Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1917

1917. augusztus

8 5—7- 5- (B.) Az elnöki megnyitó után Händel Vilmos egyházkerületi főjegyző, hivatkozva 80 eves kora folytán megfogyatkozott munkabirására, főjegyzői tisztségéről lemond s kéri a közgyölést eme visszavonhatlan lemondásának elfogadására. A kerületi gyűlés osztatlan mély meghatottsággal fogadja sok kemény munkában megfáradt ősz vezérmunkásának, Händel Vilmos főjegyzőnek lemondó nyilatkozatát, a megmásíthatlan lemondást elfogadja s készséggel csatlakozva az elnökségnek a lemondó nemcsak kerületünkben, hanem közegyházunk egész vonalán több mint félszázadon át végzett kiváló munkáját méltató nyilatkozataihoz, úgyszintén jegyzőtársainak nevében Sziklai Ottó főjegyző által tolmácsolt szeretettel teljes búcsúszavaihoz, neki kerületünk hálás köszönetét fejezi ki, elévülhetlen nagy érdemeit jegyzőkönyvében megörökíti s őt a kerület örökös tiszteletbeli főjegyzőjévé megválasztja. (). (B.) A megüresedés miatt jegyzőválasztás válván szükségessé, a kerületi közgyűlés Biszkup Béla kerületi jegyzőt főjegyzővé, lándori Kéler Bertalant pedig tiszteletbeli jegyzővé közfelkiáltással megválasztja s utóbbitól a jegyzői esküt nyomban kiveszi. 7- (K). A tárgysorozat 4. pontjával kapcsolatosan püspök úr felolvassa az elmúlt közigazgatási évre vonatkozó alábbi jelentését: Méltóságos és főtisztelendő egyházkerületi közgyűlés! A 126. zsoltárnak szavait élére állítom évi jelentésemnek. A reformáció négyszázados emlékének jubiláris évében állunk. Elmondhatjuk a zsoltáriróval: hatalmas dolgokat cselekedett mivelünk az Ur, ezért vigadunk. A reformáció korában élt boldogult atyáink zsoltári vigassággal dicsőitették az Úrnak szent nevét, a midőn — mintha álmodoznának — Luthernek a templom ajtaján tett kalapácsütései után a tiszta evangélium fényében, az emberi alkotások sötétségének közepette, Jézus Krisztus orcáján megpillantották Isten dicsősége ismeretének világosságát az egyházban. Vigadtak, mert, mint Sión foglyai lelkiismeretükben megszabadultak emberi rendelések alól az Úrnak szent hegyén. Mind ennek boldogító emlékét mi is^ ezen kegyes esztendőben énekszóval ünnepeljük, látván az Urnák mezején evangélikus egyházunkban a reformáció vetésének gazdag kévéit. Ellenben a dúló háború immár negyedik évében sirva is kell mennünk; mondjuk a zsoltáriróval: nekünk is