Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1913. Rendkívüli közgyűlés 2.

1913. május

17 közel múlt időkben is, jól van e ez így, előnyös e az a mi egyházunkra? annak 9. vitatásába nem bocsátkozom, tény az. hogy így van; azelől el nem zárkózhatunk, rajta nem változtathatunk. De, mélyen tisztelt kerületi közgyűlés, ha változtak is a viszonyok és velők az emberek, egynek nem szabad megváltozni a mi egyházunkban soha, a hagyományos evangélikus hithűségnek, egyházunk iránti szeretetnek amelyet őseink szent örökség gyanánt hagytak reánk. És épen azért, ha valamikor, úgy épen most. midőn az összes társadalmi rétegek a szélsőségekben mozognak, midőn a nemes és ideális szoczializmus anarchizmussá, nihilizmussá fajul, midőn a régi hitbuzgóságot vallási közöny és megdöbbentő valiástalanság váltja fel, épen most van égető szükség az egyházi téren való fokozottabb munkára, a hitélet fejlesztésére és a vallásos érzelem ébrentartására és ápolására. Ezen magasztos feladat a mi lelkészeink vállaira nehezül. Szép és nemes hivatás, erősségük a biblia és az evangéliomnak a Krisztusi hit szerinti hirdetése és tanítása; a mi jó evangélikus népünkben hivő és termékeny talajra talál az elhintett mag és itt valóban, mint nagyon örvendetes jelenséget jelezhetem, hogy egyházi téren való hosszú működésem ideje alatt nagy örömmel és megnyugvással tapasztaltam. hogy otl, ahol a lelkész hű gondozója az ő hivei lelki világának, ahol hűséggel és szeretettel gyakorolja a cura pastoralist, otl erős a hitélet, buzgó az egyházszerelet, jobb és szelídebb az erkölcs. De hogy a mi lelkészeink, és itt hozzáveszem a mi igen érdemes tanítóinkat is, hiven teljesíthessék sokszor igen nehéz kötelességeiket, hogy háborítlanul teljes odaadással szentelhessék munkásságukat nemes hivatásuknak, meg kell őket szabadítani a mindennapi élet gondjaitól, sokszor léiért való küzdelem nehéz munkájától és a kor igényeinek megfelelő, legalább is oly dolatióban kell őket részesíteni, mely a tőlük követelt munkával arányban áll és állásuk tisztességének megfelel. Nem bocsátkozom én most ezen nagyfontosságú kérdés részletezésébe, nem sorolok fel számokat, fokozatokat és csak nagy általánosságban kívántam rámutatni, mint elodázhatatlanul rendezendő és megoldandó kérdésre rámutatni, lesz alkalmam más helyen és más alkalmakkor e kérdésről bővebben nyilatkozni. Élénk érdeklődéssel, különös figyelemmel és előszeretettel fogom kisérni iskoláink, felsőbb tanintézeteink, kerületi leánynevelő intézetünk és összes kultúrális intézményeink nagy és fontos ügyét. Sajnos, mélyen tisztelt kerületi közgyűlés, hogy a mi szegénységünk mellett ezeknek fentartása, fejlesztése, nagy áldozatokat kiván tőlünk; de én semmiféle áldozattól sem riadok vissza és minden áldozatot hajlandó vagyok meghozni, csak hogy iskoláinkat magunknak megtarthassuk. Tudom én azt, hogy különösen népiskoláink fentartása nagy áldozatokat ró a mi híveinkre, de tudom azt is, hogy a mi népünk görcsösen ragaszkodik iskolájához és e tekintetben valóban nem egy szép és lélekemelő jelenségét láttam az áldozatkészségnek, midőn a földhöz ragadt szegény nép utolsó garasait is összehordta, csakhogy iskoláját megtarthassa. De meg kell tartanunk iskoláinkat azért is, mert csak a magunk iskoláiban nevelhetjük ifjúságunkat igazán evangélikus szellemben és tarthatjuk meg őket továbbra is egyházunk iránti hűségben és szeretetben. Őrködni fogok, hogy iskoláinkban mindig és mindenütt igazi hazafias és egyházias szellem, mély vallásos érzelem uralkodjék és hogy azokból majdan hazánknak, egyházunknak egyaránt hű, hasznos munkásai kerüljenek ki. Feltétlenül sürgetendőnek és követelendőnek tartom és ismerem az ev. theológiai fakultásnak most már halaszthatatlan felállítását és pedig annak a legközelebb Pozsonyban létesítendő és felállítandó egyetem keretében való elhelyezését. Felebaráti szeretettel fogom és kívánom ápolni a felekezetek közti békés egyetértést és tisztelettel adózni és meghajolni mások vallási meggyőződése előtt; de midőn ezt teszem, hasonló tiszteletet követelek a mi vallási meggyőződésünk iránt. Testvéri benső érzelemmel kivánom én mind szorosabb és szorosabbra fűzni azokat a szálakat, melyek bennünket református testvéreinkhez fűznek, velők együtt érezve, egyetértve munkálkodni és küzdeni protestáns egyházaink közös nagy czéljai és érdekeiért. 2