Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1939. augusztus

18 németség visszahódításában. íme, egy százados élő fa, mely a halálos vég pillanatáig hullatja nemzete ölébe termő erejének ízes gyümölcsét. Kerületünk halottja Jánossy Lajos nyug. komáromi lelkész és érdemült fehér-komáromi esperes. Az elmúlt 20 esztendőn át a bilincsek közé zárt szenvedő magyarságnak dr. Halmi Bélával együtt meghajlíthatatlan harcosa és bizonyságtevő vértanuja volt, aki inkább választotta a rodostói számkivetés keserű magányosságát, mintsem a földiekben termékeny függés verőfényes, változatos életét. Sohasem kereste a kényelmes élet megalkuvást jelentő formuláit, hanem elfogadta és viselte a szolgálat keresztjét, ahogy a legfőbb pásztor vállára helyezte. Néki is megengedte az ő élete zarándokút ját ínséges pusztákon át igazgató Istene, hogy egy pillantást vethessen előre és azzal a hittel hunyhassa le szemét, hogy áldozata és kereszthozása nem történt hiába. Elvesztettük Nógrád s egyházkerületünk nagy asszonyát, özv. gróf Dégenfeld Schomburg Lajosnét, szül. DessewfTy Ilonát, aki egy régi, törzsökös magyar evangélikus család sarjaként élt közöttünk s mint Krisztus igazi szolgálóleánya, eszménnyé tisztult diakonissza, mint őseihez méltó magyar honleány példát adott erényeivel nemzedékének. 17 évi özvegység után 95 éves korában költözött e bujdosás völgyéből, áldott emléket hagyva maga után családja, gyülekezete és a magyar társadalom lelkében, ö alapította a sziráki kisdedóvó otthont, megemlékezve Üdvözítőnk mondásáról: „Aki egy gyermeket befogad az én nevemben, engemet fogad be." 1938 szeptember 6-án és szeptember 8-án közrészvét kísérte utolsó földi útjára. Testi alakja eltűnt szemünk elől, de lelkének sugárzása, mint a lenyugvó nap fénye ittmaradt velünk és szinte beleégeti lelkünkbe a bibliai ígéretet: Légy hív mindhalálig és néked adom az élet koronáját. Nem régen temették nagy részvét mellett Tótkomlóson néhai Jankó Dániel, volt tordasi lelkész és fejér-komáromi esperes özvegyét, szül. Vozarik Etelkát 87 éves korában, évtizedekre terjedő özvegysége után. Az evangélikus papné mintaképe volt, aki átérezte az ároni családok nagy történelmi jelentőségét az egyházi életben. Nem csupán gondos őre volt a tiszta lángú házi tűzhelynek, amely jóságos melegével magaköré gyűjtötte az egész gyülekezetet; nem csupán fáradhatatlan élesztője a protestáns paróchia áldásos szellemének (négy kiváló papnét nevelt fel), hanem férjének hü munkatársa, maga is munkása az egyházi irodalomnak; lefordította Funke német vallásbölcseleti munkáit és bibliamagyarázatait. Férje megtalálta benne a bethániai két testvért, Máriát és Mártát egy alakban egyesülve. A külső egyszerűség lelki mélységet rejtegetett, — amely csak meghitt lelkek előtt tárult fel teljes szépségében. Végül emlékezzünk meg a róm. kath. egyház nagy halottjáról, dr. Tóth Tihamér veszprémi püspökről, aki Prohászka Ottokár óta legegyetemesebb hatást tett széleskörű hallgatóságára a róm. kath. egyház kiválóságai közül. Mint egyetemi theol. tanár, mint író és szónok egyaránt lélek-vonzó és közfigyelmet keltő személyiség; a magyarság és kereszténység bástyájául szánta el magát; harci erejét a szükségparancsolta követelmények szerint fordította hite és nemzete legnagyobb ellenségei felé. Az Űrban elhunytak emlékének hódoljunk néma felállással! Tisztelettel és bizalommal köszöntjük az új munkásokat, elsősorban a tiszai kerület püspökét, Turóczy Zoltánt, akit nem pusztán kerületének, hanem szinte az egész hazai evangélikus közvéleménynek bizalma hivott el székébe. Rég ideje küzd egyházunkban a közszellem elvilágiasodása