Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1921

1921. szeptember

7 Ebben a kérdésben tehát a mélyen tisztelt közgyűlésnek okvetlenül 1. álláspontot kell foglalnia. Hasonlókép nagy megfontolást és gondos mérlegelést igényel az egyetemes egyház elnöki értekezlete azon leiratának elbírálása, amely felvetette azt a gondolatot, hogy ugyancsak a változott viszonyokra való tekintettel, de különösen financiális szempontból, nem lenne-e lehetséges és célszerű a dunáninneni és a tiszai egyházkerületeknek átmenetileg való egyesítése, úgy hogy a két kerület közigazgatása a dunáninneni kerületnek felügyelője és a tiszai egyházkerületnek püspöke által — miután mindkettő erre a tisztségre még a megcsonkíttatlan egyházkerület által lettek megválasztva — vitessék, a zsinat végleges döntéséig. Meg vagyok győződve, hogy ez a fontos kérdés is a mélyen tisztelt közgyűlés által mindazon szempontok figyelembevételével fog letárgyaltaim és eldöntetni, melyeket részünkre az érvényben levő egyházi alkotmány előír és melyeknek betartása elsőrangú kötelességünk, de figyelmen kívül nem fogja hagyni azt az elvet sem, hogy mi mindannyian a jelenlegi sajnos állapotokat az erőszak szüleményének tartjuk, mely ha ideig-óráig ki is kényszeríthető, jogosan meg nem állhat és fenn nem tartható s így át fogja érezni azt, hogy jogfeladást követnénk el, ha a kerületünk részére biztosított jogokból, nevezetesen pedig kerületünket megillető önnállóságunkból bármit is engednénk. Ugyanilyen álláspontra kell helyezkednünk abban a viszonylatban is, hogy habár tisztelettel fogadjuk az egyetemes elnöki értekezlet azon jóakaratú s tanácskép jelentkező felhívását, hogy kerületünkben a püspöki állás betöltését ez időszerint mellőzzük, az ezirányú intézkedési és rendelkezési jogot egyházalkotmányunk 114. §-a alapján, egyházkerületi közgyűlésünk hatáskörében — minden más befolyástól mentesen — legjobb meggyőződésünk szerint kívánjuk gyakorolni. Mélyen tisztelt közgyűlés! Szeretett hazánk szétdarabolása egyházunknak a többi egyházakkal szemben való számarányán lényegesen változást nem tett, azonban sajnálattal kell megállapítanunk azt, hogy lélekszámban nagyon is megfogytunk és hogy a forradalom, a kommunizmus és a még most is lappangó és sajnos, sikeresen működő destruktiv irányzat az erkölcsöket s ezzel kapcsolatosan hívőink egyházszeretetét, hitükhöz való ragaszkodását és áldozatkészségét nagyon is meglazította és csökkentette. Ezen sajnálatos események kell, hogy mindannyiunkból kiváltsák azt a törekvést, hogy szorgos és búzgó munkával összefogva, egy jobb jövő megteremtésén és egyházunk megerősítésén vállvetve dolgozva, a tetszetősen előadott téveszmékkel ideig-óráig megtántorított népünket az evangélium egyedüli igaz boldogító forrásához visszavezethessük. Meg kell állapítanom, hogy kerületünkben azok a sajnálatos jelenségek, amelyeket megtévedt és megtántorodott egyének idéztek elő, lassan bár, de biztosan kiküszöbölhetők-lesznek.