Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1943
1943. augusztus
58 II. Kiadás: Kincstári illeték és költség 7.29 P Összes kiadás: • 7.29 P Mérleg: I. Bevétel: II. Kiadás Tőke 1942. év végén: 1.319.— P 7 29 1 »> 1.312.50 P a) A közgyűlés felhatalmazza a pénzügyi bizottság és és presbitérium javaslata alapján az elnökséget, hogy az alapból búzaparitásban kölcsönt adhasson kérvényező egyházaknak. b) A közgyűlés felkéri az elnökséget, hogy a Magyar Ált. Bizt. Társaságnál járjon közbe az eddigi járulék összeg felemelése érdekében. 26. (L. Z.) Pézügyi előadó jelenti, hogy az egyházmegyék lelkészei, felügyelői és presbiterei a theológus segélyezési alapra 5474 pengő 65 fillért adományoztak. Ebből az összegből 465 pengőt utalt ki a Püspök úr, tehológusaink tartozásainak törlesztésére. A presbitérium javaslata alapján a közgyűlés felhatalmazza az elnökséget, hogy ebből az alapból támogathasson (amennyiben kevés volna a folyamodó tehológusok száma) szegénysorsú középiskolás és tanítóképezde! tanulókat is. A gyűjtés a jövő évben is tovább folytatandó. 27. (L. Z.) Pénzügyi előadó beterjeszti a Nógrád-Hont-Barsi e. e. egyházmegye 1943. július hó 8-án Salgótarjánban tartott évi rendes közgyűlésének határozatát, mely L'mbacher Zoltán kisterenyei lelkész indítványára elhatározta, hogy felhívással fordul készpénzfizetés ű lelkészeinek a jelen drágulási viszonyokbnak megfelelő drágasági pótlék megadása iránt az egyházközségekhez. A közgyűlés magáévá teszi az egyházmegye javaslatát és a maga részéről is felhívja a gyülekezeteket, a drágasági pótlék megadására a püspöki körlevél szellemében;. 28. (L. Z.) Pénzügyi előadó beterjeszti a presbitérium javaslatát a napidíjakra vonatkozólag. A közgyűlés az igényjogosultak napidíját 10 pengőben, az egyetemes közgyűlésre az első három helyen kiküldött tagok napidíját pedig 16 pengőben állapítja meg. Felhatalmazza az elnökséget ezeknek a napidíjaknak esetleges felemelésére.