Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1920

1920. október

15 hazai protestantizmus megerősítésére irányuló törvényes akciót meg- 9, hiúsítsa, vagy legalább eredményében gyöngítse. Hiszem és remélem, hogy református testvéreink hasonló érzel­mektől áthatva, egységesek lesznek velünk a legnagyobb nemzeti szem­pontnak. a hazafias magyar protestantizmus megerősítésének kérdésében. Amint az egyes vallási közösségekkel szemben a békét keresem, ugyanekként kívánok minden egyes embertársammal is eljárni. Én nem akarok sénkit meggátolni abban, hogy saját legjobb meg­győződése és hite szerint boldogulhasson. Amint tiszteletben tartom másnak a meggyőződését és hitét, ugyanezt a tiszteletet megkövetelem úgy a magam, mint minden hit­testvérem részére. Ebből kifolyólag küzdeni fogok úgy mint eddig, mindazon irányzat ellen, mely vallás, egyház és a haza ellen tör s nem fogom tűrni azt, hogy saját hitünket és boldogulásunk magunk választotta útjait bárhol is, de különösen saját egyházunk kebelében, illetéktelen és féktelen beavatkozók megzavarhassák. Ezek volnának azon alapelvek, amelyen állva, kerületünk díszes elnöki tisztét átveszem. Ami az én személyemet illeti, azt hiszem arról különösen szólanom nem kell, mert hiszen egy negyedszázadon keresztül e kerületben mun­kálkodtam, kivettem részem mindenből, osztoztam jóban és rosszban és így a mélyen tisztelt közgyűlés minden tagja ismer. Mélyen tisztelt közgyűlés! Tudom azt, hogy az emberek rideg szivétől hidegedik meg az élet! Szép életet csak meleg szívvel lehet folytatni. Én pedig ilyen szivet hozok s azért ünnepélyesen igérem és fogadom, hogy mindazon reménységeket, amelyeket a kerület belém helyez, leg­jobb igyekezetemmel valóra kívánom váltani, mely törekvésemhez kérem a kerület szíves támogatását. Mindezeknek valóraválta biztos reményében vallom, hogy: „Hiszek Magyarország és kerületünk feltámadásában!" A beszéd elhangzása után Dr. Zsigmondy Jenő bányakerületi fel­ügyelő az égyet. egyház nevében, Dr. Raffay Sándor a bányai egyház^ kerület, Liptay Lajos főesperes a tiszai egyházkerület, Pálmai Lajos a dunántúli egyházkerület nevében, Lévay Lajos ref. esperes a református konvent, a ref. egyházkerületek és a székesfehérvári ref. egyház nevében, Dr. Rásó Lajos felügyelő az egyházmegyei elnökségek nevében, Steinacker Roland, esp. gyámint. elnök az egyet, gyámintézet nevében és Orosházy János tanító az egyházkerület tanítósága nevében üdvözlik az uj egyházkerületi felügyelőt, ki az üdvözléseket, az üdvözlőkhöz külön-külön intézett válaszában melegen megköszöni. 4

Next

/
Thumbnails
Contents