciskolája Október SAén *« «toten kezdődik a Núegjtlatban, Az első tantolvam sáróősszfánea 21 «ón, vasárnap l«19. Stums. RUMS'. STEPP IARITAS UJ DUNÁNTÚL 5

Next

/
Thumbnails
Contents