Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1923
1923. szeptember
40 55—61. delet már a mult évben tervbevett revíziója ügyében a tárgyalások folyamatban vannak. Tudomásul szolgál s az ügy nyilvántartásban marad. 56. (B.) Ugyanazon bizottság jelenti, hogy az egyetemes egyház elnökségének felterjesztéseire — a törpe iskolák államsegélyének megvonása, a tanítók magasabb fizetési osztályba lépése, a tanítók államsegélyének megállapítása, az államsegélyes tanítók javadalmának felszámításánál a terményárak megállapítása, a tanítói és a kántori javadalom elválasztása tárgyában — a vallás- és közokt. miniszter ur' részben elutasító választ adott, részben pedig ujabb felterjesztést és felvilágosítást kért. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi. 57. (B.) Tanügyi bizottság bemutatja a vallás- és közokt. miniszter 156,400/922. VIII/c. sz. rendeletét, mely arra hivja fel egyházi hatóságainkat, hogy a tanítók és óvónők terménybeli járandóságait az egyházközségekkel lehetőleg a politikai hatóságok eljárásának mellőzésével fizettessék ki. Minthogy ebben a tekintetben egyházunk felelős tényezői kötelességüknek mindig eleget tettek, a közgyűlés külön intézkedésre okot nem látván, a rendeletet tudomásul veszi. 58. (B.) Ugyanazon bizottság bemutatja a vallás- és közokt. miniszternek 177,600/1922. VIII/c. sz. rendeletét, mely kötelezőleg betartandó utmutatást ad arra az esetre, ha valamely iskolánál uj javadalmi jegyzőkönyv felvétele válnék szükségessé. Tudomásul szolgál. 59. (B.) Ugyanazon bizottság bemutatja a vallás- és közokt. miniszter 129,300/1922. VIII/c. sz. rendeletét, mely arról intézkedik, hogy a községi és hitfelekezeti tanítók özvegyei és árvái a kegyeleti félév tartama alatt a teljes jövedelmet, tehát mindazon állami segélyeket is megkapják, amelyeket az elhunyt tanitó elhalálozása napján élvezett. Örvendetes tudomásul szolgál. 60. (B.) A közgyűlés a vallás- és közokt. miniszter 32,321/1923. VIII/c. sz. rendeletét, melynek értelmében államsegélyben részesülő felekezeti tanítók megfelelő óradíj ellenében az iparostanonc iskolákban tanítást vállalni kötelezhetők, tudomásul veszi. 61. (B.) Ugyanazon bizottság javaslatára a vallás- és közokt. miniszter 133,802/922. VIII/c. sz. rendeletét, hogy állami támogatást élvező iskolafenntartók a betöltés alá kerülő állásoknál legyenek tekintettel az 1922:1. t.-c. 24. §-a alapján elbocsátott tanerőkre, ha azok egyébként a követelményeknek megfelelnek, a közgyűlés tudomásul veszi.