Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1936–1939

1937. szeptember

49 leiünkkel is közölt, hogy 1937. és 1938. év folyamán a népoktatás hiányainak megszüntetésére 1000 új népiskolai tanterem építését teszi lehetővé s ezáltal fontos nemzetpolitikai érdekeket kiván megoldani. Ezzel a nagyarányú iskolafejlesztési programmal letiport és megcsonkított nemzetünk bizonyságot tesz arról, hogy a nagy gazdasági és anyagi problémák mellett a szellemi élet kincseinek: a magyar kulturának a fejlesztését a legelső feladatok közé sorozta. Evangélikus Anyaszentegyházunk úgy egyetemes viszonylatban, mint kerületenkint is, mindenkor hűséges segítőtársként áll az államkormányzat oldala m2llé, hogy tehetsége szerint előmozdítsa a valláserkölcsi alapon álló és evangéliumi szellemű kultúrmunkájával, nevelési feladataival az egyház keretein át a nemzet fejlődésének utait s ezzel építse — az evangélium drága kincseivel a vágyott szebb magyar jövendőt. Törpe kisebbség vagyunk mi evangélikusok, azért hatalmas sziklákat nem görgethetünk a magyar jövendő épülő gúlájához, de porszemeket, tégladarabokat hazafias lelkünk egész hevületével igyekszünk beleépíteni a magyar lelkiség, a nemzeti szellemiség emelkedő épülettömbjébe. Mi evangélikusok senkit nem bántuk, senkinek a munkáját nem kisebbítjük, a magunk javára önzőén nem sajátítjuk ki az érdemeket, csak becsülettel, evangéliumi lelkiségünkkel akarunk építeni s akarjuk azt a földet, mely ápol és eltakar, a lelki kultúra virágos kertjévé varázsolni. Ezért a célért érdemes munkálkodni: a Krisztus szeretetével, az evangéliom lelkiségével emelni, előbbrevinni, kopár helyeket viruló oázisokká tenni és igy a megalázott és kétségek között élőnemzetet élni tanítani. De jogunk is van hozzá, mert az evangéliom egyháza évszázados dicsőséggel és helytállással mindig ott állott a kulturális kincsek őrzésénél és gyarapításánál. S mindig bizonyságot tett arról az alapigazságról, hogy minden nemzet annyit ér, amennyi értéket képvisel kulturája. Egyházkerületünk mult évi oktatásügyét vizsgálva, megállapíthatjuk az egyházmegyékből beérkezett részletes jelentések és adatok alapján, hogy egy-két porszemet mi is beleépítettünk iskoláink munkájával a magyar jövendő fényes palotájába. Tanítói karunk általánosságban hivatásának magaslatán áll és igyekszik buzgó munkájával megfelelni azoknak a pedagógiai és nevelési feladatoknak, melyeket az állami és egyházi Tanterv megkövetel. Anyagi szegénységünk dacára s a tanítói kar küzdelmes sorsa mellett, evang. iskoláink nívója a többi iskolákkal, más jellegű intézetekkel szemben teljesen megfelelő. Egy-két helyen jeleztek gyengébb tanítási eredményt, melyet a jövőben igyekeznünk kell kiküszöbölni, de ezzel szemben a jó iskolák és a kiváló tanintézetek száma, százaléka a rendes percentet meghaladja. Egyházkerületünk iskoláiban nagy súlyt helyeztünk a valláserkölcsi oktatásnak az eddiginél is fokozottabb elmélyítésére és a hittanórák szaporítására. Tiltakoztunk azon törekvés ellen, mely a hittan részére csak heti két tanítási óra beillesztését tette lehetővé. Ragaszkodtunk még áldozat árán is az osztott iskolákban a heti három órához, az osztatlan iskolákban pedig heti négy 4*