Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1947–1952

1947. január, püspöki jelentés

sodródó államok népe is, olyan tényként könyvelte el, amely jogosan váltotta ki a lelkekből azt a reménységet, hogy az egyház is szóhoz jut a békeértekezleten. A következmények azonban azt mutatják, hogy ez a remény niu ábránd maradt. Már pedig mit jelentene az igazság érvényesülése és a népek megbékélése szempontjából, ha az Egyházak Világtanácsának képviselői és a pápa kiküldöttei is részt vehetnének a tanácskozásokon, amelyeken népek és végelemzésben az egész emberiség sorsa dől el?! Ha a jóvátétel tárgyalásánál ilyen indítvány is elhangzanék: „Akinek két köntöse van, egyiket adja annak, akinek nincs, és akinek van eledele, hasonlókép cselekedjék." Ha a biztonsági vitába beleszólna a figyelmeztetés: „Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok." Ha mások nyomorúsága lelketlen vámszedőinek területi s egyéb túlhajtott követeléseivel szembeszállna a tiltakozás: „Semmi többet ne követeljetek, mint ami előtökbe rendeltetett." Mit jelentene ez?! Már pedig, hogy ez nem is olyan lehetetlen elképzelés, azt a hollandi példa mutatja. A holland kormány nagy horderejű nemzeti kérdésekben kikéri az egyház véleményét. Hogy mit jelentene ez, sejteni lehet abból, amit az egyház a mai zavaros világhelyzetben tesz és amit eljárása kivált. Amig a politikai hatalom birtokosai a legyőzött nemzetek ítéletét írják, addig országuk egyházai roppant méretű akciókat bonyolítanak le azok megsegítése érdekében. Híveik belenyúlnak éléstárukba és elküldik a szájuktól elvont falatot, levetik nehezen nélkülözhető gunyájukat és elküldik azt is a volt ellenséges országokba, amelyeknek fegyvere talán atyjuk, hitvesük, vagy gyermekük életét oltotta ki. A kerestzyéni és általános emberi szo17