Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1926

1926. augusztus

t 1 A galgagutai egyházközség v múltja és jelene. • i 6 L magyar tetemek s az azokban élt léleknek igazi feltámadását és új életre való keltését jelenti. Addig nem boldogulhatunk, míg a második Mohács — a trianoni mezők — magyar csontjait hasonló lélek nem támasztja életre. A négyszáz éves mohácsi sír felett mindezt át kell éreznünk és ennek a lélekáradásnak kell szolgálatába szegődnünk. De súlyt kell helyeznünk bizonyos tények történeti megállapítására is. Meg kell állapítanunk ugyanis, hogy a vendéglátó egyházközség szíves meghívása folytán oly területen gyülekeztünk össze, amely nemcsak megcsonkított egyházkerületünk, de még a csonkítatlan magyarhoni egyetemes evangélikus egyháznak is legrégibb egyházközsége, mert az még Luther életében, az Úr 1543-ik esztendejében, felvidéki tót telepítvényesekből alakult. A vendéglátó egyházközség történeti adatait 1742-ben Balasovics Gábor, Guta kiváló papja foglalta latin nyelven írásba, s az elsárgult foliánsok feljegyzése szerint: „Szulejmán török szultán 1543-ban látván, hogy az általa megszállott területeken a falvak a dúló háborúk folytán kipusztultak s neki semmi hasznot nem hajtanak, elrendelte, hogy bárhonnan is lakosok jöjjenek azon helyekre s telepedjenek meg. Amidőn is ezen helyek megszállása és megtelepítése után még a legöregebb emberek sem emlékeznek itt Gután másra, mint evangélikus papokra és prédikátorokra". Kegyelettel kell megemlékeznünk Galgaguta első lelkészéről, Flaskáról (kinek keresztneve ismeretlen), s kinek áldásos működését a Mindenható 102 esztendő elérésével jutalmazta. Az egyházközséget alakító galgagutai evangélikusok temploma rövid időn belül elpusztult, de utóbb Grósz Péter lelkész működése alatt annak alapjai 1775-ben megvettetvén, az új templom 1776. november 10-én Póhl Mihály superintendens acsai és Sztruhár Ádám szügyi lelkész közbejöttével ünnepélyesen felavattatott. Ebben a kicsiny, de küzdő egyházban annak megalakulása óta tizenkilenc lelkész működött s állandóan volt kántortanítója. Különösen ki kell emelnem a még életben levő nt. Fényes Lajos lelkész úr működését, aki 1908-ig volt lelki vezére az egyháznak, s akinek nagy érdeme, hogy a magyarnyelvű istentiszteleteket is meghonosította s azóta a hónap első vasárnapján és a sátoros ünnepek második napján a buzgó hívek magyar istentisztelet keretében dicsérik a Mindenhatót. A jelenleg működő lelkész érdemeit hirdeti az a tény, hogy Galgaguta a nógrádi esperességben a legrendezettebb egyházak egyike. A hívek buzgósága, összetartása és áldozatkészsége pedig mintaszerű,' követendő példakép, előttük lévén a Csengey, Veres, Marschall, Harmos,