Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1921

1921. szeptember

36 44. megye 4354 K-t, a mosoni egyházmegye 4320 K 50 f-t küldött be a kerületi pénztárba, a nógrádi esp. pénztáros pedig bejelentette, hogy az egyházmegyét terhelő járulékokat rövid időn belül, a többi egyház­megyékhez hasonlóan, be fogja szolgáltatni. A közgyűlés a jelentést tudomásul veszi, fehívja az espereseket, hogy az 1921. évi hátralékok mielőbbi, de leg­később 1921. október l-ig leendő befizetése tárgyában sürgősen intézkedjenek. 42. (K.) A pénzügyi bizottság a megnövekedett szükségletre és a megapadt fedezetre való tekintettel javasolja, hogy az egyházakra az 50 filléres lélekadó az 1922. évre is vetessék ki. A közgyűlés a javaslatot elfogadja és határozat erejére emeli. A járulékok beszolgáltatásának határidejéül 1922 / július 1 -ét tűzi ki. 43. (K.) Ugyanazon bizottság javasolja, hogy a ker. bizottsági tagok és azoknak napidíjai, akik hivatalból tagjai a ker. közgyűlésnek 100 K-ban, az egyet, közgyűlésre kiküldöttek napidíjai pedig 200 K-ban állapíttassanak meg. A közgyűlés a javaslatot határozat erejére emeli. 44. (K.) Kapcsolatosan az elnöki előterjesztések során hozott határozattal a pénzügyi bizottság javaslatára a közgyűlés f D. Baltik Frigyes püspök felállítandó sír­emlékére az 1921. évi kezelési eredményből 5000 koronát szavaz meg.

Next

/
Thumbnails
Contents