Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1935

1935. szeptember

Tanítói nyugdíjjárulék. W nának, csak erkölcsi tartatommal keli azokat megtölteni. Az az Erkölcsi dekadencia, mely ezen a téren lépten nyomon jelentkezik nem uj jogszabályok alkotása által szüntethető meg, hanem a Krisztus szerinti vallásos élet elmélyitése és megerősítése által' Súlyos teherként nehezedik egyházainkra az országos tanítói nyugdíjjárulék. Akkor, amikor az egyházak teherbíró képességükhöz mért segélyeket kaptak iskolai dologi kiadásaik fedezésére, tandíjkárpótló államsegélyt, az eltörölt tandíj helyett és adócsökkentési segélyt az egyház fenntartására: az orsz. tanítói nyugdíjjárulék 24 arany korona volt. Ma, amikor ezek az államsegélyek megszűntek és egyházunk teherbíró képessége a válságos gazdasági helyzet következtében amúgy is nagyon lecsökkent, az orsz. tanítói nyugdíjjárulék 24 aranykoronáról 163 P 20 f-re emelkedett. Legtöbb egyházunk évek óta nem tud megfelelni ebbeli kötelezettségének: a hátrálékok a magas késedelmi kamatok felszámításával, lavina módjára nőnek, nem egy egyházban ezreket tesznek ki és különösen a több tanerős iskolákkal biró egyházakat összeroppanással fenyegetik. Igaz, hogy indokolt esetekben a politikai községek tartoznának e terheket átvenni, de az országban kisebbségben lévén, nekünk csak a legritkább esetekben sikerült egyházainknak a tehermentesítést biztosítani, kirivó ellentétben a róm. kath. egyházakkal. Súlyosbítja az iskolafenntartó egyházak helyzetét az is, hogy mert az államsegély megszűnése, illetve nagyfokú csökkenése és az évek óta tartó válságos gazdasági viszonyok miatt egyházi és iskolai épületeiket javítgatni képtelenek voltak, ma már azok roskadoznak. Igaz, hogy az állam néhány évvel ezelőtt tetemes államsegélyeket és kölcsönöket folyósított az Orsz. Isk. Építési Alapból, de ma már ez is kimerült, amikor pedig fennállott, a róm. kath. iskolák egyre-másra igénybe vették azt, mi — kisebbségi helyzetünknél fogva — megint csak elestünk e segélyektől, vagy csak a legnagyobb utánjárással, de akkor is csak szórványosan sikerült azt egyházaink egyikének-másikának biztosítani. Mindkét — egyházainkra súlyosan nehezedő — kérdésben, az állam által tervbe vett és országosan bevezetendő kulturadó kivetésétől várjuk bizalommal és türelemmel az enyhülést. A róm. kath. egyház is érzi — bár bizonyárá nem olyan hatványozott mértékben, mint a mi egyházaink — e tekintetben a nehézségeket, de ugy látszik, meg is találta a kedvező megoldást: roskadozó iskola épületeinek tatarozási terhét, vagy ha kell egészen ujjá építését a politikai községekre hárítja át, az iskola róm. kath. hitfelekezeti jellegének teljes megóvása mellett és igy iskolája fenntartásába bevonja a községi pótadó útján a más vallásfelekezetekhez tartozókat is, sőt a községen keresztül — a saját híveinek tehermentesítése mellett — a vármegye részéről is biztosítja segélyezését. így ma már nem mennek ritkaság számba az u. n. »községi róm. kath, iskolákc, amelyeket pedig törvényeink nem ismernek 1