Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1923. Rendkívüli közgyűlés

1923. január

16 Áldd meg magyarhoni evangélikus egyházunkat, annyi nagy szellemnek bölcsőjét s kösd össze őt a szeretet kötelékével a föld kerekségén élő minden hittestvéreinkkel. Növeld benne a Jézus Krisztusba vetett hitet, tedd bensőbbé az egymás iránti szeretetet s törhetetlenné az igazság végleges győzelmébe vetett reménységet. Áldd meg szerencsétlen magyar hazánkat, add vissza régi határait s dicsőségét s szabadítsd ki minél előbb megalázott helyzetéből s juttasd olyan sorsba, aminőt érdemel a nyugati műveltségnek a múltban tett nagy szolgálataiért s a benne rejlő nagy képességekért, a nagy államférfiakért — hadvezérekért, költőkért — Írókért, tudósokért és művészekért, akiknek itt ringott bölcsője. Áldd meg a kormányzót s tanácsosait s koronázd sikerrel a nemzet javára irányuló minden jó szándékait. Áldd meg a nemzet szivét, a fővárost, annak vezetőit és polgárait, benne a hatalmas állami és városi intézményeket, a tudomány, művészet, közművelődés, ipar és kereskedelem csarnokait. Áldj meg mindenkit, különösen a jókat és szerencsétleneket, az özvegyeket és árvákat. Hallgasd meg mennyei Atyám a te alázatos szolgád könyörgő szavát, aki ma indul főpásztori útjára azzal a szent bizalommal, ha Isten vele, ki ellene? Neked legyen dicsőség és hála, most és mindörökké. Ámen. Imája után az ároni áldás elmondásával áldotta meg a gyülekezetet. Miközben a püspök az oltárt elhagyta és helyét a közgyűlés elnöki asztalánál elfoglalta, a gyülekezeti ének eléneklésével az ünnepély egyházi része befejezést nyert. Lándori dr. Kéler Zoltán egyházkerületi felügyelő emelkedik ezután szólásra és a következő beszéddel üdvözli a beiktatott püspököt: Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Az örömnek kellene ma diktálni minden szót, a minden multat elfedező és elfeledő evangéliumi szeretet örömének, amikor a magyar evangélikus Sionunk várfokán az őrállók őrállójának egy régóta üres helyét immár betöltve láthatjuk, a jelen ünnepélyes alkalommal. Amikor nagynevű főpásztoroknak — még emlékükben is áldott személyiségei által az idők folyamán mindegyre díszesebbé váló — méltóságában most olyan egyéniséget üdvözölhetünk, aki az evangélium dunáninneni szolgáinak gárdájában nemcsak a legkülönbnek bizonyult eddigi sáfárkodása révén, hanem akinek evangéliumi lelkülete, tiszta fennkölt jelleme és gondolkodása egyúttal biztos záloga is főpásztor nélküli egyházkerületünk fellendülésének: az örömnek érzetéből kellene fakadni ma minden szónak, amellyel diszes, de egyúttal felelősségteljes méltóságának átvétele alkalmából ezen a szent helyen köszöntjük Főtisztelendőségedet.