Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1913
1913. augusztus
152 80. Érdekes adalképen említem, hogy az otthonra 17 év alatt .126000 K-nál több gyűlt be a hívek önkéntes adakozásából. Tiszta vagyona meghaladja az 53000 K-t. Szép bizonysága annak, hogy a magyar evangelikusság nem esett még a közöny martalékául, s van benne alkotó erő. íme az otthont, csekély idegen eredetű összeg leszámításával, saját filléreiből, porszemnvi adományaiból rakta össze. A kerület az otthonról szóló jelentést örvendetes tudomásul veszi s nemes czél j út, elégtelen anyagi eszközeit tekintve. továbbra is melegen ajánlja az egyházhivek, gyülekezetek és egyházmegyék adakozó szeretetébe. A fehérkomáromi egyházmegyének nemes elhatározásáért elismerését, Händel Vilmos esperesnek, kerületi egyházi főjegyzőnek az ösztöndíjért hálás köszönetét nyilvánítja, az alapítványtevő, fenkölt szellemű Králik Lajosnak - érdemeit s emlékét e helyütt is hálás kegyelettel örökíti meg. A kerület egyúttal felterjesztést intéz az egyetemes közgyűléshez, hogy a theol. czélra telt Eöry-alapítványt az alapító akaratának megfelelően adja vissza eredeti rendeltetésének. 78. (T.) A kerületi tanítóválasztási szabályrendelet kidolgozott tervezete felett a közgyűlés a jogügyi bizottság véleménye alapján napirendre tér s lemondva, a tanítóválasztás kerületi szabályozásának szándékáról, utasítja az egyházmegyéket, hogy a tanílóválasztást önkormányzati hatáskörükben hozandó szabályrendelettel egyházmegyénkint önállóan rendezzék s ennek foganatosításáról s illetőleg jelen határozat végrehajtásáról két éven belül jelentést tegyenek. 79. (H.) A nógrádi, honti és barsi esperességnek a bányakerülettel szemben fennálló vitás igénye sürgős elintézése érdekében az egyházkerületi közgyűlés felkéri a mélt. és főtiszt, .elnökséget, lenne szives személyes közbenjárás által az egyetemes felügyelőnél, mint a választott bíróság elnökénél odahatni, hogy ez a választott bíróságot összehívni, az ügyet tárgyalás alá venni és végleg elintézni szíveskedjék. 80. (Sz.) Özv. Kvacsala Jánosné, Konyecsnyi Julianna hagyományai tárgyában jelentik, hogy Polónyi Dániel iparos, szarvasi lakos felperes által, örökhagyó végrendelete érvénytelenítése és jár. iránt folyamatba tett közpolgári per a gyulai kir. törvényszék 108/913. sz. 1913. január 18-án kelt Ítéletével elsőfokon elintézést nyert akként, hogy a bíróság örökhagyónak 1902. évi július hó 29-én alkotott, s közjegyzői okiratba foglalt végrendeletét az ily végrendelet alkotására előírt alakszerűségek be nem tartása okából, érvénytelennek mondta ki és védekező alpereseket 1636*50 K perköltség megfizetésére egyetemlegesen kötelezte. Ezen Ítélet ellen törvényes határidőn belül védekező alperesekrészéről a felebhezés még folyó évi február hóban benyujtatott, azonban az mai napig a nagyváradi kir. Ítélőtáblára felterjesztve nem lett,