Új Dunántúl, 1945. október (2. évfolyam, 219-243. szám)

1945-10-30 / 242. szám

Az #f decmofcrázaátót minden hész évét betoltó nő ízí^itaati jogot kapott, de vígjai zunk g szavazatok leadásánál. N« hogy szavazatunkkal éppen a de­mokráciának ártsunk. Azt a pártot kell támogatni, akinek erőssége biztosítéka a magyar demokrácia erősségének, s ez a párt a Magyar kommunista Párt. Egész Európában a baloldali pártok előre törtek és nekünk bozzáj-uk ha­sonló eredményeket kell elérnünk. Még nem történtek meg a békekötések, és a velünk való bánásmód olyan le*2, amilyen erős lesz ebben az ere zárban a munkásfront. Mi hívei vagyunk a párt­közt bekenek, de lássák be a többi partok, hogy a mi pártunk képviseli azt a tömeget, akiknek a fölreform után szükségé wt> más reformokra is A partközi bekenek az. az alapja, hogy ezz a törekvésünket más pártok is tá­mogassák. Ez nem csak munkás érdek hanem az egész Magyar nemzet érdeke Nagy megütközést keltett a munkás­ság körében, hogy magyarok, akik ma fukat még jő keresztényeknek is mond jók tüntessenek a tanaié és tarral ni rá- g\é munkásság ellen. Vagy talán mi nem vagyunk magyarok? Mink csal: akkor »agyunk magyarok, amikor ál­dozatot keli hozni a hazáért, amikor dolgozni kell? Amikor a mi drága gyer­mekeinket és férjeinket oda .kell adni katonának. Ahogy már ez a mi éle­tünkben kétszer megtörtént? pedig ez a t i ború nem a népért volt. (Ez a há ború az uralkodó osztály háborúja voll a .szocialista Oroszország ellen. Féllel a Szovjet-Unió megerősödésétől, mert ez reformok hozására kényszerítette volna őket.) Inkább feláldozták a ma­gyar népet, csak hogy a reformokat elkerüljék. Most azonban mi a föld­reformot már végrehajtottuk, legköze­lebbi célunk a bányák éllamoeítása, s ha ezt sikerül végrehajtanunk, akkor nem csak földhöz juttattuk a földnél- kiili magyar parasztságot, akikről na­gyon jöl tudjuk, hogyan éltek a pusz­tákon. (Jól élt a tulajdonos, a bérlők, gazdatisztek meggazdagodtak, csak a munkás, a dolgosó nyomorgóit), — hanem kibáttnk a gsadas&gi és poli­tikai hatalmat azok kezéből, akik az országot saját érdokőkért, gondolkodás nélkül, feláldozták. Mi asszonyok nem engedhetjük meg, hogy ezek akarata megint érvényesüljön. Mi új világot akarunk. Ahol minden dolgozó rende­zett anyagi viszonyok között él. Ahol szép less gyermekeket ssülni, nevelni. Ahol el fogjuk tudni helyezni a gyer­mekeinket az életben. A műveltség a kultúra kiterjesztését kívánjuk kiter­jeszteni azokra a tömegekre, akik eddig est nélkülözték. F.hhes kérjük az aaz- azonyok segítségét. Ez a segítség a mi pártunkra való szavazás. Vajda Gyulámé. fiút a Legyünk? Közel száz éve annak, hogy a siklási választók feliratban sürgették Táncsics M'hályuál a jobbágyfelszabadítás, a f"H **éítwtáaán»ak végrehajtását Csok- <1 ‘ ázás év telt bele, amíg a föld leg * dolgozó parasztok kezébe ke- ni'l Alrkm a földesurak mindenféle i '.-terkrdesekket elgáncsolták a föld­0. '.táai. Via ezt nem tudták megtenni, 1. rt olyas párt nyalt bele a törvény k'.1 rwíttüviteiébe, amelyik mag nokta ttirtaai a óolgozóksak tett Ígéretét. Hol tartanánk ma, ha a Kommunista Párt nem sürgeti ki a Földigénylő Bi­zottságok megalakítását! Hiszen volt el'an párt. ametvik kiszámította, hogy n ncs is az országnak annyi földmérője, n>*g kataszteri embere, amennyi a föld­ei, tást végre, tudná hajtani! De nekünk az ilyen „okos** urakból, weg pártokból elegünk volt ám! Tud­juk, hogy ezt a földosztást a Kommu­nista Párt sürgette hi és hajtotta végre. De csinált már a Kisgazdapárt is föld­reformot. Emlékezünk rá valamennyi­en. 1931-ben volt, a ..csizmás* ‘Nagy­atádi csinálta. Kaptunk is földet: ki új mmmrúi 4 Vfoelláfás! tfhicselekfliágyek eép^fpés-ág gU nfalésát khréoja Pécs város tomnytafósági bizottsága Fécs város törvényhatósági bizott­sága hétfőn déK fél 12 érakor köz­gyűlést tartott Tolnai József polgár­mester elnöklésével. A közgyűlés tárgysorozatának első pontjaként a város feliratot intéz a kormányhoz, amelyben kéri a kötött kereskedelem beve­zetését, a közellátási intézkedé­sek egységesítését, valamint a közellátási bűncselekményeknek a népbirósághoz való utalását. Ez az utóbbi kérdés különösen azért nagyfontosságu, mert az eddigi ta­pasztalat szerint ezeket a bűncselek­ményeket a rendes bíróságok nem büntették azzal a szigorúsággal, ami­lyent a közérdek megkívánt volna. Ennél a pontnál Mohácsi bizott­sági tag sérelmesnek találta a zsir-< besaolgáltatási rendeletet. . Ihr. T a- m á s György h. polgármester válaszá­ban kijelentette, hogy olyan esetben, ha valaki olyan kis sertést, vág, hogy a* előirt zsirmennyiséget nem tudja beszolgáltatni, így rá is azt a szabályt alkalmazzák, hogy csak a családta­gonként 7.20 kg. fejadagon felült mennyiséget lesz köteles beszolgál­tatni. A* egyetem bölcsészeti karának fel­állítása ügyében a közgyűlés felír a közoktatásügyi miniszterhez, hogy a kar felállítását minél sürgősebben vi­gyék keresztül, hogy az még ebben a tanévben megkezdhesse működését. A város *900 holdas erdőbirtokának a földreform által történt igénybevé tele a várost több szempontból súlyos helyzetbe hozta. Ezprt a közgyűlés kéri a kormányt, bogy a hivatkozott szempontokra való tekintette] a vá­ros erdeit mentesítse az igénybe vétet alól. A közüzemi szolgáltatások dijainak időközben történt felemelését * köz­gyűlés tudomásul vette. Tolnai Jó­zsef polgármester itt bejelentette, hogy már a jövő héten meg fog indul­ni a negyedik autóbusz-járat, éspedig az Istenkuti vonalon. A közgyűlés elfogadta azt a javas­latot, hogy halasztást nem tűrő köz­ellátási utalványozásokat a polgár- mester előzetes hozzájárulás nélkül is eszközölhessen. A város sertésállományából a közel­múlt időben mintegy 80 darabot el­hurcoltak, a tanács tehát ennek a hiánynak leirását kérte a közgyűlés­től, amit az el is fogadott , A városi tisztviselők fizetési osz­tályba sorozására vonatkozó javasla tot a közgyűlés elfogadta. A közgyűlés hozzájárult a tanács­nak ahhoz a javaslatához, bogy az egyes városi tanintézetek tan­díját, a nagyarányú drágulásokra való tekintettel 20# %-kal fel­emeljék. A tanács 20 millió pengő függőköl- csön felvételének engedélyezését kéri a kormánytól, amelyből a már koráb­ban felvett 6 milliós közüzemi köl­csön visszafizetését eszközölnék, a fennmaradó összeget pedig közellátási kiadásokra használnák fel. A közgyű­lés a javaslathoz hozzájárult. Egyes eltávozott és időközben visz-1 szatért tisztviselők visszavétele ügyé-1 ben a közgyűlés úgy határozott, hogy | amennyiben azokat az igazoló bizott­ság igazolta, úgy egy korábbi hatá­rozat értelmében új pályázat utján a város szolgálatába visszavehetek. Gádoros Miklós aljegyzőt, akit az igazoló bizottság nyugdíjazásra Ítélt, a közgyűlés nyugdíjba helyezte. Több kisebb ügy elintézése után « közgyűlés véget ért. Frentatr Jéswmi ParasztcaaJádból származik A preis társorssal igen hamar megismerkedik Az elemi iskola után a vasúthoz kerül, mint pályám ónk ás, majd k&miiveata- nonanak megy. Felszabadulása után azonban hosszú ideig nem kap szak­májában megfelelő állást; ezidóben mint mezőgazdasági munkás keresi meg mindennapi kenyerét. Helyzete és felismerései egyaránt » munkásság harcos mozgalma felé vonzzák; korán megismerkedik a szo­cialista tanításokkal és 1931-ben bele­kapcsolódik a föld alatt működő Kom­munista Párt munkájába. Megismer­kedik a rendőrség kínzókamráival é* fogházával is; két hónapi fogházbün­tetésre Ítélik. Természetesnek kell találnunk, hogy a háborúval nem értett egyet; a had­seregből megszökik. Elfogják és nj- ból elítélik, ezúttal 5 évi börtönre-, ahonnan • háború befejezése szaba­dított* ki- Jelenleg Szekszárdou él. Gergely Lfajtss Ma <9 éves és több mint tó éve tagja a munkásmozgalomnak. Mint fogoly, bőrgyárba kerül dolgozni és innen jelentkezik a forradalmi orosz Vörös Hadseregbe. Az 1.918—19-es for­radalmi mozgalmak idején hazakerül, tagja lesz a Magyar Vörös Hadsereg­nek és résztvesz Érsekújvár vissza­foglalásában. A munkásmozgalommal való kapcsolatait a közben eltelt idő alatt is fenntartotta, végig tagja, sőt vezetőségi tagja és kongresszusi kül­döttje a Szociáldemokrata Pártnak, innen baloldali magatartása miatt, ki akarják zárni, de e»*a mögéje sora­kozó párttagság ellenállásán meghiú­sul. Tevékeny részt vett a szakszer­vezeti mozgalomban is, November 2t-én tárgyalja a pécsi nípbíróság a szökésben volt Fischer Sándor zsidó mfinkaszol|áía!os­parancsnok háborús bűnügyét aki isidó létére keíyetlenkedett az alája rendelt b?tsorso*aival Nem mindennapi háborús bűntett kerül november ál-én.tárgyalasr» a pécsi ucpbirúsáj* előtt. Egy magáról megle- ledkezctt zsidó num s zolgálatos, aki valamilyen úton módon parancsnoki tisztséget ért e! • i .aszolgábuos társa felett, a ltgvaduPP nácipribéket meg szégyonítő' kegyetlenkedéseket vitt vég­hez a« alája rendelt munkaszolgálaton hitsorsosaival, akiket válogatott kínzá­sokkal, veréssel és a kegyetlenkedések minden változatával gyötört hónapokon keresztül, emellett az élelmezésük körit: is többrendbeli sikkasztást és manipu­lációkat köve lett e! Fischer Sund irink hívják a jeles vádlottat, akinek ügyét már hónapokkal ezelőtt tárgyalásra 'űz­ték, a furfangos embernek azonban ak­koriban sikerült megszökni a népügyész, ség fogdájából, közben hónapokig huj kált az országban, míg végül a búd« pesti rendőrségnek sikerült elfoeni és így kerül most a büntető igazságszol­gáltatás fóruma elé. bogy feleljen aljas cselekedeteiért. Érdemesnek tartjuk a Fischer eHes emelt vádpontok közül egy-két kirívó esetet a nyilvánosságnak bemutatn1 Íme: „Weingarten Vilmost lopásé?-! gyanú­sítva a fürdőben úgy vallatta, hogy a fürdőben a zuhany alatt a víz cszp- pekben a fejériek mindig ugyanazon pontjára csepegjen óraszámra ét a see­egy holdat, ki felet, ki még annyit sem. És tudjuk azt is, hogy ott volt a Kis­gazdapártban Pallavicini őrgróf az 50.000 holdjával. Gömbös Gyula, meg Bethlen István. És latjuk, hogy most, a pesti választáson 17,ügy véd szerepelt a jelöltjeik között. Értik ezek az urak. hogyan mutassák magukat a nép ba­rátainak, hogyan tolják azután félre a párt becsületesebb tagjait és kerülje­nek ők maguk az élre. Mi pedig — megvalljuk — féltjük a most kapott k» földünket ezeknek az araknak a praktikáitól. És hiába ijeaxt­ren-csétlen ember kosáé elmozduh, akkor szíjjal verte & meztelen testét.” „A* őt lopással meggyanúsító Öster­reicher Lipótnak égő papírt helyezett a* ujjai közé, így kényszerítette, hogy vád­iát vonja vissza,” „BorotváUtlan bihsorsosait büntetés­ből. &mppan és víz hozzáadása nélkül. szárazon, rossz zsi let pen uc.-et o maga megborotválta. a«után arcukat cipő krémmel vagy trágyalével bekente.“ .Rosenbaum Izsónak a hátizsákját téglával (negrakaíta, terhével a hátán addig futtatta, ültette és fektette, amíg össze nem esett.” Ilyenféle válogatott kínzásokban ré­szesítette muivkasgolgálatos társait a minden emberi érzésből kivetkőzött Fischer Sándor, aki ®1 kell. hogy nyerje embertelen, vadállatra« cselekedeteiért méltó büntetését. A tárgyalás egyébként melyre több terhelő tanú van meg­idézve a volt munkaszolgálatosok kö­zül meglehetősen izgalmasnak Ígérteik. getnek, hogy visszaveszik a földet, meg, hogy kollektív gazdaságba kény­szerítenek bennünket a kommunistái. Meggyőződtünk róla, hogy ebből egy szó sem igaz, hogy a Kommunista Párt egészséges kisparaszti birtokot akar, gépszövetkezeteket. A kommunista Jöldmívelésügyi miniszter sürgeti ré­szünkre azt a 3 milliárdos hitelt, ame­lyet a kisgazda pénzügyminiszter nem akar megadni. A tények beszélnek. Ezért állunk mi a Kommunista Párt mellett. Vadász József káaga^la A felszabadulás után belép a Kom­munista . Pártba, ahol jelenleg a Te­rületi Bizottság szervezési vezetője. Király Jár®*». tócn b&n született. A vüágbá born ban résztvett, utána tevékeny szerepet vál­lalt a forradalmi mozgalmakban. Egyike volt azoknak, akik programm- ,ja után a Kisgazdapártot baloldalinak vélték és ezért oda lépett be és a Kis­gazdapártnak ahhoz az irányzatához, tartozott, amely őszintén akarta a nép érdekeit képviselni. A felszabadulás után nyomban belép a Kommunista Pártba és jelenleg a bclvárdgyulai pártswirvezet elnöke. Rendszeres autábuszjorgaíom Baja és Budapest koj&tt Budapestről jelentik: Hétfőn dél­után 2 óra 30 perekor indult al aj első autóbusz a budapesti Oklcgon-térről Baja felé. A jövőben minden hétfőn, szerdán és pénteken megy az autóbusz Faiéra, ahonnan kedden, csütörtökön és Szom­baton indul vissza Pestre. Brrei. hat vi­déki városba van gépkocsi összeköttetés Budapestről. Toborzási felhívás! A mohácsi határkapitányság fel­hívja mindazokat, akik a raos< meg­alakítandó határőrség mohácsi kapi­tányságánál es őrseinél rendőri szol­gálatra jelentkezni kivannak, hogy november 2-án reggel 8 órakor je­lenjenek meg a vármegyei rendőrség pécsi főkapitányságánál (Dulánszky- u. 3.) Hozzak magukkal személyi es esetleg katonai okmányaikat, vala­mint az illetékes Nemzeti Bizottság ajánlását a felvételre. Pécs, 1945. október 29. Schaffer István vendőrhaduagy XIII. sz. határkapitányság vezetője a inna ....ni n ~ .........mii .......................... i ián...........mi Ke nyeret a népnek, hogy éhen ne vesszen, 16 pénzt, hogy cipát és ruhát vehessen, Rendet, hogy itt senki ne tehessen kárt, fczért küxd a MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT'

Next

/
Thumbnails
Contents