Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1920
1920. október
12 9. és fogok, mert tudatában vagyok annak, hogy ha minden munkámat megkétszerezhetném, akkor sem tudnék annyit dolgozni, hogy ne én maradjak adósa a mélyen tisztelt kerületnek! Mélyen tisztelt közgyűlés! Számot vetve a mai nehéz viszonyokkal, nevezetesen pedig az ország súlyos pénzügyi helyzetével, az 1848. évi 20-ik t. c. teljes végrehajtása a közel jövőben alig várható, ha azonban az tárgyalás alá kerül, minden igyekezetemmel rajta leszek, hogy az ezen törvényben lefektetett elvek tényleg a jogegyenlőség és viszonosság alapján nyerjenek megoldást. Hasznos és éltető munkát csakis megelégedett tisztviselők végezhetnek. Lelkészeink és tanítóink, de különösen a theológiai akadémia tanári karának javadalmazása rendezésének kérdését és szerény, de gondtalan megélhetésüknek biztosítását egyik főfeladatomul tűztem ki. A tisztviselői nyomor a mi egyházi életünknek szintén egyik legégetőbb kérdése, amelyet állandóan napirenden kell tartani. Az általános elszegényedésben a legmegdöbbentőbb az, hogy a tisztviselőnyomor fokozatosan nagyobb lesz és könyörtelenül őrlik fel a mi evangélikus társadalmunknak egyik legértékesebb részét. . Államnak és egyháznak feltétlenül össze kell fogni, hogy ennek a végzetes romlásnak útját állja, mert elvész az a nemzet és elvész az az egyház, mely veszni hagyja a nemzeti műveltségnek, hazafiságnak és az egyházszeretet hirdetőinek leghivatottabb letéteményeseit. Igaz ugyan, hogy a mi evangélikus egyházunk eddig is mindent megtett tisztviselői nyomasztó helyzetének enyhítésére s azt a jövőben is meg fogja kísérelni, de számítok arra, hogy az államhatalom is felkarolja ezirányu törekvésünket és anyagiakban is segítségünkre lesz. Mert az államhatalomnak elsőrendű kötelessége a szellemi munkások istápolása, akiknek, óriási többsége az elmúlt esztendő legkritikusabb pillanataiban is hü maradt a nemzeti érzéshez és egyházához. Viszont méltán elvárhatjuk tőlük azt is, hogy a fiatalságot nemzeti érzésre, isteni félelemre, családi erkölcsre, szorgalomra, szerénységre és munkára neveljék, mert egy jobb életet, hazánk és nemzetünk újraépítését és megerősítését csakis egy minden nemesre kész és egyházáért s vallásáért hevülő ifjúságtól várhatunk. Nagy gondot akarok fordítani a nyugdíjasok, de különösen a kegydíjasok nehéz állapotának megjavítására. Habár a melegítő áldott nap sugarai még láthatók, de már a tél lehelletét érezzük, s mindannyian félve gondolunk az elkövetkező szenvedésekre. De mily keserves aggódással várják az élet kifáradt vándorai, a munkában kimerült aggok és a szegény kegydíjasok a tél rémségeit! Itt is egyháznak és államnak összefogva meg kell mindent tenni,