Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1943
1943. augusztus
84 67. (Cs.) vitéz Purgly Lajos jogügyi bizottsági előadó beterjeszti Dr. Gregersen Niels indítványát a Nógrád-Hont-Barsi e. e. egyházmegyéből a Hont-Barsi részek külön egyházmegyébe alakítása tárgyában. Többek hozzászólása után indítványazó az indítványától elállt, amit a közgyűlés tudomásul vesz azzal, hogy az egyházkerületi elnökséget felkéri, hogy ezt a kérdést állandóan tartsa napirenden s amennyiben esedékességét megállapítja, a vonatkozó intézkedéseket tegye folyamatba. 68. (B. L.) Sziekej András a következőkben terjeszti be a missziókról szóló jelentését: Jelentés a s zárvány gondozásról. Az egyházmegyék jelentései beérkeztek s azok alig különböznek a mult évi jelentésektől. A lelkészek nagy anyagi áldozattal mindent megtesznek, mindent felhasználnak, hogy a szórványban iakó híveiket megtarthassák. Ennek dacára a helyzet mégis az, hogy ,,egy házunk sorsa a szórványokban dől el." A Nógrád-Hont-Barsi egyházmegye 28.786 lelkéből 11.054 a Fejér-Komárom egyházmegyének 13.419 lelkéből 3.722 lélek nem az anyaegyházban lakik. A Moson-Pozsony egyházmegyében Mátyusföldi misszió éis Dunaszerdahely anyaegyházak, akár csak Nógrádban Kisterenye — csak szórványok. ,,Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszak." Amikor az országok határain belül egy csapásra etűnnek a nemzetiségek, sőt egész nemzetek letűnnek a történelem színpadáról, ne vegyük könnyen az ellenség fenyegetését, hogy eltünteti szórványainkat s velük együtt egész Anyaszentegyházunkat is. A derűlátók azt mondják, hogy a szórvány előnyt jelent egyházunkra. A szekták hódítása szórványsági állapotukban leli magyarázatát. Igen, ha a mi szórványhíveinkben volna hittérítési hajlam, ha hasonlók volnánk az olajhoz, mely a vízzel nem keveredik össze, ha volna bennünk helytállási készség s egyházunk iránti felelősség tudata! Az; evang. öntudaton felül a szórványöntudatnak is kellene élnie híveinkben; érezzék azt, hogy őrállói az evang. világosságnak a krisztusi eszmék zászlóhordozói. Szórványok megmentésénél legfontosabb fegyverünk a nyomtatott betű a szórvány lapok terjesztése — a lelkészek legfontosabb feladata pedig Quam plurimum scribere. Másik kötelességünk a szórványokkal szemben a szociális tevékenység. A szociáldemokrácia annak idején azért tudott a tömegekre hatni, mert az egyénről tudott és akart gondoskodni.