Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1925

1925. augusztus

43 a lelkészek, illetve a tanítók javadalmazását képező föld után fizetendő 52 vagyonadó tárgyában és tegyen az egyetemes egyház lépéseket a m. kir. pénzügyminiszternél, hogy a lelkészek, illetve a tanítók a fizetés jelle­gével biró földjavadalom után a terhükre előirt vagyonadó alól mente­sittessenek. A közgyűlés ezen egyházmegyei közgyűlési határozatnak az egyetemes közgyűléshez leendő felterjesztéséi annyival is inkább elhatározza, mert a maga részéről is jogtalannak tartja az egyházi tisztviselőknek a földilletmény után vagyonadóval történő megterhelését, mert ők azt fizetésül élvezik s ezen a cimen minden más fizetésük is vagyonadó alá vehető volna. A pénzügyi bizottság javaslatára a közgyűlés egyben arra is kéri az egyetemes közgyűlést, kérelmezze a m. kir. pénzügyminiszternél azt is, hogy a kántortanitói lakások után kivetett 25%-os házhaszonrészesedés fizetése alól az egy­házakat mentesítse. 53. (Z.) Mult évi kerületi gyűlés jegyzőkönyve 43. pontjával kapcso­latosan az elnökség közli, hogy a kerület tulajdonát képező második írógépet Kardos Gyula nógrádi alesperesnek adta el 500.000 K-ért, ki a vételárt a kerület pénztárába befizette. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi és elrendeli, hogy a befolyt 500.000 K-át a kerületi pénztár külön alapként kezelje, hogy az a püspöki iroda írógépének karbantartására, esetleg egy uj irógép beszerzésére fordítható legyen. 54. (Cs.) Kirchner Gyula kerületi számveszéki elnök beterjeszti a kerületi számvevőszék jelentését az egyházmegyék számadásairól, amely szerint a számadások, költségvetések és vagyonleltárak általánosságban elfogadhatók. Néhány apróbb formahiba ugyan még előfordul, de ezek inkább a hivatalos nyomtatványok hiányával magyarázhatók, amelyeknek Pozsonyban fekvő példányait visszaszerezni nem sikerült, viszont újból való előállításuk elbírhatatlan terhet jelent a kerület közigazgatási pénz­tára számára. Mindemellet a számadások formai tökéletességének a szük­ségességét is hangoztatva, elfogadásra ajánlja az összes számadásokat. A kerületi közgyűlés a számvevőszék jelentését tudo­másul veszi, az egyházmegyék számadásait jóváhagyja, a formahibák elkerülésére felhívja a számadással tartozók figyel­mét és elrendeli, hogy a kerületi számvevőszék jegyzőkönyve a közgyűlés jegyzőkönyvében függelékkép kinyomattassék. 55. (B.) Olvastatott a tanügyi bizottságnak következő jelen­tése : I. Népiskolák; Az evang. hivek száma 28.638. Ezek közül tan­köteles gyermek 3927. Iskolába járt 3925; nem járt 2. A tankötele­seket 35 iskolában, 57 tanteremben, 60 rendes és 1 helyettes tanitó

Next

/
Thumbnails
Contents